2010. december 11. szombat

dec. 11
19:47
Válságos állapotba került Richard Holbrooke (Gondola)
Válságos állapotba került szombaton Washingtonban Richard Holbrooke, az amerikai elnök afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja, miután főütőér-perforáció miatt műtétet hajtottak rajta végre
dec. 11
19:49
Krisztus a víz alatt (Blikk)
dec. 11
19:49
Pont került a Schweinsteiger-ügy végére (HírTV)
2016-ig a Bayern München labdarúgója marad Sebastian Schweinsteiger. A válogatott játékos ezt a bajorok mai bajnoki meccsét követően jelentette be, azokra a hírekre reagálva, melyek szerint a Manchester Unitedhez szerződhet.
dec. 11
20:00
Vezetők a kétmilliós bérplafon fölött (Alternatív Energia)
Fél éve megígérték, ennek ellenére több tucat, az állami szférában dolgozó vezető még mindig kétmillió forint fölött keres havonta. Állami cégek igazgatóiról, vezérigazgatóiról van szó, akiknek bére ugyan a plafon alatt van, de 50, sőt akár 80 százalék prémiumot is kapnak. Az RTL Híradónak nyilatkozó főpolgármester-helyettes szerint a BKV vezérigazgatója tudomásul vette a bérplafont.
dec. 11
20:00
Állítólag bevallotta a halálra ítélt iráni nő férje meggyilkolását + videó (ATV)
Az állami televízió készített vele interjút.
dec. 11
20:03
Öngyilkos lett a híres csaló fia (Infostart)
Holtan találtak rá szombaton New York-i lakásában a világ legnagyobb, 50 milliárd dolláros csalását elkövető Bernard Madoff idősebbik fiára.
dec. 11
20:03
Könnyedén nyert a Bayern München (Infostart)
A címvédő Bayern München szombaton hazai környezetben magabiztosan győzött az újonc St. Pauli ellen a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.
dec. 11
20:03
Fogságban marad a korrupcióval vádolt exkormányfő (HírTV)
Két héttel meghosszabbította Ivo Sanader volt horvát kormányfő kiadatási őrizetét egy osztrák bíróság szombaton. A politikust egyebek mellett korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolják hazájában.
dec. 11
20:05
Tízezrek tüntettek Rómában Berlusconi ellen (Infostart)
Olaszország minden részéből érkezett több ezer ember tüntetett szombaton Rómában Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen, s követelte a politikus lemondását.
dec. 11
20:07
Újra haláleseteket okoz a H1N1 vírus Angliában (Infostart)
A tavaly világjárványt okozó H1N1 influenzavírus Nagy-Britanniában ismét megjelent, és az utóbbi hat hétben 10 ember halálát okozta - közölték szombaton egészségügyi tisztségviselők.
dec. 11
20:18
„Megemelkedett az ágyam” Hatalmas robbanás Monoron + videó (ATV)
Két lakás azonnal lakhatatlanná vált, egy csak ideiglenesen, az okokra még nem derült fény. A szomszédos házakat is kiürítették, gázszivárgás miatt.
dec. 11
20:21
Kérdezd Szíj Melindát! (Blikk)
dec. 11
20:21
Újra felütötte a fejét a H1N1 Nagy-Britanniában (Gondola)
A tavalyi évben világjárványt okozó H1N1 influenzavírus Nagy-Britanniában ismét megjelent, és az utóbbi hat hétben 10 ember halálát okozta - közölték szombaton egészségügyi tisztségviselők
dec. 11
20:39
Robbanások Stockholmban (Gondola)
Két robbanás volt szombat délután a svéd fővárosban, s egy ember meghalt, kettő pedig megsebesült, egyelőre tisztázatlan körülmények között
dec. 11
20:54
Halálos áldozatot követelő robbanások Stockholmban (ATV)
Egy forgalmas bevásárlóutcában repült a levegőbe egy autó.
dec. 11
20:57
Osztrák lap: harci eszközöket adna el Ausztria, Magyarország is érdeklődik (Gondola)
Eladná vagy leselejtezné páncélosainak ötven százalékát és más harci eszközöket az osztrák hadsereg, s többek között a magyar kormánytól is érkezett ajánlat - jelentette szombaton az osztrák tömegtájékoztatás egy lapértesülésre hivatkozva
dec. 11
21:09
Gerával szerzett pontot a Fulham (Sport365)
A Gera Zoltánnal felálló Fulham szombaton hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Sunderlanddel az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.
dec. 11
21:11
Újabb győzelmével rekordközelben a Dortmund (Sport365)
Hajnal Tamás csapata, a listavezető Borussia Dortmund hazai pályán 2-0-ra győzött a Werder Bremen ellen a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján.
dec. 11
21:12
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 49. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 49. heti nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálat, ezen a héten már 490 millió forint lett volna a főnyeremény....
dec. 11
21:15
Az ötös lottó nyerőszámai (Blikk)
dec. 11
21:33
Az ötöslottó nyerőszámai (Infostart)
Az ötöslottó mai számhúzásának a következő nyerőszámokat húzták ki.
dec. 11
21:33
Több folyón harmadfokú az árvízvédelmi készültség - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
Már több folyón elrendelték a harmadfokú árvízvédelmi készültséget. Levélben tájékoztatja a miniszterelnök a nyugdíjasokat a kormány több intézkedéséről. Ismét halálos áldozatot követelt Nagy-Britanniában a H1N1-es influenzavírus.
dec. 11
21:33
Az ötös lottó nyerőszámai (Gondola)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 4, 28, 38, 69, 72
dec. 11
21:42
Videó - Újabb győzelmével rekordközelben a Dortmund (Sport365)
Hajnal Tamás csapata, a listavezető Borussia Dortmund hazai pályán 2-0-ra győzött a Werder Bremen ellen a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján.
dec. 11
21:48
Magyarul tanult a vörösiszap-áldozatok kedvéért a Mikulás + videó (ATV)
Csaknem 500 ajándékot osztott szét Kolontáron és Devecserben.
dec. 11
21:51
Adventi gyertyát loptak a makói főtérről (Blikk)
dec. 11
22:27
Janicsák Veca esett ki az X-Faktorból (Blikk)
dec. 11
22:33
850 ezer dollárt sikkasztott egy kaszinófüggő apáca (ProfitLine)
Több mint 850 ezer dollár elsikkasztásával vádolnak egy amerikai apácát, aki állítólag kaszinókban játszotta el a rábízott felsőoktatási intézmény vagyonát.
dec. 11
23:06
Hamarosan kiosztásra kerülhetnek az első .xxx végződésű pornóoldalak (ProfitLine)
Hamarosan kiosztásra kerülhetnek az első .xxx végződésű pornóoldalak, miután a doménnevekért felelős amerikai szervezetnek sikerült megállapodnia az új tartománykód kezelőjével.
dec. 11
23:21
Schweinsteiger 2016-ig hosszabbított a Bayern Münchennel (Blikk)

Keresés