Fehéroroszországban négy elnökjelöltet és több száz tüntetőt őrizetbe vettek a tegnapi elnökválasztás után. A hivatalban lévő államfő Aljakszandr Lukasenka a szavazatok 79,7 százalékát kapta meg az összes voks feldolgozása alapján.
Gazdája lett a sztrájkjog szigorításáról szóló javaslatnak. Vidnyánszky Attila kerülhet a Nemzeti élére. Ókovács Szilveszter büntetőfeljelentésre készül. Hús nélküli füstölt hús, sajtmentes sajt. Szemlézés a reggeli lapokból.
Hatalmas hóvihar és özönvízszerű eső érte el az Egyesült Államok nyugati partvidékét, emiatt komoly fennakadások vannak a közlekedésben. A kaliforniai Sierra Nevada hegységben, a 2 ezer méternél magasabban fekvő helyeken a hóréteg vastagsága meghaladhatja a 3 métert. Denvertől nyugatra ugyanakkor zuhog az eső, és a következő napokban is esni fog. Több, alacsonyabban fekvő településen árvízre és…
A fagyöngy egy félparazita cserje, mely más fák ágain él. A fagyöngynek sok fajtája van, egyikük a Viscum Album, amelyet mi európai fagyöngy néven ismerünk. Lássuk, mi a története a karácsonyi ünnepek alatt oly nagy becsben tartott fagyöngynek!
A jövő év első harmadában írhatják ki a pályázatot a haderőből kivont MiG-29-es repülőgépek értékesítésére - írja a Magyar Nemzet hétfői számában a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozva. A lap infor...
Megszorításokat hozna, több nagyobb beruházás leállításával járna, de hosszú távon megteremtené a gazdálkodás stabilizációs alapjait a Főváros 2011. évi költségvetésének első munkaterve. A Világgaz...
A jövő év első harmadában írhatják ki a pályázatot a haderőből kivont MiG-29-es repülőgépek értékesítésére - írja a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozva a Magyar Nemzet.
Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő államfő nyerte meg a vasárnapi elnökválasztást Fehéroroszországban a szavazatok 79,7 százalékával - jelentették be a voksok száz százalékának összesítése alapján
Füstölt húsáruk, amiket sosem füstöltek meg, krémes, ínycsiklandó sajtok, amelyek maradéksajtokból készültek és epret csak kis mennyiségben látott eperjoghurtok. Ezek azok az ételek, amelyeket az élelmiszeripar bennfentesei virtuális termékeknek neveznek, hiszen az eredeti gyümölcs vagy a hús ízvilágát tükrözik vissza, azonban a valóságban a természettől távol, kémiai laborokban, vegyületek…
Ma szavaz a parlament az egyes közlekedési témájú törvények módosításáról. A kormány által benyújtott javaslat egyebek mellett lehetőséget ad a távoktatás bevezetésére a járművezetők képzésében, átalakítja a közigazgatási bírságolás hatálya alá eső esetek körét és bizonyos büntetéseknél szigorít is.
Már 28 halálos áldozata van a tegnapi mexikói olajvezeték-robbanásnak, köztük 13 gyermek. A detonáció az ország középső részén történt és elpusztította a 150 ezer lakosú város egyes részeit, több ház összedőlt.
Az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás megszegése esetén tenné lehetővé a jogszerű sztrájkot két fideszes képviselő azoknál a cégeknél, amelyek a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végeznek.
Négy és fél éve mért legmagasabb értékén, a novemberivel megegyező szinten maradt decemberben a GKI szezonális hatásoktól megtisztított konjunktúraindexe, novemberhez képest az üzleti bizalmi index emelkedett, a fogyasztói viszont csökkent.
Jelentős eséllyel jósolják az MNB-alapkamat hétfői újabb emelését londoni felzárkózó piaci elemzők, bár a szigorítás továbbra sem konszenzusos előrejelzés a Cityben
Mintegy 600 milliárd eurónyi saját tőke hiányzik a világ bankjainál, hogy a Bázel III néven elfogadott, új, nemzetközi banki tőkemegfelelési szabályozásnak eleget tegyenek - idézték a hét végén a je...
Emberi jogi szempontból is nagy lehetőség a soros magyar EU-elnökség - mondta az Amnesty International Magyarország megbízott igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Jeney Orsolya arról is beszélt, hogy a civil szervezet akkor áll ki a WikiLeakst alapító Julian Assange mellett, ha bebizonyosodik, hogy a szexuális bűncselekmények vádját ellenfelei a kiszivárogtatások megfékezésére használják.
Érdeklődve figyelte a Bokszvilágtanács (WBC) félnehézsúlyú vb-övéért összecsapó kanadai Jean Pascal és az amerikai Bernard Hopkins meccsét Erdei Zsolt. A korábbi világbajnok profi ökölvívó már lehetséges ellenfeleit méregette.
Radikális baloldali csoportot alakítanának forradalmi marxista tagozat néven kommunista, bolsevista, feminista, humanista és baloldali-zöld elveket valló fiatalok az MSZP-ben. A mozgalom jelképet is választott magának: a kalapácsos vörös embert. Hivatalosan csak az MSZP-választmány engedélyével működhetnek tagozatként.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a vétójoggal rendelkező öt állandó tagállam nézetkülönbségei miatt vasárnap esti rendkívüli ülésén nem hozott határozatot a Koreai-félszigeten legújabban kialakult konfliktussal kapcsolatban
A Magyar Nemzet értesülése szerint az Európai Bizottság ma fogja bejelenteni, hogy hozzájárul hazánk külföldiek földvásárlását tiltó szabályozásának újabb hároméves fenntartásához. Az eredeti megállapodás értelmében az úgynevezett földvásárlási moratórium 2011 májusában járt volna le, de lehetőségünk volt ennek hároméves meghosszabbítását kérni. E lehetőséggel a magyar kormány már az év elején…
Az Egyesült Államok szilárdan támogatja, hogy Szudánban január 9-én békés körülmények között lefolytassák az ország északi és déli részének egyben maradásáról vagy szétválásáról kiírt népszavazást, s hogy annak eredményét mindenki elismerje - hangoztatta Barack Obama amerikai elnök a térség vezetőihez írt levelében a Fehér Ház vasárnapi közlése szerint
Óvóhelyre parancsolták hétfő reggel annak a dél-koreai szigetnek, Jonpjongnak a lakosait, amelyen lőgyakorlatot tart a dél-koreai hadsereg, illetve óvóhelyre kellett mennie négy másik szomszédos sziget lakóinak is - jelentette egy tudósító a helyszínről
Az Alstommal meg fogunk egyezni - jelentette ki Tarlós István főpolgármester. Nagyobb kockázat pereskedni, mint megegyezni, de keményen akar tárgyalni a főváros
BUDAPEST – Profi menedzsmentszerződése, indulófélben lévő karrierje, valamint érvényes lemezszerződése volt Takács Nikolasnak (24), az X-Faktor finalistájának, amikor jelentkezett az RTL Klub tehetségkutatójába.
Az észak-koreai fenyegetések ellenére a dél-koreai hadsereg megkezdte tüzérségi lőgyakorlatát az Észak- és Dél-Koreát elválasztó tűzszüneti vonal közelében fekvő szigeten hétfőn, helyi idő szerint délután két órakor - közölte a szöuli védelmi miniszter.
Egy luxus magánklinikával kötöttek nyolcmilliós szerződést Cselényi László volt Duna TV-elnök és az általa kinevezett Szekeres László műszaki és gazdasági igazgató maguk és feleségeik részére. A számlát a tévével fizettették ki – írta meg a Magyar Nemzet múlt héten. A társaság egy hónapja kinevezett vezérigazgatója akkor azt ígérte, vizsgálatot indít. Ókovács Szilveszter most válaszolt a lap...
Ha a parlament nem szavazza meg a költségvetési támogatást, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) eladja a budapesti Benczúr utcai székházát - olvasható a Magyar Hírlap hétfői számában
Komoly óvintézkedések kíséretében készül Dél-Korea a tüzérségi hadgyakorlatra - a szöuli vezetés erődemonstrációjára válaszul Phenjan a fegyveres választ sem zárta ki.
A jövő évben nem lesz unalom a MINI háza táján sem, melyről a már jól ismert formai elemek kupésítása gondoskodik. Az első fecske a Paceman névre hallgató tanulmány, amely rokonságban a Countryman-hez áll közel, viszont annál jóval dinamikusabb megjelenéssel rendelkezik.
Újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket, s vissza kell szerezni a kilencvenes években elkótyavetyélt állami monopóliumokat. A szabályozórendszer átalakításával újra kell alakítani a jövedelmi viszonyokat, hogy javuljon a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) s minden Magyarországon működő cég versenyképessége, növekedhessen a belső piac – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László...
A jövő év első harmadában írhatják ki a pályázatot a haderőből kivont MiG-29-es repülőgépek értékesítésére - írja a Magyar Nemzet hétfői számában a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozva
Négy és fél éve mért legmagasabb értékén, a novemberivel megegyező szinten maradt decemberben a GKI szezonális hatásoktól megtisztított konjunktúraindexe. Novemberhez képest az üzleti bizalmi index emelkedett, a fogyasztói viszont csökkent.
Halálra késeltek egy amerikai turistát, egy brit nőt pedig késsel megsebesítettek ismeretlenek, Jeruzsálem déli részén- közölte vasárnap az izraeli rendőrség szóvivője. Micky Rosenfeld azt mondta, hogy a támadás szombaton történt, de az okát még nem tudják.
Az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás megszegése esetén nem lenne jogszerű a sztrájk azoknál a cégeknél, amelyek a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végeznek - szól a Fidesz törvényjavaslata, melyet a Jobbik elutasít.
Felül kell vizsgálni, újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket, ha minimális esély van erre, mert hatalmas pénzekről van szó - mondta a Magyar Nemzet adott és a hétfői számban megjelent interjúban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A kormány elfogadta a közfoglalkoztatás átalakításának részletszabályait tartalmazó kormányrendeletet - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Kivétel nélkül mínuszban az ázsiai részvénypiacok, miután a két Korea közötti konfliktus ismét elmérgesedni látszik. A piacok mélyrepülése mögött az áll, hogy Dél-Korea bejelentette, lőgyakorlatot tart Jonpjong szigetén, az Észak-Koreával közös határ közelében. Óvóhelyre parancsolták hétfő reggel Jonpjong sziget lakosait, illetve óvóhelyre kellett mennie négy másik szomszédos sziget lakóinak is.…
Az előző hónapban enyhén fogyatkozott, decemberben viszont jelentősen csökkent a Fidesz tábora - idézi a Népszabadság a hétfői számában a Szonda Ipsos december 8