2010. november 2. kedd

nov. 2
17:49
Közelebb jutottak Mladicshoz? (HírTV)
Szerbiában a hatóságok őrizetbe vettek egy férfit, akiről azt feltételezik, hogy szoros kapcsolatban állhat a bujkáló háborús bűnössel, Ratko Mladics tábornokkal. A belgrádi hatóságok keddi közleménye szerint az akcióban egy fővárosi éttermet és lakást valamint egy vidéki folklórfalut kutattak át. Az elfogott férfiről nem közöltek semmit. A razzia előtt néhány nappal az eddigi összeg…
nov. 2
17:51
A szakértők felkészültek az újabb gátmozgásokra (Gondola)
A szakértők felkészültek a vörösiszapömlés térségében a megsérült 10-es zagytározó jelentősebb mozgására is, a hétfőn észlelt gátmozgást követően rendkívüli ülésen elemezték a kialakult helyzetet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-vel
nov. 2
18:03
Ronaldo Puskás nyomában (Blikk)
Milánó – A Bajnokcsapatok Európa-kupája néven 1956-ban kezdődő sorozatban – 1992 óta hívják BL-nek – 9 sikerével legeredményesebb klub elsősorban portugál sztárjától, Cristiano Ronaldótól (25) várja, hogy megtörjön a csapat San Siro stadionbeli átka.
nov. 2
18:03
Nagy Balázs: csak szófordulat volt (Gondola)
Csak aforizma, szófordulat, nem pedig sértés volt, hogy - mint egy daganatot - ki kellene vágni a városi képviselőtestület, illetve az MSZP testéből László Ferencet, a helyhatóság egyetlen szocialista képviselőjét - közölte az MTI-vel kedden az önkormányzat október 28-i ülésén elhangzottakat magyarázva Nagy Balázs, a sajátos kritika megfogalmazója
nov. 2
18:03
Zsiráfok és zebrák lepik el a Szegedi Vadasparkot (HírTV)
Zsiráfok és zebrák népesítik be a Szegedi Vadaspark Szavanna-bemutatóját, várhatóan tavasztól. A város csaknem 125 millió forintot fordít az érkező állatok életterének kialakítására és a vadaspark további fejlesztésére, az összegből több mint 62 millió forint uniós támogatás. Érintőképernyős tájékoztató rendszert is kialakítanak, hogy a látogatók könnyebben eligazodjanak a park 45 hektáros…
nov. 2
18:05
A spanyol Vöröskereszt 25 milliós adománya az iszapkárosultaknak (Gondola)
Huszonötmillió forint értékben katasztrófavédelmi felszereléseket küldött a spanyol Vöröskereszt magyar testvérszervezetének; a 25 raklapnyi adományt kedden adták át Veszprémben, a segélyszervezet megyei szervezetének központi katasztrófaraktárában
nov. 2
18:05
Szembe ment a marketing-szemlélettel a kormány (HírTV)
A Magyar Gyógyszerészi Kamara, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) és a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ) is támogatja a kormány új, a gyógyszerellátást szabályozó törvénytervezetét. Ezt az érintett szervezetek képviselői közös nyilatkozatban erősítették meg keddi sajtótájékoztatójukon Budapesten. A szakemberek szerint a kormány ezzel „erőt mutatott fel” a marke...
nov. 2
18:06
Befalta a fejem a fal (Metropol)
„Ha már nekimész a falnak,/ ne félj attól, hogy felfalnak” énekelte a Neoprimitív zenekar a nyolcvanas évek legelején.
nov. 2
18:06
Visszakanyarodott a forint, csökkentek a hozamok (Portfolio)
Bár a nemzetközi befektetői hangulat ma is mérsékelten pozitív volt, de a forint mégsem tudott a 270-es, lélektanilag fontos szint alá jutni az euróval szemben, csupán egyszer próbálta meg áttörni...
nov. 2
18:06
Kinevezték Tóth Tamást Budapesti rendőrfőkapitányává (ATV)
Schmitt Pál köztársasági elnök november 1-jei hatállyal dandártábornokká léptette elő, Pintér Sándor belügyminiszter pedig kinevezte Budapest rendőrfőkapitányának Tóth Tamás eddigi megbízott főkapitányt - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
nov. 2
18:07
Gyanús csomag érkezett a német kancellári hivatalba (Gondola)
Gyanús csomagot fedeztek föl kedden délután a német kancellári hivatalban, sajtóforrás szerint a küldeményben lőpor volt, amelyet a rendőrség vízágyúval hatástalanított
nov. 2
18:08
Shakira játékunk nyertesei (Metropol)
Megfejtés: az 1991-es Magia volt első albuma. Kattintson a cikkre a nyertesek nevéért!
nov. 2
18:09
Nem lehet elég korán kezdeni a karácsonyi vásárt? (Infostart)
Bár még csak november első napjaiban járunk, néhány pionír áruházlánc polcain már hetek óta várnak minket a karácsonyi termékek. Úgy tűnik, az év végi vásárlási csúcsszezont nem lehet elég korán kezdeni.
nov. 2
18:15
A Renault többségi részesedést szerezhet az orosz AvtoVAZ-ban (ProfitLine)
A Renault francia járműgyártó azt fontolgatja, hogy a jelenlegi 25 százalékról többségi, 50 százalék plusz egy részvényre növeli tulajdonrészét a Ladákat gyártó orosz AvtoVAZ-ban.
nov. 2
18:21
Tovább dagad az aranybuborék (Privátbankár)
Az arany legutóbbi történelmi rekordját gyengülő árfolyamjegyzések követték, de a technikai elemzés egyértelműen azt mutatja, hogy a hosszútávú trendet ez nem törte meg – tájékoztat a www.aranypiac.hu
nov. 2
18:21
Kikandikált Paris Hilton büszkesége elszakadt ruhája alól (BorsOnline)
Paris Hilton indián hercegnőnek öltözött Hugh Heffnernek, a Playboy atyjának Halloween partijára, ám a bikinis, tollasfejdíszes összeállítás éppen akkor mondta fel a szolgálatot, amikor az örökösnö megérkezett a buliba.
nov. 2
18:21
Hurkás-húsos rakottas (Mindmegette)
Hozzávalók: 10 dkg füstölt szalonna 10 dkg füstölt sonka 50 dkg sertéshús (tarja, karaj, comb) 20 dkg hurka 50 dkg krumpli 10 dkg zöldbab 10 dkg zöldborsó 10 dkg sárgarépa 2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma só bors 1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika valamilyen zsiradék
nov. 2
18:21
Elfogadta az Országgyűlés a médiaalkotmányt (Infostart)
A pártoknak nem lesz tájékoztatási kötelezettségük, a lapok pedig lehetnek elfogultak - a többi között ezt tartalmazza az Országgyűlés által elfogadott médiaalkotmány.
nov. 2
18:21
MSZP: számtalan Fideszhez köthető személy "vastagon részesült" a közvagyonból (Gondola)
Az MSZP szerint számtalan olyan, a Fideszhez köthető személy van, aki ugyan nem vállalt kormányzati szerepet, mégis "vastagon részesült" a közvagyonból
nov. 2
18:21
Két autóval indult a részeg pár, az árokban kötöttek ki (HírTV)
Két személyautó borult az árokba a Tolna megyei Hőgyész közelében 65-ös úton, kedden kora délután. Az egyik autó sofőrje súlyosan megsérült.
nov. 2
18:23
Hétfőn adták postára az összes athéni levélbombát (Gondola)
Mind a kilenc, Athénban felfedezett levélbombát hétfőn adták postára a görög fővárosban, és a hatóságok gyanúja szerint ugyanaz a csoport áll valamennyi robbanó csomag hátterében - közölte egy rendőrségi forrás
nov. 2
18:23
Veszélyes csomagot küldtek Merkelnek (HírTV)
Gyanús csomagot találtak a rendőrök a német kancellári hivatalnál. A Tagesspiegel című lap szerint robbanóanyag volt benne, ezt azonban nem erősítették meg a hatóságok. A kancellári hivatal postáját átvizsgálták, de a hivatalt nem kellett kiüríteni.
nov. 2
18:24
Elfogadták a médiaalkotmányt (Metropol)
Szabályozott kérdéskörök az új jogszabályból: mely médiumnak kell kiegyensúlyozottnak és tárgyilagosnak lennie; a blogok nyilvántartásba vétele; a tájékoztatási kötelezettség; a gyermekek védelme.
nov. 2
18:24
Arcátlan maffiózók: katonai repülőgépet loptak (ATV)
Egyszerűen elrepültek vele.
nov. 2
18:25
185 karátos gyémántot találtak Lesothóban (Gondola)
Egy 185 karátos gyémántot találtak a dél-afrikai Lesothói Királyság egyik bányájában
nov. 2
18:39
Kedvezményes belépő - nagyiknak és unokáknak! (Infostart)
Novemberben is jelentős kedvezményekkel várja az Állatkert a nyugdíjasokat és a velük érkező unokákat. A nyugdíjasok a szokásos ár feléért válthatnak belépőjegyet, az unokáknak pedig harmadával kerül kevesebbe a belépés.
nov. 2
18:39
Recept: Hurkás-húsos rakottas (Mindmegette)
Hozzávalók: 10 dkg füstölt szalonna 10 dkg füstölt sonka 50 dkg sertéshús (tarja, karaj, comb) 20 dkg hurka 50 dkg krumpli 10 dkg zöldbab 10 dkg zöldborsó 10 dkg sárgarépa 2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma só bors 1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika valamilyen zsiradék
nov. 2
18:39
Sorozatos merényletek Bagdadban (Gondola)
Sorozatos merényleteket követtek el Bagdadban kedd este; az első jelentések adatai eltérnek, de mindegyik sok halálos áldozatról és több tucat sebesültről számolt be
nov. 2
18:39
Kovács Miklós maradt a Fradi elnöke (HírTV)
Kovács Miklós maradt az FTC elnöke. A mai közgyűlésen megválasztott új elnökség titkos szavazással választotta újra Kovácsot az elnöki posztra.
nov. 2
18:41
Elfogadta a Ház a médiaalkotmányt (Gondola)
Minden médiumra, így a hírportálokra, internetes újságokra is kiterjed az Országgyűlés által kedden elfogadott médiaalkotmány hatálya
nov. 2
18:42
Nem tetszik a németeknek az uniós adó (Metropol)
A berlini kormány határozottan ellenzi az Európai Bizottság által javasolt uniós adó bevezetését - közölte kedden Brüsszelben Angela Merkel.
nov. 2
18:42
Árpád kupa Las Vegasban (Metropol)
Tizenötödik alkalommal került megrendezésre az észak-amerikai magyar labdarugó bajnokság, az Árpád kupa. A másfél évtizeddel ezelőtt, Nevada fővárosában, Las Vegasban megkezdett sportrendezvény immár hagyománnyá vált.
nov. 2
18:42
Lázár az alkotmányos rengetegben - parlament percről percre (ATV)
Most kiderül, mennyire fogékony a T. Ház az Alkotmánybíróság kiradírozására.
nov. 2
18:43
Lipponen: az EU soros elnöke hangsúlyossá tehet bizonyos kérdéseket (Gondola)
Az Európai Unió soros elnökségét betöltő ország, így 2011 első felében Magyarország, hangsúlyossá tehet bizonyos kérdéseket a brüsszeli napirenden - mondta Paavo Lipponen volt finn miniszterelnök a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott keddi előadásában
nov. 2
18:57
Újjászületik Budapest tömegközlekedése (Privátbankár)
Számos új, pozitív változást hoz a budapesti közlekedésben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) működése
nov. 2
18:57
Agyonlőtte a maszkos színészt a biztonsági őr (BorsOnline)
Szombaton agyonlőtték Kirk Abella színészt egy Fülöp-szigeteki filmforgatáson. A jelenetben egy maszkos rablót alakított, egy éjjeli őr pedig valódi banditának nézte.
nov. 2
18:57
Aláírta az államfő a nyugdíjpénztári törvényt (Infostart)
Schmitt Pál köztársasági elnök kedden aláírta a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról, valamint a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-vel. Schmitt Pál arra kérte a házelnököt, haladéktalanul kezdjék meg a két törvény részletszabályainak kidolgozását.
nov. 2
18:57
A kormánypártok kitolták a költségvetési és az adóhatáridőket (Gondola)
Az adótörvényeket a választások évében nem 45, hanem 40 nappal a kihirdetés előtt kell hatályba léptetni - egyebek között ezt tartalmazza az Országgyűlés által kedden elfogadott, az államháztartási törvényt módosító indítvány
nov. 2
18:57
„Kezünkben a jövőnk” - Zöld övezet (videó) (HírTV)
„Kezünkben a jövőnk”, de mihez kezdünk vele? Mit tehet egy rendezvénysorozat a fenntartható jövőért?
nov. 2
18:59
Az ombudsman szerint indokolatlan jogosultságok illetik meg az APEH-et (Infostart)
Az adózás rendjéről szóló törvény módosítását kezdeményezte állampolgári jogok országgyűlési biztosa a nemzetgazdasági, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszternél. Szabó Máté kifogásolja, hogy a törvény szerint az APEH ugyanúgy fenyegetheti az állampolgárokat mulasztási bírsággal, ha az ügyfél kérésére indítottak eljárást, mint a hivatalból indított hatósági ügyeknél.
nov. 2
18:59
Feltehetőleg egy kurd szervezet tagja az isztambuli merénylet elkövetője (Gondola)
A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik tagja követte el azt a vasárnapi isztambuli merényletet, amely 32 embert sebesített meg - jelentette kedden az Anatolia hivatalos török hírügynökség
nov. 2
19:01
Szárnyalnak az egzotikumok! - Csúcson a gyapot, drágul a cukor (Portfolio)
Rekordmagasságban tartózkodik a gyapot, huszonkilenc éves magasságban pedig a cukor tőzsdei jegyzésára. A kitermelési oldali problémák és a piacok szűkössége miatt egyre nagyobb mennyiségű tőke talál...
nov. 2
19:15
Nagy nekiment a szövetségnek (BorsOnline)
Több mint egyévnyi hallgatás után végre kitálalt Nagy László, a Barcelona átlövője, s a Magyar Kézilabda Szövetségnek, illetve a Nemzeti Sportnak eljuttatott levelében megindokolta, miért nem áll a válogatott rendelkezésére. A kézilabdázó elsősorban a gyatra körülményekkel magyarázza távolmaradását.
nov. 2
19:15
Hol lakhatunk külföldön - ingyen? (Infostart)
Mi tehetünk, ha világot látnánk, de nincs túl sok pénzünk? Erre is van megoldás. Világszerte egyre több embert mozgat a városnézés új formája, a Couch Sufring. A magyarul kanapészörfnek nevezett "mozgalomnak" a világ 230 országában két millió tagja van, akik rendszeresen alszanak, esznek, buliznak, nyaralnak ismeretlen házigazdánál szerte a világon - és mindezt a legcsekélyebb összegből.
nov. 2
19:15
Recept: Vörösboros-zöldséges mártás (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 nagy fej lilahagyma kb. 2-3 evőkanál kristálycukor 1 nagyobb sárgarépa 3 nagyobb gerezd fokhagyma 2,5 dl száraz vörösbor 1-1,5 dl víz 1 evőkanál Worchester szósz 1 evőkanál barbecue szósz (elhagyható, egy kis füstüs ízt ad) só bors 3-4 szelet hegyes erős paprika (elhagyható) 1 kisebb csokor petrezselyem
nov. 2
19:15
Az államfő aláírta a nyugdíjpénztárakra vonatkozó törvényt (Gondola)
Schmitt Pál köztársasági elnök kedden aláírta a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról, valamint a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-vel
nov. 2
19:15
Megbénítja a légi közlekedést is (HírTV)
Nem közlekednek a nemzetközi légi járatok a Merapi vulkán közelében.
nov. 2
19:17
Karcsúsodjon műtét nélkül (BorsOnline)
Egyetlen kezeléssel több centimétert csökkenhet annak a körmérete, aki igénybe veszi az egyik legmodernebb eljárást, az ultrahangos zsírlebontást.
nov. 2
19:17
Recept: Forró fűszeres sajtkrém (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 gerezd fokhagyma 1 kis fej vöröshagyma 1 evőkanál olívaolaj vagy 1 teáskanál vaj kb. 10 dkg reszelt kemény sajt (trappista) 1 kis pohár tejföl pici tej pici só oregánó bazsalikom kakukkfű 1 friss, kb. 2-3 cm-es piros chilipaprika
nov. 2
19:17
Obama még a szavazás napján is voksolásra buzdította híveit (Gondola)
A dolgok jobbra fordultak az elmúlt két évben és ezt csak akkor "tudjuk fenntartani, ha van néhány barátom és szövetségesem a kongresszusban és az állami törvényhozásokban" - hangoztatta Barack Obama amerikai elnök azokban az interjúkban, amelyet kedden, a félidős választások napján adott le négy rádióadó az Egyesült Államokban

Keresés