A jövő évi minimálbér bruttó 4500 forintos emelése az MSZOSZ szerint csupán 154 forint nettó béremelést jelent, a 2011-es adó- és járulék szabályok változása miatt. Az MSZOSZ munkavállalói oldala, az Autonóm Szakszervezeti Szövetséggel egyetértésben kevesli az emelést. A hvg.hu másképp számol. Tízszeres különbségek és csökkenő nettó bérek.
Átvette pénteken az uniós elnökségi stafétabotot Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a tagállami kormányokat képviselő Tanács igazságügyi szekciójában.
Debrecen — A sikersztori után botrányoktól hangos a DVSC-TEVA háza tája. Tavaly augusztusban a Bajnokok Ligája, az ősszel pedig az Európa-liga csoportkörébe jutást ünnepelte méltán a Loki, ám úgy tűnik, a több fronton való helytállás egyre inkább megterheli a vezetőket és a labdarúgókat.
Átvette pénteken az uniós elnökségi stafétabotot Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a tagállami kormányokat képviselő Tanács igazságügyi szekciójában
Az Európai Unió kormányai pénteken a mefedron nevű új kábítószer betiltásáról döntöttek. Az ecstasyhoz hasonló hatású szert több tucat halálesethez kötötték, és már több országban is tiltólistán szerepel. Az anyag hosszú távú hatásairól még nincsenek adatok, tekintve, hogy a mefedron csak az elmúlt két évben kezdett el terjedni.
Jelentős támogatást ítélt meg a bukaresti kormány a Romániában megjelenő legismertebb magyar nyelvű kulturális folyóiratoknak, amelyek így összesen 455 ezer lejt (mintegy 108 ezer eurót) kaptak - közölte pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)
A csalódást keltő novemberi foglalkoztatottsági adatoknak köszönhetően csökkenéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok. Ugyanakkor a foglalkoztatottsági adatok miatti pesszimizmust mérsékli az a várakozás, mely szerint a Bush-érában bevezetett adócsökkentés várhatóan továbbra is érvényben marad.
Az RFV Nyrt. tájékoztatása szerint az RFV2014/A kötvények eredményes intézményi jegyzése után a mai napon a lakossági jegyzés is sikeresen zárult. A lakossági befektetők 408,6 millió forint értékben jegyeztek a kötvényből. Két hét alatt összesen 1,8 milliárd forint értékben érkezett jegyzés. A sikeres jegyzés jelzi, hogy a befektetők hosszú távon szavaztak bizalmat az RFV-nek, stabil és…
A WikiLeaks által pénteken közzétett egyik amerikai diplomáciai irat szerint az izraeli titkosszolgálat, a Moszad vezetője figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy Katar "biztonsági problémát" jelent. A kijelentés, amely állítólag nyáron hangzott el, abból a szempontból érdekes, hogy a kis, Öböl-menti arab állam kapta meg csütörtökön a 2022-es labdarúgó világbajnokság rendezési jogát.
Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a Budapest V. kerületi Rendőrkapitányságon a Nemzetgazdasági...
Az erős szél miatt menet közben egész egyszerűen darabjaira hullott egy "papucs" Dacia a DN1-es országúton, három személyt kórházba kellett szállítani – írja a manna.ro
A népszerű énekesnőt, Papadimitriu Athinát komoly feladatra kérte fel a fiatalok kedvence, Cozombolis. A zenészfiú szeretné jobban megismerni saját görög hagyományait és ehhez kérte Athina segítségét. Mindkettőjük görög származású, de Cozi sajnos nincs tisztában a görög tradíciókkal. Ezt a tanulási folyamatot egy közös fellépéssel szeretnék megkoronázni.
Jóváhagyta a miniszteri értekezlet az új közoktatási törvénytervezet vitaanyagát, mellyel kapcsolatban a felsőoktatási törvénytervezet vitaanyagához hasonlóan várják az észerevételeket, ebben az esetben december 30-ig - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár december 3-án. A tervezet szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban a két kötelező idegen nyelv mellett egy…
Történetében először foglalkozik kifejezetten ágazati politikával az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek fóruma, az Európai Tanács a magyar soros elnökség idején, februárban tartandó ülésén - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter brüsszeli sajtótájékoztatóján
A svéd igazságügyi hatóságok kiadták a Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója elleni új nemzetközi elfogató parancsot, közölte a svéd főügyészség pénteken.
Fernando Alonso lett az év versenyzője a Forma-1-es csapatfőnökök szavazatai alapján. A brit Autosport által szervezett voksoláson a vb-második spanyol 229 pontot kapott, míg a világbajnok Sebastian Vettel csak 220-at.
A svéd igazságügyi hatóságok kiadták a Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója elleni új nemzetközi elfogató parancsot - közölte a svéd főügyészség
Az EU-s kiskereskedelmi forgalmak októberben a várt 0,2% helyett 0,5%-os értéket hoztak (elözö: -0,1%). Az amerikai munkaerö-piaci adatok katasztrofálisan alakultak: az újonnan teremtett álláshelyek száma a várt 143.000 helyett csupán 39.000-rel emelkedett (elözö: +151.000). A munkanélküliségi ráta 9,6%-ról 9,8%-ra emelkedett. Az átlagos órabérek stagnáltak, miközben az elemzök 0,2%-os pluszt…
57 gyanúsítottja van annak a szekszárdi jogosítványgyár néven elhíresült ügynek, amelyet a Tolna Megyei Bíróság tárgyal. A vád: hivatalos személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés. Két autósiskola alkalmazottai és vizsgabiztosok pénzért cserébe engedtek át olyan tanulókat, akik más megyékben már többször megbuktak. A vádlottakat 22 ügyvéd védi.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 454,19 pontos, 2,16 százalékos emelkedéssel, 21.519,43 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 6,77 százalékkal 19 805 forintra erősödött, az OTP-részvények...
Paradigmaváltást ígért Tarlós István, Budapest főpolgármestere a hajléktalan-kérdéssel kapcsolatban, és sokan bizakodnak a szociális szakma képviselői közül is. Ezen a télen már nem várható jelentős javulás, mert még nem készült el az a stratégiai javaslat, ami tartósabb megoldást nyújthat az utcán élőknek. A hajléktalanokért dolgozók azt is értetlenül nézik, hogy gyakorlatilag megszüntetik a…
6,4 milliárd dollárt követel a Bernard Madoff Ponzi-csaló károsultjainak megbízottja, Irving Picard, szerinte ugyanis a pénzintézet segített a csalásban, mint Madoff elsődleges bankja. Ez a második...
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) üdvözölte, hogy januárban nem emelkednek a BKV jegy- és bérletárai, az időalapú jegyek bevezetését pedig továbbra is fontosnak tartja. Az egyesület ...
A tegnapi lemaradás után ma rendkívül jó teljesítményt mutatott a magyar piac, melyet a MOL kirobbanó formájának köszönhetett, a többi blue chip lényegében stagnált a nap során. Egyedül a fél...
Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a Budapest V. kerületi Rendőrkapitányságon a Nemzetgazdasági Miniszt...
Poznan - Az eddig is biztos volt, hogy jó boltot csináltak a zalaegerszegi futballvezetők Artjoms Rudnevs (22) eladásával, most viszont úgy tűnik, az év üzletét jelentheti a ZTE-nek.
Óvatosságra inti a gyalogosokat az InfoRádió által megkérdezett közlekedésbiztonsági szakértő: Pausz Ferenc szerint érdemes ilyenkor több időt adni a sofőröknek a megállásra, a csúszós úton ugyanis sokkal nehezebb lefékezni a járműveket.
Árhullám indult el a Felső-Tiszán az elmúlt két napban a Tisza vízgyűjtőin lehullott jelentős, néhol 30 millimétert meghaladó csapadék hatására - közölte a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig) védelemvezetője pénteken az MTI-vel
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Omninvest Development Kft. számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forint összegű állami támogatás odaítélése ügyében az V. kerületi rendőrkapitányságon - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete pénteken elítélte a WikiLeaks titkos diplomáciai iratokat kiszivárogtató tevékenységét, amellyel szerinte Washington és Magyarország, illetve más szövetségesek és partnerek közötti kapcsolatot próbálták aláásni