Megszűnt a szmogriadó Székesfehérváron; a szálló por koncentrációja péntekre mérséklődött, a helyi mérőállomáson mért adatok már jó értéknek számítanak
Ausztriában és Macedóniában több, mint száz embert tartóztattak le, Európa történetének egyik legnagyobb kábítószer-ellenes rajtaütésében. A macedóniai irányítású csoport heroint csempészett Ausztriába, Németországba és Hollandiába. A rendőrök pénzt és kábítószert is lefoglaltak. A csoport vezetőit Macedóniában fogták el.
Megjelent a Magyar Közlönyben az állami nyugdíjkasszába való visszalépés ütemtervét szabályozó kormányrendelet. A határozat értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagok felhalmozásai január végéig automatikusan visszakerülnek az állami nyugdíjrendszerbe, ha az érintettek nem nyilatkoznak írásban arról, hogy maradnak a magánkasszáknál.
A négyfogásos karácsonyi menü az optimális - mondta Bede Róbert, a TV Paprika főszakácsa az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: pulyka helyett vadat vagy nemesebb vörös húst ajánl.
Bár a fekete tinédzser befogadása látszólag egy hirtelen ötlet hatására történt, a Tuohy család valójában már évek óta életformaként gyakorolta a jótékonykodást, amikor először találkoztak az utcán „anyátlanul” kóborló Michael Oherrel. Akkor még álmukban sem gondolták volna, hogy családi életükből hamarosan bestseller, majd Oscar-díjas film készül, Michaelből pedig Amerika egyik neves…
Felháborodást okoz a diplomaták között az új ciprusi útlevél, amelyen a szerelem istennője, Aphrodité meztelen alakja látható, amely a Földközi-tengeri sziget nemzeti jelképévé vált.
Az Emfesz szerkesztőségünkbe eljuttatott mai közleményében részletes tájékoztatást ad az utóbbi napokban kialakult helyzetének hátteréről. A gázkereskedő társaság nyilatkozata elején felteszi a...
Az elhízás korunk járványszerűen terjedő betegsége, mely az egész világon rohamosan terjed mind a felnőtt, mind a gyermek korosztályban. Az elhízás nemcsak esztétikailag nem kívánatos jelenség, hanem számos betegség előidézője is, mint például a magas vérnyomásé.
Magyarország január elsején kezdődő európai uniós elnökségének tiszteletére a következő hat hónap során többször is magyaros ruhákba öltözik majd Brüsszel világhírű jelképe, a pisilő kisfiú, azaz Manneken Pis
Benyújtotta a kötelező egészségügyi kamarai tagságról szóló törvényt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. A fő szabályozási elvek szerint a kamaráknak teljes körű, független etikai rendszert kell működtetniük és bővül a minőségbiztosítási feladatkörük.
Benyújtotta a kötelező egészségügyi kamarai tagságról szóló törvényt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. A fő szabályozási elvek szerint a kamaráknak teljes körű, független etikai rendszert kell működtetniük és bővül a minőségbiztosítási feladatkörük.
A múlt héten újraindult kereskedés óta a legalacsonyabb forgalomban adták és vették az INA részvényeit a zágrábi tőzsdén, ahol azonban két és fél éves csúcsot döntve, 2.940 kuna (1 kuna mintegy 37 forint) záróáron fejezte be a kereskedést csütörtökön.
Végre teljesülhetett az álma a fiatalembernek, aki még tizenöt évvel ezelőtt, nyolc évesen írt levelet a híres dániai játékgyártó üzemnek, ugyanis most másfél évtized elteltével végre megkapta régóta áhított állását....
– Miniszterelnök úr, önnek nyilvánvalóan más jellegű ez a karácsony, és a jövő évre is másfajta várakozással tekint, mint az elmúlt években. Magyarország mire számítson? – Az advent és a karácsony nem engedik, hogy a politika eseménynaptára átminősítse őket, ezért ha esik, ha fúj, ha győzünk, ha vesztünk, a karácsony mindig ugyanaz. Igaz, Magyarország előtt komoly feladatok ...
Három évre szóló szerződést írt alá, és pénteken már hivatalosan is mint a Dinamo Kijev futballcsapatának vezetőedzője mutatkozott be az ukrán fővárosban Jurij Szjomin
A tűzszünet betartását ígérte pénteken a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamász radikális palesztin mozgalom egyik vezetője, miután a héten megsokszorozódtak az Izrael ellen indított rakéta- és aknavetős támadások
Az enyhe időjárás okozta hóolvadás miatt több folyó vízszintje emelkedett. Emellett a Tiszán levonuló árhullám, valamint a Tisza visszaduzzasztó hatása is növeli az áradást a folyókon. Az árvíz miatt több helyen hajózási tilalom van érvényben, illetve a komp sem üzemel.
A WBC korábbi félnehézsúlyú világbajnoka, Adrian Diaconu a Kanadában élő bunyós Chris Henryt és Tavoris Cloudot jelölte meg, mint jövőbeli potenciális ellenfeleit. Erdei Zsoltról is beszélt, akiről azt mondta, egy ellene vívott meccs nem hoz elég nézőt.
A tetőn felgyülemlett nagy mennyiségű hó miatt biztonsági okokból mintegy 2 ezer embert evakuáltak pénteken a párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtér egyik termináljáról. A 2E jelzésű repülőtéri szakasz tetején ugyanis már 60 centiméter magasan állt a hó, ezért a reptéri hatóságok megkezdték annak letakarítását.
Kemény három hét áll a szerbiai, különösen a vajdasági polgárok előtt: három hét alatt, január 14-ig két karácsonyt és két újévet kell megünnepelni és, természetesen, végig enni-inni. Ez húsz nap alatt összesen nyolc ünnepnap, a vasárnapokat nem számítva.
Magyarország január elsején kezdődő európai uniós elnökségének tiszteletére a következő hat hónap során többször is magyaros ruhákba öltözik majd Brüsszel világhírű jelképe, a pisilő kisfiú, azaz Manneken Pis.
Mindössze fél fokkal maradt el pénteken a december 24-én eddig mért legmelegebbtől a hőmérséklet, azaz bármennyire is az átlagot meghaladó meleg volt, mégsem dőlt meg a napi rekord. Sellyén pénteken 17,2 fokot mértek, 1958-ban ugyanezen a napon Békéscsabán 17,7 fok volt. A december 24-i napokra mért átlagot azonban mindenhol - néhol jelentősen - meghaladta a hőmérséklet. A következő napokban már…
Megtiltja a törvény az energetikai cégekre kivetett különadók továbbhárítását a fogyasztókra, meghosszabbítják a távhővel termelt áram kötelező átvételét és a kőolaj világpiaci árának emelkedésével nő a bányajáradék egy csütörtökön elfogadott törvényjavaslat szerint.
Hogyan élje túl az ünnepeket súlygyarapodás nélkül? Decemberben mindenhonnan kalóriák leselkednek ránk, ám ha követi tanácsainkat, megúszhatja az ünnepeket súlygyarapodás nélkül!
Január elsejétől mégis megszűnik a vállalkozók NYENYI (nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartó lap) néven futó adatszolgáltatási kötelezettsége, ami csökkenti az adminisztrációs terheiket, egyben azt is jelenti, hogy az APEH-nak és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak együttműködve kell megoldania a jövőben az egyéni nyugdíjnyilvántartást.
Felére csökkentette a Barlangfürdő jegyárait a miskolciak számára az önkormányzat. December 26-tól a helyiek 950 forintot fizetnek majd egy teljes napért, míg korábban négy óra fürdőzés került itt 2.300 forintba. A jegyárakat a nem miskolciak számára is csökkentették. Ők januártól húsz százalékkal olcsóbban válthatják meg a belépőket. Az intézkedéstől azt várják, hogy több vendég lesz, és több…
A világranglista alapján a legjobb 224 judós vehet részt a 2011-es World Judo Masters nevű viadalon, hét magyar is megszerezte az indulási jogot, várhatóan hat indul majd Bakuban.
Az orosz jegybank egyelőre a tartalékolás ösztönzésével, és nem pedig a hitelezés drágításával küzd az infláció ellen: pénteken negyed százalékponttal 2,75 százalékra emelte az irányadó egynapos betétek kamatát, miközben az irányadó napi refinanszírozási kamatát változatlanul hagyta 7,75 százalékon.
A kormány módosítani kívánja a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt, a monetáris tanács négy külső tagjáról a parlament gazdasági bizottságának ajánlása alapján a plenáris ülés feles többséggel fog dönteni - jelentette be a kormány szerdai döntését Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Leminősítette Magyarország adósosztályzatait a Fitch Ratings, véleménye szerint a kormány által kidolgozott költségvetési tervek "rossz irányúak", a leminősítés után gyengült a forint, a Nemzeti Gazdasági Minisztérium (NGM) pedig "sajnálatosnak" nevezte a Fitch döntését, amelyre "valójában a nemzetközi tőke érdekeit és szempontjait rövid távon sértő intézkedések miatt" került sor.