A Federal Reserve ezúttal nem változtatott sem az irányadó ráta szintjén, sem a november elején meghírdetett 600 milliárd dolláros állampapír-vásárlási program feltételein. A kétnapos ülést lezáró...
A kereskedés első felében még a délutáni kedvező kiskereskedelmi adatnak örültek az amerikai piaci szerplők. A Federal Reserve negyed kilenckor napvilágot látó közleményét követően alig mozdulatk el...
A büntetőügyek bírósági eljárásainak felgyorsulását várja a kormány a közigazgatási és igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor törvényjavaslatától. A beterjesztés szigorúbban fellépne a taktikázó ügyvédek ellen, szigorítaná a perrendtartáshoz kapcsolódó határidőket és felülvizsgálná a bírák pályaalkalmassági vizsgáit is. Emellett módosulna az Országos Igazságszolgáltatási Tanács összetétele is. A…
Szerbia februárban, miután jelenlegi hitelszerződése lejár, elővigyázatossági megállapodást köthet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte kedden a szerb pénzügyminiszter.
A magánemberek adakozó kedve nem hagyott alább a korábbi évekhez képest, viszont a cégektől jóval kevesebb felajánlás érkezik idén a Nagycsaládosok Országos Egyesületéhez (NOE), mint korábban – mondta el a Független Hírügynökségnek Székely Hajnalka, az egyesület elnöke. Hozzátette: az év első felében az áfatörvény miatt volt kevesebb adományozó, míg most ősszel a vörösiszap-katasztrófa okán ...
A kereskedés első felében még a délutáni kedvező kiskereskedelmi adatnak örültek az amerikai piaci szerplők. A Federal Reserve negyed kilenckor napvilágot látó közleményét követően alig mozdultak el...
A dánokkal társrendező norvégok simán nyertek az ukránok ellen a női kézilabda Európa-bajnokság keddi középdöntős mérkőzésén, így a magyarok esélye nem javult az elődöntőbe jutást illetően.
A világ légitársaságainak összesített profitja majdnem kétszer akkora lesz az idén, mint amire korábban a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség számított; a IATA szerint a légi cégek adózás utáni eredménye az idén várhatóan eléri a 15 milliárd dollárt a tavalyi 10 milliárdos és a tavalyelőtti 16 milliárdos veszteséget követően, miközben a IATA szeptemberben még csak 8,9 milliárd dollárt várt.
Vonat gázolt halálra egy embert kedd este a főváros határában. Miklós Éva, a Mávinform sajtóügyeletese ennek kapcsán elmondta: a baleset Rákospalota-Újpest megálló és Dunakeszi között történt.
Amerikai kutatás szerint egyre nagyobb kedvezményeket kínálnak a receptköteles gyógyszerekre az illegális online patikák. A szakértők szerint ez a trend arra utal, hogy az internetes felületeken egyre nagyobb arányban kínálnak hamis gyógyszereket az üzemeltetők.
A peronon hagyott körülbelül negyven embert a MÁV Győrben. Az MNO olvasójának elmondása szerint a Wiener Walzer EuroNight nem várta meg a csatlakozást.