2010. december 25. szombat

dec. 25
17:09
Négy csapat hajt Ronaldinhóért (Metropol)
Három brazil és egy olasz futballcsapat is szeretné megszerezni Ronaldinhót az AC Milantól. Az El Mundo Deportivo című spanyol sportnapilap szerint a Palmeiras és a Flamengo is nagy örömmel látná soraiban a játékost.
dec. 25
17:09
Visszavonul az olimpiai bajnok cselgáncsozó (Sport365)
Cukada Maki olimpiai cselgáncsozó pénteken bejelentette, hogy visszavonul. A klasszis úgy érzi, már mindent elért, amit lehetett.
dec. 25
17:24
Lecsaptak a hajóra (HírTV)
Elfoglaltak egy thaiföldi teherhajót a szomáliai kalózok az Arab-tengeren szombaton - jelentette a kelet-afrikai tengerészeti hivatal. A külföldi hadihajók jelenléte ellenére is folytatják akcióikat a fegyveresek, akik gyakran Afrikától több ezer kilométerre is lecsapnak.
dec. 25
17:24
Újfehértón percről percre romlik a helyzet (Alternatív Energia)
Percről percre rosszabb a helyzet Újfehértón, ahol egy napja ismét III. fokú készültség mellett védekeznek a belvíz ellen a hajnal óta szakadó esőben. Nagy Sándor polgármester a Független Hírügynökségnek elmondta, most a Munkás utcán romlott tovább a helyzet, ezért oda telepítenek át egy szivattyút. Várhatóan fél órán belül megkezdik a víz lecsapolását, és felkészültek arra is, hogy az utcában egy…
dec. 25
17:24
Erőszakkal mozdítanák el Gbagbot az elnöki székből (hirado.hu)
Laurent Gbagbo vesztett az elefántcsontparti választáson, de nem hajlandó ezt elismerni
dec. 25
17:24
Az IMF 1,5 milliárd dollárt hagyott jóvá Ukrajnának a hitelcsomag második részleteként (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) befejezte az Ukrajnával kötött készenlétihitel-szerződésének első felülvizsgálatát, és annak második részleteként 1,5 milliárd dollárt hagyott jóvá - jelentette be szerdán a szervezet.
dec. 25
17:42
Videofelvétel rögzítette, ahogy felrobbant a rakéta (+kép, +videó) (HírTV)
Felrobbant egy rakéta szombaton röviddel azután, hogy útnak indították az indiai űrközpontból. A dél-ázsiai ország a tervek szerint 2016-ban küld embert a világűrbe.
dec. 25
17:42
Épületeket rongált meg az erős szél (Alternatív Energia)
Összesen 25 épületben okozott kisebb károkat szombat reggel óta az erős szél Budapesten. A Fővárosi Tűzoltóság ügyeletén a Független Hírügynökségnek azt mondták, hogy késő délutánig 45 riasztás érkezett a tűzoltókhoz.
dec. 25
17:42
Lukasenko nyerte a vitatott fehérorosz elnökválasztást (hirado.hu)
Megfigyelők szerint komoly szabálytalanságok mentén zajlott a voksolás
dec. 25
17:42
Sebektől szenved a Közel-Kelet (ATV)
A közel-keleti békéért imádkozott karácsonyi éjféli miséjén a jeruzsálemi pátriárka, a Szentföld legmagasabb rangú római katolikus méltósága a ciszjordániai Betlehem Szent Katalin-templomában.
dec. 25
17:42
Az Arsenal hazai pályán akar csúcsteljesítményt nyújtani (Sport365)
A hétfői Arsenal-Chelsea mérkőzés a Premier Leage mostani legjobban várt összecsapása lesz. Mindkét csapat a maximumot akarja nyújtani, így élvezetes meccsre számíthatunk.
dec. 25
17:54
Biciklist gázolt a sztárfocista (Blikk)
dec. 25
17:57
Horvátországban az idén még csökken a GDP a jegybank szerint (ProfitLine)
Horvátország hazai összterméke (GDP) az idén még 1,5 százalékkal csökken, jövőre azonban már 1,4 százalékkal nő - az ország központi bankjának csütörtökön kiadott legújabb előrejelzése szerint.
dec. 25
18:00
Meleg ételt és csomagot kaptak a rászorulók (HírTV)
Naponta 1200 adag ételt osztanak ki a Krisna-tudatú aktivisták Budapesten. A Blaha Lujza téren valóban igen nagy sor áll még ebben a zord időben is. A meleg étel mellett csomagot is kapnak a rászorulók, amelyben tartós élelmiszer, gyümölcs található. Olykor családok is megjelennek az ételosztás idején.
dec. 25
18:00
Utakat zártak le az árvíz miatt (Blikk)
dec. 25
18:00
Felrobbant az űrbe tartó indiai rakéta - Kép! (Kripto Akadémia)
Felrobbant egy rakéta szombaton röviddel azután, hogy útnak indították az indiai űrközpontból. A dél-ázsiai ország a tervek szerint 2016-ban küld embert a világűrbe.
dec. 25
18:00
Terroristagyanús szomáliaiakat vettek őrizetbe Hollandiában (hirado.hu)
Motelszobákat kutatott át a rendőrség az ügy kapcsán, de fegyvereket, robbanóanyagot nem találtak
dec. 25
18:03
Haye döntheti el, hogy melyik Klicskóval bokszol (Metropol)
A profi ökölvívás nehézsúlyának négy világbajnoki övét birtokló Klicsko-fivérek, Vitalij és Vlagyimir megígérték, hogy egyikük összecsap David Haye-jel, a Boksz Világszövetség (WBA) bajnokával.
dec. 25
18:27
Szívproblémák az ünnepek alatt (WebBeteg)
A karácsonyi időszakban hirtelen nagyot nő a halálos szívrohamok száma. Különösen Karácsony és Újév napján. De milyen okok állnak a háttérben, és hogyan tartsuk egészségesen a szívünket?
dec. 25
18:30
Természetfeletti erők segítették a magyar tornászt (BorsOnline)
Pályafutása egyik részcsúcsára ért Berki Krisztián. Az Újpest tornásza négy korábbi Eb-címe után idén végre világbajnoki aranyérmet szerzett a lólengésben. Kevesen tudják, ebben természetfeletti erők is segítették.
dec. 25
18:36
A nászéjszakájukon haltak meg (HírTV)
Gázmérgezés miatt meghalt egy fiatal pár a nászéjszakáján Jordániában - jelentették a helyi hatóságok. „Az ifjú házasok szombat hajnalban fulladtak meg, miután belélegezték a szobájukban elhelyezett melegítőből szivárgó gázt” - mondta Mohamed al-Maraba ezredes.
dec. 25
18:36
Majdnem száz helyen szivattyúztak a tűzoltók (Gondola)
Majdnem száz helyen kellett vizet szivattyúzniuk házakból, pincékből a tűzoltóknak országszerte a belvíz és az árvíz miatt
dec. 25
18:36
Késnek a vonatok a Budapest-Esztergom vonalon (Blikk)
dec. 25
18:36
Eddig főleg a fővárosban okozott károkat a szél (Alternatív Energia)
Országosan 52 riasztást kaptak szombaton délutánig a tűzoltók az erős szél miatt - mondta a Független Hírügynökségnek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Töttős Györgyi hozzátette, hogy a szél miatt Fejér, Somogy, Tolna, Zala és Veszprém megyékben akadt dolguk a tűzoltóknak. Az esetek többségében fakidőlésekhez riasztották őket.
dec. 25
18:36
Leégett egy herencsényi lakóház tetőszerkezete (hirado.hu)
A lakóknak ki kellett költözniük
dec. 25
18:36
A pálinkafőzésre büszke Orbán Viktor (ATV)
Második videoüzenetében Orbán Viktor elmondta, miben hisz, és megköszönte a 21. századi közönség "keresetlen szavait", hogy emlékeztették arra, mi a politika értelme, mik a vele szemben támasztott elvárások.
dec. 25
18:38
Szomáli kalózok elfoglaltak egy teherhajót (Gondola)
Szomáli kalózok hatalmukba kerítettek egy thaiföldi tulajdonban lévő teherhajót szombaton, az Arab-tengeren
dec. 25
18:54
Vörösiszap: „ahol tudtam, segítettem” (HírTV)
Albérletben, ismerősöknél vagy barátoknál töltik a karácsonyt az otthonukat elvesztett kolontáriak, devecseriek és somlóvásárhelyiek. Közben elkészült a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térség teljes biztonságát garantáló kettes gát Kolontáron. Az 1300 méter hosszú védművet december 23-án adták át.
dec. 25
18:54
Szomáli kalózok elfoglaltak egy teherhajót (Blikk)
dec. 25
18:54
Megnyílt a föld Marosújvár közepén (hirado.hu)
Száz méter átmérőjű lyuk tátong a kisváros közepén, összedőlt egy szupermarket, több családot kitelepítettek
dec. 25
18:54
Késnek a vonatok a Budapest-Esztergom vonalon (ATV)
A délutáni havazás miatt váltóállítási problémák adódtak.
dec. 25
18:56
Szakad az eső, kúszik föl a belvíz szintje (ATV)
A szakadó esőben már öt helyen szivattyúznak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón. A belvíz 150 házat veszélyeztet, szombaton 3 helyre kértek homokzsákokat a lakók, hogy ingatlanaikat megvédjék - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nagy Sándor polgármester. A lakóknak szomszédaik segítettek megtölteni és lerakni a zsákokat.
dec. 25
18:58
A rakéta kilövését üdvözlő tapsot robbanás követte (ATV)
Felrobbant egy rakéta szombaton röviddel azután, hogy útnak indították az indiai űrközpontból. A dél-ázsiai ország a tervek szerint 2016-ban küld embert a világűrbe.
dec. 25
19:12
Zúg a Volga - Célpont (videó) (HírTV)
Tolvajtempó a „hétkerben”. Táskás emberek dobták össze a pénzt Hunvald „zsír verdáira”, a hivatali luxuslimuzin azonban kalapács alá kerül.
dec. 25
19:12
Éjjel-nappal szivattyúztak a tűzoltók (Blikk)
Majdnem száz helyen kellett vizet szivattyúzniuk házakból, pincékből a tűzoltóknak országszerte a belvíz és az árvíz miatt. Szombaton öt újabb ingatlan vált lakhatatlanná, tizenegy embernek kellett kiköltöznie. Eddig 81 embernek kellett elhagynia az otthonát az árvíz vagy a belvíz miatt. A tűzoltók szombaton a legtöbb riasztást Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád és Bács-Kiskun megyében…
dec. 25
19:12
Összedőlt egy belgiumi templom (Metropol)
Összedőlt egy templom szombaton a belgiumi Diepenbeekben, de sérülést szerencsére nem okozott. A flamand városkában vélhetően a tetőre rakódott hó súlya roppantotta meg az épületet, amelyből azt követően jóformán csak a torony maradt a helyén.
dec. 25
19:12
Leégett egy lakóház teteje Herencsényben (Metropol)
Leégett egy családi ház teteje Herencsényben szombaton.
dec. 25
19:12
Csak kis hullámot okozott a csendes-óceáni földrengés (Kripto Akadémia)
Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 7,6-es erősségű földrengés pattant ki a Csendes-óceánon helyi idő szerint vasárnap kora hajnalban. Áldozatokról és károkról nem érkezett jelentés, a cunamiriadót lefújták
dec. 25
19:30
Spanyol fölény az álomcsapatban (Infostart)
A tekintélyes francia sportnapilap, a L'Equipe idén is összeállította az álomcsapatát, amelybe a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon aranyérmes spanyol válogatottból öten kerültek be.
dec. 25
19:30
Továbbra is nagy lángon égnek a szeszfőzdék (HírTV)
Nincs kevesebb munkájuk a szeszfőzdéknek a pálinkafőzésre vonatkozó törvények enyhítése miatt, az otthoni főzéssel kevesen foglalkoznak, mert túl költséges, ezért a VPOP sem ellenőrzi a házi főzést. Az október óta hatályos pálinkatörvény miatt a főzetés fele annyiba kerül, mint tavaly.
dec. 25
19:30
Száz helyen szivattyúztak, újabb öt ház vált lakhatatlanná (Metropol)
Majdnem száz helyen kellett vizet szivattyúzniuk házakból, pincékből a tűzoltóknak országszerte a belvíz és az árvíz miatt. Szombaton öt újabb ingatlan vált lakhatatlanná, tizenegy embernek kellett kiköltöznie.
dec. 25
19:30
Mercedes a fa alatt: autóvadászok találták meg az ellopott kocsit (hirado.hu)
A Dalai Láma szeptemberi látogatásakor lopták el azt a Mercedest, amit ma kaphatott vissza tulajdonosa a renőrségtől
dec. 25
19:30
A közönség imádja: szolid tiniből piercinges rockénekes lett (ATV)
Amikor Tóth Gabi 2005-ben jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, még egyszerű, hosszú, barna haj és szolid smink jellemezte.
dec. 25
19:48
Meglett az eredménye az autóvadászatnak (HírTV)
Lopott kocsit találtak az ORFK autóvadászai a fővárosban. A nagy értékű járművet még szeptemberben vitték el a XIV. kerületből.
dec. 25
19:48
Összedőlt egy templom Belgiumban (Blikk)
dec. 25
19:48
Még nem döntöttek a németek a szerb milicista kiadatásáról (Kripto Akadémia)
Még nem döntött a német bíróság Zoran Obradovics kiadatásáról, akit koszovói albánok elleni kegyetlenkedésekkel vádolnak. A férfit néhány hete tartóztatták le Németországban, de fellebbezett a kiadatása ellen - mondta szombaton a német igazságügyi minisztérium szóvivője.
dec. 25
19:48
Összedőlt egy belga templom (fotók) (hirado.hu)
Az épület a hó súlya alatt rogyott össze
dec. 25
20:06
Egymás nyakából falatoztak (+kép) (HírTV)
Virslivel díszített karácsonyfát kaptak a szekszárdi kutyamenhely lakói szombaton. A négylábúak vödörből és egymás nyakából is falatozhatták a virsliket. Sőt estére még karácsonyi vacsorával is készülnek nekik.
dec. 25
20:06
Contador indul a murciai körversenyen (Blikk)
dec. 25
20:08
Leonardo foglalja el Benítez helyét (HírTV)
Leonardo lett az Internazionale labdarúgó csapatának új vezetőedzője. A 41 éves szakember az elmúlt szezonban a városi rivális Milánt irányította. A brazil tréner 2012 június végéig szóló szerződést írt alá a Bajnokok Ligája címvédő Interrel. Leonardo a csütörtökön menesztett Rafael Benítezt váltja a kispadon.

Keresés