Még mindig nincs áram 400 fogyasztónál Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a Független Hírügynökséggel pénteken reggel Egyházi Nikoletta, az E.ON sajtószóvivője.
Folyékony oxigént szállító tartálykocsiba rohant egy személyautó pénteken kora reggel a 8-as főút Csór és Székesfehérvár közötti szakaszán; a balesetben egy ember meghalt, három megsérült - közölte a rendőrség az MTI-vel
Svédország újabb elfogatási parancsot adott ki a WikiLeaks alapítója ellen. Erre azért volt szükség, mert a korábbi dokumentum kitöltésekor a svéd hatóságok formai hibát vétettek, és ezért nem lehetett letartóztatni Julian Assange-ot.
Két év alatt újabb négyszáz fővel növeli foglalkoztatottainak számát a TDK-EPC csoporthoz tartozó EPCOS Kft. Szombathelyen - jelentette be Takács Balázs, a társaság magyar ügyvezetője a város vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
Péntek reggel a csütörtök délután elért szint környékén ingadozott az euró és a forint árfolyama; az eurót pénteken kora reggel 277,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök éjszakai 276,70 forintos, illetve a csütörtök délutáni 277,70 forintos jegyzés után
Nem okoz jelentősebb fennakadást az időjárás pénteken hajnalban, az országban a járatok menetrend szerint elindultak - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága pénteken hajnalban az MTI-vel
Halálos baleset történt a 8-as út mellett Fejér megyében a reggeli órákban. Hajnal óta havazik a megyében. Bodajk és Mór térségében 6-7 centiméteres a hó. Székesfehérváron ónos eső esik. Zala megyében, a 86-os főúton áll a forgalom a havazás miatt. Csúszós, havas utakkal találkozhatnak a Győr-Moson-Sopron megyében autózók.
Kilencven dollár fölé került a Brent olajfajta hordónkénti ára csütörtökön este, 2008 októbere óta először. Az északi-tengeri Brent olajfajta ára 1,81 dollár emelkedéssel 90,68 dolláron állt röviddel ...
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három településén, mintegy négyszáz fogyasztási helyen, még nincs áram a fakidőlések okozta üzemzavar miatt - közölte az áramszolgáltató E.ON Hungária Zrt. sajtóreferense ...
Halálos baleset történt a 8-as út mellett Fejér megyében, a reggeli órákban. Hajnal óta havazik a megyében. Bodajk és Mór térségében 6-7 cm-es a hó. Székesfehérváron ónos eső esik.
Egyelőre a vonatközlekedésben nem okoz jelentősebb fennakadást az intenzív havazás, esik a hó Vas és Pest megyében, Zalában és Győr környékén, az Alföldön köd nehezíti a közlekedést, az M1-es az M7-es és az M0-s is havas, latyakos, téli gumi nélkül senki ne induljon útnak
Nagyot esett novemberben az árfolyam, pláne miután törte a 2009 márciusában megindult emelkedő trendet még november 10-én. Rába részvény technikai elemzés.
A szerda hajnal óta bekövetkezett 2%-os euróerősödés a dollárral szemben intenzív forinterősödést okozott a hét második felében, amellyel a magyar fizetőeszköz visszatért abba a kereskedési sávba az...
Vasárnap a Mamut II-ben nyílik az újabb Starbucks kávézóház. A 118 négyzetméter alapterületű üzletet a közeljövőben egy király utcai egység is követni fogja. Ezzel már háromra fog emelkedni az országban jelenlévő Starbucks boltok száma....
A csütörtöki tekintélyes árfolyam emelkedések után pénteken vegyes mozgásokra, illetve szerény mértékű index erősödésre lehet számítani nyitáskor az európai tőzsdéken.
Az elmúlt két napban szép emelkedést produkáltak a vezető indexek. Ami a folytatást illeti a hét utolsó kereskedési napjára vonatkozóan lehetnek bennünk kérdőjelek, amit az előttünk álló ellenállások...
Halálos baleset történt a 8-as út mellett Fejér megyében, a reggeli órákban. Hajnal óta havazik a megyében. Bodajk és Mór térségében 6-7 cm-es a hó. Székesfehérváron ónos eső esik.
A tegnapi amerikai emelkedés ellenére, mindössze minimálisan tudtak ma emelkedni az ázsiai indexek. Bár néhány napja még a bizonytalanság uralkodott a piacokon, mostanra már eltűntek a félelmek, így...
Keleten, délkeleten tavaszias időre, nyugaton viszont kemény télre kell készülni pénteken. Az előbbi területeken akár nyolc-tíz fok is lehet, Sopron környékén pedig várhatóan mínusz egy-két fok körül alakul a napi maximum-hőmérséklet - mondta Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa.
Nem tud megválni a BKV attól a munkatársától, akitől 96 milliós lelépési pénzzel 2007-ben megváltak, majd nem sokkal később visszafoglalkoztattak – írja a Népszava. A lap szerint a történteket a belső vizsgálat derítette ki.
A kormány független intézményekhez való viszonya talán más, mint amit ideálisnak képzelne, de nem érzi, hogy időről időre csörték lennének a jegybank és a kormány között, a kommunikáció minimális -...
A reggeli óráktól ismét intenzív havazás kezdődött Vas megyében, ahol az előrejelzések szerint a nap folyamán 10-15 centiméternyi friss hó hullhat - közölte pénteken a közútkezelő ügyelete az MTI-vel
Az állami rendszerbe történő visszalépés körülményeit meghatározó törvényt több ponton is változtatni fogják, legalább is erre enged következtetni egy indítvány. Például az idő rövidsége miatt a...
Mindössze hat nap állt rendelkezésre a pályázóknak arra, hogy jelentkezzenek az Agármarketing Centrum 750 millió forint értékű meghívásos közbeszerzési pályázatára, amit nemzetközi kiállítások kiv...
Összességében oldalazásra, enyhe lefelé csúszásra számít a mai kereskedésben Izbéki Ottó, a Buda-Cash üzletkötője, aki hozzátette, a külföldi hangulat alakulása mellett a MOL-INA hír lehet alapvetően...
Vissza kell fizetnie az előleget annak a cégnek, amelynek Drégelypalánkra tervezett- és a sajtóban csak kutyafitneszként emlegetett - beruházását az Open Europe londoni székhelyű szervezet néhány hete a legértelmetlenebb uniós projektek listáján a kétes értékű első helyre sorolta....
A humánerőforrás krízis kezelését és a feladatokhoz rendelt forrást hiányolják az egészségügy megmentésére kidolgozott vitairatból az ágazati szereplők. A rendszer leggyengébb láncszeme a kritikus...
Vilmos herceg hétköznapi nőt kért feleségül, s a brit királyi családot nem tette boldoggá választásával. Sorozatunk utolsó részében a trónörökös és Kate Middleton kapcsolatáról olvashatnak.
A hazai kis- és középvállalkozók mintegy kétharmada a személyzet minőségét, tudását tartja a verseny legfontosabb tényezőjének a Pécsi Tudományegyetem HR Kutató Központja, valamint a Larskol Tanácsadók közelmúltban készített felmérésének eredményei alapján.
Az amerikai jegybank tegnap közzétette, mennyit adott kölcsön az egyes bankoknak és egyéb pénzügyi intézményeknek a válság alatt. Ebből kiderül, hogy a nem banki pénzügyi szervezetek, mint például a...
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsülésen (OÉT) napirend előtt kérdezte a munkavállalói oldal a kormány képviselőit a korengedményes nyugdíj jövőjéről. A válasz: jövőre már csak előrehozott nyugdíj lesz, amely 60 éves kortól 8,4 százalékkal kisebb a teljes nyugdíjnál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,28 pontos emelkedéssel, 21.207,52 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez ez képest 0,68 százalékos erősödést jelent. A főbb európai tőzsdék vegyes indexekkel nyitottak.
Az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet a leghatározottabban visszautasította az állítólagos euró-válsággal kapcsolatos kijelentéseket. Nincs szó euró-válságról, csupán problémák akadtak a pénzügyi stabilitással egyes országok feszült költségvetése miatt, mondta Trichet mai interjújában. Az EKB árstabilitást teremt, mikor a pénzpiacokat ellátja likviditással és megfelelö szinten tartja az alapkamatot.…
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három településén, mintegy négyszáz fogyasztási helyen még nincs áram a fakidőlések okozta üzemzavar miatt - közölte az áramszolgáltató E
Leminősítési figyelőlistára helyezte tegnap este a görög hosszú lejáratú államadósságot a Standard and Poor’s hitelminősítő arra hivatkozva, hogy a közelmúltban egyértelművé vált: a jövőbeli,...
Tisztújítással egybekötött közgyűlést tartott az Amerikai Kereskedelmi Kamara. A szervezet elnökévé Havas Istvánt, az Ernst & Young vezérigazgatóját választották - értesült a Világgazdaság.