2010. november 27. szombat

nov. 27
8:51
Rejtélyes ügy Érden - még mindg keresik a férfit (Alternatív Energia)
Eltűnt egy idős, macedón férfi pénteken Érden, aki magyar rokonaihoz érkezett látogatóba. Az idős embernél nincsenek iratok és telefon sem, nem tud magyarul és feltehetően magyar telefonszámot sem tud, amit értesíthetne. Rendőrök, civilek és a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat munkatársai is keresik.
nov. 27
9:00
El Clásico: a politika is belenyúl a labdarúgásba (Infostart)
Az őszi szezon legnagyobb érdeklődéssel várt labdarúgó-mérkőzését, az El Clásicót rendezik hétfőn este. Bajnokok Ligája-győztes edzők a kispadon, világbajnokok és aranylabdások a pályán egymás ellen. A hétfő esti időpont miatt sok szurkoló dühöngött. A liga biztonsági okok miatt döntött úgy, hogy ne a katalóniai választások napján legyen a találkozó, hiába tiltakoztak a csapatok is a hétfői meccs…
nov. 27
9:00
Az amerikai és a kínai külügyminiszter a WikiLeaks újabb tervéről tárgyalt (Gondola)
Az amerikai és a kínai külügyminiszter a WikiLeaksnek arról a tervéről tárgyalt, hogy a hírportál a közeljövőben újabb nagy mennyiségű amerikai titkosított dokumentumot hoz nyilvánosságra
nov. 27
9:02
Helyreállt a közlekedés az M7-es somogyi szakaszán (Gondola)
Helyreállt a közlekedés az M7-es autópálya somogyi szakaszán, és a megye más útjai is jól járhatóak, balesetről nincs információ - tájékoztatta Szakács József, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton reggel az MTI-t
nov. 27
9:04
A fővárosi közterület-fenntartó 94 munkagépe dolgozik az utakon (Gondola)
Budapesten pénteken este az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésének megfelelően 11 óra körül változó intenzitással, sokszor rendkívül erős havazás kezdődött; a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt
nov. 27
9:18
Az ország kétharmada hó alá került (Blikk)
nov. 27
9:18
Két halálos gyalogosgázolás Nagykanizsán (Gondola)
Két gyalogost gázoltak el Nagykanizsán, mindkét baleset péntek este történt, a sérültek életüket vesztették - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete szombaton az MTI-t
nov. 27
9:20
Életét vesztette egy idős férfi, akit személyautó gázolt el Szikszón (Gondola)
Szombatra virradóra meghalt egy 84 éves férfi, akit személyautó gázolt el a Borsod megyei Szikszó belterületén - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t
nov. 27
9:24
Nyugdíj: állami visszalépés - már 10 éves projekt (ProfitLine)
Immár tízéves múltra tekint vissza a magán-nyugdíjpénztári befizetések átirányításának igénye a tb rendszerbe, amelyre a pénteken a parlament elé került törvényjavaslatok szolgáltatnak végső megoldást; 2000 óta számos alkalommal nyitották már meg különböző kormányok a lehetőséget az állami pillérbe való visszalépésre.
nov. 27
9:27
Bejegyeztette a Napot a tulajdonaként - törvényesen járt el (Kripto Akadémia)
Ez 49 éves spanyol nő közölte pénteken az El Mundo című spanyol lap online számával, hogy galíciai lakóhelyének közjegyzőjénél bejegyeztette birtokaként a Napot. Angeles Duran azt mondta: szeptemberben fogant meg a gondolat benne, miután halott egy amerikai férfiról, aki a Hold és a Naprendszer legtöbb bolygójának tulajdonosaként regisztráltatta magát.
nov. 27
9:27
Váratlan hír: meghalt a dúsgazdag vállalkozó (Portfolio)
Bernard Matthews dúsgazdag brit üzletember, aki a szigetország legnagyobb baromfitermék-forgalmazó cégét hozta létre, váratlanul meghalt - adta hírül a Financial Times. Matthews 1950-ben kezdte...
nov. 27
9:27
Hóhelyzet: ez várható (ATV)
Beköszöntött a tél, de hó nem marad meg.
nov. 27
9:29
EU pénzügyi biztos: nem kizárt, hogy lépéseket teszünk nyugdíj-ügyben (Kripto Akadémia)
A magánnyugdíjpénztárak tagjai közül sokan nem tudják, mi tévők legyenek nyugdíj ügyben. A pénztárak most mindenkinek azt tanácsolják, hogy egyelőre várjanak. Az RTL-nek az Európai Unió pénzügyi biztosa azt mondta: aggódnak a magyar nyugdíjváltozások miatt és várják, hogy a kormány tisztázza a helyzetet.
nov. 27
9:29
Jeszenszky: háború esetén atomot is bevetnének az északiak + videó (ATV)
Figyelemelterelés lehet az észak-koreai provokáció célja az egykori külügyminiszter szerint.
nov. 27
9:36
"Tiszta csokoládé" márpedig nincs (Infostart)
Nem használható a "tiszta csokoládé" megnevezés az édességek címkéin az Európai Bíróság döntésének értelmében. Ha a termék száz százalékban kakaóvajból készült, azt az összetevők között kell jelölni.
nov. 27
9:36
Milyen hőmérsékleten készítsük el a teákat? (Édenkert)
Annak ellenére, hogy a legtöbb teafajta egy bögre forró vízbe áztatva már fogyasztható is, a legfinomabb teatípusokat mégis alacsony hőmérsékleten a legjobb meginni. Például a zöld vagy fehér tea sokkal ízletesebb és aromásabb, ha kevésbé forró vízbe áztatjuk.
nov. 27
9:42
Már tíz éve terelnék a tb-be a pénztártagokat (Privátbankár)
Immár tízéves múltra tekint vissza a magánnyugdíjpénztári befizetések átirányításának igénye a tb-rendszerbe, amelyre a pénteken a parlament elé került törvényjavaslatok szolgáltatnak végső megoldást; 2000 óta számos alkalommal nyitották már meg különböző kormányok a lehetőséget az állami pillérbe való visszalépésre
nov. 27
9:45
Döbbenetes titokra derült fény (Kripto Akadémia)
A Transparency International pénteki jelentése szerint az orosz atomenergetikai ipart összefogó és felügyelő állami vállalat, a Roszatom felett elvesztette az ellenőrzést a moszkvai kormány. A korrupció elleni küzdő nemzetközi szervezet szerint ez a helyzet megsokszorozza a korrupció veszélyét.
nov. 27
9:45
Terhesség - fokozott szájápolás szükséges (WebBeteg)
A várandós kismamák fogínye gyakran begyullad, terhességi duzzanatokat, illetve a fogíny megduzzadását tapasztalhatják.Meglepő, de amerikai kutatók szerint a terhesek 30-100 százalékánál valamilyen fokban kialakul a fogínygyulladás.
nov. 27
9:54
Kérdezd Giorgiót! (Blikk)
nov. 27
9:57
Százmilliárd forint feletti többlet az agrárbüdzsében (ProfitLine)
Jövőre 593 milliárd forint lesz agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra, ami több mint 20 százalékkal - 130 milliárd forinttal - haladja meg az idei forrásokat; az állattenyésztésnek 33 százalékkal több pénzt biztosítanának - mondta a Magyar Nemzetnek Czerván György, a vidékfejlesztési tárca agrárgazdaságért felelős államtitkára.
nov. 27
10:03
Több mint egy kilométeres drogalagutat fedeztek fel (Kripto Akadémia)
Több tonna marihuánát találtak mexikói katonák abban a csempészalagútban, amelyet a mexikói-amerikai határon fedeztek fel - közölte pénteken a mexikói hadsereg egyik tisztségviselője. A bejelentés szerint ez az alagút közel van ahhoz a másikhoz, amelyre november elején bukkantak, és amelyben rekordmennyiségű kábítószer volt.
nov. 27
10:03
Leesett az első hó - késések a vasútnál (Alternatív Energia)
A havazás miatt az ország több vasútvonalán is 10-25 perc közötti késésekre kell számítani -közölte szombaton reggel a Máv. A legjelentősebb, átlagosan 20-25 perces késés a Budapest-Hatvan­-Miskolc vonalon és a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon tapasztalható.
nov. 27
10:03
Dzsudzsákék kikaptak a Bredától-videó (frissítve) (Sport365)
A holland bajnokság 16. fordulójának nyitómérkőzésén a Nac Breda hazai pályán 4-2-es győzelmet aratott a PSV Eindhoven felett.
nov. 27
10:05
Alakul a londoni álomdöntő - videók (Sport365)
Rafael Nadal, Roger Federer, Andy Murray és Novak Djokovics - mind elődöntőbe jutottak a férfi tenisz végső, nagy megmérettetésén Londonban. Mik az esélyek? Ki marad talpon a döntőre?
nov. 27
10:07
Szerencsére nem történt tragédia: Beomlott a hokipálya sátra (Sport365)
Berogyott a budapesti Millenáris hokipálya sátra az éjjel hullott hó terhe alatt. Szerencsére az esetkor senki nem tartózkodott a pályán, így sérülés nem történt.
nov. 27
10:12
Európa bringaparadicsomában is meccselnek az autósok és a kerékpárosok (Infostart)
A barcelonai tengerpart mentén futó bicikliút igazi paradicsom a bringásoknak, és a város más nevezetességei is jól megközelíthetők két keréken.
nov. 27
10:12
Demeter Ervin: Laborc nem volt egyedül (HírTV)
Még nem értünk az ügyek végére – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Demeter Ervin fideszes politikus, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke.
nov. 27
10:12
Rogán Antal lenullázná a Költségvetési Tanács támogatását (Gondola)
A fideszes Rogán Antal lenullázná a Költségvetési Tanács támogatását - derül ki a politikusnak a költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító indítványából
nov. 27
10:14
Rendőrségi csapda volt az Oregonban meghiúsított merénylet (Gondola)
A fiatal szomáliai férfinak állított rendőrségi csapda volt az Oregonban pénteken meghiúsított merénylet - jelentette a Fox News amerikai hírtelevízió
nov. 27
10:18
Ez a világ legunalmasabb napja! (Infostart)
A világ legunalmasabb napja 1954. április 11. volt az utóbbi 110 évet tekintve - legalábbis egy brit informatikus számításai szerint. Mi, magyarok, akár tiltakozhatnánk is a besorolás ellen, hiszen ezen a lesajnált napon győzték le a híres magyar aranycsapat labdarúgói Ausztria válogatottját 1-0-ra.
nov. 27
10:21
Ilyen még nem történt a világon - zene a gyomorból (Kripto Akadémia)
Három órán át keresztül sugárzott zenét a gyomrából, egy általa feltalált szupermini készülékkel egy svéd férfi. Az AFP pénteki közlése szerint Fredrik Hjelmqvist, egy stockholmi szórakoztató elektronikai üzlet tulajdonosa azt mondta, hogy ilyen még nem történt a világon.
nov. 27
10:21
Akár már hétfőn jöhet a kamatemelés (Portfolio)
A nemzetközi tőkepiaci hangulat, az inflációs kilátások, illetve a hazai gazdaságpolitika elbizonytalanító elemei egyaránt indokolhatják, hogy hétfőn a monetáris tanács emeljen a történelmi...
nov. 27
10:21
Iszap: Megvan az első papír, hogy fedél lesz a károsultak feje fölött + videó (ATV)
Közben védőgáttal bástyázták körbe Kolontárt.
nov. 27
10:23
Elvehetik a modortalan taxisok engedélyét (Kripto Akadémia)
Minősítő feljegyzéseket kell készíteni 2011-től a román taxisofőrökről - közölte pénteken a román média. A Taxiszövetség kezdeményezésére létrehozott jogszabály értelmében akár el is vehetik az engedélyét annak, akik súlyosan vagy sokadszor szegte meg az előírásokat.
nov. 27
10:23
Gyerekes családokat robbantott volna fel egy terrorista (ATV)
Az FBI időben lecsapott.
nov. 27
10:30
Büntetés sújtotta kerület (HírTV)
Összesen tizennyolcmillió forintnyi büntetést akasztott a volt MSZP-s városvezetés Pestszentlőrinc–Pestszentimre önkormányzata nyakába, mivel a szocialisták sorozatosan megsértették a közbeszerzési törvényt – értesült a Magyar Nemzet.
nov. 27
10:30
A boroknál minőségellenőrző jegy válthatná fel a zárjegyet (Gondola)
Az első féléves adatok szerint nem kiugróan nagy az Olaszországból Magyarországra érkező bor mennyisége az előző évekhez képest, a borok forgalmazása kapcsán előtérbe került zárjegy helyett azonban minőségellenőrző jegy bevezetését szeretnék elérni az MTI-nek nyilatkozó borászok
nov. 27
10:30
Továbbra is szépen termel az EVA - decemberben feltöltési kötelezettség (ProfitLine)
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) októberben 37,7 milliárd forint, az első tíz hónapban 128,9 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.
nov. 27
10:32
Bajnaiék ciprusi milliárdjai (HírTV)
Az úgynevezett Dataplex-ügyben érintett cégek bankszámlaforgalmának elemzését, a 2005-ben három hónap alatt hárommilliárd forintos hasznot hozó tranzakció-sorozatban keletkezett szerződések ellenőrzését és tanúkihallgatásokat végeznek a vám- és pénzügyőrségen, ahol adócsalás miatt nyomoznak a Bajnai Gordont és Kóka János sógorát is elérő üzlet miatt – írja a Magyar Nemzet.
nov. 27
10:36
Hamilton még csaja halálára is begerjed... -videó (Sport365)
Az angol pilóta szerint kedvese eddig is bomba sikert aratott bármibe kezdett is bele, de a mostani húzása egyszerűen fantasztikusan sikerült.
nov. 27
10:39
Hatalmas hőesés Zalában - fotó (Alternatív Energia)
Dél-Zalában pénteken éjfélig tíz centiméteres hó esett. Több helyen is okozott kisebb baleseteket a csapadék az utakon - nyilatkozták a Független Hírügynökségnek a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai.
nov. 27
10:39
Megosztottság a választások előtt Egyiptomban (ATV)
Az egyiptomi választásokat rendszeresen erőszakos jelenségek és csalást emlegető vádaskodások kísérték.
nov. 27
10:48
Négy magyar aranyérem a Kick-box karate Eb döntőinek első napján (Infostart)
A döntők első napján négy aranyérmet szereztek a magyar versenyzők a kick-box karate Görögországban zajló Európa-bajnokságán.
nov. 27
10:48
Simor a legrosszabb jegybankárok között (HírTV)
Hiányoznak egy központi bank sikeres vezetéséhez szükséges tulajdonságok Simor András magyar jegybankelnökből – áll a Global Finance összeállításában. A New York-i lap pontozása alapján Simor Európa legrosszabb központi pénzintézeti vezetője, s világszerte is csak argentin kollégája kapott nála rosszabb osztályzatot – írja a Magyar Nemzet.
nov. 27
10:48
A világ legunalmasabb napja 1954. április 11 volt (Gondola)
A világ legunalmasabb napja 1954. április 11. volt az utóbbi 110 évet tekintve - legalábbis egy brit informatikus számításai szerint
nov. 27
10:48
Az alvási apnoe kezelése (WebBeteg)
Az alvási apnoe enyhébb eseteiben orvosa életviteli változásokat javasolhat Önnek, többek között fogyást és a dohányzás elhagyását. Ha ezek nem elegendőek vagy ha az alvási apnoe mérsékelten súlyos, számos más kezelés is rendelkezésre áll.
nov. 27
10:54
Lenullázná a Költségvetési Tanácsot Rogán (Privátbankár)
A fideszes Rogán Antal lenullázná a Költségvetési Tanács támogatását - derül ki a politikusnak a költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító indítványából
nov. 27
10:57
Csőd szélén a szabolcsi önkormányzatok, pedagógusok fizetés nélkül (ATV)
Többször is késtek a bérek.
nov. 27
11:06
Szunniták zarándoklata Pakisztánban a tálib támadások miatti tiltakozásul (Gondola)
Több száz szunnita muzulmán indult el szombaton egy háromszáz kilométeres zarándokútra Pakisztánban, tiltakozásul a tálib lázadók vallási helyszínek elleni támadásai miatt

Keresés