A pénzügyi és növekedési kilátások további romlása esetére Portugália leminősítését helyezte kilátásba az S&P. A bejelentést minden bizonnyal az indokolta, hogy az ír mentőcsomag hétvégi elfogadása...
Az ausztrál gazdaság az előzetes várt bővülést a harmadik negyedévben jelentősen alulmúlta, az építőipari termelés csökkenése, és az erős ausztrál dollár nyomán hét éve nem látott mértékben visszaeső exportnak köszönhetően.
Október végén került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében az Új Széchenyi Terv – Otthonteremtés anyagának szakmai konzultációjára. A konzultáción az összes befolyásos − és...
Amerikai vesegyógyászok új vizsgálata során kiderült: A gyakrabban végzett kisebb dózisú művesekezelés egyértelmű eredményeként a betegek szíve egészségesebb maradt, jobb lett a vérnyomás és jobb lett a betegek közérzete
Erősödött a forint szerdán kora reggel a nemzetközi piacon: röviddel 7 óra előtt egy eurót 280,35 forinton jegyeztek a kedd délutáni 282,63 forintot követően
A budapesti főpolgármester a Ma reggelben azt mondta: a BKV anyagi gondjainak a rendezésére 12,5 milliárd forintot ígért a kormány, de a mai napig nem kapták meg
Egy tanulmány szerint a német vállalatok optimisták az amerikai konjunktúrát illetöen. 90%-uk 2011-re növekedést vár. Csaknem kétharmaduk növelné alkalmazottjainak számát. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Rendeződni látszik Párkányi Évi élete. A Big Brother egykori győztese egy kaposvári kocsmában szolgálja ki a vendégeket, kapcsolatban él, boldogságához csak a gyermekei hiányoznak.
Soron kívül folyósítja az állam a BKV rendkívüli, 12,5 milliárd forintos támogatását az idei költségvetés általános tartalékából. A kormány november 10-i ülésén döntött arról, hogy átutalja a BKV-nak azt a 7,5 milliárd forintot, amire még a Bajnai-kabinet tett ígéretet a főváros akkori vezetésének, emellett pedig biztosítja az 5 milliárd forintos hitelgaranciát a fővárosnak.
A keddi nap második felében a kissé enyhülő nemzetközi feszültség mellett, illetve a megelőző napok határozott gyengülése után jelentősen erősödött a forint: az euróval szembeni jegyzések a napközben...
Narancsriasztást adott ki a Dunántúl nagy részére és a dél-keleti országrészre a reggeli órákban az Országos Meteorológiai Szolgálat, mivel szerdán kiterjedt, tartós ónos esőre és intenzív havazásra kell felkészülni. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért arra kéri a közlekedőket, hogy az adott térségekben csak akkor keljenek útra, ha halaszthatatlan dolguk van, akkor is csak megfelelő műszaki…
Vége a kémfotók és leplek korszakának: az Audi végre bemutatta az A6-os új generációját, melynek minden képessége adott, hogy megszorongassa tradicionális ellenfeleit, a Mercedes E-osztályt és a BMW 5-ös sorozatát – többek között a hibrid hajtás is.
A vezető amerikai részvényindexek minimális mértékben ugyan, de továbbra is csökkenést mutattak. A hangulatot tovább javította a vártnál jobb Conference Board fogyasztói bizalmi index és a tovább...
A szombati szakszervezeti demonstráció az első olyan megmozdulás, amely tükrözi, hogy elfogyott a türelem, nem lehet szó nélkül hagyni a kormány "eljárásjogilag és tartalmilag is vitatható intézkedését" - fejtette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke az MTI-nek.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság levelet küld a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, amelyben részletesen és közérthetően magyarázatot ad a legfontosabb kérdésekre - mondta a miniszterelnök nyugdíjvédelmi...
Ötszáz főnek munkát biztosító régiós szolgáltatóközpontot akar létesíteni a Deutsche Telekom, Szlovákia mellett Magyarország is szerepel a pár millió euró értékű beruházás lehetséges célországai...
Április elejéig fejeződhet be az FHB és az Allianz Bank integrációjának folyamata - derül ki Spéder Zoltánnak, az FHB elnökének a Napi Gazdaság számára adott interjújából. Az Allianz Biztosítóval...
Csak az induljon el autóval Dunántúl nagy részén és a dél-keleti részén, akinek halaszthatatlan dolga van, és akkor is csak megfelelő műszaki állapotú, a téli közlekedésre alkalmas felszereltségű gépkocsival - kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt., miután az Országos Meteorológiai Szolgálat narancsszínű riasztást adott ki az ónos eső és az intenzív havazás miatt.
Emberéletekbe és karrierekbe kerülnek majd a WikiLeaks-kiszivárogtatások, ugyanakkor nem valószínű, hogy az oknyomozó portál alapítójának sikerül kijátszania az amerikai hatóságokat - véli Bill Clinton volt amerikai elnök
A Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága a Központi Járőrszolgálat Parancsnokság és a Regionális Nyomozó Hivatalok részvételével összehangolt akció keretében Budapesten és Pest megyé...
Németországban a kiskereskedelmi értékesítés október folyamán a vártnál nagyobb mértékben emelkedett az előző két havi csökkenés után, köszönhetően a csökkenő munkanélküliségnek, amely felerősítette a vásárlási hajlandóságot.
Belehalt sérüléseibe az a középiskolai diák, aki meglőtte magát, miután huszonnégy iskolatársát és egy tanárát csaknem öt órán át túszként tartotta egy Wisconsin állambeli gimnáziumban.
Gyengülés várható szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a keddi emelkedés átmeneti volt a BÉT-en, szerdán a gyengülés folytatódására lehet számít...
Április elejéig fejeződhet be az FHB és az Allianz Bank integrációjának folyamata - derül ki Spéder Zoltánnak, az FHB elnökének a Napi Gazdaság számára adott interjújából....
Csak percei vannak már a korrekciónak, a tegnapi emelkedés nem lehet hosszú életű, így minden emelkedést eladásokra érdemes felhasználni- véli Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője. Tegnap...
Nyolc magyar cég, köztük a Portfolio.hu kiadója, a Net Média Zrt. került fel a Deloitte 2010-es Technology Fast 500-as listájára, amely az EMEA-régió leggyorsabban növekvő állami, vagy magánkézben...
Új elsőfokú eljárás kezdődik Kulcsár Attila és társai ügyében szerdán a Fővárosi Bíróságon (FB); a büntetőperben a következő három hónapra 18 tárgyalást tűztek ki.
Új elsőfokú eljárás kezdődik Kulcsár Attila és társai ügyében ma a Fővárosi Bíróságon (FB); a büntetőperben a következő három hónapra 18 tárgyalást tűztek ki. A 2003-ban kipattant brókerbotrány...
A most hétfői kamatemelést "az indokolta, hogy a monetáris szigorítás nélkül az infláció jelentősen a 3 százalékos cél fölött ragadna; más szempontot nem vettünk figyelembe" - jelentette ki a...
A BKV még nem kapta meg a kormány által megígért mintegy 12,5 milliárd forintos támogatást - közölte a főpolgármester szerdán a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában. Tarlós István érthetetlennek nevezte, hogy a két és fél hete hozott kormánydöntés ellenére nem érkezett meg a pénz a fővároshoz, illetve a közlekedési vállalathoz.
Szombathely 28 oktatási intézményének eszközfejlesztése valósulhat meg abból a 364 milliós uniós forrásból, melyet 38 millióval egészít ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium - mondta el dr. Puskás Tivadar polgármester november 30-án. A támogatás segítségével 726 asztali számítógépet és 196 tantermi csomagot vásárolnak az iskoláknak, így interaktív táblákkal, notebookokkal, projektorokkal és…