A köhögés lehet akaratlan folyamat, de akaratlagosan is kiváltható mechanizmus, melynek célja valamilyen idegen anyag vagy nyák eltávolítása a légutakból. Milyen okokra vezethető vissza a reggeli, napközbeni és esti köhögés?
Aki ismeri a Vámpírnaplók című filmsorozatot, az tudja mi az összefüggés Damon, Stefan és a vasfű között. Cikkünkben a misztikus vasfű növényt vesszük nagyító alá!
"Férjem nyitott gerinccel született. Szerencsére komolyabb következménye nem lett. Gyermeket szeretnénk, mit tehetünk az ellen, hogy ez megismétlődjön? Genetikailag megállapították, hogy férjem apja az örökítő." A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Korábbi évek kutatásai egyértelműen bizonyították a gránátalmalé jótékony egészségügyi hatásait. A gyümölcs leve antioxidánsokban gazdag és csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást, különösen a cukorbeteg és magas vérnyomásban szenvedő betegek esetében.
Egy Kanadában és az Egyesült Államokban tevékenykedő orvosokból álló szakértői bizottság megállapítása szerint ellentmondóak a D-vitamin és a kalcium pótlásának előnyeiről készült tanulmányok eredményei.
A krónikus jetlag megváltoztatja az agy működését, melynek következtében jóval azt követően, hogy az egyén visszatér a szabályos 24 órás ciklushoz, memóriazavarok és tanulási problémák jelentkezhetnek – állítják a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatói. Lance Kriegsfeld és munkatársai négy héten keresztül, heti kétszer tettek ki hatórás időváltásnak szíriai hörcsögöket – az időkülönbség megfelel a…
Ugye ismerős a kép: LEGO építőkockák egymás hegyén-hátán, ám gyermeked egyszer csak így kiált fel: hiszen ez egy óriás, ez pedig egy hatalmas szörny! És csakugyan: számára tényleg az. Te pedig csak állsz lenyűgözve. (x)
Ha éppen olyankor jelentkezne a havi vérzés, amikor rendkívül kellemetlen lenne – utazás, vizsga, állásinterjú -, a fogamzásgátló tabletta segítségével lehetőség van a vérzés késleltetésére vagy előrehozására.
A fiatalok nemtörődömsége vezet HIV-fertőzéshez egyes európai országokban és az Egyesült Államokban - figyelmeztetett az AIDS elleni küzdelem szerdai világnapja kapcsán az UNAIDS ENSZ-szervezet.
Narancs riasztást adott ki az egész ország területére ma éjfélig az Országos Meteorológia Szolgálat. Az előrejelzés szerint több órán át ónos esőre kell számítani, néhány régióban 10-20 centiméter friss hó is eshet, a szél pedig kisebb hófúvásokat okozhat. Emiatt citromsárga riasztás lépett életbe Észak- és Közép-Magyarországon, valamint a Közép- és Nyugat-Dunántúlon.
Az idén először hagyományteremtő céllal rendezi meg pénteken és szombaton a fogyatékossággal élők által készített termékek kiállítását és vásárát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Testvérem 16 évesen Parkinson beteg. A kérdésem az lenne vajon, hogy lehet ilyen fiatalon Parkinson-kóros és lehet-e gyógymód a problémájára? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A Kaposi Mór Oktató Kórház intenzív osztályán ápolják Suchman Tamást; a szocialista politikust a távirati iroda információja szerint hétfőn mentőhelikopterrel vitték át Kaposvárra a marcali kórházból.
Az ország több vasútvonalán is jelentős késéseket okoz az ónos eső - közölte a MÁVINFORM. A tájékoztatás szerint a Budapest-Pécs vonalon a jég miatt zárlatos több biztosítóberendezés; 35-40 perc késésekkel közlekednek a szerelvények.
Ha a súlyos veseműködési zavarban szenvedő betegeket a szokásos, heti háromszor végzett hemodialízis helyett hat alkalommal viszik kezelésre, szívük állapota mérhetően javul. A fontos megfigyelésről készült tanulmányt a világ vezető orvosi folyóirata, a New England Journal of Medicine közölte.
Dél-Alföld kivételével az egész országra kiadta a narancssárga riasztást az ónos eső miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerda este, emellett, a hófúvás miatt citromsárga, vagyis elsőfokú riasztás is érvényben van az ország több régiójában, Észak- és Közép-Magyarországon, valamint a Közép- és Nyugat-Dunántúlon; országszerte takarítják az utakat, de a közlekedést több helyen nehezíti…
Az amerikaiak leginkább a Beatles brit zenekar koncertjére mennének el, szívesebben, mint Michael Jacksonére vagy Frank Sinatráéra - derült ki abból a felmérésből, amelyet a Vanity Fair magazin és a CBS tévécsatorna végzett 1137 fős véletlen minta alapján. A kérdéseket telefonon tették fel.
A spinning (edzőteremben végzett, magas intenzitású, zenés kerékpáros aerobik óra) az egyik legkiválóbb kardió edzés, mely egyszerre fejleszti a testet és a lelket, a mentális képességeket és az állóképességet is. A spinning-gel, akár 700-800 kalóriát is elégethetünk egy óra alatt, amelynek jelentős része szénhidrát
A diabéteszes neuropátia és súlyosságának mértéke konfokális mikroszkópia segítségével vágás vagy szúrás nélkül is nagy pontossággal állapítható meg – olvasható egy nemrégiben nyilvánosságra hozott tanulmányban.