2010. december 3. péntek

dec. 3
18:15
A bennfentes kereskedés tilalmának pontosabb szabályozását sürgetik Ausztriában (ProfitLine)
A bennfentes kereskedés tilalmára vonatkozó szabályok pontosítását szorgalmazták ismert osztrák üzletemberek a Wolfgang Ruttenstorfer OMV-vezérigazgató elleni vádemelésre reagálva.
dec. 3
18:18
Mit tanácsolna Szájer József a kormányfőnek? (Infostart)
Szájer József nem támogatja a kétkamarás parlament ötletét, és azt sem, hogy az alkotmányt csak két egymást követő Országgyűlés kétharmados döntésével lehessen módosítani. A fideszes európai parlamenti képviselő tagja annak a társadalmi bizottságnak, amelyet az új alkotmány koncepciójának kidolgozására kért fel Orbán Viktor kormányfő. A tavaszra elkészülő új alaptörvény csütörtökön hivatalosan is…
dec. 3
18:18
Brutális rekordot produkált a kínai szuperexpressz - videó (Infostart)
Sebességrekordot döntött a kínai szuperexpressz, amely az átadás előtt álló Peking-Sanghaj vonalon érte el az abszolút világcsúcsnak számító 486 kilométeres óránkénti sebességet - jelentette pénteken a kínai központi televízió.
dec. 3
18:18
Biztonsági kockázatot jelent a vébéhelyszín? (HírTV)
A WikiLeaks által pénteken közzétett egyik amerikai diplomáciai irat szerint az izraeli titkosszolgálat, a Moszad vezetője figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy Katar „biztonsági problémát” jelent. A kijelentés, amely állítólag nyáron hangzott el, abból a szempontból érdekes, hogy a kis, Öböl-menti arab állam kapta meg csütörtökön a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát...
dec. 3
18:18
Oroszország újabb dokumentumokat adott át a katyni vérengzésről (Gondola)
Oroszország újabb nagy mennyiségű, a katyni (Katiny) vérengzéssel kapcsolatos iratot adott át pénteken Lengyelországnak, néhány nappal Dmitrij Medvegyev orosz elnök varsói látogatása előtt
dec. 3
18:20
NGM: a közszférában sem lesznek vesztesei az új adórendszernek (Gondola)
A közszférában sem lesznek vesztesei az új adórendszernek, a jövő évi költségvetés 22 milliárd forintot biztosít arra, hogy a közszféra dolgozóinak nettó keresete ne csökkenjen - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium
dec. 3
18:22
Halálos fenyegetéseket kapott Assange, a WikiLeaks alapítója (Gondola)
Halálos fenyegetéseket kapott Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója. Assange pénteken egy internetes élő beszélgetésben közölte, hogy halálos fenyegetéseket kapott munkatársaival együtt
dec. 3
18:24
Gyertyát gyújtanak a szegényekért a Szent István-bazilika előtt (Gondola)
Gyertyát gyújtanak a rászorultakért vasárnap Budapesten a Szent István-bazilika előtt az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű akció keretében
dec. 3
18:27
"Korrupt országok nyertek!"-VB-2018/2022 Nemzetközi sajtóvisszhang (Sport365)
Sajtóvisszhang a nemzetközi szövetség, FIFA csütörtöki döntése után, mely szerint 2018-ban Oroszország, 2022-ben pedig Katar ad otthont a labdarúgó-világbajnokságnak.
dec. 3
18:30
Feljelentést tett OMNINVEST-ügyben a Nemzetgazdasági Minisztérium (Alternatív Energia)
Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a magyar vakcinagyártó céggel, az Omninvesttel kapcsolatos ügyben - közölte a Független Hírügynökséggel az NGM pénteken. A tárca szerint ugyanis 2006-ban a jogszabályok szándékos megsértésével ítéltek oda kétmilliárd…
dec. 3
18:30
Ereszkedésben az amerikai indexek (Portfolio)
Érdekes módon a legjobban várt munkaerő-piaci adat sem tudta megrengetni jobban a befektetőket, a vezető amerikai tőzsdeindexek ugyanis halvány mínuszban tartózkodnak, pedig az adat sokkal rosszabb...
dec. 3
18:30
Lemondott a múltfeltáró alapítvány vezetéséről Várszegi Asztrik (ATV)
A főapát a keresztény-zsidó tanács elnöki posztjáról is leköszönt.
dec. 3
18:32
Kiéhezteti a Macikát a kormány (ATV)
A jövőben nem a közalapítvány kezeli a roma ösztöndíjakat.
dec. 3
18:33
Eszenyi Enikő a jövőjét tervezi (Blikk)
Budapest - Eszenyi Enikő (49) élete a színház. Már a főiskolai felvételire is a Vígszínház felé indult el a Vas utca helyett, amikor megérkezett vonattal a Nyugati pályaudvarra.
dec. 3
18:35
Horror! Az utasok előtt égett szénné a sofőr (Blikk)
Szeged - Horror a főúton! Hárman meghaltak, tizennégyen megsérültek abban a tegnapi brutális balesetben, amelynek során egy Opel a 47-es főút algyői szakaszán áttörte a szalagkorlátot, a szemből menetrend szerint érkező Tisza Volán járatnak csapódott, majd kiégett.
dec. 3
18:36
Velencét elérte végzete - videó (Infostart)
Az Adriai-tenger megnövekedett szintje miatt víz alá került pénteken Velence nagyobbik fele, és egy búvár az alkalmat kihasználva látványosan átúszott a Szent Márk téren.
dec. 3
18:36
Alkotmánybírósághoz fordulhat az MSZP (HírTV)
Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP, ha a kormány nem fogadja be a készülő médiatörvényhez benyújtott módosító indítványaikat. A szocialisták a pénteki határidőig 88 beadványt nyújtottak be a parlamentnek.
dec. 3
18:36
A svéd igazságügyi hatóságok kiadták az új elfogató parancsot Assange ellen (Gondola)
A svéd igazságügyi hatóságok kiadták a Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója elleni új nemzetközi elfogató parancsot - közölte a svéd főügyészség pénteken
dec. 3
18:37
Megússzák az autósok az ittas vezetést (Blikk)
Budapest - Nem talál majd fogást az ittas sofőrökön a rendőrség Budapest több kerületében, mától ugyanis megtagadja a véralkohol-vizsgálatokat az egyik egészségügyi szolgálat, amennyiben a vérvétel megrendelője a BRFK.
dec. 3
18:38
A Fitch megerősíti a Mol osztályzatát az INA-ügylet kapcsán, de figyelmeztet (Gondola)
Megerősítette pénteken a Mol adósosztályzatait a Fitch Ratings azzal összefüggésben, hogy a magyar olajipari vállalat előző nap bejelentette: ajánlatot tesz a horvát INA közkézen lévő törzsrészvényeinek megvásárlására
dec. 3
18:48
NGM: a közszférában sem lesznek vesztesei az új adórendszernek (ProfitLine)
A közszférában sem lesznek vesztesei az új adórendszernek, a jövő évi költségvetés 22 milliárd forintot biztosít arra, hogy a közszféra dolgozóinak nettó keresete ne csökkenjen - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
dec. 3
18:51
BÉT: a Mol papírjai mozgatták pénteken a piacot (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 454,19 pontos, 2,16 százalékos emelkedéssel, 21.519,43 ponton zárt pénteken.
dec. 3
18:53
Így gyarapodott a leggazdagabbak vagyona (Infostart)
Az idén már ismét gyarapodott Svájcban a leggazdagabbak vagyona, miután a tavalyi válságos évben érzékeny veszteségeket kellett elszenvedniük. Az alpesi ország leggazdagabb lakója immáron az egymást követő kilencedik évben a svéd Ingvar Kamprad, az Ikea alapítója.
dec. 3
18:54
Késsel fenyegetőztek a hajléktalanok (HírTV)
Összeszólalkozott két fiatal két hajléktalannal csütörtök este Székesfehérváron, a hajléktalanok késsel kezdték el üldözni a fiatalokat.
dec. 3
19:03
Toplista - A leggyakoribb műtétek Magyarországon (WebBeteg)
Egyetlen év alatt 8,5 millió orvosi beavatkozást finanszírozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP); a harmadik leggyakoribb beavatkozás, szám szerint 28.383 a császármetszés, azaz minden harmadik baba így jön világra - írja a Népszabadság a pénteki lapszámban.
dec. 3
19:06
Elhalasztották Ratko Mladics feleségének belgrádi perét (Kripto Akadémia)
Megkezdődött pénteken Ratko Mladics feleségének pere Belgrádban, majd a nyitónapon a bíróság jövő év április 5-ére halasztotta el a tárgyalást. A bujkáló volt boszniai szerb parancsnok felesége ellen illegális fegyvertartás címén emeltek vádat a szerb hatóságok. A bíróság épülete előtt és a teremben ultranacionalisták tüntettek Mladicsék mellett.
dec. 3
19:06
Apparátusirtással erősítik a Költségvetési Tanácsot + videó (ATV)
A kormányszóvivő szerint a grémium megerősödik attól, hogy elveszíti hivatali hátterét.
dec. 3
19:09
Tovább erősödött a forint (Infostart)
Enyhén tovább erősödött a forint pénteken a bankközi devizapiacon.
dec. 3
19:09
Nem tudják az orvosok, ki lehet szívbeteg? (Infostart)
A súlyosan veszélyeztetett szív- és érrendszeri betegek kockázata azért nagy Kanadában, mert az őket kezelő orvosok többségüket nem sorolják a megfelelő betegcsoportba.
dec. 3
19:12
Bezárt a madridi repülőtér - gondok máshol is (Infostart)
A spanyol légügyi hatóságok pénteken bezárták Madrid és több más város repülőterét légiirányítók híján.
dec. 3
19:12
Sukorói kaszinóbiznisz: Tátraiék előzetesben maradnak (HírTV)
Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezetője, Tátrai Miklós, illetve a volt értékesítési igazgató, Császy Zsolt előzetes letartóztatását. A két férfit szeptember 2-án tartóztatták le a sukorói telekcsere kapcsán, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt.
dec. 3
19:12
Külföldiek is bekapcsolódtak a tűzoltásba Izraelben (Gondola)
A segítségül érkezett első európai repülőgépek bekapcsolódtak péntek délután a tűzoltásba Izraelben, a Karmel-hegyi nemzeti parkban, ahol a helyi tűzoltók, katonák és rendőrök ezrei harcolnak a Haifa irányába terjedő lángokkal
dec. 3
19:14
Schmitt Pál fogadta az Európai Néppárt frakciójának küldöttségét (Gondola)
Schmitt Pál köztársasági elnök a jövő évi soros magyar EU-elnökség kapcsán pénteken fogadta az Európai Néppárt frakciójának küldöttségét; a találkozón a néppárti frakció elnöke fontosnak nevezte, hogy Magyarország ambiciózus tervekkel készüljön a közelgő elnökségre
dec. 3
19:21
Hatalmas MOL rallyval erősödött a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 454,19 pontos, 2,16 százalékos emelkedéssel, 21.519,43 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 19,85 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével - amely megtartotta csütörtöki árát - erősödtek az előző napi záráshoz képest.
dec. 3
19:23
Mérsékelt eséssel zártak a nyugat-európai piacok (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken megtorpantak, a befektetők profitkivétellel zárták a hetet. Kétnapi, meredek javulás után pénteken eleve óvatosabbak voltak a befektetők, és délután végképp elrontotta a hangulatot az amerikai munkanélküliség növekedéséről megjelent adat.
dec. 3
19:24
Már 60 halottja van az európai télnek (Kripto Akadémia)
Legkevesebb 60 halálos áldozata van eddig a kemény télnek Európában - közölte pénteken az AFP. A legtöbben Lengyelországban vesztették életüket, ott már 30-nál többen haltak meg, a többségük hajléktalan. Lengyelországban helyenként mínusz 20 fok alá süllyedt a hőmérséklet, de rendszeressé vált országszerte a mínusz 15 fok éjszakánként.
dec. 3
19:27
Tovább tart a kemény tél (Infostart)
Pénteken tovább tartott a kemény tél Európa több országában, illetve az Egyesült Államok egyes részein.
dec. 3
19:30
Kitüntették az iszap hőseit (HírTV)
Több mint 22 milliárd forintos többlettámogatást kap jövőre a Magyar Honvédség, amely révén 900 fővel több katona alkalmazására nyílik lehetőség, valamint kétezer főre növekszik a hadsereg tartalékereje - jelentette be a honvédelmi miniszter Győrben, a vörösiszap-katasztrófa elhárításában részt vett katonák tiszteletére rendezett ünnepségen.
dec. 3
19:32
A filmszakma őszödi beszéde a Célpontban (HírTV)
Információink szerint a Magyar Mozgókép Közalapítványnak volt olyan munkatársa, aki a felesége nevén számlázott ki havi hárommilliót a közalapítványnak.
dec. 3
19:36
A BKV melengeti az utasok szívét (Privátbankár)
A karácsony csodájára várva az idén is szívet melengető látvánnyal kedveskedik a fővárosban élőknek és idelátogatóknak a BKV: az öreg UV nosztalgiavillamos kívül-belül megszépülve, ragyogó fénybe öltöztetve hozza-viszi utasait – ezúttal a Duna mindkét partján. Díszruhája 3500 méternyi füzérből készült, melyen közel 40 000 LED fénylik
dec. 3
19:42
Hetven éve nem esett ennyi csapadék (ATV)
A decemberi átlag 90 százaléka leesett 3 nap alatt.
dec. 3
19:48
Megkezdődött az OTP Lovas Világkupa (HírTV)
Megkezdődött a háromnapos OTP Lovas Világkupa Budapesten. A fogathajtószámok közül elsőként az egyes- és a kettesfogatok szimultán versenyét rendezték meg, amelyben előbbieknél Nyúl Katalin bizonyult a legjobbnak, míg a kettesfogatoknál Margittai Sándor nyerte el a Szentkirályi Kupát.
dec. 3
19:48
Az Európai Néppárt támogatásáról biztosította a magyar kormányt (Gondola)
Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó Európai Néppárt (EPP) érdekelt a januárban kezdődő magyar EU-elnökség sikerében és számos eszközzel támogatja azt - közölte a Külügyminisztérium a magyar kormány és a párt pénteki találkozója után az MTI-vel
dec. 3
19:50
Látta a cserbenhagyót? – két gyereket gázolt el a zebrán (HírTV)
Keresi a rendőrség azt a cserbenhagyó gázolót, aki szerdán ütött el két fiatalkorút Kecskeméten, majd továbbhajtott.
dec. 3
19:50
Bezárt a madridi és több más spanyol repülőtér (Gondola)
A spanyol légügyi hatóságok pénteken bezárták Madrid és több más város repülőterét légiirányítók híján
dec. 3
19:52
Félmilliónál is több lehet a kolerás Haitin (Gondola)
A következő hat hónapban 650 ezerre nőhet a kolera miatt megbetegedettek száma Haitin az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAH) becslése szerint - közölte pénteken az ENSZ Közgyűlésével Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára
dec. 3
20:00
Nem sikerült abszolút többséget szereznie a reformcsomagnak (Portfolio)
A szerdán bemutatott reformcsomag nem tudott továbbmenni a szövetségi kormányzat felé, hiszen a szükséges 14 szavazat helyett csak 11-et sikerült összeszedni. Obama még februárban állította fel azt a...
dec. 3
20:06
Elkészült a Magyar Kármentő Alap önálló honlapja (Infostart)
Elkészült a Magyar Kármentő Alap önálló honlapja, amelyen folyamatosan tájékoztatnak a kármentő bizottság döntéseiről és az alapból történő kifizetésekről - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos hivatalos honlapja pénteken.
dec. 3
20:06
Halálos baleseteket okoztak a csúszós utak (HírTV)
Több halálos baleset is történt ma a csúszós utakon. A legsúlyosabb Szeged és Hódmezővásárhely között, a 47-es úton, ahol egy menetrend szerinti volánbusz ütközött frontálisan egy személyautóval. A délelőtti hóesés miatt főleg Észak-Magyarországon vált veszélyessé a közlekedés, de Zalában és az Alföldön is akadtak gondok az utakon. Elzárt település sehol sincs az országban és már van áram ott is,…
dec. 3
20:06
A jövő évi költségvetés kormány által támogatott módosításai (Gondola)
Jövő kedden szavaz a parlament a 2011. évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról, a parlament honlapján megjelent a lista a kormány által támogatott módosításokról, de a keddi tárgyalási menetrendben szerepel, hogy a számvevőszéki és költségvetési bizottság még aznap is készít újabb módosító indítványokat

Keresés