Lengyelországban 2,7 százalék volt novemberben a 12 havi infláció - közölte az ország statisztikai hivatala kedden; az adat elmaradt az októberi 2,8 százaléktól, és kisebb lett a szakértők 2,8 százalékos előrejelzésénél.
A Magyar Innovációs Szövetség (MISz) Alapítványa tizenkilencedik alkalommal meghirdette a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot - közölte Pakucs János, a szövetség tiszteletbeli elnöke kedden az MTI-vel.
A nyugdíjrendszer esetleges államosításáról szóló - akkor még sokak által elképzelhetetlennek hitt - riogatást hallhattuk már a 2010. áprilisi választási kampány során is. Igaz, a magyar kormány a...
Egy hete tartóztatták le Koltai Róbert fiát, azzal a váddal, hogy több mint 2,3 milliárdnyi adót csal el fiktív számlákkal. P. Koltai Gábor a szüleit is bajba keverheti, ráadásul Koltai Róbert neve már máskor is felmerült csalás ügyében....
Kedden háromórás munkabeszüntetéssel többnapos sztrájkhullám vette kezdetét Görögországban tiltakozásul a kormány megszorító intézkedései, elsősorban a bérek várható csökkentése miatt
Az Egyesült Államokban 15-en meghaltak a hétvége óta tomboló hóvihar miatt. A közép-nyugati államokban több utat járhatatlanná tettek a több méteres hótorlaszok, a rendkívül rossz látási viszonyok következtében sok közúti baleset is történt. Az érintett körzetekben a helyi hatóságok iskolai hószünetet rendeltek el. A chicagói repülőtereken péntek óta összesen 1400 légi járatot töröltek. A hóvihar…
Kedden háromórás munkabeszüntetéssel többnapos sztrájkhullám vette kezdetét Görögországban tiltakozásul a kormány megszorító intézkedései, elsősorban a bérek várható csökkentése miatt. Kedden a köz...
A várt feletti amerikai kiskereskedelmi forgalmi adat nem tudott érdemi optimizmust kiváltani a fejlett részvénypiacokon és a devizapiacokon is inkább a kockázati étvágy romlásának jelei mutatkoznak...
Továbbra is kedvező véleménnyel van a szuverén magyar adósságpiaci befektetésekről a Morgan Stanley londoni csapata, ezért felülsúlyozásra ajánlják ezeket az eszközöket. Az elemzők a legfontosabb...
A parlamentben tárgyalt új médiatörvény tervezete a magyar kormány legújabb olyan kezdeményezése, amely fenyegetést jelent a sajtószabadságra - állította hétfőn közzétett jelentésében a Freedom House nevű, washingtoni központú nemzetközi civil szervezet
Az EUR/CAD erösösött és átmenetileg átlépte az 1,3550-es ellenállást. A kanadai adatok miatt azonban ismét benézett az euró az érték alá. A termelékenység +0,1%-os értéket hozott (elörejelzés: -0,1%, elözö: -0,6%). Az üzleti élet elörejelzö mutatói ezzel szemben nem váltották be teljesen a hozzájuk füzött reményeket. Az EUR/CAD 1,3504-re esett, majd felkapaszkodott 1,3540-re. Az euró az 1,3550-es…
Megkezdődött az apadás a Körösök felső szakaszain; a Fekete-Körösön egy nap alatt egy métert csökkent a vízszint, így a folyón már csak elsőfokú az árvízvédelmi készültség - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kedden az MTI-vel
Magyarország ellen döntött otthonszülési ügyben kedden kihirdetett - nem jogerős - ítéletében a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság első fokon eljáró tanácsa. Az ítélet szerint Magyarország megsértette Ternovszky Anna magyar állampolgár magánélethez és családi élethez fűződő jogait.
Legalább húszan meghaltak és több mint százan megsérültek, amikor tűz ütött ki kedden a bangladesi Ashulia egyik ruhagyárában – közölték a helyi tűzoltóság illetékesei.
A vártnál kedvezőbb novemberi kiskereskedelmi adat nyomán erősödéssel indultak az amerikai részvénypiacok. A múlt hónap folyamán már ötödik hónapja emelkedtek egyhuzamban az értékesítések, a vásárlóerő tartósságáról árulkodik.
Az Európai Központi Bank (EKB) kedden arra figyelmeztette Magyarországot, hogy az MNB-törvény tervezett változtatásai, a bankot érintő kormányzati bírálatokkal együtt a magyar jegybanki politika befolyásolására irányuló kísérletnek tekinthetők.
A mai nap egyik felvásárlási sztorija a Matrixx vállalat felvásárlása. Az egészségügyi termékeket gyártó vállalatot a H.I.G Capital akvirálja részvényenként $8.00-os árfolyamon. Ez az árazás 56.3%-os prémiumot jelent a Matrixx részvények hétfői záróárához képest. Ennek fényében nem is meglepő, hogy a cég papírjai a mai kereskedést 55%-os drágulással kezdte és az ügyletek 8 dollár közelében…
Tovább erősödött a forint kedden délutánra a reggeli és az előző napi árfolyamához képest is, az eurót délután 4 órakor 275,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a reggeli 276,26 forint és a hétfő délutáni 277,11 forint után.
Továbbra is kedvező véleménnyel van a szuverén magyar adósságpiaci befektetésekről a Morgan Stanley londoni csapata, ezért felülsúlyozásra ajánlják ezeket az eszközöket. Az elemzők a legfontosabb...
185-re csökkenti fiókjainak számát a magyarországi Erste Bank - értesült a Portfolio.hu. Az Erste Group legfrissebb beszámolója szerint 202 fiókkal működik a bank Magyarországon, ez alapján tehát 17...
Az MSZP szerint a fideszes politikusok által javasolt, a magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozat nem más, mint egy "tartozom neked" cetli, amely önmagában még nem garantálja, hogy a mai fiataloknak lesz is nyugdíja
Fenyőfákat oszt a Katolikus Karitász pénteken Devecseren, az egyik budapesti bevásárlóközpont pedig pénzt gyűjtött a vörösiszap-károsultak megsegítésére
Tovább erősödött a forint kedden délutánra a reggeli és az előző napi árfolyamához képest is, az eurót délután 4 órakor 275,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a reggeli 276,26 forint és a hétfő délutáni 277,11 forint után.
Az euró védelme első számú feladat a politikusok számára az Európai Unióban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden, uniós elnökségi körútja bécsi állomásán
Budapest - Élete végéig futhat az igazságszolgáltatás elől a „fekete sereg" vezére, Magyar Róbert, akit tegnap tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt - nem jogerősen - a Fővárosi Bíróság.
Óvadék ellenében szabadlábra helyezi egy brit bíróság Julian Assange-ot, a WikiLeaks kiszivárogtató honlap egy hete szexuális bűncselekmények vádjával őrizetbe vett alapítóját. A 39 éves ausztrál azonban egyelőre még nem szabad.
Az euró rövidtávú emelkedö potenciálját 1,3000-ra tettük. Az EUR/CHF reggel még jól szerepelt és 1,3005-re emelkedett, majd elfogyott a szusz a devizából. Az elmúlt pár órában fokozódott a nyomás. Gond nélkül átlépték a tegnapi napi minimumot és az 1,2914-es támogatást. Az EUR/CHF célba vette az 1,2864-es szintet. Itt egy szeptemberi trendvonal fut. Ha elesik az érték, lehet, hogy új történelmi…
Öt 15 és 19 év közötti fiatalt vittek kórházba a mentők kedd délután Nyíregyházán az egyik szakiskolából, mert az órán rosszul lettek. Valamilyen nyugtató tablettát oldottak fel energiaitalban, amitől „hangulatjavulást” remélték, de épp az ellenkezőjét érték el. Egyelőre mind az öten kórházban maradnak, megfigyelésre.
A kedvezö adatoknak köszönhetöen a dollár maga mögött hagyta minimumát, bevette a 83,45-ös szintet és 84,40-ig emelkedhet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt