Továbbra is előzetesben marad Hunvald György, a VII. kerület egykori polgármestere és Gál György, a kerületi képviselő-testület volt gazdasági bizottságának elnöke is – derült ki a Fővárosi Bíróság szerdai közleményéből. Mindezt addig fenntartják, míg ügyükben az első fokú bíróság ítéletet nem hoz.
Árokba csúszott egy autóbusz a Vácszentlászló és Gödöllő közötti úton. A járművön senki nem sérült meg, a mentés idejére az utat várhatóan lezárják – értesült a HavariaPress.
Elképesztő mértékben lefogyott, és a vallásban találta mega békéjét Boy George. Az énekes állítja: az alkoholtól és a töménytelen mennyiségű drogtól hízott el.
Továbbra is előzetesben marad Hunvald György, a VII. kerület egykori polgármestere és Gál György, a kerületi képviselőtestület volt gazdasági bizottságának elnöke is - derült ki a Fővárosi Bíróság szerdai közleményéből. Mindezt addig fenntartják, míg ügyükben az első fokú bíróság ítéletet nem hoz.
Az új tilalom hátterében a BP mélytengeri platformján az április 20-án bekövetkezett robbanás áll, amely 11 ember halálát, valamint az Egyesült Államok történelmének legsúlyosabb környezeti katasztrófáját okozta
A forint szerényen gyengült szerda estére az euróval, és a svájci frankkal szemben délutánhoz képest, de továbbra is erősebb volt a reggeli árfolyamhoz viszonyítva a nemzetközi devizapiacon.
Az új felsőoktatási törvényt a tervek szerint már januárban elfogadhatja a kormányülés, s a végső szövegezés után még a nyári szünet előtt elfogadhatja a Parlament - mondta el a felsőoktatás változásairól tartott szegedi előadása előtt Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.
Körülbelül 200 riasztás érkezett a tűzoltókhoz az időjárás miatt reggel 7 és délután 5 óra között. A legtöbbször közlekedési balesetekhez hívták őket, mivel sok autó csúszott árokba, vagy koccant össze az ónos eső miatt. Összesen 140 ilyen esethez kellett vonulniuk. A többi helyszínre pedig főképp vizet szivattyúzni, fákat kivágni hívták őket. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság…
A spinning (edzőteremben végzett, magas intenzitású, zenés kerékpáros aerobik óra) az egyik legkiválóbb kardió edzés, mely egyszerre fejleszti a testet és a lelket, a mentális képességeket és az állóképességet is. A spinning-gel, akár 700-800 kalóriát is elégethetünk egy óra alatt, amelynek jelentős része szénhidrát
Körülbelül 200 riasztás érkezett a tűzoltókhoz az időjárás miatt reggel 7 és délután 5 óra között. A legtöbbször közlekedési balesetekhez hívták őket, mivel sok autó csúszott árokba, vagy koccant össze az ónos eső miatt. Összesen 140 ilyen esethez kellett vonulniuk. A többi helyszínre pedig főképp vizet szivattyúzni, fákat kivágni hívták őket. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság…
Barack Obama újabb moratóriummal 7 évre megtiltja az új olajkutak fúrását a Mexikói-öböl keleti medencéjében és az egész atlanti partvidéken - jelentette be szerdán Washingtonban Ken Salazar belügyminiszter.
Árverésre bocsátják a kanadai hatóságok azt az orosz hajót, amit egy kifizetetlen tartozás miatt foglaltak le a hatóságok – közölte a kanadai orosz külképviselet egyik munkatársa szerdán. Bejelentése szerint az utolsó hét ember a hajó személyzetéből december 11-én hazatérhet.
Egy noteszt zsákmányolt két zsebtolvaj szerdán este az Astoriánál. Az esetnek a BRFK nyomozói is a szemtanúi voltak, akik pillanatok alatt elfogták a két bűnözőt, akikről kiderült, hogy más bűncselekmény miatt börtönbe kell vonulniuk – értesült a HavariaPress.
Bár többen is arra számítottak, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Régiók Bizottságának ülésén beszél majd az unió következő költségvetéséről, ám ez végül szinte teljesen elmaradt. Azért lett volna fontos, hogy Barroso szóljon a költségvetésről, mert 2011-re - az Európa Tanács és az Európa Parlament szembenállása miatt - még nincs elfogadott büdzséje az uniónak.
Több mint 21 ezer tranzakciót hozott nyilvánosságra a Fed, melyek többsége rövid távú hitel volt. Ezekkel főleg bankokat segített meg a Federal Reserve, de más vállalatok is megtalálhatóak a listában...
Az emberi jogok védelméről beszélt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet csúcsértekezletén a magyar államfő. A többi között a visegrádi együttműködésről egyeztetett Varsóban a lengyel és a magyar miniszterelnök. Mikola István volt egészségügyi miniszter lehet Magyarország OECD-nagykövete.
A karácsonyt és a szilvesztert is a börtönben tölti Tátrai Miklós. A Népszabadság Online információja szerint a bíróság márciusig meghosszabbította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatójának előzetes letartóztatását a sukorói ügyben.
A magyar bajnok az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában vendégeskedett. Hiába szereztek vezetést a Debreceniek Cvitkovics révén, végül ismét vesztesen kellett elhagyniuk a pályát.
Bár a szeptemberi budapesti 0–5 után erre gyakorlatilag semmi esély nem volt, bátor és kiváló játékkal csak iszonyatosan balszerencsés körülmények között szenvedett vereséget a Debreceni VSC az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában. A mérkőzésen ráadásul a Loki szerzett vezetést és sokáig közelebb is állt a győzelemhez ellenfelénél, különösen Varga József és a csodálatos gólt szerző Czvitkovics ...
Egy szerdán közzétett tanulmány szerint először sikerült csillagászoknak elemezni egy Föld típusú bolygó légkörét. A GJ 1214b jelű planéta 42 fényév távolságra van, és átmérője a Föld két és félszerese.
A Debrecen labdarúgócsapata szerdán nagy csatában, 2-1-es vereséget szenvedett az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában az Európa Liga csoportküzdelmeinek 5. fordulójában.
„Business Class” sikermodellje új generációjával jelentkezik az Audi: 2011 elején érkezik a piacra az új Audi A6. A felső-középkategóriájú limuzin a technika szinte minden területén szolgál innovatív fejlesztéssel, legyen szó akár könnyű karosszériájáról, sportos futóművéről, vagy éppen vezetői segédberendezéseiről és multimédiás rendszereiről. Motorpalettája és erőátviteli rendszereinek kínálata…
A Fuji Heavy Industries Ltd. (FHI), a Subaru autók gyártója ma bejelentette, hogy megkezdi új kompakt modelljének forgalmazását a japán piacon. Mivel Japánban is megerősödött az a trend, aminek jegyében a vevők kisebb autókra váltanak, s mind több vásárló keres eddig használt családi kombija helyett szolidabb méretű modellt, a Subaru úgy döntött, hogy kínálatát egy olyan járművel egészíti ki, amit…
Elsősorban az államadósságot csökkentené a kormány a magán-nyugdíjpénztári tagoktól várt vagyonból - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára. Cséfalvay Zoltán arról is beszélt, hogy a nyugdíjkassza önfenntartóvá tételéhez feltétlenül szükség van egy zárt rendszer létrehozására.
A Debrecen labdarúgócsapata, nagy csatában, 2-1-es vereséget szenvedett az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában az Európa Liga csoportküzdelmeinek 5. fordulójában. Herczeg András csapata december 16-án, utolsó mérkőzésén a Sampdoriát fogadja a sorozatban.
Leállította szerdán az Amazon a szerverén a WikiLeakset. Ezt Joe Lieberman, Connecticut amerikai szövetségi állam független szenátora jelentette be. A szenátor azt mondta, hogy az Amazon reggel értesítette döntéséről irodájának munkatársait.
A nol.hu szerdai információi szerint a bíróság március másodikáig meghosszabbította Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának és Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatójának előzetes letartóztatását a sukorói ingatlancsere ügyében.
Befejezte a nyomozást a rendőrség a tavaly decemberben, Gyálon elkövetett brutális gyilkosság ügyében. A 21 éves fiatalembert, aki hátulról lelőtte 16 éves volt barátnőjét, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolhatják meg a vádjavaslat alapján – értesült a HavariaPress.
A termelői értékesítő szervezetek (Tészek) megerősítését szolgálja, hogy jövőre az ideinél 500 millió forinttal nagyobb támogatást kapnak ezek a szervezetek - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttközgyűlésén.
Továbbra is az élénkülés jeleit mutatja az amerikai gazdaság az ország döntő részében az október közepétől számított egy hónapban, miután bővült a termelés, a lakosság pedig többet költött - tartalmazza az amerikai jegybank 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentése, az úgynevezett Bézs Könyv.
A magyar bajnok az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában vendégeskedett. Hiába szereztek vezetést a Debreceniek Cvitkovics révén, végül ismét vesztesen kellett elhagyniuk a pályát.