Emberkereskedő hálózatot számoltak fel a magyar és az osztrák rendőrök. a Nemzeti Nyomozó Iroda az osztrák hatóságokkal együttműködve derített fényt novemberben egy Magyarországról irányított nemzetközi nőkereskedő csoport tevékenységére. Az eddigi adatok szerint egy magyar férfi és egy nő főleg erdélyi magyar lányokat csábított különböző munkalehetőségekkel Magyarországra, de azután eladták őket…
Budapest — Új külsőre váltott Cseh László (24). A világ- és Európa-bajnok úszó, a pekingi olimpia háromszoros ezüstérmese bajuszt és szakállt növesztett, így rója a hosszokat a Kőér utcai uszodában, ahol mestere, Turi György (53) irányításával a decemberi dubaji rövid pályás világbajnokságra készül.
Julian Assange, a Wikileaks oknyomozó internetes oldal alapítója pénteken megfellebbezte azt az elfogatóparancsot, amelyet a stockholmi bíróság adott ki ellene egy nappal korábban - közölte Björn Hurtig, a férfi egyik ügyvédje
Folytatni kívánják a hallgatók felé irányuló kormányzati kommunikációt - mondta el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) kommunikáció szakos hallgatóinak tartott előadásában Nagy Anna kormányszóvivő és Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. A Kormányzati kommunikáció a gyakorlatban címmel november 17-én megtartott eseményen elhangzott: a szóvivőnek sosem lehet saját…
Négy győzelem és két vereség a szakember mérlege a magyar labdarúgó-válogatott élén. A júliusban kinevezett szövetségi kapitány irányításával az Európa-bajnoki selejtezőkön remekelt az együttes, jelenleg csoportja második helyén áll.
Első alkalommal ítéltek egyéves munkatáborra egy kínai nőt azért, mert a Twitter nevű közösségi oldalon írt egy Japán-ellenes tüntetőket kigúnyoló üzenetet – közölte pénteken egy emberi jogi csoport, amely szerint Peking egyre inkább ellenőrzése alá akarja vonni a közösségi médiát.
Pintér Sándor belügyminiszter elmondta: a friss jelentések szerint 55 milliárdos kárt okozott az iszap. A lakosság teljes anyagi veszteségét megtérítik a jövő év júliusának végéig
München — A jelek szerint a rózsaszín a kedvence Franck Ribérynek (27). A francia labdarúgó ilyen cipőben szerepel a mérkőzéseken, ám most kiderült, hogy mintás alsónadrágja szintén rózsaszínű, ami miatt sokan cikizik a sztárt.
A német termelöi árak októberben a várt 0,2% helyett 0,4%-kal emelkedtek (elözö érték. 0,3%). A Fed-elnök, Ben Bernanke megvédte bankjának expanzív monetáris politikáját az EKB konferenciáján. A robosztus növekedést biztosító monetáris politika a legjobb út az erös dollár és kedvezö gazdasági adatok felé, mondta. A görög pénzügyminiszter szerint 'Görögország marad az eurózónában és pontosan…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,91 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 22.493,32 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a vált...
Továbbra is Magyarország a "bukott angyallá" válástól - vagyis a befektetésre ajánlott osztályzat elvesztésétől - veszélyeztetett legnagyobb egyéni adós az érintett adósságállomány alapján a Standard & Poor's által kockázati besorolással ellátott kereskedelmi és szuverén adósok között - áll a világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítőjének Londonban kiadott havi összesítésében.
Szűk egy óra múlva kezdődik az Orosháza-Fradi mérkőzés. Azért is érdekes az összecsapás, mert korábban még soha nem látogatott az FTC a békés megyei városba.
További több száz magzatra bukkantak kedd óta a rendőrök egy thaiföldi buddhista templom halottasházában, ahová az erős bűz miatt hívták ki őket a helyiek
Erősödött a forint pénteken, az eurót délután 17 órakor 274,03 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a délelőtti 274,15 forintos és a csütörtök délutáni 274,95 forintos árfolyam után. A do...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,91 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 22.493,32 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a változatlan árfolyamon záró Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Elit rendőrosztag vigyázza a francia teniszezők minden lépését a Davis kupán Belgrádban. A szerb sajtó szerint tíz, külön erre a célra kirendelt testőr tölti be a feladatkört.
Az Orangeways nyerte a BKV midibusz-tenderét a cég pénteki közleménye szerint. A szolgáltató a hamarosan megszülető közszolgáltatási szerződés szerint 8 fővárosi buszjárat üzemeltetését vesz át, és 2011 végéig fokozatosan 40 korszerű, magyar gyártmányú, légkondicionált S91-es típusú buszt állít forgalomba az ígéretek szerint. A BKV közleménye szerint a cég nem tervezi buszvezetők elbocsátását a…
A BIF első három negyedévet átölelő gyorsjelentéséből kiderül, hogy a Katlan Zrt beruházásában megkezdődött a Harsánylejtő projekt. Aláírásra került az ivóvíz és a szennyvíz hálózat, a csapadékvíz...
Több száz módosító indítvány érkezett a 2011-es költségvetés törvényjavaslatához, amelyek közül az egyik legérdekesebb a Költségvetési Tanácsot érinti. Varga József fideszes politikus 825,5 millió forintot vonna el a költségvetést vizsgáló független állami intézmény jövő évre vonatkozó 835,5 millió forintos előirányzatából - irja az Index a portfolio.hu-re hivatkozva.
A magyar Országgyűlés a mai naptól kezdve már nem csak az ország háza, hanem a nemzet háza is - mondta a Székely Nemzeti Tanács pénteki, a Parlament felsőházi termében tartott ülésén Kövér László.
Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a 98 százalékos különadóval összefüggő törvényeket, így az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény, valamint az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosítását
Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, régebbről tudja, hogy őt is és családját is megfigyelték 2009 vége és az idei év első negyedéve között, de mint fogalmazott, ez nem zavarja őt
Az S&P szerint továbbra is Magyarország a bukott angyallá válástól - vagyis a befektetésre ajánlott osztályzat elvesztésétől - veszélyeztetett legnagyobb egyéni adós
A Médiaunió és a Pfizer 2009-ben abból a célból alapította meg az Egészség-díjat, hogy a lakosság életmódváltással kapcsolatos pozitív megmozdulásait elősegítse és a kiemelkedő törekvéseket, ötleteket és eredményeket jutalmazza. Nem szuperman-eket, hanem a mindennapi élet hőseit vártuk pályázóként.
Több hónap óta először ismét rakétával lőtték Izrael területét a Gázai övezetből péntek reggel, s erre válaszul izraeli harci repülők három célpont ellen indítottak támadást a térségben
Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a 98 százalékos különadóval összefüggő törvényeket, így az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény, valamint az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törv...
Harminc európai állam siket szervezetének képviselője nyilatkozatot fogadott el pénteken a nemzeti jelnyelvek védelme és a jelnyelvhasználó közösségek jogainak bővítése és kultúrájuk megóvása érdekében - jelentette be a szervező Kósa Ádám siket európai parlamenti képviselő (Fidesz) Brüsszelben
Az írországi mentőcsomaggal kapcsolatos tárgyalásokról érkező, a befektetőket bizakodással eltöltő hírek hatására ma mérsékelten pozitív volt a nemzetközi befektetői hangulat a legtöbb piacon, az...
Több olyan határozatot visszavont a monoki önkormányzat, amit az előző, Szepesi Zsolt polgármester által irányított képviselő-testület hozott. Megszüntették például a szociális kártyáról szóló rendeletet és visszavonták azt a szándéknyilatkozatot is, amelyben a kettős állampolgárságot igénylő határon túli magyaroknak ajánlották fel, hogy jelentkezzenek be Kossuth Lajos monoki szülőházába....
Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal egy szál semmiben ölelik egymást egy magazin címlapján. A két színész hamarosan megjelenő, közös filmjük, a Szerelem és egyéb drogok apropójából vetkőztek le az Entertaintment Weekly magazin kedvéért.
Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a 98 százalékos különadóval összefüggő törvényeket, így az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény, valamint az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosítását. A jogszabályok a Magyar Közlöny pénteki számában jelentek meg. Az államfő aláírta a jövő évi adó- és járuléktörvényeket is.
Nem emlékszik arra Szilvásy György, hogy Hunvald György megkereste volna büntetőügyével kapcsolatban. A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint az erzsébetvárosi polgármester és Weinek Leonárd, a XIV. kerületi liberális vezető a titokminisztert is ügye elsikálására akarta kérni. A Hunvald-ügy nyomozati iratai Szabó Zoltán bűnösségét is alátámasztják, a volt szocialista országgyűlési képviselő kétszer…
A jövőben távoktatás útján is el lehetne sajátítani a jogosítvány megszerzéséhez szükséges közlekedési alapismereteket - egyebek mellett ezt tartalmazza a Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter által a parlamentnek pénteken benyújtott, egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat
A Volkswagen csoport (VW) öt év alatt 51,6 milliárd eurót fordít fejlesztésre, a magyar bruttó hazai termék (GDP) több mint felét kitevő beruházás célja, hogy a német társaság a legtöbb kocsit értékesítő és legnagyobb nyereséget termelő autógyártó legyen a világon.
Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, régebbről tudja, hogy őt is és családját is megfigyelték 2009 vége és az idei év első negyedéve között, de mint fogalmazott ez nem zavarja őt.
Lemondatnák a civilek a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezetőjét, Zoltai Gusztávot – tudta meg a mandiner.hu. Az internetes hírportálhoz eljuttatott dokumentumot Vajda Károly irodalmár, Novák Attila, a Szombat szerkesztője és Zalai Gábor jegyzi.
Szalagkorlátnak ütközött egy autó péntek délután a 6-os főúton Ercsi és Százhalombatta között; a balesetben senki nem sérült meg, de a helyszínelés miatt az érintett útszakaszon teljes útzár van érvényben - közölte a rendőrség
A hírek szerint az amerikai high stakes profi 1,2 millió dollár mínuszban van. A makaói verseny fő attrakciója a készpénzes asztaloknál feltett hatalmas összeg.
Megkezdődött péntek délután Lisszabonban a NATO másnapig tartó csúcsértekezlete, amelyen a tervek szerint döntenek az atlanti szövetség új stratégiai koncepciójáról, az európai rakétavédelem megteremtéséről és a NATO belső reformjáról, döntéseket hoznak Afganisztánnal kapcsolatban, valamint igyekeznek új alapokra helyezni az Oroszországhoz fűződő viszonyt