Jövőre 1000-1300 államilag megrendelt doppingvizsgálattal jól ellenőrizhető a magyar versenysport - mondta az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője azután, hogy a nemzetközi ügynökség teljes körűen elismerte a magyarországi ellenőrzést és szabályozásokat. Idén 900 magyar sportolót ellenőriztek.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a Budapesti Katonai Ügyészség hétfőn őrizetbe vette Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi közigazgatási államtitkárát. Fapál Lászlót 2004 végén Juhász Ferenc szocialista honvédelmi minisztersége idején nevezték ki államtitkárnak.
London, 2010. december 10., péntek (MTI/Dow Jones) - Péntek reggel a forint 277,70/euró volt vételi oldalon, jobb a csütörtöki késői 278,40/eurónál. A svájci frankkal szemben 213,00/franknál tartott, 0,23 százalékkal erősebben a csütörtök estinél.
Néhány órával azelőtt pénteken, hogy Oslóban szimbolikusan átadják Liu Hsziao-po kínai ellenzékinek a Nobel-békedíjat, Kínában a hatóságok elkezdték blokkolni a külföldi tévék adását és az internetet.
Novemberben felgyorsult a kínai export, de az import már harmadik hónapja még jobban nőtt éves összehasonlításban, így a kereskedelmi többlet csökkent októberhez képest.
Elloptak egy újszülöttet egy német klinikáról: a csecsemőt azonban a hatalmas erőkkel nyomozó rendőrség néhány órával később megtalálta, s két embert őrizetbe vett
További áremelkedések várhatók, mert az elemzők szerint az európai részvények jórészt alulértékeltek az amerikaiakhoz képest. Ráadásul a befektetők most már kevésbé aggódnak az euróövezeti adósságprobléma miatt, és inkább arra figyelnek, hogy az e héten bejelentett amerikai adócsökkentések milyen jót tehetnek a legnagyobb nyugat-európai cégek tengerentúli üzletének.
Egybehangzó beszámolók szerint Mianmar (az egykori Burma) a trópusi dzsungelben egy olyan létesítményt épít, ahol nukleáris fegyvereket fejlesztenének ki, méghozzá az észak-koreaiak segítségével - legalábbis ezt tartalmazza az az amerikai diplomáciai távirat, amelyet a WikiLeaks honlap szivárogtatott ki
Az Emberi Jogi Világnapról az Amnesty International Magyarország minden évben megemlékezik. Az idei programsorozat keretében a szervezet 20. születésnapját is megünnepli és a Gödörben kerekasztal-beszélgetésekkel, filmvetítéssel és koncertekkel várják az érdeklőket.
Tüntetők támadták meg csütörtök este a brit trónörökös kocsiját Londonban. A demonstrálók az egyetemi tandíjak emelése ellen tiltakoztak a parlament épülete előtt, amikor arra hajtott Károly herceg gépkocsija.
Az éjszaka már nem okozott komolyabb gondokat az erős szél, a tűzoltókat csütörtökön 250 alkalommal riasztották a vihar miatt. Ez a szám nagyságrendileg már nem változott az éjjel, a napközbeni riasztásokkal együtt körülbelül 270 helyre kellett menniük az országban a vihar okozta károk elhárítására összesen.
Az ásatások során öt lelőhely került elő, ezek közül a legfontosabb egy kora avarkori, feltehetően a VI. század harmadik harmadából származó temető volt
Az idén debütált vállalat, a Hybridbox egy újonnan kifejlesztett program illetve hozzá tartozó hardware piacra vitelével próbál betörni a telekommunikáció piacára. Terméke, a Hybridbox egy HTPC (Home...
A bajorok már jó ideje készülnek a nagy dobásra, és nem csoda, hogy már hónapok óta csepegtetik az információkat különböző formákban legfrissebb portékájukkal kapcsolatban: az 1-es M Coupé kasszasiker lesz, ez előre borítékolható. Hogy is ne lenne az, hiszen személyében egy, a sportrészleg többi modelljéhez képest egészen korrekt áron kínált sportkocsiról beszélhetünk, amely viszont teljes értékű…
Nehéz belvízi helyzet alakult ki nagy területen, Magyarországon - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője az MTV péntek reggeli műsorában.
Az EUR/JPY 27 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 110,74 és 111,01 között. 111-nél ellenállás található. Támogatás 110,57-nél van. Az AUD/USD 0,9827-röl 32 pippel 0,9859-re kúszott fel. A 0,9810-es érték támogatásként funkcionál. Az ázsiai alapok vételei vitték felfelé az árfolyamot. Késöbb tartósan bevehetik a 0,9875-ös értéket és potenciál nyílhat 0,99-ig. in-www.globalfx.hu / ks-…
A gazdasági válság következtében szétvert kelet-európai kisvállalkozásoknak szánt, milliárd eurós nagyságrendű uniós készpénzt a közvetítő bankok maguknak halmozták fel – az uniós ügyekre szakosodott Eubserver.com szakportál ezzel a drámai kezdőmondattal számolt be a prágai Bankwatch, a bankok átláthatóságát szorgalmazó csoport új jelentéséről – írja a Magyar Nemzet.
Novemberi német nagykereskedelmi árak: 0,7%- elörejelzés: 0,5%- elözö havi érték. -0,3%. Éves szinten: +7,8%. Legmagasabb érték 2008 júliusa óta. Részletek következnek
Néhány órával azelőtt pénteken, hogy Oslóban szimbolikusan átadják Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) kínai ellenzékinek a Nobel-békedíjat, Kínában a hatóságok elkezdték blokkolni a külföldi tévék adását és az internetet
Soron kívüli eljárást kért az Alkotmánybíróság (Ab) elnökétől a magánnyugdíjpénztárakat érintő törvényekkel kapcsolatos beadványok elbírálására a Stabilitás Pénztárszövetség - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A passzív dohányos gyerekeknek romlik a mentális egészsége. A cigarettafüstöt belélegző gyerekek nagyobb arányban küzdenek hiperaktivitással és magatartásproblémákkal - állapították meg újabb kutatások.
Az angol nyelvű iráni Press Tv szerint nem igaz, hogy szabadon engedték volna a megkövezésre ítélt iráni Sakineh Mohammadi-Ashtianit. A nő támogatói még pénteken is arra vártak, hogy az iráni hatóságok hivatalosan is megerősítsék a nő szabadon engedését, amiről a német Kövezés Elleni Bizottság nevű emberi jogi szervezet számolt be csütörtök este.
Alacsony forgalom mellett csendes kereskedés volt csütörtökön a budapesti parketten, nincs nagy mozgás a tengerentúli és nyugat-európai piacokon sem. Az OTP-nek volt egy kitörési kísérlete, de nem sikerült. Ezekben az ünnepek előtti napokban a kereskedési adatoknak nem feltétlenül van konkrét üzenet tartalma, mivel lényegesen kevesebb a piaci szereplő, mint az átlagos kereskedés során. Az OTP…
Tegnap az amerikai piacok lényegében stagnálással zártak, Ázsiában viszont többnyire csökkenést mutatnak a főbb indexek ma reggel, a japán Nikkei 0,7%-kal került lejjebb. A kínai tőzsde viszont...
Levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat az előttük álló döntésekről és a határidőkről - közölte Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott....
Vegyesen zártak csütörtökön az amerikai részvénypiacok miután az erősödő dollár nyomán csökkentek a nyersanyagipari vállalatok részvényei, míg a technológiai és a pénzügyi szektor részvényei erősödni tudtak.
Bár a részvénypiacokon egyelőre kitart az optimizmus, a befektetőknek érdemes tisztában lenni azzal, hogy ha esetleg fordul a trend, hogyan tudnak majd hasznot húzni az árfolyamok eséséből. Az...
A KDNP még ebben az évben benyújtja azokat a munka törvénykönyvéhez és a kereskedelmi törvényhez kapcsolódó módosító indítványokat, amelyek szigorú keretek közé szorítanák a vasárnapi munkavégzést
Feljelentést tesz a róla készült adatgyűjtés miatt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. Ezt Rájátszás című műsorunkban jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ vezetője.
A német kormány az adójog egyszerűsítésével tett egy lépést csütörtökön este az adózó polgárok jobb kedvre hangolásáért, bár a 15 hónappal ezelőtti választási hadjáratban ígért adócsökkentésről nincs szó.
A Richter kínai kereskedelmi partnerével, az Rxmidas Pharmaceuticals Holdings Ltd.-vel szerződést írt alá, amelynek értelmében 50-50%-os tulajdoni részesedésű vegyesvállalatot hoznak létre. A...
A "nyugati média híresztelésével ellentétben" nem engedték szabadon Szakine Mohammadi Astiani iráni asszonyt, akit a férje meggyilkolásában való bűnrészesség és házasságtörés miatt megkövezés általi halálra ítéltek - jelentette pénteken az angol nyelvű Press-TV
Levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat az előttük álló döntésekről és a határidőkről - közölte Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában
Levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat az előttük álló döntésekről és a határidőkről - közölte Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában.
A holland rendőrség letartóztatott egy 16 éves fiút, aki kihallgatásán elismerte, hogy hackertámadásokat hajtott végre a WikiLeaks ellen fellépő szervezetek weboldalai ellen - közölte pénteken a holland főügyészség szóvivője.