A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget jelölte ki a Fővárosi Ítélőtábla az ajkai iszaptározók építésügyi és építésfelügyeleti hatóságának - írja a Népszabadság.
A nemzetközi erők egységei elfogták Afganisztánban az iráni Forradalmi Gárda elit egységének egyik tagját, akit azzal vádolnak, hogy a táliboknak csempészett fegyvert Iránból - közölte pénteken a NATO Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) szóvivője. Közben a Times című brit lap arról számolt be, hogy Teherán szabadon engedte az Al-Kaida több magasrangú tagját, hogy segítsenek a szervezet…
Keresztbe fordult az M0-áson egy üzemanyag-szállító kamion pénteken reggel, a vecsési lehajtó közelében. A tartálykocsi üres volt, nem szállítottak benne benzint. A kamion azonban két sávot elfoglal. Hamarosan a helyszínre érkezik a fővárosi tűzoltók daruja a mentéshez.
A Bats Global Markets, a harmadik legnagyobb amerikai részvénykereskedési felület üzemeltetője, és Európa egyik ledinamikusabb multilaterális kereskedési "platformja" exkluzív tárgyalásokat folytat a...
Az Autó Pult csapata ezúton kíván kellemes karácsonyi ünnepeket, sok boldogságot és számos izgalmas (lehetőleg autós) ajándékot minden kedves olvasója számára!
Megszűnt a szmogriadó tájékoztatási fokozata a fővárosban. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a csütörtöki mérési adatok azt mutatják, hogy tovább csökkent Budapesten a kisméretű szálló por koncentrációja és egyik fővárosi mérőponton sem érte el a tájékoztatási küszöbértéket.
December 24-én és szilveszter napján rövidített rendben, de nyitva tart a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az említett két napon 13 óráig lesz nyitva az intézmény, a belépés 12 óráig lehetséges.
Az ünnepek közeledtével sokan díszítik a lakást Mikulásvirággal, és kezdenek őrült sütéshullámba. Vajon ezek a tradíciók mennyire veszélyezteti az egészséget? A Britidh Medical Journal összeszedte az 5 leggyakoribb, ünnepekhez köthető egészségügyi tévhitet.
Változtatna a bírói gyakorlaton az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Januárban a testület napirendre veszi Földesi-Szabó László ügyét. Az OIT szóvivője, Szűcs Péter az Inforádióban azt mondta: megteszik a szükséges lépéseket, hogy a jövőben ne fordulhasson elő, hogy ítélethirdetés közben a vádlott elhagyja a tárgyalótermet.
Magyarország új alkotmánya 2012. január elsején lép hatályba, az új alaptörvényt jövő év április 25-én, húsvéthétfőn fogadja el az Országgyűlés - nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetben
A karácsonyi ünnepekkel kapcsolatos tűzesetek az adventi koszorúk és a világító fénysorok elterjedésével szinte egész decemberben előfordulnak. A vízbe állított, gondosan rögzített karácsonyfa, a szülői felügyelettel használt gyertya és csillagszóró segít megelőzni a tragédiákat....
Világszerte nagy az érdeklődés az okostelefonok iránt, a felhasználók döntő többsége már ilyen készüléket szeretne magának, ha meg tudná fizeti, és mivel az áruk folyamatosan csökken, valószínűleg igazuk lesz a kutatóknak, 2011 már a mindentudó eszközök éve lesz
November közepéig nagyjából hetvenezer pár hamisított cipőt és negyedmillió darab ruhaneműt foglaltak le egymilliárd forint értékben a vámosok országszerte. A vámosok szerint a feketepiac szereplői folyamatosan figyelik az igényeket és ehhez igazodva állítják elő a hamis termékeket.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken visszaesett héten elért héthavi csúcsról. A profitkivételi hangulatot támogatta az erősödő jen és a japán kormány előrejelzése arra, hogy a következő, áprilisban kezdődő pénzügyi évben a gazdasági növekedés valószínűleg csak fele akkora lesz, mint most.
Lakáshoz juthatnak azok a devecseri romák, akiknek a háza a vörösiszap-ömlésben megsemmisült Dankó-telepen állt, ám a kártalanítással kapott pénzből nem tudnának másikat vásárolni, vagy nem jogosultak kártalanításra engedély nélkül épült viskóik miatt - mondta Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), a település polgármestere
Haladékot adott az E.ON az Emfesz tartozásának kiegyenlítésére, és hamarosan kisegíti egy hazai pénzintézet a kintlévőségei miatt fizetési nehézségekkel küszködő Emfesz Kft.-t - írja a Világgazdaság az internetes portálján és a Magyar Nemzet a pénteki számában.
Magyarország új alkotmánya 2012. január elsején lép hatályba, az új alaptörvényt jövő év április 25-én, húsvéthétfőn fogadja el az Országgyűlés - nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetben.
Kiemelkedően sikeres évet zár a Szépművészeti Múzeum, amelynek hamarosan megkezdődhet a bővítése is - mondta Baán László főigazgató, aki beszámolt a múzeum 2011-es terveiről is.
Karácsony ünnepe alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten, Esztergomban és Debrecenben tartanak ma, illetve szombaton és vasárnap ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
Az idei év sem volt tökéletes, annak ellenére, hogy a világbajnokságon három arany- és két ezüstérmet is sikerült szerezni - mondta az InfoRádiónak az év női sportolójának választott kajakos, Janics Natasa.
Riadókészültségbe helyezték pénteken Mumbai rendőrségét a város elleni terrorfenyegetés miatt. A hatóságok közlése szerint a városban van a 2008-as terrortámadásokat végrehajtó iszlamista szervezet négy tagja, akik külföldi célpontokat akarnak megtámadni a karácsonyi és újévi ünnepek alatt.
Halálra gázolt egy embert a vonat Pécelnél, a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon közlekedőknek jelentős, akár 50-100 perces késésekkel kell számolniuk - közölte a Mávinform ügyeletese
Magyarország új alkotmánya 2012. január elsején lép hatályba, az új alaptörvényt jövő év április 25-én, húsvéthétfőn fogadja el az Országgyűlés - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.
Nem kizárt, hogy újabb jelentkező van a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói székére - írta pénteki számában az Új Dunántúli Napló, amely úgy tudja, hogy a város Szikora Jánost kérte fel a posztra
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 4 millió forintra bírságolta a Raiffeisen Bankot, megtévesztő tájékoztatás miatt, amellyel a bank megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt - közölte a felügyelet csütörtökön az MTI-vel csütörtökön.
Halálra gázolt egy embert a vonat Pécelnél, a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon közlekedőknek jelentős, akár 50-100 perces késésekkel kell számolniuk - közölte a Mávinform ügyeletese.
Szerbia felé Röszkénél a személyforgalomban, Ukrajna felé Záhonynál pedig a teherforgalomban alakult ki hosszasabb várakozás a határon péntek reggelre. Röszkénél kifelé 1-2 órát is kell várni.
Az amerikaifutball-bajnokság tizenhatodik játékhetének nyitó mérkőzésen papír forma győzelmet aratott a Pittsburgh Steelers, amely hazai pályán verte meg a sereghajtó Carolina Pantherst.
Az észak-amerikai profi jégkorong liga mai játéknapján szétlövésekkel verte meg a Pittsburgh Penguins a Washington Capitalst. Tíz gólos mérkőzésen nyert a Vancouver Canucks a Columbus ellen.
Legalább 13 ember meghalt, és 27-en megsérültek csütörtökön Kolumbiában, amikor földcsuszamlás temetett el egy falut az ecuadori határ közelében - közölték helyi tisztségviselők. A heves esőzések miatt lezúduló föld öt házat temetett maga alá, valamint egy fogadót, ahol egy bulit tartottak.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság mai játéknapján a rossz formában lévő Orlando Magic fogadta és verte meg a liga első San Antonio Spurs csapatát. Folytatódik a Sacramento rossz sorozta.
Az Apádra ütök című komédia első két részében Teri Polo volt a legjobb nő, de a harmadik felöntésben megjelenik Jessica Alba, és nekivetkőzik. De ez sem segít a filmen