Szerbia februárban, miután jelenlegi hitelszerződése lejár, elővigyázatossági megállapodást köthet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte kedden a szerb pénzügyminiszter.
A magánemberek adakozó kedve nem hagyott alább a korábbi évekhez képest, viszont a cégektől jóval kevesebb felajánlás érkezik idén a Nagycsaládosok Országos Egyesületéhez (NOE), mint korábban – mondta el a Független Hírügynökségnek Székely Hajnalka, az egyesület elnöke. Hozzátette: az év első felében az áfatörvény miatt volt kevesebb adományozó, míg most ősszel a vörösiszap-katasztrófa okán ...
Elgázolt egy eddig ismeretlen embert a vonat a főváros XV. kerületében kedd este - közölte Paul Tamás, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese az MTI-vel
A kereskedés első felében még a délutáni kedvező kiskereskedelmi adatnak örültek az amerikai piaci szerplők. A Federal Reserve negyed kilenckor napvilágot látó közleményét követően alig mozdultak el...
A cigányság társadalmi integrációjának támogatásáért és elősegítéséért "Múltunk közös lesz a jövőben is" elnevezésű díjjal jutalmazta a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) Tarlós István főpolgármestert, az amerikai nagykövetet, valamint Molnár Ferenc Caramel előadóművészt kedden Budapesten
Átmenetileg Frank Ruggiero, a hétfőn elhunyt Richard Holbrooke eddigi helyettese vette át az amerikai elnök afganisztáni és pakisztáni különmegbízottjának feladatkörét - közölte kedden az amerikai külügyminisztérium
Több mint 300 autós esett a hó fogságába a kanadai Ontario tartomány délnyugati részén átvezető 402-es autópályáján - jelentette kedden a CNN amerikai hírtelevízió
A világ légitársaságainak összesített profitja majdnem kétszer akkora lesz az idén, mint amire korábban a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség számított; a IATA szerint a légi cégek adózás utáni eredménye az idén várhatóan eléri a 15 milliárd dollárt a tavalyi 10 milliárdos és a tavalyelőtti 16 milliárdos veszteséget követően, miközben a IATA szeptemberben még csak 8,9 milliárd dollárt várt.
Vonat gázolt halálra egy embert kedd este a főváros határában. Miklós Éva, a Mávinform sajtóügyeletese ennek kapcsán elmondta: a baleset Rákospalota-Újpest megálló és Dunakeszi között történt.
Amerikai kutatás szerint egyre nagyobb kedvezményeket kínálnak a receptköteles gyógyszerekre az illegális online patikák. A szakértők szerint ez a trend arra utal, hogy az internetes felületeken egyre nagyobb arányban kínálnak hamis gyógyszereket az üzemeltetők.
A peronon hagyott körülbelül negyven embert a MÁV Győrben. Az MNO olvasójának elmondása szerint a Wiener Walzer EuroNight nem várta meg a csatlakozást.