Megkapta az Európai Bizottság azokat a pótlólagos információkat, amelyeket a magyar hatóságoktól kért az októberi vörösiszap-ömléssel kapcsolatban - értesült az MTI bizottsági forrásból csütörtök este
A német jegybank elnöke szerint "a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén az EU tagállamai hajlandóak növelni részüket a 750 milliárd eurós mentőalapban".
A Los Angeles Galaxy csapatkapitánya, Landon Donovan elmondta, hogy újra Európában szeretne játszani, de csak kölcsönben, ugyanis jelenlegi klubjánál képzeli el a jövőjét.
Vallási gyűlöletszítás gyanújával tartóztattak le egy 15 éves angol diáklányt, miután az iskolában elégetett egy Koránt, az iszlám vallás szent imakönyvét.
Adóvá alakítja a 24 százalékos munkaadói nyugdíjjárulékot a kormány törvényjavaslata. Ismét három évre emeli a gyes időtartamát a kormány. Határozott fellépést ígért a futballhuligánok ellen a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.
Két aranyérem a magyar csapat mérlege az eindhoveni rövidpályás úszó-Eb első napján. Kétszáz vegyesen a címvédő Verrasztó Evelyn két testhosszal nyert. Jakabos Zsuzsanna kétszáz pillangón győzött, ebben a számban a másik magyar, Mutina Ágnes negyedik helyen végzett.
Kész megállapodni az Európai Parlament a 2011-es európai uniós költségvetésről az EU-tagországok kormányait képviselő Tanács által meghatározott korlátokon belül, ha a kormányok elfogadják a parlament kérését a költségvetés rugalmasságáról és a jövőbeni munkamódszert tartalmazó megállapodásról
Két aranyérmet szereztek a magyarok a csütörtöki nyitónapján: Verrasztó Evelyn megvédte címét 200 m vegyesen, Jakabos Zsuzsanna pedig 200 m pillangón diadalmaskodott.
A brazil hadsereg tankjainak támogatásával vonultak be csütörtökön a riói rendőrök a város egyik nyomornegyedébe, hogy leszámoljanak a helyi drogbandák tagjaival.
Három jármű ütközött össze csütörtök este Zsámbéknál, az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávjában; a balesetben hárman megsérültek, az érintett útszakaszról az 1-es főútra terelik a forgalmat - közölte a rendőrség
Januártól nem előzhetnek a kamionok és a 7500 kilogrammnál nehezebb tehergépkocsik a kétsávos autópályákon és autóutakon reggel 6 és este tíz óra között.
A jövő évi költségvetés egyik fejezetében sem szerepel a Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum működésének és fenntartásának támogatása, amit Bóka István, a térség Fideszes országgyűlési képviselője kapcsolódó módosítást kérve kíván orvosolni.
Vértes András szerint a jelenlegi kormányzó erő alapvetően hibás gazdaságstratégiát folytat; az alapvető célok - a foglalkoztatás növelése és a gazdasági fejlődés gyorsulása - nem teljesülnek.
Két aranyérmet szereztek a magyarok az eindhoveni rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján: Verrasztó Evelyn megvédte címét 200 m vegyesen, Jakabos Zsuzsanna pedig 200 m pillangón diadalmaskodott.
A Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának határozata szerint a Margit híd felújításának kivitelezője, az Mh 2009 konzorcium nem sértett szerződést, ezért a főváros nem hívhatja le a 2,6 milliárd...
Két évnyi restaurálási munkálatokat követően ismét látható a madridi Prado múzeumban Albrecht Dürer két híres olajképe, amelyeken Ádámot és Évát örökítette meg. A múzeum hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint a két művet egy speciális kiállítás keretein belül mutatják be annak érdekében, hogy minél nagyobb figyelmet irányítsanak a táblaképeken végzett teljes felújítási munkálatokra.
Megemlékezést tartott Károlyi Mihály, az első magyar köztársaság elnöke szobránál más baloldali szervezetekkel együtt a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió csütörtök este
Megemlékezést tartott Károlyi Mihály, az első magyar köztársaság elnöke szobránál más baloldali szervezetekkel együtt a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió csütörtök este; a jelenlévő közel száz ember egyrészt a politikus emléke előtt tisztelgett, másrészt a november 16-i, Károlyi szobránál tartott jobbikos tüntetés ellen demonstrált.
Miért is jó, ha fejben tartjuk a virágporok szórásának idejét? Miért kell még ezzel a szezonnal is tisztában lennünk? – kérdeztük dr. Csáki Csilla allergológus-immunológus szakorvost, annak kapcsán, hogy a napokban az ÁNTSZ közleményben hozta nyilvánosságra a 2010-es pollenszezonra vonatkozó adatokat.
A parlament december 13-án tartja a végszavazást az új nyugdíjszabályokról, amelyet az ellenzéki pártok mellett a szakszervezetek is bírálnak, már Brüsszel is aggódik miattuk, és amelyeket banki elemzők nagyon kockázatosnak tartanak.
Tavalyhoz képest három héttel korábban, pénteken kezdődik Magyarországon a síszezon – számolt be a sitv.hu. A hétvégén az előrejelzések szerint 5-10 centiméteres hó is eshet, ezért pénteken beindítják a hóágyúkat az eplényi Síarénában.
Három jármű ütközött össze csütörtök este Zsámbéknál, az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávjában; a balesetben hárman megsérültek, az érintett útszakaszról az 1-es főútra terelik a forgalmat - közölte a rendőrség
Hatan megsérültek csütörtökön délután, miután egy mikrobusz és egy személyautó összeütközött Monor és Monorierdő között a 4-es főúton. A mikrobusz az ütközés következtében tetőre borult.
Kolumbiában országos katasztrófahelyzetet okoznak az évtizedek óta legpusztítóbb áradások, s a kormány emiatt a nemzetközi közösséghez fordult segítségért
Aki a gazdasági válság közepette a legjobbak közé tud kerülni, annak az üzletmenetben már túl nagy meglepetés nem nagyon adódik, és feltehetőn sokkal jobban fog teljesíteni akkor, ha Magyarországon megkezdődik a fellendülés időszaka - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Szolnokon, a TOP 50 című, Szolnok megye legjobb félszáz vállalkozását felsorakoztató…