2010. január 18. hétfő

jan. 18
7:51
Az elhízottaknak nagyobb adag antibiotikumra lenne szükségük (Infostart)
A növekvő mértékű elhízásra tekintettel nagyobb adag antibiotikum szedését kellene elrendelniük az orvosoknak a betegek számára - írják amerikai és görög kutatók a The Lancet című tudományos hetilapban megjelent tanulmányukban.
jan. 18
7:51
Az SZDSZ elnöke az MDF-fel és a Tisztelet Társaságával szövetkezne (Infostart)
Ha a választásokra létrejön az úgynevezett demokratikus közép, az nem az önálló SZDSZ végét jelenti, ugyanis az a cél, hogy a szabad demokraták jelenlegi bázisából kiindulva megerősödjön a párt - nyilatkozta a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke. Retkes Attila elmondta, többek közt az MDF-fel, a Centrum Párttal és a Tisztelet Társaságával is tárgyalnak az együttműködésről.
jan. 18
7:51
Szonda Ipsos: lanyha a választási kedv (Gondola)
Kevés hatása van a pártok választás előtti mozgósításának: a négy évvel ezelőttihez képest sokkal mérsékeltebb a választók részvételi szándéka, akkor 54, most 43 százalék ígéri biztosra a...
jan. 18
7:51
MSZP-recept: botránykampány (HírTV)
Botránykampányra készülnek a szocialisták Hajdú-Bihar megye 6. számú egyéni országgyűlési választókerületében – ez derül ki az Magyar Nemzet birtokába került kampánystratégiából. A körzet Fidesz–KDNP-s képviselőjelöltje Arnóth Sándor, Püspökladány polgármestere, míg a szocialisták színeiben Csontos János indul.
jan. 18
7:51
"Kérjenek bocsánatot az utazóközönségtől, és teljes mértékben kártalanítsák őket!" (Alternatív Energia)
A BKV-bérletek érvényességének meghosszabbítását, a februártól esedékes tarifaemelés visszavonását és a sztrájktörvény módosítását javasolja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE).
jan. 18
7:51
GKI - Romlott hazánk versenyképessége (Pénzcentrum)
A versenyképességi index (VEX) 2009 harmadik negyedévében Magyarországon, Romániában és Ausztriában kismértékben csökkent, a többi vizsgált országban nőtt. Az üzleti környezetet jellemző index (ÜX) értéke 20 volt, magasabb az előző negyedévinél....
jan. 18
7:53
A KDNP elnöke reálisnak tartja az összes egyéni körzetben a győzelmet (Infostart)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint őszintén kell beszélni az emberekkel arról, hogy milyen állapotba juttatta az országot a szocialisták és a szabad demokraták kormányzása. Semjén Zsolt reális ambíciónak tartotta, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetség mind a 176 egyéni körzetben nyerjen, s "nagy áldásnak" tartaná az ország szempontjából, ha megszereznék a kétharmados többséget.
jan. 18
7:53
A Gazdasági Versenyhivatalnál elindult a vizsgálat a ppo.hu ügyében (Gondola)
A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) elindult a vizsgálat a ppo.hu portál ellen - olvasható a hétfői Napi Gazdaságban. A cikk szerint a GVH az adatkérési szakaszban van, ami azt jelenti, hogy a...
jan. 18
7:54
BKV-sztrájk: megállapodtak (HR Portál)
Megállapodtak a sztrájkot meghirdető szakszervezetek a BKV menedzsmentjével a kollektív szerződésről, így hétfő nulla órától beszüntetik a sztrájkot - jelentette be Kocsis István, a közlekedési társaság vezérigazgatója a tárgyalásokat kővetően.
jan. 18
7:55
Magyar Nemzet: több száz millióért képzik a magyar EU-elnökség stábját (Gondola)
A Magyar Nemzet szerint a 2011-es magyar EU-elnökség stábjában részt vevők továbbképzésére a piaci ár többszöröséért írt ki több száz milliós közbeszerzési eljárást a Külügyminisztérium. A...
jan. 18
7:56
Folytatódik a sztrájk Ferihegyen (HR Portál)
Vasárnap is tartott a sztrájk a Malév földi kiszolgáló cégénél. A szakszervezet szerint egyik megoldási javaslatuk csak 30 millió forinttal tér el a cégvezetés keretszámaitól - minimális rugalmassággal megoldhatná a konfliktust a vezetőség, ha ez volna a célja.
jan. 18
7:57
Sms, parkolójegy riasztó: elkezdődött a számháború (Privátbankár)
Szombattól már csak a 11 számjegyű mobilhívások eredményesek a mobiltelefon-szolgáltatók hálózatán belüli hívásoknál is
jan. 18
7:57
Szükségállapotot hirdettek ki Haitin, 70 ezer halott (Gondola)
Szükségállapotot hirdetett ki a földrengés sújtotta Haiti kormánya helyi idő szerint vasárnap. A rendkívüli állapot január végéig lesz érvényben. A kabinet 30 napos nemzeti gyászt is hirdetett,...
jan. 18
7:59
A GVH is vizsgálja a ppo.hu-t (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) elindult a vizsgálat a ppo.hu portál ellen - olvasható a hétfői Napi Gazdaságban. A cikk szerint a GVH az adatkérési szakaszban van, ami azt jelenti, hogy a folyama...
jan. 18
8:00
Összehangolt tálib támadás fontos kabuli épületek ellen (Infostart)
Az afganisztáni tálibok húsz fegyverese összehangolt támadást indított hétfőn fontos kabuli épületek, közöttük kormányhivatalok ellen. Ezt maguk a lázadók közölték egy honlapon.
jan. 18
8:00
Inkontinencia - Igaz vagy hamis? (WebBeteg)
A tévhitek valószínűleg azért alakultak ki, mert az emberek ritkán beszélnek az inkontinenciáról. A következő kérdések sorra veszik az inkontinenciával kapcsolatban elterjedt tévhiteket.
jan. 18
8:09
Vonat vitte az amputált nőt (Blikk)
jan. 18
8:09
Tőzsdézni akar? Hallgasson a majomra! (Infostart)
Egy majom bizonyult a tavaly legsikeresebb tőzsdecápának Oroszországban - méghozzá toronymagasan. S ez nem lehet véletlen: egy majom az Egyesült Államokban is maga mögé utasította befektetési tehetségével emberi vetélytársai 70 százalékát.
jan. 18
8:09
Buja SMS-ekre vadászik a rendőrség (HírTV)
Elveszthetik telefonszámukat a pornográfnak ítélt szöveges üzeneteket, képeket vagy videókat küldő sanghaji mobilhasználók. Közben a Kína nyugati részén található Hszincsiang tartományban helyreállították az SMS-szolgáltatást, fél évvel azután, hogy a több mint kétszáz halottat követelő zavargások miatt leállították.
jan. 18
8:09
Folytatódik a Zuschlag-per (Gondola)
A Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított büntetőper tárgyalása ma folytatódik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon; Fodor Endre tanácsvezető bíró március 31-éig huszonegy tárgyalási napot...
jan. 18
8:09
Arany Glóbusz 2010 - Az Avatar lett a legjobb film (Spa Trend Online)
A legjobb játékfilm dráma kategóriában az Avatar című világsikerű sci-fi lett a vasárnap esti Arany Glóbusz-díjkiosztó gálán Los Angelesben.
jan. 18
8:09
A sztrájk után: minden BKV-járat időben elindult (Portfolio)
Üzemkezdetkor minden BKV-járat elindult - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI érdeklődésére hétfő hajnalban. 2010.01.17 21:45 Véget ér a BKV-sztárjk - Reggel rendben megindulhat a tömegközlekedés...
jan. 18
8:11
Széfbe került a milliárdos Renoir-festmény (Blikk)
jan. 18
8:11
Ukrajnai elnökválasztás: Janukovics vezet az első részeredmények szerint (Gondola)
Az ellenzéki Viktor Janukovics tizennégy százalékkal vezet Julia Timosenko kormányfő előtt az ukrajnai elnökválasztás első fordulójában a szavazatok viszonylag alacsony feldolgozottsága alapján...
jan. 18
8:11
Kínából talicskázzák ki a milliókat - Mi lehet a háttérben? (Portfolio)
Január második hetében 2.5 milliárd dollár érkezett a feltörekvő piaci részvényalapokba, a hagyományoknak megfelelően pedig a legtöbb pénz a globálisan befektető alapok markát ütötte. A többi...
jan. 18
8:13
3-4 centiméternyi hó esett a fővárosban az éjjel, takarítják az utakat (Gondola)
A Fővárosi Közterület-fenntartó negyven munkagéppel egész éjjel takarította Budapest fő- és közösségi közlekedési útvonalait, amelyeken gond nélkül lehet közlekedni - közölte Horváth László...
jan. 18
8:15
Kormányra készül a Jobbik (Privátbankár)
A Jobbik felkészült a választási kampányra és készen áll arra, hogy az "ország megmentése érdekében" átvegye a kormányzást - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje szombato...
jan. 18
8:17
"Áldozatot kellene hozni a rendszerváltás nyerteseinek" (Privátbankár)
Társadalmi, szociális és bizalmi válsággal is szembe kell nézni az új évtizedben Magyarországon, amelyből kiutat az Ecostat szerint a gazdaság magas anyag- és energiaigényének csökkentésén alapuló stratégia jelenthet
jan. 18
8:21
Késnek a segélyek, verekedések törnek ki Haitin + videó (ATV)
Mintegy 30 nemzetközi mentőcsapat kutat túlélők után, köztük két magyar csoport. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát hétfőre összehívták, hogy megvitassák a segélyezés módját. Becslések szerint csak a haiti fővárosban mintegy 100-150 ezer halott lehet a keddi nagy erejű földmozgás után. A túlélőket csak nehezen érik el a nemzetközi segélyek.
jan. 18
8:27
Követelmény! Hajdú Péternek le kell fogynia! (Blikk)
Budapest — Kíméletlen fogyókúrába kezdett Hajdú Péter (34). Muszáj neki, hiszen új kenyéradó gazdája, a TV2 közölte vele: ha képernyőre akar kerülni februári műsorában, meg kell szabadulnia a fölöslegétől. Úgy tudjuk, a 91 kilós Hajdúnak 80-ra kell lemennie.
jan. 18
8:27
Böllérnek állt Mesterházy (Blikk)
jan. 18
8:27
Mi zavarja a japánokat a vasúton? (Infostart)
Listát állítottak össze a vasút utasait leginkább zavaró viselkedésről Japánban.
jan. 18
8:27
Budapesten a mellékutak havasak, csúszósak (Infostart)
A vasárnap délután kezdődött havazás miatt a Dunántúlon latyakos, vizes az útburkolat, több helyen elakadt kamionok nehezítik a haladást; Budapesten főként a budai oldalon és a külső kerületekben havasak az utak.
jan. 18
8:27
A harmadosztályban köthet ki Halmosi (HírTV)
Angol lapértesülések szerint a harmadosztályban szereplő Charlton szívesen kölcsönvenné a magyar válogatott szélsőjét, Halmosi Pétert. Mint ismert, a héten a Hull City szakvezetése nyílttá tette, hogy nem számít a 30 éves labdarúgóra.
jan. 18
8:27
Amnesty International: Izrael oldja fel a Gázai övezet zárlatát (Gondola)
A Gázai övezet zárlatának feloldását követelte az Amnesty International (AI) hétfőn Izraeltől, tűrhetetlen "kollektív büntetésnek" minősítve a palesztin terület másfél millió lakosának...
jan. 18
8:27
Visszakaphatja régi fényét a kokárda - A társadalmi békéért is küzd a Raoul Wallenberg Egyesület (Alternatív Energia)
A társadalmi béke megteremtéséért és az emberi méltóság megvédése érdekében mozgalmat indított a Raoul Wallenberg Egyesület. Az akció jelképe a felirattal ellátott nemzetiszínű kokárda, amely a program révén visszakaphatja régi fényét. Roaul Wallenberg – a náci megszállás idején Magyarországon dolgozó svéd diplomata – több ezer magyar zsidó életét mentette meg. 1945. január 17-én indult el…
jan. 18
8:27
Évi 338 ezer forint cafeteria - ennyit kap egy vasutas (HR Portál)
A MÁV Zrt. és mind a hat szakszervezet aláírta a 2010. évre vonatkozó kollektív szerződést, a hat szakszervezet közül öt a bérmegállapodást is aláírta a vasúti vállalattal. Az éves cafeteria-keret 338 ezer forintra emelkedik.
jan. 18
8:27
Robbanás történt az INA finomítójában (Portfolio)
Két robbanás történt szombat este az INA Sisakban lévő finomítójában, melynek következtében tűz ütött ki az üzemben, személyi sérülés azonban nem történt - írja a Reuters. A horvát állami...
jan. 18
8:29
KDNP: az új kormány megszüntetné az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetését (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint őszintén kell beszélni az emberekkel arról, hogy milyen állapotba juttatta az országot a szocialisták és a szabad demokraták kormányzása....
jan. 18
8:29
Jutalmazzák a gondoskodó háziorvosokat (HR Portál)
Jutalomban fognak részesülni azok a háziorvosok, akik többet törődnek betegeikkel. Ezt idáig még csak tesztelték. A Magyar Rádió úgy tudja, vita van arról, hogy milyen szempontok alapján mérhető a doktorok átlagon felüli teljesítménye.
jan. 18
8:29
A bankszektor húzta ma lefelé a japán tőzsdét (Portfolio)
Az amerikai indexek 1% körüli csökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést, amely ma hajnalban az ázsiai tőzsdéken is negatív alaphangulatot teremtett. A Nikkei 1.2%-os csökkenéssel zárta a napot,...
jan. 18
8:31
Retkes Attila: a demokratikus közép nem az SZDSZ végét jelenti (Gondola)
Ha a választásokra létrejön az úgynevezett demokratikus közép, az nem az önálló SZDSZ végét jelenti, ugyanis az a cél, hogy a szabad demokraták jelenlegi bázisából kiindulva megerősödjön a párt -...
jan. 18
8:31
"Megalázóan alacsony" a rendőrség cafeteria-kerete (HR Portál)
A miniszterelnökhöz fordulnak a rendészeti szakszervezetek a szerintük megalázóan alacsony rendőrségi cafeteria-rendszer miatt. Az Igazságügyi és Rendészeti Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén az érdekképviseletek hiába kérték a szaktárca vezetőjétől a béren kívüli juttatások szinten tartását.
jan. 18
8:31
AAA Auto: megint csippentett a nagytulajdonos (Portfolio)
Az AAA Auto pénteki közzététele szerint a társaság vezetője és fő tulajdonosa, Anthony James Denny tovább növelte részesedését a cégben, 2010.01.13-án és 14-én összesen 6,000 darab AAA Auto részvényt...
jan. 18
8:33
Ki vannak borulva a tűzoltók (Privátbankár)
A fővárosi tűzoltóparancsnok szerint egyre nehezebb feladat a folyamatos készenlét fenntartása mellett erősíteni a tűzoltói lelkesedését
jan. 18
8:33
Washington 81 éves szexológust alkalmaz szerelmi turizmusához (Gondola)
Az amerikai főváros idegenforgalmi hivatala a 81 éves, világszerte ismert szexológusnőt, Dr. Ruth Westheimert szerződtette "a szerelem és a kapcsolatok minisztereként", hogy segítsen...
jan. 18
8:35
Eldurvult a nyugdíjháború (Privátbankár)
Lendvai Ildikó szerint a Fidesz által tervezett lépések "nyugdíjkatasztrófát" okoznának - a Fidesz szerint gátlástalanul hazudik az MSZP nyugdíjügyben
jan. 18
8:39
Lendvai: ez a törvény szinte betarthatatlan. Fidesz: mi betartjuk! + videó (ATV)
A kampányfinanszírozásról vitáznak a pártok. Az MSZP szerint 5 millió forintra kellene emelni a jelöltekre költhető összeget, a Fidesz azonban nem ért egyet a javaslattal, így most két módosító indítvány is a ház előtt van. A kampányfinanszírozásról februárban döntenek a képviselők.
jan. 18
8:41
Életet mentett a magyar sztárházaspár! + videó (ATV)
Két napig úgy tűnt, hogy a kutya nem éri meg a másnapot.
jan. 18
8:45
Már félmillió forinttól licitálhat a Titanicra! (Infostart)
Eladó egy Titanic, tökéletesen működőképes, bár legfeljebb 8 kilométer per órás sebességgel tud haladni, és ennyivel is csak hullámmentes vízen.

Keresés