Hétfőn meghalt egy beteg Tetovo város kórházában, amikor összedőlt az épület teteje. A szerencsétlenséget egy heves vihar okozta. A helyi beszámolók szerint a leszakadó tető három emberre esett rá. Az egyik egy 18 éves koszovói lány volt. Ő nem élte túl a katasztrófát. A másik két ember a rokona volt, akik látogatóba jöttek hozzá. Az állapotuk súlyos, de nem életveszélyes - közölték a kórház…
A kormány a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott ellenzéki módosító indítványok egyikét sem támogatja, de "befogad" minden, kormánypárti javaslatban megfogalmazott felvetést
Mivel lehet megelőzni az aranyér kialakulását? A családomban rajtam kívül mindenki küzd ezzel a problémával. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A kormány nem ért egyet a jegybank kamatemelésével, mert ezt a magyar gazdaság folyamatai és az államháztartás helyzete nem indokolják - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel
A halfogyasztásnak a szívre gyakorolt jótékony hatása nagyobb súllyal esik a latba, mint az esetleges higany-felhalmozódás kockázata - hangsúlyozzák svéd kutatók az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban publikált tanulmányukban.
Matolcsy György szerint "hiteltelen és professzionálisan megalapozatlan" az Európai Bizottság (EB) Magyarországgal kapcsolatos gazdasági előrejelzése. A kormány tartja magát saját előrejelzéseihez.
Kompenzálja a BKV azokat az éves bérleteseket, akiknek káruk keletkezett a tömegközlekedési dolgozók év eleji munkabeszüntetése miatt. A BKV közleménye szerint azok kaphatnak kedvezményt, akik 2010. január 31-ig megvették az éves bérletüket. A részletekről december 1-től tájékoztatnak a bkv.hu internetes oldalukon.
Nem hibáztathatók az ultrahangos vizsgálatot végző orvosok azért, mert egy hiányos végtagokkal született kislánynál nem mutatták ki a fejlődési rendellenességet - ezt mondta ki a Baranya Megyei Bíróság másodfokú, jogerős ítélete. Egy hároméves bonyhádi kislánynak születése óta mind a négy végtagja hiányos, a várandósság alatt ezt mégsem vették észre az orvosok. A szakértők szerint ugyanis…
A romániai magyarok "veszteségként, a magyar államiság elvesztéseként" élik meg december elsejét, Románia nemzeti ünnepét - jelentette ki hétfőn a bukaresti szenátus évfordulós rendezvényén Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke
A korábbi 1,2 százalékról 1,8 százalékra emelte idei GDP-növekedési előrejelzését a brit kormány független gazdasági előrejelző testülete, a Költségvetési Felelősség Hivatala.
A kormány felé leadott "figyelmeztető lövésként" értékelték és az általuk "egyre kiszámíthatatlanabbnak" nevezett magyar gazdaságpolitikával magyarázták londoni felzárkózó piaci elemzők a magyar jegybank (MNB) negyed százalékpontos hétfői kamatemelését, amely egyébként nem érte teljesen váratlanul a City elemzői közösségét.
Hatósági ára lesz a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatásban a hazai kitermelésű és az import földgáznak, valamint a jelenlegi 1,2 milliárd köbméter helyett 600 millió köbméterre csökkenthető a biztonsági földgáz tartalék. Az erről szóló törvényt egy nap alatt fogadta el a parlament.
A két Korea közötti múlt heti összecsapás után készült közvélemény-kutatás szerint az amerikai szavazók egyetértenének, ha a két ország közötti háború esetén az Obama-adminisztráció támogatná Dél-Koreát. Azt viszont nem szeretnék, ha a jelenleg is a térségben állomásozó 28 ezer amerikai katona mellé további csapatokat küldenének.
A kormány nem ért egyet a jegybanki alapkamat hétfői emelésével, mert ezt a magyar gazdaság folyamatai, és az államháztartás helyzete nem indokolja – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfő esti közleményében. A tárca arra hivatkozik, hogy a gazdaság növekedése 2010-ben jobb lesz a vártnál, és tartják a tervezett költségvetési hiányt.
Hatósági ára lesz a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatásban a hazai kitermelésű és az import földgáznak, valamint a jelenlegi 1,2 milliárd köbméter helyett 600 millió köbméterre csökkenthető a biztonsági földgáz tartalék
Az Országgyűlés előtt lévő indítványok elfogadásával megkezdődhet az állami nyugdíjpillér átalakítása - mondta hétfői parlamenti expozéjában Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár.
295 igen, 52 nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés a gázárszabályozásról szóló törvénymódosítást. A hatósági árképzés a jövőben is megmarad, a gáz árára a Magyar Energia Hivatal tesz javaslatot, de a végső szót szintén a miniszter mondja ki. Ugyancsak miniszteri rendelet határozza majd meg a biztonsági földgázkészlet szintjét is. A jogszabály megtiltja a válságadó áthárítását a lakosságra.
Nem vett részt vesztegetésben az afganisztáni választásokon - állítja az a magyar nő, aki egy videofelvétel alapján került vesztegetés hírébe - adta hírül a hétfő esti RTL Híradó. Korábban a Washington Post közöl cikket a videóról, amelyen egy idősebb, szőke, szemüveges nő állítólag kenőpénzt fogad el az afganisztáni választási eredmények befolyásolásáért.
A hideg beköszöntével egyre gyakrabban náthásodunk be és az influenzát sem könnyű ilyenkor elkerülni. Ám miközben a legújabb kutatások is azt bizonyítják, hogy a rendszeres mozgással megelőzhetőek az ilyen jellegű betegségek is, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az intenzív testmozgás akár még árthat is a betegeknek. Dr. Bányai Tamás, az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom sportorvosa az…
Nem indult rózsásan a hét az amerikai részvénypiacok számára, úgy tűnik, minden a kockázatkerülés malmára hajtja a vizet. A vezető tengerentúli tőzsdeindexek 1%-os mínuszban tartózkodnak, az amerikai...
A bank Közép- és Kelet-Európáért felelős alelnöke, Anton Rop két hitel megállapodást írt alá a Magyar Állam nevében eljáró Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel hétfőn, Budapesten.
Összeütközött egy holland zászló alatt futó tanker és egy kambodzsai tulajdonú teherszállító-hajó a Fekete-tengeren hétfőn, Bulgária partjainak közelébe. A szerencsétlenségben hat, feltehetőleg szír állampolgárságú tengerész tűnt el. Az ütközés után a fémhulladékot szállító hajó elsüllyedt. A 10 fős legénységből négyet sikerült kimenteni, hatot még keresnek.
Az Országgyűlés előtt lévő indítványok elfogadásával megkezdődhet az állami nyugdíjpillér átalakítása - mondta hétfői parlamenti expozéjában Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár
A Költségvetési Tanács (KT) az Országgyűlés plenáris ülése elé kerülő 117 módosító indítványból és a 119 kapcsolódó módosító javaslatból összesen 80 elfogadását nem javasolja - olvasható a KT összefoglalójából, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Az országgyűlés plenáris ülése elé kerülő, a költségvetést érintő módosító indítványokat véleményezte és fogalmazott meg azokkal kapcsolatban tanácsokat a Költségvetési Tanács (KT). A 117 módosító indítványból és a 119 kapcsolódó módosító javaslatból a Költségvetési Tanács összesen 80 darabot nem javasol elfogadásra.
Amerika büntetőjogi vizsgálat alá helyezte a titkosított amerikai dokumentumokat kiszivárogtató WikiLeaks portál üzemeltetőit, jelentette be az amerikai igazságügyi miniszter. A svéd külügyminiszter szerint az internetes oldal akciója az egész világon meggyengíti a diplomácia intézményét, Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök pedig úgy véli, a nyilvánosságra hozott dokumentumoknak nincs jogi értékük.…
Hétfőn éhségsztrájkot kezdett Belgrádban több szerbiai egyetemista, amiért hiába teljesítette a törvényben elírt kritériumokat, mégsem került át az államilag finanszírozott képzésbe. Néhány száz diák vonult a kormány épülete elé, hogy tiltakozzon. Többen közülük összeláncolták magukat az épület előtt, és éhségsztrájkba kezdtek. Azt mondták: addig nem mennek el, amíg valaki nem áll szóba velük az…
Több százezer forintos kárt okozott néhány tizenéves fiatal a hétvégén Csongrádon, ahol ittasan egy közteret rongáltak meg. A rendőrök hétfőre azonosították be őket, és csoportos garázdaság és rongálás miatt indítottak eljárást ellenük. A csapat két tagja 16 éves, egyikük 15, a negyedik pedig mindössze 13 éves.
A bagdadi francia nagykövetség ellen készülő autóbombás öngyilkos merénylet tervét leplezték le az iraki biztonsági szervek - közölte hétfőn a bagdadi belügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője
Megkezdte az Országgyűlés a szabad nyugdíjpénztár-választásról, valamint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról szóló törvénymódosítások általános vitáját hétfő este. Ahogy korábban ígérték, a szocialista képviselők a vita kezdetén kivonultak az ülésteremből. A kormány szerint pazarlóan működtek eddig a magán-nyugdíjpénztárak, a módosításokkal azonban biztosítanák a nyugdíjak védelmét. Az LMP…
A Fehér Ház hétfőn elítélte a WikiLeaks oknyomozó honlapot, amiért az 250 ezer bizalmas diplomáciai iratot hozott nyilvánosságra. A közlemény szerint a kiszivárogtatást "bűnözők" követték el. Barack Obama elnök pedig "elégedetlen" az eset miatt. Hillary Clinton külügyminiszter ugyanakkor a kiszivárogtatással kapcsolatban leszögezte: a dokumentumokból is kitűnik, hogy a Nyugat aggodalma az iráni…
Ma bő 1%-os gyengüléssel újabb kéthónapos mélypontra került a forint az euróval szemben elsősorban az igen kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat miatt. Bár a magyar jegybank a piac nagyobb része...
Az Országgyűlés előtt lévő nyugdíjtörvények elfogadásával megkezdődhet az állami nyugdíjpillér átalakítása - mondta hétfői parlamenti expozéjában Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár az MTI...
A Barcelona döntő fölénnyel győzte le a Real Madridot az El Clásicón: tizenhat éve nem kapott ekkora verést a Madrid a Camp Nouban. Mi több, José Mourinho vezetőedzői pályafutása során először szenvedett ilyen súlyos vereséget.
A Fehér Ház hétfőn elítélte a WikiLeaks oknyomozó honlapot, amiért az 250 ezer bizalmas diplomáciai iratot hozott nyilvánosságra. A közlemény szerint a kiszivárogtatást „bűnözők” követték el. Barack Obama elnök pedig „elégedetlen” az eset miatt. Hillary Clinton külügyminiszter ugyanakkor a kiszivárogtatással kapcsolatban leszögezte: a dokumentumokból is kitűnik, hogy a Nyug...
Harmincévi szabadságvesztésre ítéltek hétfőn egy szomáliai férfit a virginiai Norfolkban, amiért részt vett egy amerikai hadihajó ellen intézett támadásban az Ádeni-öbölben
A Fidesz szerint mindenki, vagyis a mai nyugdíjasok, illetve az állami nyugdíjrendszerbe most visszalépők is jól járnak a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvénymódosításokkal - mondta Selmeczi Gabriella a párt vezérszónoka, a javaslat hétfő esti általános parlamenti vitájában
Nem indult rózsásan a hét az amerikai részvénypiacok számára, ám a zárás felé közeledve csillapodtak a befektetői félelmek. A vezető tengerentúli tőzsdeindexek 1%-os mínuszban nyitottak, nap végére...
Megkezdte az Országgyűlés a szabad nyugdíjpénztár-választásról, valamint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról szóló törvénymódosítások általános vitáját hétfő este. Ahogy korábban ígérték, a szocialista képviselők a vita kezdetén kivonultak az ülésteremből. A kormány szerint pazarlóan működtek eddig a magán-nyugdíjpénztárak, a módosításokkal azonban biztosítanák a nyugdíjak védelmét. Az…
Az LMP szerint nincsenek biztosítékok a magánnyugdíj-pénztári törvényben és több módosító indítványt is benyújtanak; a párt a többi között egyéni számlavezetést szeretne