Az 5000-es szint letörése után 4820 közelében talált támaszra a bankpapír árfolyama. Három napig pattogott a fentebb említett két érték közül, míg végül sikeresen kitört felfelé. Most, hogy újra sikerült stabilizálódnia az 5000-es szint felett, ismét elkezdett haladni a novemberi csúcs 5500 irányába. Rövidebb távon ez a szint jelenti az ellenállást. Ha sikerülne ezen túljutnia, akkor az októberi…
A hosszú távú, heti bontású charton jól látszik, hogyan csökkent le a volatilitás 2010-ben az egy évvel korábbi szintről. 2008 második fele és 2009 nagyon csapkodós időszak volt a devizapár életében, így nem is meglepő, hogy az idei évet javarészt pihenéssel töltötte. (Solar Capital)
Az eurót 277,54 forinton jegyezték pénteken délelőtt a bankközi devizapiacon, a reggeli 277,40 forintos euró árfolyamhoz képest kissé gyengült a forint, míg a csütörtöki 278,40 forintos kurzushoz képe...
1948. december 10-én fogadta el az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a minden embert megillető alapvető jogokról. Az ENSZ 1950-ben hozott döntése értelmében a Nyilatkozat elfogadásának napját minden évben az emberi jogok napjaként ünneplik világszerte.
Karácsonyra készül el a rendszerváltást megelőző évek tinisztárja, Berencsi Attila festményeit és dalszövegeit bemutató könyv, valamint a szerző dalait tartalmazó zenei album.
Nem csalás, nem ámítás: itt a bizonyíték, hogy korunk egyik legjobban tisztelt sportautó-ikonját mindössze 11 kilométerrel a háta mögött holmi millió eurók helyett 35 millió forintért megvásárolhatjuk. A történetben természetesen van csavar: az ominózus sportautó ikon ugyanis – akármennyire is annak látszik – nem egy Bugatti Veyron, hanem a Porsche Boxster.
A Richter vegyes vállalatot hoz létre egy kínai gyógyszercéggel, mellyel már tizenkét éve együttműködik. Ezzel a magyar vállalat tovább tud terjeszkedni Kínában
Tisztességtelen kereskedési gyakorlatot folytatott a Goldman Sachs 2007-ben a jelzálog fedezetű értékpapírok CDS-piacán - állítja egy amerikai szenátor az ügyben előkerült elektronikus levelekre...
Csepregi László felháborodva tapasztalta, hogy az általa vásárolt sírhelyre mást temettek. A 69 éves balmazújvárosi férfi azt követeli, exhumálják a „sírbitorlót”.
A magyarok leginkább a fideszes Áder Jánost és a jobbikos Morvai Krisztinát ismerik az európai parlamenti képviselők közül - derült ki a Policy Solutions és a Medián közös kutatásából. A szakmai munkában legaktívabb EP-képviselőket viszont nem ismerik.
Az eredetileg tervezettnél ötszázmillió forinttal jutna több a 2011-es költségvetésből a határon túli magyar oktatási célokra. A tervezet eddig 2,2 milliárd forintos összeget határozott meg, melyet 2,7 milliárdra emelne egy elfogadott módosító indítvány - olvasható az MTI híre alapján a hvg.hu-n. A bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy…
Az EADS pénzügyi igazgatója, Bodo Uebber szerint még nem döntötték el, hogy a vállalat bepereli-e a Rolls-Royce-t az A380-as novemberi kényszerleszállása miatt. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az ausztrál szövetségi bíróság pénteken meghozott döntése alapján hamarosan teljesen visszanyerheti szabadságát a Magyarországon háborús bűnökkel gyanúsított Zentai Károly (Charles Zentai) - jelentette az ABC ausztrál médiakonszern és a Háárec című izraeli napilap
Antonio Esfandiari nyerte a World Poker Tour Doyle Brunson Five Diamond World Poker Classic versenyét. Esfandiari Andrew Robl és Vanessa Rousso fölött teljesített a döntőben.
Levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat az előttük álló döntésekről és a határidőkről - mondta a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott a TV2 Mokka című műsorában.
Jövő évtől Andy Roddick ismét tagja lesz az amerikaiak Davis Kupán résztvevő csapatának. A volt világelső idén sérüléssel bajlódott. További változás, hogy a válogatott új edzőt kapott.
A gazdasági monopóliumok megtörését, a szakképzési rendszer átalakítását és az iparkamarák szerepének erősítését szorgalmazta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön Debrecenben.
Az Alzheimer-kór szövettani eltéréseinek kialakulásában is szerepet játszik a nitrogén-monoxid hiánya, amely a verőerek tágulásának feltétele is - közölte a Circulation Research.
2.550 fővel csökkentik jövőre az államilag támogatott képzésekre felvehető hallgatók számát - áll a december 8-án kiadott Magyar Közlönyben. Míg idén 56 ezer felvett diák tanulmányait finanszírozta az állam, jövőre 53.450 elsőéves hallgatónak nyújtanak hasonló lehetőséget - olvasható az Edupress hírlevelében.
A Közép-Európában tevékenykedő kockázatitőke-befektetők körében uralkodó piaci hangulat valamivel a 2008 eleji, tehát a globális pénzügyi válság kirobbanása előtti szint alatt stabilizálódott
Húzódik vissza a part menti utcákból és telkekről a Balaton vize, amely csütörtökön elöntötte Balatonfenyves északi részét - mondta a Független Hírügynökségnek pénteken Lombár Gábor, a település polgármestere. A strand azonban még mindig teljesen víz alatt van. Péntekre és szombatra is várható erős szél.
A tornaszentandrási gyerekek nem mentek ma iskolába, mert a faluból kivezető utat a Bódva elárasztotta, Bakondi György a Ma reggelben azt mondta: a belvíz és az árvíz ellen 270 településen, több mint 3000 ember védekezik
Nem igazán találják az irányt az európai részvényindexek. A brit FTSE csökkenést mutat, míg a CAC-40 és a DAX enyhén növekedni tudott. Elég ingerszegény volt eddig a környezet, hiszen tegnap...
Szégyenérzet nélkül szexelt egy fiatal pár a bécsi metróban. Az utasok egymást lökdösve kapkodták elő a telefonjaikat, hogy megörökítsék a nem mindennapi látványt.
Elsőfokú készültséget rendelt el a Tisza áradása miatt a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság péntek reggel a Rakamaz és Tiszafüred közötti két védelmi szakaszon - közölte Bara Sándor védelemvezető az MTI-vel
A november eleji sikertelen emelkedési kísérletet követően jó néhány nap korrekció következett a kukorica határidős piacán. Az 510-es szint közelében azonban megint a vevők kerültek túlsúlyba és az elmúlt közel három hétben újra emelkedést láthatunk. (Solar Capital)
Novemberben a havi fogyasztóiár-emelkedés 0,3 százalék volt, 2009 novemberhez viszonyítva az árak 4,2 százalékkal növekedtek. Az első tizenegy hónapban átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentésében. Az áremelkedést az élelmiszerek húzzák.
Csütörtökön 3.000 darab saját részvényt vásárolt a Richter Gedeon Nyrt. részvényenként 44.089 forintos átlagáron - jelentette be a társaság a BÉT honlapján pénteken.
Habár a nyesz esetében 2011-ben 30%-ról 20%-ra, éves szinten maximum 100.000 forintra csökken a befizetett összeg után járó adójóváírás mértéke, a befektetők lelkesedése nem tört meg. A tbsz-t is egyre többen választják
Az ausztrál szövetségi bíróság pénteken meghozott döntése alapján hamarosan teljesen visszanyerheti szabadságát a Magyarországon háborús bűnökkel gyanúsított Zentai Károly.
Putyin új ebe a Baffi nevet kapta, a kormányfő elmondása szerint a karakacsan fajtájú kutyus nagyon gyengéd Conny nevű labradorjához, de egy makacs természetű kutyussal lett gazdagabb
Három újabb ügyben fejeződött be a belső vizsgálat és mindhárom ügyben büntetőfeljelentéssel éltek a jogosultak - jelentette be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.
Az már biztos, hogy nem a szégyenlős férfiak táborát erősíti Jerzy, aki mielőtt beköltözött volna a luxusvillába, chippendale táncosként kereste meg a kenyérre valót.
A Commerzbank szerint Spanyolország idén a többi periféria-országtól eltéröen ígéretéhez mérten csökkenti államadósságát. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A WTA szavazásra bocsátotta a legdivatosabb női teniszező címet. A rajongók a pályán kívüli megjelenést is pontozták a teniszruhák és frizurák mellett. Nem meglepő, hogy Sarapova és Ivanovics végzett az első két helyen.
Egy több tízméteres használaton kívüli hajó süllyedt el péntek reggelre a Mosoni-Dunán Győrnél. Azt egyelőre nem tudni, hogy a hajó mitől kapott léket. Szemtanúk szerint a vízi jármű alig öt perc alatt merült a mélybe, már csak a teteje látszik ki a vízből.