2010. november 20. szombat

nov. 20
13:48
Kiraboltak egy ékszerboltot (Blikk)
nov. 20
13:50
Összeégett, elszenesedett holttesteket találtak (HírTV)
283-ra emelkedett az indonéziai vulkánkitörés áldozatainak száma, miután a mentőalakulatok újabb holttesteket találtak. Többen égési sérüléseikbe haltak bele, amit a Merapiból kilövellt forró vulkáni hamu okozott.
nov. 20
13:50
Borkai Zsolt a MOB új elnöke (Gondola)
A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése szombaton Borkai Zsoltot választotta a szervezet új elnökévé. Schmitt Pál tiszteletbeli elnök lett.
nov. 20
13:54
Az Alteo nyilvános részvénykibocsátást tervez jövőre (Infostart)
Jövőre nyilvános részvénykibocsátást tervez a tőzsdén is jelenlévő, alternatív energiatermeléssel foglalkozó Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - jelentette be a társaság vezérigazgatója. Ifj. Chikán Attila elmondta: a következő négy-öt évben 50-100 megawatt kapacitás kiépítését tervezik, ami megawattonként legalább 1-1,5 millió euró beruházást jelent.
nov. 20
13:57
Mégis a rokoni szálak számítanak a Fidesznél? - Schmitt unokaöccse a Meh-ben (Alternatív Energia)
Az Index.hu szerint Varga Mihály államtitkár a Miniszterelnökség állományába nevezte ki kormánytisztviselőnek Schmitt Pál Pétert. Az államfő rokona megerősítette, hogy róla van szó.
nov. 20
13:57
Gázár: „Semmit sem ér a Fidesz segítsége a rászorulóknak” + videó (ATV)
Mesterházy szerint lényegében haszontalan a sávos gázáremelés.
nov. 20
13:57
Oscarra is esélyes a leszbikus családi vígjáték (Metropol)
Néhány éve még nem sok esélye lett volna arra egy leszbikus párról és gyerekeikről szóló, kis költségvetésből készült családi vígjátéknak, hogy megtöltse a mozikat vagy Oscar-álmokat dédelgethessen; a The Kids Are All Right című produkció azonban a legjobb úton halad afelé, hogy valóra váltsa ezeket az álmokat.
nov. 20
13:59
Üres jelszavak helyett baloldali válaszokat sürgetnek (Alternatív Energia)
Most nem szabad elfásulni, legyinteni, hogy a Fidesz mindent visz: Magyarországnak szüksége van az erős demokratikus ellenzékre, s ennek élesztője csakis az MSZP lehet - olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet a párt november 27-i nagygyűlésére készülve két platform fogalmazott meg.
nov. 20
14:06
Botrányos lakásfelújítások a celebeknél (Blikk)
nov. 20
14:06
Vitorlással hagyjuk el a földet (Blikk)
Tokió — Ha nem jön közbe semmi, akkor a Nap ötmilliárd év múlva égeti szénné a Földet, és az emberiségnek legkésőbb akkor végképp el kell hagyni a bolygót.
nov. 20
14:06
Maradona és Mourinhó így fényezik egymást (Infostart)
Jose Mourinhóval a kispadon megszerzi a régóta áhított Bajnokok Ligája-serleget a Real Madrid - legalábbis Diego Maradona argentin futball-legenda szerint.
nov. 20
14:06
Hunvaldék a Rókaképűben bíztak (HírTV)
Egy bizonyos „Rókaképű” intézkedésétől remélte az úgynevezett ingatlanpanama-ügy nyomozásának leállítását a két fő vádlott: Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került telefonlehallgatási jegyzőkönyvekből. A bűnszervezetben elkövetett csalással és más bűncselekményekkel...
nov. 20
14:06
Szeles idő, 9-14 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, kezdetben a középső országrészben, illetve vasárnap keleten lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok
nov. 20
14:08
Potter, a hetedik te magad légy! (Blikk)
London — „Tizenegy éves korom óta személyesítem meg Harry Pottert, de ilyen összetett feladatot még nem kaptam" – magyarázta Daniel Radcliffe (21), aki egy hétig készült a hétszeres átváltozásra, amely a világszerte jövő héten debütáló Harry Potter és a halál ereklyéi című befejező (első) rész egyik legkülönlegesebb jelenete.
nov. 20
14:08
Így vitték börtönbe Damu Rolandot (Blikk)
nov. 20
14:08
Oscarra is esélyes a leszbikus családi vígjáték (Gondola)
Néhány éve még nem sok esélye lett volna arra egy leszbikus párról és gyerekeikről szóló, kis költségvetésből készült családi vígjátéknak, hogy megtöltse a mozikat vagy Oscar-álmokat dédelgethessen; a The Kids Are All Right című produkció azonban a legjobb úton halad afelé, hogy valóra váltsa ezeket az álmokat
nov. 20
14:10
Ez vár rád Claudia! (Blikk)
Budapest ‒Álmot látott Mor­vay Kendra! Liptai Claudia (37) megjelent előtte, amint egy égő házból menekül áttetsző, halványzöld hálóingben.
nov. 20
14:10
A Yale Egyetem visszaadja a leleteket (Gondola)
A Yale Egyetem beleegyezett abba, hogy visszaszolgáltat Perunak a Machu Picchuból származó több tízezer régészeti leletet.
nov. 20
14:15
Maradona: Mourinhóval bajnok lesz a Real (Metropol)
Jose Mourinhóval a kispadon megszerzi a régóta áhított Bajnokok Ligája-serleget a Real Madrid - legalábbis Diego Maradona argentin futball-legenda szerint.
nov. 20
14:15
Újabb ötletek a Jobbiktól (Alternatív Energia)
A Jobbik több módosító indítványt is tesz a jövő évi költségvetés agráriumot érintő fejezeteihez - mondta szombati sajtótájékoztatóján Varga Géza, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. A szakpolitikus elsősorban a Nemzeti Földalapot, a külföldiek földvásárlását, illetve az agrártámogatásokat érintő tételek átcsoportosítását javasolja. Varga Géza szerint ez nem veszélyezteti a költségvetés…
nov. 20
14:15
Börtönbe kerül az amrikai filmcsillag (Kripto Akadémia)
Meg kell kezdenie börtönbüntetésének letöltését Wesley Snipes amerikai színésznek. A Pusztító és a Penge-trilógia sztárját három éves börtönbüntetésre ítélték adóügyek miatt.
nov. 20
14:15
Kiiktatja a kormány a "zavaró tényezőket" (Portfolio)
A mögöttünk hagyott hét a külföldi fejlemények vonatkozásában egyértelműen az írországi mentőcsomag esélyeiről, az előbb zavaros, majd egyre világosabb ír kommunikációról szólt, ami jókora hullámokat...
nov. 20
14:15
Kormánytisztviselő lett Schmitt Pál unokaöccse (ATV)
A Miniszterelnökség állományába nevezte ki Varga Mihály.
nov. 20
14:17
Societas: Vonják vissza a felsőoktatási törvény koncepcióját! (Alternatív Energia)
A felsőoktatási törvény módosításának eddig megismert koncepciója elfogadhatatlan, így annak visszavonását követeli az államtitkártól az MSZP ifjúsági szervezete. Oroszvári Péter, a Societas alelnöke a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájától (HÖOK) azt kéri, hogy kezdeményezzen vitát a felsőoktatás átalakításáról.
nov. 20
14:24
Michelisz Norbert közúton repesztett (Blikk)
Makaó - Az utcákon száguld Michelisz Norbert (26) a túraautó-világbajnokság Makaói Nagydíján.
nov. 20
14:24
Motoron állva gitározik Mókus - fotó (BorsOnline)
Hajmeresztő mutatványokkal kápráztatja el a motorok szerelmeseit Herczeg Balázs. A Mókus becenevű srácnak meg se kottyan, ha gitározik a motoron, repül a járgány fölött.
nov. 20
14:24
150 milliós adócsalással gyanúsítják a cégvezetőt (HírTV)
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a pénzügyőrség egy cégvezető és nyolc társa ellen, 150 milliós adócsalás gyanújával Békés megyében.
nov. 20
14:24
Az ügynöklisták nyilvánossága ellen érvelt Boross Péter (Gondola)
Az ügynöklisták nyilvánossága ellen emelt szót Boross Péter szombaton Budapesten
nov. 20
14:26
Klíma- és energiaügyi államtitkárság alakult (HírTV)
Önálló államtitkárságot hozott létre a kormány a klímapolitikai és energetikai ügyek közös felügyeletére, az eddig két különböző tárcához tartozó szakterületek államtitkársága a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozik ezentúl.
nov. 20
14:33
Nemi erőszakkal vádolják a Wikileaks alapítóját (Kripto Akadémia)
A svéd hatóságok nemzetközi letartóztatási parancsot adtak ki a Wikileaks alapítója, Julian Assange ellen - közölte szombaton a svéd rendőrség. A kormányzati iratok kiszivárogtatására létrehozott oldal alapítóját nemi erőszak és molesztálás gyanúja miatt keresik Svédországban. A 39 éves ausztrál tagadja a vádakat, amelyek szerinte egy lejárató kampány részei.
nov. 20
14:33
Nagyot fogtak a pénzügyőrök - Hosszú a bűnlajstrom (Alternatív Energia)
150 milliós adócsalás ügyét zárta le vádemelési javaslattal a Vám-és Pénzügyőrség a napokban. A gyulai cég vezetője és társai ellen különösen nagy értékre elkövetett adócsalás gyanúja miatt folyt a nyomozás.
nov. 20
14:33
Meleg, nedves levegő érkezik (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 9 és 14 fok között alakul
nov. 20
14:33
Körlevelet készít a Vatikán a pedofil ügyekről (ATV)
A Vatikán körlevélben ad majd ki irányelveket a papok által elkövetett szexuális visszaélések ügyében - erről pénteken döntött a római katolikus egyház bíborosainak római tanácskozása.
nov. 20
14:42
Lendvai: a Fidesz a bosszú eszközeként használja a költségvetést (Infostart)
A költségvetés a Fidesz kezében a bosszú eszközévé vált, a párt olyan műhelyeket akar ellehetetleníteni, amelyek önálló, kritikus gondolkodásra képesek - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton az MTI-vel.
nov. 20
14:42
Lendvai Ildikó: a költségvetés a Fidesz kezében a bosszú eszközévé vált (Gondola)
A költségvetés a Fidesz kezében a bosszú eszközévé vált, a párt olyan műhelyeket akar ellehetetleníteni, amelyek önálló, kritikus gondolkodásra képesek - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője
nov. 20
14:44
A NATO a csapatkivonás után is támogatja Afganisztánt (Gondola)
A NATO azt követően sem hagy fel Afganisztán támogatásával, hogy a tervek szerint 2014-ben befejeződik a nemzetközi biztonsági erő (ISAF) kivonása az ázsiai országból és a biztonságért való felelősségvállalást átadják az afgán hatóságoknak - közölte az atlanti szövetség kétnapos lisszaboni csúcsértekezletét lezáró sajtókonferenciáján, szombaton a szervezet főtitkára
nov. 20
14:46
Orbán: Közép-Európa szempontja is fontos az orosz kapcsolatok alakításakor (Gondola)
Közép-Európa szempontjait is figyelembe kell venni abban a nagy folyamatban, amelyet a Nyugat és Oroszország kapcsolatainak erősödése jellemez - mondta Orbán Viktor magyar újságíróknak szombaton Lisszabonban
nov. 20
14:51
A rendőrök elárulták, mi buktatta le a mentőautó tolvajt (Alternatív Energia)
Szabálytalanul manőverezett és egy egyirányú utcába is behajtott - így bukott le az a fiatalember, aki pénteken lopott el egy mentőautót az egyik budapesti kórház területéről. A 23 éves férfi nem akart megállni a rendőröknek, belehajtott autójukba is. A fiatalember azóta őrizetben van.
nov. 20
14:51
Orbán: fontos az elrettentés! (Kripto Akadémia)
"Nem elég a pajzs, kard is kell hozzá" - ezekkel a szavakkal kommentálta Orbán Viktor szombaton Lisszabonban, hogy a NATO elfogadta a közös rakétarendszer felállításáról szóló terveket. A magyar miniszterelnök ugyanis fontosnak nevezte, hogy a rakétarendszer felállítása nem teszi szükségtelenné a nukleáris rekéták hadrendben tartását, mert "a védelem mellett az elrettentés is fontos".
nov. 20
14:51
MSZP: Schmitt hivatalosan is Orbán hű fegyverhordozója lett (ATV)
Aláírta a sokat kritizált, de a Fidesz eddigi politikájába illeszkedő törvényeket.
nov. 20
15:00
Elölről és hátulról is többet mutatott a kelleténél az énekesnő – ciki fotó (BorsOnline)
Legtöbben hangos üdvrivalgásban törtek ki, amikor észrevették, hogy Cher egy nyilvános eseményen bugyit villantott.
nov. 20
15:00
Titkosszolgálati eszközöket is bevethetnek (HírTV)
A januártól működő Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt feladata lesz az adócsalók felderítése, ehhez a nyomozók titkosszolgálati eszközöket is bevethetnek - mondta a Vám- és Pénzügyőrség bűnügyi főigazgatója a Magyar Nemzetnek.
nov. 20
15:00
Újabb volt KGB-st mérgeznek higannyal (Metropol)
"Módszeres higanymérgezéses" hadjárat célpontjává vált az egykori szovjet állambiztonsági szolgálat, a KGB egyik volt magas rangú tisztje - írta szombaton közölt feltáró riportjában a The Times, amely szerint az ügy emlékeztet a négy évvel ezelőtti londoni Litvinyenko-gyilkosságra.
nov. 20
15:00
Migrén: A szabadnapok leggyakoribb oka (WebBeteg)
Egy orvosi tanulmány szerint, a potya szabadnapra vágyók a legtöbb esetben, elviselhetetlen migrénes fejfájásra hivatkoznak, ha épp nincs kedvük dolgozni. Az otthonmaradás gyakori okai még a megfázás, az influenza és az ételmérgezés.
nov. 20
15:06
Mi köze van a gazdaságpolitikának a gazdasághoz? (Infostart)
Joseph Schumpeter halálának 60. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézete. Simai Mihály akadémikus szerint a jelenlegi magyar gazdasági helyzetben rendkívül aktuálisak a közgazdász tanításai, mint például az, hogy a gazdaságpolitika alakításánál nem csupán gazdasági érdekeket kell figyelembe venni.
nov. 20
15:09
Orbán a NATO-csúcson: Közép-Európa szempontját vegyék figyelembeaz orosz kapcsolatok alakításakor (hirado.hu)
A magyar kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy az EU mind több tagállama alakít ki egyre komolyabb gazdasági, beruházási együttműködést Oroszországgal
nov. 20
15:10
Elkészült a járműlopási térkép: megdöbbentő végeredmény! (Pénzcentrum)
A hazai közvélekedéssel ellentétben messze nem a közép-kelet-európai országok a legfertőzöttebbek a járműlopások tekintetében. A legtöbb autó Észak- és Nyugat-Európában tűnik el. Nagy-Britanniában, Franciaországban vagy Olaszországban százezrével lopják a kocsikat, a legsűrűbben pedig Svédországban és Dániában kél lába magától az autóknak....
nov. 20
15:10
Új Toyota Corolla (ATV)
A Corolla tizedik generációs modellfrissítése során a Toyota célja ugyanaz volt, ami korábban is: megtartani a modell meghatározó szerepét saját kategóriájában. Ám a formai-technikai megújulás mellett most a márka egyedi szolgáltatás-csomagja is növel az új Corolla népszerűségét.
nov. 20
15:11
Boross Péter az ügynöklisták nyilvánossága ellen érvelt (hirado.hu)
Osztotta a volt miniszterelnök véleményét Földi László, egykori hírszerző ezredes is
nov. 20
15:13
Lendvai: a bosszú eszközeként használja a költségvetést a Fidesz (hirado.hu)
A szoicalista politikus szerint a Fidesz a független gondolat ellen lép fel

Keresés