2010. november 24. szerda

nov. 24
22:00
Regine Sixt az Év Asszonya (ProfitLine)
A 2010-es londoni World Trade Travel Market turisztikai vásáron Regine Sixt nyerte el a „Woman of the Year” megtisztelő címet, míg cége a Sixt AG a „World’s Leading Innovative Marketing” elismerést.
nov. 24
22:12
Örömnap Somával (Blikk)
Budapest — Különleges előadás lesz csütörtökön a Bábszínházban. Szalay Kriszta Gramp című darabjának érdekessége, hogy a T-Home jóvoltából internetes összeköttetéssel több ezer diák énekel majd együtt az ország hat pontjáról.
nov. 24
22:12
Parragh László: nagy előrelépést jelent a költségvetésben látszó stabilitás (Infostart)
Átmenetinek tekinti a 2011-es költségvetést Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, azt az időt, amit a kormány a költségvetéssel nyer, a gazdaság körüli struktúrák átalakítására kell fordítani.
nov. 24
22:12
Mennie kellett Kóka János bizalmasának (HírTV)
Leváltották Dióssy Gábort, a Nabucco gázvezeték-építési konzorcium kereskedelmi igazgatóját – tudta meg a HVG. Kóka János egykori államtitkára a bécsi központban dolgozott. A volt SZDSZ-es politikus valószínűnek tartja, hogy a MÁV teherszállítási ágazatának privatizációja miatt távolították el.
nov. 24
22:12
LMP: az EU előtt még elbukhat a kormány a "nyugdíj-államosítás" kapcsán (Gondola)
Az LMP szerint az Alkotmánybíróság miatt már nem kell félnie a kormánynak, de az Európai Unió előtt még így is elbukhat a "szabad államosítás" tervével, miszerint: aki nem lép át az állami rendszerbe, az elveszíti a 24 százalékos munkáltatói járulék után fizetendő állami nyugdíjjogosultságát
nov. 24
22:14
Egyéni nyugdíjszámlát vezetnek be az állami rendszerbe visszatérőknek, ami örökölhető lesz (Infostart)
A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben a nyugdíjmentő törvénycsomag elfogadása után, amely várhatóan december közepétől lesz érvényes - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
nov. 24
22:21
A bika győzött ma az amerikai tőzsdén (Portfolio)
A nap folyamán végig kitartott a pozitív hangulat az amerikai tőzsdén, az irányadó indexek végül 1 százalék feletti erősödéssel zártak, a Nasdaq közel 2%-ot emelkedett. A befektetők hangulata annak...
nov. 24
22:30
Matolcsy: a strukturális reformok a költségvetés minden területét érinteni fogják (Gondola)
A strukturális reformok, amelyeket várhatóan februárban ismertet a kormány, a költségvetés minden bevételi és főként minden kiadási szeletét érinteni fogják - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a Magyar Televízió Az Este című műsorában
nov. 24
22:33
Matolcsy: január 31-ig kell dönteniük a nyugdíjpénztári tagoknak (ProfitLine)
A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben a nyugdíjmentő törvénycsomag elfogadása után, amely várhatóan december közepétől lesz érvényes - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai tájékoztatóján.
nov. 24
22:39
Mario Theissen távozik a BMW-től (Sport365)
A BMW sportigazgatója 33 év együttműködés után mond le jelenlegi pozíciójáról, helyét Jens Marquardt veszi át jövőre.
nov. 24
22:41
Talma a Formula2000-ben (Sport365)
Az ACS Motorsport korábban már többször meghívta Talmácsi Gábort egy tesztvezetésre, viszont év közben ennek Gábor nem tudott eleget tenni.
nov. 24
22:48
Akkor is lesz állami nyugdíja, ha nyugdíjpénztártag marad - a törvény szava (Adózóna)
Matolcsy György gazdasági miniszter mai bejelentését sokan úgy értelmezik, jövő februártól nem lesz állami nyugdíja annak, aki nem lép vissza az állami pillérbe, ám a szerzett jogok - ily módon a nyugdíjjogosultság - védelme a hatályos törvények szerint mindenkit megillet.
nov. 24
23:06
Nyolc továbbjutó helyből hét elkelt a BL-ben (Infostart)
Az Inter, a Tottenham, a Schalke, a Lyon, a Man United, a Valencia és a Barcelona is továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája szerda esti mérkőzésein a tavaszi folytatásba. Egyben ez az is jelenti, hogy az A, a B, a C és a D csoportban már csak összesen egy továbbjutó hely kiadó.
nov. 24
23:12
BL - Hatot rúgott a Valencia, kikapott Tel-Avivban a Benfica (Sport365)
A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában hat gólt rúgott a Valencia a török Bursaspornak, magabiztosan nyert a Schalke és az FC Barcelona. A Hapoel Tel-Aviv simán verte a Benficát.

Keresés