Nincs könnyű helyzetben a tehetségkutató felfedezettje. Nem elég, hogy a kiesés okozta bánatot fel kell dolgoznia, de azonnal pénzkereset után kell néznie, kisbabája és párja is csak az ő keresetére számíthat.
Egyelőre nem várhatók jelentősebb ingatlan-privatizációk a fővárosban. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a Napi Gazdaságnak azt mondta: azzal bízták meg a Budapest Fővárosi Vagyonkezelő Központ új vezetőit, hogy a modern ingatlanportfólió-gazdálkodás elvei szerint három hónap alatt hozzanak létre egy kiemelt központi szervezetet.
Elhunyt Metz Katalin színikritikus, tudatta a Színházi Kritikusok Céhe, az újságírót életének 73. évében, hosszas betegség után vasárnap érte a halál. Metz Kati nélkül évekig nem zajlott le kulturális témájú tájékoztató, bemutató, bejárás, vagy magyar vonatkozású külföldi kulturális esemény. Kati mindenhol ott volt.
Lehet, hogy visszatérnek ahhoz a korábbi Fidesz-javaslathoz, amely szerint a Költségvetési Tanácsot az ÁSZ-elnöke, a jegybankelnök és egy, az államfő által jelölt harmadik személy alkotná, a jelenlegi hivatali forma helyett - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes
A Jobbik a Parlamentben Alföldi Róbert eltávolítását követelte tegnap a Nemzeti Színház éléről, Halász János a fenntartó minisztérium államtitkára úgy válaszolt: "mindennek eljön az ideje". A Művészetek Palotája tegnap sem tudta megmondani, mik is voltak azok a technikai okok, amik miatt Závada Pál Magyar ünnep című, kényes történelmi kérdéseket feszegető drámáját nem tudták bemutatni az…
Az ingatlanvagyon elemeit áttekinthetetlenül szétaprózták, különböző cégek, intézmények, ügyosztályok és vállalatok labirintusába kerültek, és onnan ötletszerűen, vagy talán érdekszerűen mozgatva privatizálták - mondta a főpolgármester-helyettes
Ma teszi közzé az államháztartás első tíz havi részletes adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium. A költségvetés - helyi önkormányzatok nélkül számolt - előzetes pénzforgalmi mérlege októberben 43,6 milliárd forint hiánnyal zárt, az első tíz havi deficit 1.132,7 milliárd forint, az éves előirányzat 131,1 százaléka volt.
Szende kislányból vagány díva lett, szexbomba és anya. Óriási tehetségnek tartják, ám magánélete mindig is viharos volt. A második részből az énekesnő karrierjének első lépéseiről olvashatnak.
Igazi malacperselyt árul egy brit férfi: terméke 100 százalékig természetes alapanyagú, mivel valódi malacot preparál és töm ki persellyé - az állatvédők legnagyobb felháborodására.
A NEXON számításai szerint 2011-ben kedvezőbb lesz a mostaninál a vállalatok számára a béren kívüli juttatások alkalmazása: ha például egy cég 100.000 forintos cafetériát kíván adni a munkavállalóinak, az - kedvezményes elem esetén - jövőre alig több mint 119.000 forintos ráfordítást jelent majd, míg az idén 125.000 forintba került.
Elállt a Művészetek Palotája Závada Pál Magyar ünnep című drámájának pénteki bemutatásától. Az Alföldi Róbert által rendezett előadás a Nemzeti Színházba került. A Művészetek Palotája technikai okokkal magyarázza a döntést. Ám meglehet, az Erdély visszacsatolása kapcsán a holokausztról, az egyház, a magyar állam felelősségéről beszélő darab kényelmetlenné vált Kiss Imre, a Müpa vezérigazgatója…
Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája látható mától április 30-ig a Magyar Nemzeti Galériában, az egykori várpalota báltermében. A három óriási festményt saját kezű vázlatok, változatok egészítik ki a tárlaton, melyet a Nemzeti Galéria rendezett és a Munkácsy Alapítvány finanszírozott.
Becézik őt a színház királynőjének, a színpad nagyasszonyának, mondják csodálatosnak, nevezik lebilincselőnek, izgalmasnak, izgatónak, érdekesnek, nagynak, óriásnak. És illetik még sok elragadtatott jelzővel, és mindegyik igaz rá, hatványozottan. Törőcsik Mari tényleg egy csoda. De a legtöbbet mégis az mondja el, ki is ő tulajdonképpen nekünk, hogy úgy emlegeti mindenki: Mari.
Az A kategóriás részvénnyel rendelkező tőzsdei cégek a harmadik negyedévre a bázisidőszakinál bő 6 százalékkal kisebb, 200 milliárd forint körüli összesített adózott eredményről adtak számot - írja a ...
Felemás érzelmekkel fogadták a nézők Buci visszatérését a képernyőre. Az RTL Klub felmérése szerint a közönség örül, hogy ő lett a ValóVilág házigazdája, de a neten Stohl-ellenes közösségek alakulnak.
A kormány 75 százalékra növelné a 20-64 éves népesség foglalkoztatási rátáját a következő 10 évben; ez a mutató most 56 százalék. A többi között ezt tartalmazza az a kormányhatározat, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
Nemcsak szentnek és sérthetetlennek érezték magukat Erzsébetvárosban a maffiabűntettekkel vádolt Hunvald György volt szocialista polgármester és társai, de mérhetetlenül lenézték az őket megválasztó embereket, saját pártjaikat, sőt egymást is – tanúsítják a Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratok és telefonlehallgatási jegyzőkönyvek.
A Bors megtalálta Damu Roland jelenlegi barátnőjét, akivel közösen bérelték azt a lakást, ahol a gyanú szerint a színész nemi erőszakot követett el volt kedvesén, Tímeán.
Első alkalommal lehet megnézni Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját Budapesten: keddtől április 30-ig látható a tárlat a Magyar Nemzeti Galériában - mondta el a Független Hírügynökségnek Bakó Zsuzsanna, az intézmény főosztályvezetője hétfőn, az ünnepélyes megnyitó után. Hozzátette, hogy a művek a debreceni Déry Múzeum felújítása miatt érkeztek a fővárosba Pécsről, ahol tavasztól nézhették meg az…
A civilek szerint átlátható, követhető döntések kellenek, a pályázati felhívásoktól az elszámolásig civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki szerint a szektorból az NCA működésével kapcsolatban nagyon negatív felhangú visszajelzések érkeztek
Nincs szükség újabb Balettintézet-torzókra, így egyelőre nem kerülnek a fővárosi közgyűlés elé lényegesebb ingatlaneladási tranzakciók - mondta a Napi Gazdaságnak Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes ...
Az APEH új informatikai hálózatot fejlesztett ki, amelynek segítségével a jövőben gyorsabban emelheti le a köztartozást felhalmozó személyek bankszámláiról a be nem fizetett adót, a rendszer egy hónap...
Valódi téli hóval köszönt be a hétvégén a zimankó országszerte. Keményebb havazás a Dél- Dunántúlon lesz, de az utakon csütörtöktől figyelni kell. Igaz: a takarítására felkészültek.
Csökkentené a tanárok óraszámát, és kisebb létszámú osztályokat indítana a kormány. A Magyar Nemzet úgy tudja: a pályakezdő pedagógusoknak és a mesterképzésben résztvevő oktatóknak heti 19, a más fokozatba tartozó tanároknak pedig heti 21 lenne a kötelező óraszáma.
Új informatikai hálózatot fejlesztett ki az APEH. A Magyar Nemzet azt írta: az adóhatóság a megváltozott rendszerrel a jövőben gyorsabban emelheti le a köztartozást felhalmozó személyek bankszámláiról a be nem fizetett adót.
Tony Banbury, az ENSZ egyik illetékese azt mondta: a több mint ezer katonát speciális védelem alá helyezték, a rajtuk elvégzett laboratóriumi vizsgálat nem mutatta ki a kolera-fertőzést.
Ha az ember az alapvető szükségletei helyett továbbra is a luxusigényeit tartja szem előtt, és ennek érdekében gátlástalanul kizsákmányolja a természet kincseit, akkor a vesztébe rohan – véli Hetesi Zsolt fizikus. A szakember szerint az ősmaradványi energiahordozókból nyert energia mennyisége nem növelhető tovább, a megújuló energia pedig képtelen lesz kielégíteni az ipar folyton növő étvágy...
Az APEH új informatikai hálózatot fejlesztett ki, amelynek segítségével a jövőben gyorsabban emelheti le a köztartozást felhalmozó személyek bankszámláiról a be nem fizetett adót, a rendszer egy hónapja működik - írja a Magyar Nemzet keddi száma.
Az A kategóriás részvénnyel rendelkező tőzsdei cégek a harmadik negyedévre a bázisidőszakinál bő 6 százalékkal kisebb, 200 milliárd forint körüli összesített adózott eredményről adtak számot.
Sebastian Vettel, a Forma-1 újdonsült világbajnoka három millió eurót kapott, hiszen a Red Bull megnyerte a konstruktőrök versenyét. A csapat összes tagja kivette a részét a munkából, így mindenki kapott valamennyit munkája elismeréseként.
Kedden kezdődik az idei Kriminálexpo. A nemzetközi biztonsági és informatikai, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási konferenciának és szakkiállításnak ezúttal a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum ad helyet. A háromnapos rendezvény mindenki számára ingyenes, a látogatók ezen a három napon a múzeum kiállításait is ingyen tekinthetik meg. A Kriminálexpót idén 18. alkalommal rendezik meg,…
Mintegy 100-140 ezer fő érkezését jelentheti évente Németországba a német munkaerőpiac jövő májusi megnyitása a kelet- és közép-európai uniós országok munkavállalói előtt.
Folytatódott a munkanélküliek számának hét hónapja tartó csökkenése a közép-dunántúli régióban - tájékoztatta a regionális munkaügyi központ hétfőn az MTI-t.
Kambodzsa fővárosában, Phnompenben, az eddigi adatok szerint 349 ember halt meg, amikor egy zsúfolásig telt hídon kitört a pánik. Az áldozatok többsége nő.
Az Egyesült Államokban a szövetségi kormányzattól kér anyagi támogatást projektje megvalósításához a Ground Zeró közelében tervezett New York-i iszlám közösségi központ ingatlanfejlesztője. Ezt Sharif El-Gamal maga jelentette be.
Négy kamion ütközött egymással a 43-as főúton Kiszombor közelében kedden kora reggel. A balesetben senki nem sérült meg. Az utat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárják. A rendőrség az autósokat Hódmezővásárhely és Kübekháza irányába tereli.
Az izraeli parlament hétfőn olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely megnehezíti, hogy a kormány területi engedményeket tegyen, s ezzel tovább bonyolíthatja a palesztinokkal és a szíriaiakkal folytatandó béketárgyalásokat