Debrecen — Vajon ki tartja a bajnoki címvédő DVSC-TEVA focicsapatának következő edzését, amely január 10-én esedékes? A jelenlegi szakmai vezető, Herczeg András (54) klubmenedzser szerződése december 31-én lejár, a válaszra talán már csak néhány órát kell várni.
1500 külföldi rekedt Ferihegyen, miután a havazás megbénította a nyugat-európai repülőtereket. Sokan azt az információt kapták, hogy szerdáig nem tudnak elutazni. A budapesti reptéren a tegnapi havazás után mindkét kifutópályát megtisztították, több járatot azonban törölni kellett, mivel a repülők nem tudnának leszállni a célállomásokon. Bár ma már nem havazott az országban, a fagy miatt a vasúti…
Elhúzódhat az Intel közel 8 milliárd dolláros akvizíciójának lezárása, az európai versenyhatóságok ugyanis szorosabb vizsgálatot kezdhetnek a McAfee felvásárlásával kapcsolatban arra fókuszálva, hogy...
smét van fűtés abban a harminc zalaegerszegi lakásban, ahol vasárnap hajnalban leállt a gázszolgáltatás. Aki tehette hősugárzónál melegedett, vagy éppen minden ruháját magára húzta. Hajnalban ment el a gáz, akkor, amikor mínusz 20 fok volt a városban. A hibát az okozta, hogy víz került a gázcsőbe, megfagyott és elzárta a gáz útját.
Vasárnap délután is komoly késésekre, és járattörlésekre kell számítani a légiközlekedsésben Európa szerte. A londoni Heathrow továbbra sem fogad gépeket, és több száz járatot kellett törölni Frankfurtban és a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. A havazás fennakadásokat okozott a vonatközlekedésben is.
Budapest - Jöttek, láttak, segítettek! Csak a hét végén annyi ajándék érkezett a vasárnap este kapuit bezáró MikulásGyárba, hogy azzal több mint 25 ezer rászoruló családon, nélkülöző gyermeken lehet segíteni. Az utolsó „csomagolók” között volt Harrach Péter (63), a KDNP frakcióvezetője.
Igencsak meglepte híveit egy katolikus érsek Argentínában azzal, hogy mise közben felfedte a gyerekeknek: a mikulás nem létezik és csupán kereskedelmi fogása a karácsony jelképének.
Annyira kelendőek lettek a használt okostelefonok a világpiacon, hogy a nyugati nagyvárosok zsebtolvajainak újabban elsőszámú célpontjai az újgenerációs Iphonok vagy Blackberryk.
London — Miközben csinos fiatal nők vádolják nemi erőszakkal Julian Assange-t (39), a WikiLeaks nevű, titkos kormányzati dokumentumokat kiszivárogtató internetoldal tulajdonosának támogatói között is akad szemrevaló hölgy.
A világhírű operaénekes Placido Domingo vezényletével jövőre bemutatják Erkel Ferenc Bánk bánját a los angelesi operaházban (LA Opera)- jelentették be a fővárosban vasárnap azon a tájékoztatón, amelyen részt vett Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és maga a "mester" is. Az operát a magyar kormány támogatásával magyar nyelven adják elő kétszer a 2011/2012-es évadban, egyelőre nem tudni, hogy…
Nyolcmilliárd forintnak megfelelő összeget halmozott fel egy magasrangú kínai rendőrtiszt irányítása alatt álló bűnszervezet Kínában. A kínai hatóság egy majdnem egy évig tartó nyomozás után tartoztatták le a banda tagjait, akik főleg illegális szénbányákból gazdagodtak meg. A rendőrtiszt Rolls-Royce-át a rendőrőrs udvarán foglalták le.
Úgy tűnik, Anglia egyháza készpénznek veszi az alapvető keresztény imában elhangzó mondatot -"Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" - ugyanis szorgalmazza, hogy bankterminálokkal felszerelt vegyeskereskedések legyenek kialakítva az Angliában található templomok erre alkalmas termeiből....
Az észak-koreai hadsereg emelt szintű készültségbe helyezte a tervezett dél-koreai hadgyakorlat közelében állomásozó egységeit - közölte vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Közben Szöul bejelentette, hogy mindenképpen megtartják az éleslövészetet, amelyre Phenjan "határozott és könyörtelen büntetés" helyezett kilátásba. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap délután ül össze, a két Korea…
Az eddigi kormányzati becslésnél is gyorsabb ütemre kapcsolt a német gazdaság - véli Rainer Brüderle német gazdasági miniszter, aki a berlini "BZ am Sonntag" hasábjain úgy nyilatkozott: nem lepné meg, ha az idei 3,4 százalékos és a jövő évi 1,8 százalékos hivatalos növekedési becslést túlszárnyalná a gazdaság teljesítménye. (MTI)
Pályázatot írt ki az Izraeli Kulturális Intézet (IKI) igazgatói posztjára az intézmény kuratóriuma csütörtökön azután, hogy a hónap elején váratlanul lemondott tisztségéről Balázs Gábor, a szeptemberben megnyílt IKI eddigi vezetője.
A csaknem kétmilliárd euró pótlólagos adóbevétel azokat igazolta, akik pártolták a bennfentesek által bankoktól megszerzett, és a német adóhatóságoknak felkínált adathordozó lemezek megvásárlását - írja friss számában a Der Spiegel.
A havazás megbénította Párizst, ahol lezárták az Eiffel tornyot. A Charles De Gaulle Repülőtéren közel húszezren várnak indulásra, de több nyugat európai légikikötőben is hasonló a helyzet.
Leesett két üveg burkolóelem a szeptemberben átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont külső homlokzatáról vasárnapra virradó éjjel, személyi sérülés nem történt - értesült az MTI
Mégis gyógyítható a magyar futball. A profi sportolók hazai egészségügyi ellátása nemzetközi szinten is elismerést nyert. „Kiváló Gyógyászati Központ” címet kapott a FIFÁ-tól a fővárosi Uzsoki Kórház.
A kormány a héten kiadott rendeletével nem megnyitja, hanem véglegesen elveszi a diktatúra ügynökeinek neveit tartalmazó mágnesszalagok kutathatóságának lehetőségét - közölte Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője
Az új, egykulcsos adórendszerrel mindenki jól fog járni - így reagált a miniszterelnök szóvivője az MSZP felvetésére, miszerint a változásokkal a fideszes politikusok havi százezer forinttal többet vihetnek majd haza.
Nemcsak az Ausztrál Királyi Légierő, a RAAF veteránjainak és dolgozóinak, hanem talán azok gyerekeinek egészségét károsíthatták az egyik vadászgéptípus üzemanyagtankjainak karbantartása során használt anyagok.
A világhírű operaénekes Plácido Domingo vezényletével jövőre bemutatják Erkel Ferenc Bánk bánját a Los Angeles-i operaházban – jelentették be a fővárosban vasárnap azon a tájékoztatón, amelyen részt vett Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és maga a „mester” is. Az operát a magyar kormány támogatásával magyar nyelven adják elő kétszer a 2011/2012-es évadban.
Cseh László bronzérmet szerzett 200 pillangón a rövidpályás úszó világbajnokság zárónapján Dubajban. Gyurta Gergely 1500 gyorson lett bronzérmes, 15 másodpercet javítva egyéni legjobbján.
A kormány a Kenedi-bizottság megszüntetésével elveszi a lehetőséget a jövő generációk elől, hogy megismerjék a kommunista diktatúra működését és az egykori állambiztonság szerepét a rendszerváltásban - véli az LMP. Az ellenzéki párt - Független Hírügynökséghez eljuttatott - közleménye szerint úgy tűnik, hogy a "Fidesz falaz az egykori állambiztonsági szerveknek, és nem kíván szembenézni a…
Stabil, megbízható, hosszú távon kiszámítható nyugdíjrendszert hozott létre a hétfőn elfogadott erről szóló törvény és a szerdai kormányülésen hozott határozat - mondta Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.
Tovább áradt a hét végén a Tisza. Szolnokon már elöntötte a város határában álló házakat, üdülőket, telkeket; az utcákon már csak csónakkal lehet közlekedni.
Közös adventi gyertyagyújtáson adta át a vörösiszap károsultjainak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jótékonysági árverésén összegyűlt 19 millió forintot a tárca vezetője. A rendezvényt a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tartották.
Rohamrendőröket küldött a teheráni kormány vasárnap a főváros közlekedési csomópontjaira és a benzinkutakhoz, miután vasárnap életbe lépett az energia- és élelmiszerárak támogatásának jelentős csökkentését előirányzó kormányrendelet, így magasba szöktek az árak.
A szocialisták továbbra is képtelenek belegondolni abba, hogy léteznek olyan intézkedések, amelyekkel nemcsak ők, hanem mindenki jól jár – reagált Szijjártó Péter az MSZP vasárnap délelőtti sajtótájékoztatójára.
Sorozatban negyedszer a norvég válogatott nyerte a női kézilabda Európa-bajnokságot: az idei torna társrendezője a dániai Herningben rendezett vasárnapi döntőben öt góllal bizonyult jobbnak a svédeknél.