A Budapest Szíve Városfejlesztő Nonprofit Kft. vezetőinek lecserélését kérte Tarlós István főpolgármestertől az V. kerület polgármestere. Rogán Antal szerint ugyanis a program kapcsán végzett felújítások miatt már számos panasz érkezett Belváros Önkormányzatához.
A heti bontású charto-on jól látszódik, hogy a réz teljesítette a zászló formáció után prognosztizált minimális célszintet és ezt követően néhány hétig ezen az árszinten stabilizálódott 378 környékén. Ezen a héten viszont ismét felfelé történt elmozdulás, mely során az emelkedést segítette a dollár általános gyengülése is. A következő ellenállás a 2008-as csúcs környéki zóna lesz 407 környékén.…
Csütörtöktől már nem kiemelt beruházás a fővárosi Hajógyári-szigetre tervezett, Álomsziget nevű projekt - közölte Budai Gyula, az új elszámoltatási kormánybiztos pénteki sajtótájékoztatóján,...
A csúcsokat döntő kávéárak ellenére majdnem az előző évinek a duplájára növelte nyereségét a harmadik negyedévben a világ legnagyobb kávéházlánca, az amerikai Starbucks.
Megkezdődött a visegrádi négyek (V4) köztársasági elnökeinek találkozója a csehországi Karlovy Varyban pénteken. Schmitt Pál államfő a kétnapos tanácskozás előtt elmondta: ez alkalom lesz arra is, hogy beszámoljon a tagállamoknak a Magyarország soros uniós elnöki tisztjével kapcsolatos előkészületekről is. Emellett beszámol a kormány eddigi munkájáról és szóba kerülnek közös infrastrukturális…
Október folyamán a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban a vártnál jóval nagyobb mértékben, 151.000 fővel emelkedett, a felülvizsgált és 95.000 fős helyett 41.000 fősre módosított augusztusi csökkenés után, a munkanélküliségi maradt 9,6 százalék. Az előzetes várakozások 63.000 fős bővülésről és 9,6 százalékon stagnáló munkanélküliségi rátáról szóltak.
Pénteken este héttől hétfő reggel hat óráig ezen a hétvégén is lezárják a Ferihegyi gyorsforgalmi utat burkolatjavítás miatt. A repülőtérre tartóknak emiatt hosszabb menetidővel kell számolniuk.
A következő a megújulás éve kell, hogy legyen - mondta Orbán Viktor a IX. Magyar Állandó Értekezlet budapesti ülésén. A kormányfő szerint ebben az egy évben meg kell őrizni a lelki erőt, a magyar nép által a választásokon létrehozott egységet és az akcióképességet.
Rogán Antal polgármester a Budapest Szíve Programot koordináló projektcég vezetőinek leváltását kezdeményezte, arra hivatkozva: a felújítási munkálatok kapcsán számos probléma vetődött fel, s kaotikus helyzet alakult ki az V
Ismét elkezdödtek a találgatások: összeszedheti magát a munkaerö-piac? Ez a tendencia hatással lehet a Fed rendkívüli intézkedésekkel kapcsolatos döntésére? A FOMC-kommentár szerint a kötvény-vásárlások nagyban függnek az amerikai adatoktól. Ez növeli a feszültséget és ingadozásokat okoz a nemesfémeknél. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Jövőre 3 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos, csökkenő inflációval és csökkenő államadóssággal, hosszútávon 400 ezer új adózó munkahellyel, évente 1000 milliárdos pluszbevétellel és 6-800 milliárdos kiadáscsökkenéssel számol a kormány - tudatta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén. A minimálbért 76800 forintra…
A gyermekkora óta óriási tehetségnek tartott norvég sakkozó kijelentette: csak akkor indul a tornán, ha a FIDE módosítja a szabályokat és a lebonyolítást.
Rogán Antal polgármester a Budapest Szíve Programot koordináló projektcég vezetőinek leváltását kezdeményezte, arra hivatkozva: a felújítási munkálatok kapcsán számos probléma vetődött fel.
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft. valamint a LIBRA Biztosítási Alkusz Kft. megállapodást kötöttek üzleti együttműködés folytatásáról. A...
Mindazoknak, akik év közben vettek új autót, idén már nem kell novemberben újrakötniük kötelező biztosításukat. A megszaporodott kármentességi kedvezményeknek köszönhetően ugyanakkor jobban járnak, ha a jövő évben esedékes biztosítási évfordulóval, de már most, novemberben megkötik új kgfb szerződésüket....
Három gyermek sérült meg, mikor az autó, melyben ültek, fának csapódott a 41-es úton. A balesetet a gépkocsit vezető nő okozta, mikor menet közben próbálta becsatolni biztonsági övét – értesült a HavariaPress.
A minimálbér legalább 4,5 százalékos, havi 76 800 forintra emelését javasolja 2011. január 1-től a kormány - mondta Matolcsy György az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén.
A csillogás városában, Las Vegasban van egy másik világ: a föld alatt, ahol ezren tengetik életüket. A kicsi, alacsony helyiségek lakóinak nagy része drogos, játékfüggő, vagy veterán.
A kimagaslóan magas szeptemberi adat után októberben kevesebb, összesen 1.413 cég ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást Magyarországon - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből
Az általános részvénypiaci emelkedésből a közepes méretű papírok is kivették a részüket. Az S&P Midcap 400 határidős termék árfolyama új éves csúcsra tudott emelkedni, és itt a 852 körüli szinten várja a délutáni fontos Non-Farm Payroll amerikai foglalkoztatottsági adatot. Amennyiben pozitív lesz rá a reakció, úgy megerősítést nyerhet a kitörés. A rövid távú célszint 897 környékére adódik.…
Magyarország nem rendelheti többé külpolitikai kapcsolatait a nemzetpolitikai stratégiája fölé – mondta pénteken Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) ülésén. Hazánknak szerinte szakítania kell a hamis realitáson alapuló gondolkodással.
Legalább 48 órával elhalasztották a Discovery űrrepülőgép indítását, mert hidrogénszivárgást észleltek külső üzemanyagtartályának feltöltésekor pénteken - közölte a NASA
Jövőre 3 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos, csökkenő inflációval és csökkenő államadóssággal, hosszútávon 400 ezer új adózó munkahellyel, évente 1000 milliárdos pluszbevétellel és 6-800 milliárdos kiadáscsökkenéssel számol a kormány - tudatta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén. A minimálbért 76800 forintra…
A csúcsokat döntő kávéárak ellenére majdnem az előző évinek a duplájára növelte nyereségét a harmadik negyedévben a világ legnagyobb kávéházlánca, az amerikai Starbucks. A Magyarországon is érdekelt ...
Hulk Hogan sokkolta saját lányát. Az 57 éves, amerikai pankrátor és színész ugyanis egy reklámfilm forgatásán, éneklés közben kikapta rövidnadrágjából a péniszét és meglóbálta.
Legalább 48 órával ismét elhalasztották a Discovery űrrepülőgép indítását, mert hidrogénszivárgást észleltek a külső üzemanyagtartályának feltöltésekor. Ez már az ötödik halasztás egy hét alatt.
Őszi szünetes kisdiákok fogtak el egy betörőt a pázmándi szőlőhegyen. Az oktató-nevelő célzatú akcióban a rendőrök és a polgárőrök csak statisztáltak a gyermekeknek.
Az MSZP szerint Bencsik Jánosnak a le kellene mondania a Nemzetgazdasági Minisztérium energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkári posztjáról a "jó erkölcsbe ütköző, pofátlan" kijelentései miatt
Budapest – Kispál Istvánné Márti (45) már kisfia születésekor tudta, hogy nem lesz olyan egyszerű az életük, mint más családoknak. Arra azonban, ami most történik, még az édesanya sem számított: életét több mint 230 napja tölti kórházban és, bár mit sem szeretne jobban, nem maga, hanem kisfia, Illés Máté (6) miatt.
A Postbank elemzöje, Thilo Heidrich abból indul ki, hogy októberben folytatódik a pozitív tendencia az amerikai munkaerö-piacon, söt, felül is múlhatja a várakozásokat. Normális kerékvágásról azonban még távolról sem beszélhetünk. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Sárkánysuli a tavasz legkedvesebb animációs filmje. Második rész is lesz a filmből. A két rendező, Dean DeBlois és Chris Sanders mesél az alkotásukról.
Van egy óriási veszély a jövő évi költségvetésben, ugyanis ha a 98 százalékos adó alkotmánysértő, akkor a bankadó és a válságadók is azok lehetnek - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanácsban.
Az okuláris migrén kifejezés megtévesztő lehet. Néha két különböző dologra is használják, melyek közül az egyik nem ad okot aggodalomra, ám a másiknak súlyos következményei lehetnek.
A Fed múlt héten bejelentett újabb, 600 milliárd dolláros eszközvásárlási programja azt jelzi, hogy Ben Bernanke jegybankelnök nem sokat ért a gazdasághoz - közölte a legendás befektető, Jim Rogers...
Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa szerint turnéra indul és új lemezt jelentet meg együttese. Az 1962 óta működő zenekar legutóbb 2005-2007-ben volt turnén a Bigger Bang című albumával. Az elmúlt fél évszázadban 200 millió Rolling Stones-album kelt el.
A kimagaslóan magas szeptemberi adat után októberben kevesebb, összesen 1.413 cég ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást Magyarországon - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató pénteken, az MTI-nek elküldött közleményéből.
Az American International Group (AIG) pénteken 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett a harmadik negyedévre vonatkozóan. A biztosító társaság az időszakban összesen 4,5 milliárd dollárt fordított átstrukturálási költségekre.
A jövő évi magyar uniós elnökség igazságügyi prioritásairól egyeztetett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken francia kollégájával Párizsban.