Manapság a legtöbb internetes hír a Facebook-ról szól. Mára több mint 500 millióan regisztráltak a közösségi oldalra, és mostanra a cégek és portálok sem tudják elkerülni, hogy ne legyen Facebook...
Az első híradással ellentétben nem az irányadó kamatokat, hanem "csak" a bankok számára előírt kötelező tartalék rátát emelte meg 50 bázisponttal mai döntésével a kínai központi bank, amely november...
A francia elnök világossá tette, hogy támogatja a 2011 első felében esedékes magyar uniós elnökséget - mondta pénteken Orbán Viktor Párizsban Nicolas Sarkozyvel folytatott megbeszélését követően.
XVI. Benedek pápa elfogadta a szülőhazájából kapott meghívást, és 2011 szeptemberében hivatalos látogatást tesz Németországban - jelentette be pénteken a német államfő hivatala
Nicolas Sarkozy támogatásáról biztosította a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökséget – mondta el Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Párizsban, miután találkozott a francia köztársasági elnökkel.
Az Interim Menedzser Akadémia az InterContinentalban tartott sajtótájékoztatóval egybekötött üzleti reggelijén jelentette be, hogy a holland Nyenrode Business Universiteittel együttműködve, 2011. január 28-án limitált létszámú csoport számára elindítja a régió első féléves interim menedzser képzését.
Nyíregyháza új, fideszes polgármesterének közlése szerint az önkormányzati választást megelőzően "felelőtlen módon" több, mint 100 millió forint jutalmat és prémiumelőleget osztottak ki a polgármesteri hivatal, valamint a helyhatósági cégek vezetőinek, illetve dolgozóinak a településen, miközben a város a felhalmozott adósság miatt fizetési nehézségekkel küzd
A 200 millió dolláros "GE ecomagination Challenge: Powering the Grid" elnevezésű nyílt innovációs verseny nyerteseit hirdették ki - olvasható sajtóközleményükben.
Az Egyesült Államok most először küld harckocsikat Afganisztánba, hogy azokat a tálibok elleni, 2001 óta tartó háborúban bevesse - adta hírül pénteki számában a The Washington Post című amerikai napilap
Nicolas Sarkozy támogatásáról biztosította a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökséget - mondta el Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Párizsban, miután találkozott a francia köztársasági elnökkel.
Életveszélyesen megsebesült egy 67 éves férfi, akire kutyák támadtak csütörtökön Nagyhegyesen. A nyolc nagytestű kutya egy tanyáról szabadult ki, mjd rátámadt a férfire.
Az Orangeways nyerte meg a BKV midibuszokat alkalmazó járatainak üzemeltetésére kiírt tenderét. A versenytársak közül a legkedvezőbb árat kínáló Orangeways a hamarosan megszülető közszolgáltatási szerződés értelmében 8 budapesti buszjárat teljes körű szolgáltatásaival járul hozzá Budapest közösségi közlekedésének korszerűsítéséhez....
A Fed-elnök, Ben Bernanke felhívta a figyelmet egyes devizák alulértékelésére. Véleménye szerint az amerikai növekedés erös dollárt jelent. A defláció negatív hatással lenne a növekedésre. Bernanke kiállt a Fed monetáris intézkedései mellett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A francia elnök világossá tette, hogy támogatja a 2011 első felében esedékes magyar uniós elnökséget - mondta pénteken Orbán Viktor Párizsban Nicolas Sarkozyvel folytatott megbeszélését követően
A plusz 90,34 pontos nyitást követően, amely leginkább az OTP részvényének volt köszönhető, a délelőtt folyamán már mínuszban csúszott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, miután a bankpapír 0,4 százalékos erősödése nem tudta ellensúlyozni a többi vezető részvény csökkenését.
Sajtóhírek szerint a Red Bull Racing tesztpilótája, Daniel Ricciardo akár már jövőre bemutatkozhat a Forma-1-ben, mégpedig a Toro Rosso-nál Buemi helyét foglalhatja el.
Szombaton választ új elnököt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése. A posztra egyetlen jelölt van Borkai Zsolt, Győr város polgármesterének személyében.
Az MSZP eseti országgyűlési bizottság felállítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a választópolgárok átfogó képet kaphassanak az elmúlt húsz év privatizációjának eredményeiről
Jelentős forgalomnövekedés mellett idén a BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) megduplázza EBITDA eredményét a tavalyi értékhez képest - mondta az észak-borsodi kazincbarcikai székhelyű vegyipari óriásvállalat vezérigazgatója pénteken az MTI-nek.
Majdnem 400 módosító indítvány érkezett a 2011-es költségvetési törvényjavaslathoz. A szocialista Szekeres Imre a többi között a Terrorelhárító Központtól venne el több száz millió forintot, a pénzből pedig választókörzetének útjait és a Jászság Népi Együttes Víz utcai székházát újítaná fel.
Egyre több nagy európai gyógyszergyár jelent be jelentős átszervezéseket, költségcsökkenési programokat: a generikus készítmények támasztotta verseny, és a nagy adósságok miatt takarékoskodásra kényszerülő kormányok által szorgalmazott egészségügyi reform miatt csökkenek az árak, és ezzel a vállalatok bevételei, viszont nőnek a kutatás-fejlesztés költségei.
A Wall Street-et folyton azzal kritizálják, hogy olyan, mint egy kaszinó, ezeket a szavakat most már a Deutsche Bankra is nyugodtan rá lehet húzni, a pénzintézet ugyanis nem kevesebb, mint 4 milliárd...
A Priusnak lőttek. Szerettük, és kétségtelenül a pozitív változás irányába indította a világot, de hogy hazánkban ezentúl olyan népszerű lesz, mint mondjuk a baseball, az biztos. Merthogy az Auris hibrid verzióját sokkal inkább érdemes megvásárolni – és nem csak a Prius ellenében.
A magas munkanélküliség és a dezinfláció miatti aggodalmának adott hangot Ben Bernanke, az Európai Központi Bank hatodik jegybanki konferenciáján Frankfurtban. A Federal Reserve elnöke hangsúlyozta,...
Bizalmat kaptak a közmédiumok vezérigazgatói, a kuratórium azt várja, hogy teljesítsék kötelezettségeiket - mondta Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.
Hatezer doboz cigarettát találtak a határőrök csütörtök reggel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Sonkád községben egy kisbuszban, amit egy beszívott fiatal vezetett – értesült a HavariaPress.
Az írek továbbra is ellenállnak: nem kérik a pénzügyi mentőövet sem az Európai Uniótól (EU), sem pedig a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). A nemzetközi szervezetek delegációi ellen tüntettek is Dublinban.
Lendületet vett a lakásépítési aktivitás Németországban: januártól szeptemberig 137 ezer építési engedélyt adtak ki, 9 ezerrel, 7,0 százalékkal többet mint egy évvel korábban - közölte a német szövets...
Az Orangeways nyerte meg a BKV midibuszokat alkalmazó járatainak üzemeltetésére kiírt tenderét. Az Orangeways a hamarosan megszülető közszolgáltatási szerződés értelmében 8 budapesti buszjárat teljes...
A Priusnak lőttek. Szerettük, és kétségtelenül a pozitív változás irányába indította a világot, de hogy hazánkban ezentúl olyan népszerű lesz, mint mondjuk a baseball, az biztos. Merthogy az Auris hibrid verzióját sokkal inkább érdemes megvásárolni – és nem csak a Prius ellenében.
A következő két évben összesen 200 millió eurós költségcsökkentést tervez végrehajtani az OMV, mondta el Wolfgang Ruttenstorfer vezérigazgató egy mai londoni média eseményen. Az upstream szegmensben...
Nem tudott tovább emelkedni a magyar piac, mely főként az európai tőzsdék megpihenésével magyarázható. Haza vonatkozású hírek közül az OTP mai gyorsjelentése emelhető ki, mely nem jelentett nagy...
A 16 százalékos egységes jövedelemadó meghozhatja a budapesti irodapiacon a várt fellendülést - áll a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó közleményében, amelyet eljuttatott az MTI-nek is.
A kínai központi bank a kötelező tartalékráta 50 bázisponttal történő megemeléséről döntött pénteken a betéteket fogadó pénzintézetek esetében november 29-i kezdettel, az infláció lehűtése céljából.
Sebastian Vettel, a Forma-1 világbajnoka azt mondta: el tudja képzelni magát a Mercedes vagy a Ferrari egyik versenyautójában, de most csak jelenlegi csapatában, a Red Bullban gondolkodik.
Közös megegyezéssel távozott a Hungarofest Nonprofit Kft. éléről Rubovszky Rita, a cég eddigi ügyvezető igazgatója. Az egyebek mellett a központi nemzeti ünnepek kivitelezését ellátó cég szakmai vezetését mától Kálomista Imre látja el - jelentette be közleményében a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság
Az EKB által rendezett 'Central Banking Conference'-en Frankfurtban az EKB-elnök, Trichet kiállt a Fed-elnök, Ben Bernanke mellett. Trichet elmondta: az intézkedések serkentik az amerikai növekedést, és a dollár mellett a világgazdaságra is pozitív hatással lehetnek. Osztja Bernanke dollárral és az export-többlettel rendelkezö országgal kapcsolatos nézeteit. Kritikája nem az USA, hanem az ázsiai…