Egy év, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a kertjét árammal védő kesznyéteni férfit a Borsod Megyei Bíróság. A bírói tanács a 69 éves férfit gondatlanságból elkövetett emberölésben és szintén gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértésben találta bűnösnek.
Több mint 7 milliárd forint határidőn túli díjhátraléka van a budapestieknek a fővárosi önkormányzat tulajdonában vagy résztulajdonában álló közműcégek nyilvántartása szerint
Az MSZP elviszi a Fidesz tavalyi, 1400 költségvetési módosító indítványát Lázár Jánoshoz, hogy emlékeztesse a vezető kormánypárt frakcióvezetőjét arra, ellenzéki pártként egy évvel ezelőtt milyen célok voltak fontosak a számukra
Jelenleg a GDP 6,5 százalékába, évi 1.800 milliárd forintba kerül az adóadminisztráció, annak 25 százalékos csökkentésével 500 milliárd forinttal több maradna a vállalkozásoknál - mondta Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke a Napi Gazdaság kedden rendezett budapesti adókonferenciáján.
Leállt a Telenor Magyarország mobilhálózata, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az ország mekkora részére terjed ki az üzemzavar. Az MTI egyelőre - röviddel dél után - sem elektronikus úton, sem mobilhálózaton nem tudta a céget elérni.
Legalább 21 éves korától és folyamatosan kellett dolgozni annak a gyermektelen nőnek, aki a korhatár (62 év) előtt legalább egy évvel szeretne nyugdíjba menni - a többi között ez következik a kormány által benyújtott törvényjavaslatból.
Az LG Electronics Optimus One névre keresztelt okostelefonja a megjelenéstől számított 40 napon belül világszerte elérte az 1 millió eladott darabszámot
Utolsó hetébe érkezett az idei kötelező kampány, amelynek során az első három hét tapasztalatai alapján várhatóan rekordszámú autós vált majd biztosítást - rekordmélységű díjakon. Miközben a kötelező...
Komoly piaci hatásokról számoltak be londoni felzárkózó piaci elemzők a Dél-Korea ellen végrehajtott keddi észak-koreai tüzérségi támadás után. Mint kiemelik, a piacokat most már aggasztja a kockázat, hogy a két Korea közötti fegyveres incidensek gyakoribbá és súlyosabbá válnak.
Az MSZP által elkészített alternatív költségvetési tervezet az igazságosabb adórendszerre és a takarékosabb államra épül - mondta keddi sajtótájékoztatóján Tukacs István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. A szocialista politikus szerint az adórendszer általuk javasolt módosításával 730 milliárd forint, míg az állami takarékoskodásból 250 milliárd forint többletbevétele lehetne a…
A kambodzsai hatóságok vizsgálják a hétfői tragikus vízi fesztivált, amelyen az eddigi számítások szerint majdnem négyszáz embert taposott halálra a tömeg.
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapat a norvég Larvikkal, az orosz Dinamo Volgograddal és a német HC Leipziggel került azonos középdöntős csoportba a női kézilabda Bajnokok Ligája keddi sorsolásán.
A szektorális különadók miatt a vártnál lassabban nőnek a beruházások, ezért a kormány által számított 400 ezerrel szemben a jegybank elemzése szerint csak 100 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma 2014-ig - mondta Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Napi Gazdaság által kedden rendezett budapesti adókonferenciáján.
Három mérkőzésről tiltották el Samuel Eto'ót, amiért a vasárnapi olasz bajnokin lefejelte a Chieco hátvédjét, Bostjan Cesart. A játékvezető nem adott lapot a kameruninak.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Minszkben tárgyalt, s szakértők a látogatást Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfőnek szóló "utolsó figyelmeztetésnek" tekintik.
Nem járul hozzá újabb hat- és nyolcosztályos évfolyamok indításához a főváros - mondta el a Népszabadságnak Csomós Miklós főpolgármester-helyettes. Továbbá felülvizsgálják a szakmai munka minőségét a fővárosi oktatási intézményekben, az átvilágítások a jövő évben zajlanak majd - tette hozzá.
Észak-Korea szerint Dél-Korea kezdte a keddi tüzérségi párbajt, és megfenyegette déli szomszédját, hogy ismét lőni fogja területét, ha az akár csak egy hajszálnyival is megsérti a két országot elválasztó fegyverszüneti vonalat.
Több helyei is leálltak kedden késő délelőtt a Telenor szolgáltatásai. Telefonálni és hívást fogadni sem lehet a készülékekről, és a társaság honlapja sem működik.
A jelenlegi fogyasztói csoportok kifuttatását és az ilyen tevékenységek törvényi betiltását kezdeményezi a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - hangzott el a testület keddi sajtótájékoztatóján. A hivatal kedden kilenc társaságot és magánszemélyt is megbírságolt összesen 100 millió forintra jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás nyújtása miatt.
Ha mentőcsomag kell a spanyoloknak és a portugáloknak, akkor az írekkel együtt csaknem el is fogyna az eurózóna erre szánt pénzügyi kerete. Államháztartásuk jövő évi finanszírozási igénye a lejáró...
Utolsó hetébe érkezett az idei kötelező kampány, amelynek során az első három hét tapasztalatai alapján várhatóan rekordszámú autós vált majd biztosítást - rekordmélységű díjakon. Miközben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény hatályba lépése, valamint a pénzügyi felügyelet októberben közzétett körlevele hatására jelentősen nőtt a kgfb-piac transzparenciája, az idei kampány is…
Majdnem négyszáz ember halt meg, amikor pánik tört ki egy fesztiválon Kambodzsában. A fővárosban legalább kétmillió ember vett részt a víz ünnepén. Sokan a Mekong folyó egyik szigetére tartottak, a hídon azonban feltorlódott a tömeg. Többen összeestek, a menekülő emberek sokakat halálra tapostak. Az eset miatt Kambodzsában csütörtökre nemzeti gyásznapot rendeltek el.
Tukacs István hazugnak nevezte a Fideszt amiatt, hogy Matolcsy György úgy nyilatkozott: "a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer (...) megszűnik, a három pillérből, kettő, az állami és az önkéntes marad".
A mesés prémiumnál is jobban értékeli az emberek szeretetét Sebastian Vettel. A Red Bull frissiben világbajnokságot nyert pilótája szülővárosában elevenítette fel gyerekkori csínytevéseit.
Magyarországi támogatásokból és önerőből rendezik meg a kolozsvári diákfilm-fesztivált, amelyhez sem a helyi önkormányzat, sem román magáncégek nem nyújtottak támogatást
Néhány héten belül tenger alatti alagút is összeköti Európát és Ázsiát: az Isztambulnál, a Boszporusz-szoros alatt épülő vasúti alagút a már meglévő két függőhíd mellett a tenger alatt is egyesíti a két földrészt