Elkészült az a törvényjavaslat, amely két évről újra három évre növelné a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának idejét – tudta meg a Magyar Nemzet. A jogszabály-módosítást várhatóan még ebben a hónapban elfogadja a parlament.
Ombudsmanhoz fordult 240 pilóta és légiutas-kísérő, mert megalázónak tartják, ahogy a reptér biztonsági emberei átvizsgálják őket. Az őrök nemcsak benéznek a ruhájuk alá, de megtapogatják a nemi szerveiket is, hogy ellenőrizzék, nem csempésznek-e tiltott dolgot a gépre.
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott irányadó rátáján a japán jegybank (Bank of Japan) és mint ahogy az várható volt, ismertette, hogy a jövőben milyen feltételek mellett kíván...
Elképesztő felvétel kering a legnépszerűbb videomegosztón: a debreceni és ferencvárosi huligánok egy erdőben puszta ököllel csépelik egymást, a földön fekvőnek a nemi szervét rugdossák.
Háromszor ötszázezer, azaz összesen másfél millió forintot nyert a munkaerőpiaccal kapcsolatos ötleteivel Vadász János az elmúlt években az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA) – tudta meg a Magyar Nemzet.
Huszonkét személlyel a fedélzetén a dél- pakisztáni Karachi városának térségében pénteken röviddel a felszállás után lezuhant egy Cessna típusú utasszállító kisrepülőgép
20 utassal a fedélzetén zuhant le egy magántársaság chartergépe Karacsi közelében - közölte a hadsereg egyik szóvivője. Noor Alam alezredes hozzátette: tudomásuk szerint egy pakisztáni olajtársaság húsz munkatársa és a személyzet utazott a repülőn.
Meghaladhatja a 100 milliárd forintot a Magyar Villamos Művek (MVM) vagyonvesztése a rossz szerződések miatt, ha az új vezetés nem teszi meg a szükséges lépéseket a vagyonvesztés megszüntetésére - nyilatkozta Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója a Magyar Nemzet pénteki számában
James Harrison, a Pittsburgh Steelers védője megint lecsapott, ezúttal a címvédő irányítóját, Drew Breest döngölte a földbe. A linebackerre összesen 100 ezer dolláros büntetést szabtak ki idén a hasonló esetet miatt.
Négy gólt ütött az Ottawa Senators a New York Islandersnek. Jason Spezza a mérkőzés mindegyik találatából kivette a részét. Nyert még a Philadelphia, a St. Louis, a Columbus és a Vancouver.
Sikerült megegyeznie a San Antonio Spursnek a csapat egyik legjobb játékosával, a francia Tony Parkerrel. Az irányító új szerződése négy évre szól és ezalatt 50 millió dollárt kereshet.
Október végén mindössze négy napig működött, majd összeomlott a fővárosi tűzoltók új riasztási rendszere. A halottak napi hosszú hétvégén ezért újra a régi verzió utasításai alapján vonultak a fővárosi tűzoltók, olvasható a langlovagok.hu fórumán. A tűzoltóság szerint ez csak tesztüzem volt, az Erőgazdálkodási és Riasztási Információs Rendszer (ERIR) új változatát hivatalosan kedden helyezték…
Valamennyi vállalatnál gondokat okozott, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való átirányításáról szóló törvényt csak november 2-án hirdették ki, amikor a cégeknél már elkészültek a bérszámfejtéssel.
Hatalmas rallyba torkollott a tegnapi kereskedési nap az USA piacokon, melynek nyomán az indexek két éves csúcsot állítottak be, miután a befektetők további részvényvásárlások mellett döntöttek a Fed szerdai lépése után.
Semmisségi törvény elfogadását kezdeményezi a 2006-os törvénysértő elítélések és letartóztatások ügyeiben Völgyesi Miklós nyugalmazott büntetőbíró, Balsai István miniszterelnöki megbízott munkatársa. Szerinte így lehetne általános érvénnyel megoldani a meghurcolt személyek rehabilitálását. Balsai szakértői munkacsoportja ma tárgyal a javaslatról. A rendszerváltozás óta ez lenne az ötödik…
A Fisher divízió európai értékesítését támogató szolgáltató központot nyitott az Emerson Székesfehérváron; az új szervezet eddig 40 felsőfokú végzettségű, magasan kvalifikált, két idegen nyelvet beszélő szakember számára teremtett munkahelyet - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón a cég helyi ügyvezetője.
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint Töröcskei István, a PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsának tagja 37.000 db PannErgy Nyrt. törzsrészvényt értékesített 2010. november 4-én 1.036 forintos részvényenkénti átlagáron a Budapesti Értéktőzsdén az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével - olvasható a BÉT honlapján.
Pákozdi Sándor bankszakembert választotta meg külsős alpolgármesternek Cegléd önkormányzatának képviselő-testülete. A vállalkozót azóta sorozatos támadások érik a múltja miatt - írja a Magyar Nemzet.
Péntek hajnalban újraindult a vonatközlekedés Devecser és Kolontár között, ahol a vörösziszap-áradás miatt több mint négy hete a vasúti pálya megsérült, és ezért mintegy másfél kilométeres szakaszon ki kellett cserélni a vasúti síneket.
Hatmilliárd eurót tervez lefaragni államháztartási hiányából jövőre Írország - jelentette be Brian Lenihan ír pénzügyminiszter csütörtökön. Az ír történelem legkeményebb költségvetésében 4,5 milliárd eurót kiadáscsökkentés révén, 1,5 milliárd eurót különadók kivetésével készülnek előteremteni.
Péntek hajnalban újraindult a vonatközlekedés Devecser és Kolontár között, ahol a vörösziszap-áradás miatt több mint négy hete a vasúti pálya megsérült, és ezért mintegy másfél kilométeres szakaszon ki kellett cserélni a vasúti síneket
A végéhez közelítenek a Zimmer Feri 2 utómunkálatai, már csak az utolsó simítások vannak hátra a december másodikai premierig. Tímár Péter pihenés helyett újból forgat.
Hatalmas meglepetésre kiesett az amerikai profi labdarúgó-bajnokság rájátszásának első körében a végső győzelemre esélyes New York Red Bulls. A San Jose Earthquakes megérdemelten jutott tovább, miután idegenben nyert 3-1-re.
Véget ért a Budapesti Esély Nonprofit Kft. „Egymásra lépni tilos!” kampányának művészeti pályázata. Középpontjában az esélyegyenlőség és az antidiszkrimináció állt. A fiatalok és felnőttek öt kategóriában – fotó, plakát, kisfilm, graffiti és zene – indulhattak.
Új ütőedzője van a Boston Red Sox csapatának, de még Curt Youngnak is nehéz lesz úgy dolgoznia, hogy nem tudja pontosan, kire számíthat és kire nem. Egyelőre úgy tűnik, hogy a csapatot két sztár ütője is elhagyja.
Nem kerülhető el a sztrájk a Rail Cargo Hungarianál (RCH), az osztrák tulajdonos képviselője a csütörtöki konzultáción ugyanis nem vonta vissza a magyar leányvállalatánál korábban bejelentett csoportos létszámleépítést - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) az MTI-vel.
Alaposan megszenvedte a Rolls-Royce brit hajtóműgyártó részvénye csütörtökön az ausztrál Qantas légitársaság egyik óriásgépével történt súlyos légi incidenst.
Ész nélkül emelkednek a nyersanyagok árai, mióta a Fed augusztusban először megemlítette, hogy agresszív lépésre szánja el magát a gazdaság élénkítése érdekében. A várva vár lépés szerdán be is következett, amely fergeteges rallyt eredményezett a nyersanyagok piacán.
Hatvannyolc emberrel a fedélzetén helyi idő szerint csütörtök este lezuhant egy kubai utasszállító repülőgép a szigetország középső részén. Az állami média jelentései szerint a mentőcsapatok már elérték a földbe csapódás helyszínét, és nem találtak életben senki a gépen tartózkodók közül. A beszámolók szerint a repülőn 61 utas és 7 főnyi személyzet tartózkodott. Az utasok között 28 külföldi…
Szakmai szervezetek szerint a kormánynak sürgős intézkedéseket kell tennie az orvosok megtartása érdekében; úgy látják, hogy az egészségügyi dolgozók pályaelhagyásának és külföldre vándorlásának folyamatát csak úgy lehet visszafordítani, ha a kezdő szakmabeliek számára jól követhető életpálya modellt dolgoznak ki.
Az EUR/USD az 1,42-es értékkel harcol. Az USD/JPY oldalazgat és 80,80 körül mozog. A BoJ nem változtatott 0,10%-os alapkamatán. Föleg az amerikai adatok mozgatják meg a jegyzéseket. 13.30-kor teszik közzé az amerikai munkanélküliségi rátát (elörejelzés: változatlan 9,6%). 11.00-kor várhatók a szeptemberi EU-s kiskereskedelmi forgalmak. 12.00-kor hozzák nyilvánosságra a német ipari…
Nem kapott parlamenti támogatást csütörtökön a szlovák Irány-Szociáldemokrácia (Smer) bankadó bevezetésére irányuló javaslata, amely az ellenzéki párt szerint a tervezett áfaemelést válthatta volna ki...
Plenáris ülést tart ma az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT). A tanácskozáson a tervezett napirend szerint megvitatják a jövő évi költségvetést, és megkezdődnek a 2011-es bértárgyalások - adja hírül az MTI nyomán a Klubrádió.
2004 óta először pénteken újra ülésezik a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT). A MÁÉRT-et intézményes formában először 1999-ben hívták össze, azonban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt mindössze egyetlen alkalommal - 2004 november 11-én - ülésezett. A mostani ülésen megnyitót mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a délután folyamán pedig felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is.