A világelső Rafael Nadal nagy csatában, három játszmában nyert szombaton a hazai kedvenc Andy Murray ellen és ezzel bejutott a döntőbe a Londonban zajló, 2,6 millió euró összdíjazású tenisz Mesterek Kupáján.
A hatvanas évek nagy sikerű Ki kicsoda… című százlapos kártyajátékát újította meg két pedagógus. Az izgalmas kártyacsaták folyamán a résztvevők mintegy észrevétlen „megtanulják” a magyar- és világirodalmat, Balassi Bálinttól Örkény Istvánig, Szophoklésztól Franz Kafkáig.
Ismét megkezdte adventi keresztállítási misszióját a Jobbik. Novák Előd, a párt alelnöke a Független Hírügynökségnek elmondta: a karácsonyi bevásárlás idején is szeretnék az emberek eszébe juttatni az ünnep első számú jelképét, és emlékeztetni őket, nem szabad engedni, hogy a kereszteket templomokba zárják, azoknak a mindennapok része kell lenni.
Az MSZP az egyszerű emberekkel fizettetett meg mindent, elvették a 13 havi bért és nyugdíjat, míg a Fidesz a bankszférától, a multicégektől, az energiaszektortól és a telekommunikációs cégektől kért szolidaritást – mondta el szombati, debreceni sajtótájékoztatóján a Fidesz ügyvezető alelnöke, reagálva az ellenzéki párt szombati nagygyűlésén elhangzottakra. Kósa Lajos hozzátette: az emberek t...
Új időszámítás kezdődött az alapkutatásokban - hangsúlyozta A nagy hadronütköztető: a sötét univerzum megvilágítása című előadásában péntek este a Magyar Tudományos Akadémián Rolf-Dieter Heuer, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) főigazgatója, aki 2009 óta vezeti a világ legnagyobb részecskefizikai kutatóintézetét.
Már senki nincs áram nélkül a havazás miatt Komárom-Esztergom és Fejér megyében - mondta el a Független Hírügynökségnek Egyházi Nikoletta, az E.ON sajtóreferense. Szombaton kezdetben több mint 15 ezer családnál nem működött a szolgáltatás, ezt később sikerült 1600-ra csökkenteni. Az utolsó problémás település Magyaralmás volt, de a szakemberek mostanra már ott is megszüntették az üzemzavart.
Rablások, zseblopások és alkalmi lopások - ezek azok a bűncselekmények, amelyek megszaporodnak az ünnepek előtti időszakban. Emiatt hétköznap és a hétvégéken is járőröznek a rendőrök a bevásárlóközpontokban, a piacokon és a vásárcsarnokokban. Emellett akciókra, ellenőrzésekre is lehet számítani közterületeken és nyilvános helyeken, a vasúti pályaudvarokon, illetve az aluljárókban.
Negyedszer rendezték meg szombaton a Polgár Sakknapot, amelyen különböző programokkal és újdonságokkal várták az érdeklődőket a kétszeres olimpiai bajnok Polgár nővérek. Nádasi Tamás szervező az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy a Magyar Telekom székházában a többi között vak és bizalomsakk nevű játszmákra is sor került.
Megnyitották szombaton a Sajókaza felé vezető útszakaszt, amely a 26-os számú főutat köti össze a településsel, az említett részről ugyanis levonult a Sajó áradata - tájékoztatta a Magyar Közút Zrt
Túllépte az egészségügyi határértéket a szállópor-koncentráció Kolontáron. A méréseket 12 helyen, folyamatosan végzik. A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság szombati tájékoztatása szerint a település polgármesteri hivatalnál volt a megengedettnél magasabb a légszennyezettség.
A Sampdoria együttese kiharcolta a döntetlent az AC Milan ellen a labdarúgó Serie A 14. fordulójában lejátszott mérkőzésen. Koman Vladimir csapata a 60. percben egyenlített.
Az ETA baszk szakadár szervezet politikai szárnya, a pártként 2003-ban betiltott Batasuna bejelentette szombaton, hogy hamarosan új pártot hoz létre, amely - a szervezet történetében először - ellene lesz az erőszaknak
Várhatóan jövőre vezetik be a tőzsdére az Oroszország legnagyobb repülőterét üzemeltető társaság részvényeit. Névtelenül nyilatkozó piaci források szerint a moszkvai önkormányzat tulajdonában lévő Domogyedovó jövő tavasszal esedékes privatizálásából egy milliárd dollárt remélnek.
A brit Andy Murray mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne Rafael Nadal jusson tovább a londoni ATP végső döntőjébe. A spanyol világelső ismét megmutatta, mire képes a győzelemért.
Az eindhoveni rövidpályás Európa-bajnokság szombati versenynapján Mutina Ágnes 400 gyorson, Verrasztó Evelyn 100 vegyesen győzött, míg Biczó Bence révén egy magyar bronzérem is született.
A hatodik forduló után is hibátlan az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában: Mocsai Lajos vezetőedző csapata remek második félidei teljesítményével simán nyert a svéd Savehof ellen.
Csúsztat és fontos részleteket hallgat el a Magyar Nemzet a Dataplex-ügyről írt szombati cikkében - áll Bajnai Gordon titkárságának a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményében.
Adózniuk kell az állami nyugdíjrendszerbe visszalépőknek a magán-nyugdíjpénztári reálhozam után - mondta szombaton Selmeczi Gabriella a HírTv-nek. A kormány nyugdíjvédelmi megbízottja az MTI...
Mégis adózniuk kell az állami nyugdíjrendszerbe visszalépőknek a magán-nyugdíjpénztári reálhozam után. A téli szállásra terelték az állatokat a Hortobágyon.
A nők 85 százaléka elégedett partnere péniszének méretével, mégis a férfiak majdnem fele szeretne nagyobbat - állítják urulógusok a WebMD egészségügyi portál beszámolója szerint.
A ljubljanai értéktőzsde december 6-án átáll a Xetra kereskedési platform alkalmazására - áll a szlovén tőzsdének az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Befejeződtek az önkormányzati választások Szlovákiában. Az országos választási bizottság szombat esti közlése szerint bár voltak különböző zavaró jelenségek, szavazatvásárlásra utaló gyanús események, illetve a kampánycsend megsértése, a voksolás általában nyugodt körülmények között zajlott le, s az eredményt esetleg befolyásoló incidensről nincs jelentés
Ismét pályázatot nyújt be a pécsi állatkert áttelepítésére a város önkormányzata, miután a közelmúltban le kellett mondaniuk a már elnyert 732 millió forintos pályázati pénzről. A város elképzelése az, hogy ingyenes tulajdonba venné azt a telket, ahonnan az intézmény elköltözne, így több száz millió forintot megspórolhatnának.
Elkészült a rekordméretű adventi koszorú Nagykanizsán. Mint arról a Független Hírügynökség korábban beszámolt, a Palini Általános Iskolában szalmabálákból és fenyőágakból egy több mint 25 méter átmérőjű koszorút készítettek. Szombaton az első adventi gyertyát ünnepi keretek között gyújtották meg a koszorún - mondta a Független Hírügynökségnek Magyar Ferenc, az intézmény igazgatója.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 2, 60, 66, 73, 84