A Richter szeretne európai gyógyszergyártó vállalattá válni, melynek mikéntjéről Gulács Gábort, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettesét kérdeztük Tőzsdenap című rendezvényünkön. ...
Budapest — Ismét akcióba lendült Harsányi Levente és Fittikém, az „okosító" banda két tagja. A műsorvezetők a Nyugati tér környékén adtak újabb cseles feladatokat a vállalkozó szellemű járókelőknek, akik ha sikerrel jártak, egy okostelefonnal lettek gazdagabbak.
Londoni elemzői vélemények szerint a Moody's Investors Service által hétfőn bejelentett magyar adósosztályzati leminősítés a költségvetés reformok melletti kormányzati elkötelezettség hiányát tükrözi.
Bepörögtek az amerikai online értékesítések az ünnepi vásárlási szezonban, a ComScore legfrissebb adatai szerint november 1. és december 3. között az amerikai háztartások 16,8 milliárd dollárt...
A 4-es számú főút debreceni elkerülő szakaszának második ütemét 2011 második félévében fejezik be, így a korábban átadott első szakasszal együtt a nagy forgalmú út már nem fogja terhelni a hajdúsági várost - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt
Néhány európai bankrészvény igazán vonzó befektetésnek számít, ugyanis az európai adósságválság miatt ma már olcsónak tekinthetők, a gazdasági kilábalásból és a befektetési banki bevételek...
Magyarország legjobb idei pálinkájának a Brill Pálinkaház 2009-es évjáratú Irsai Olivér szőlőpálinkáját tartották az ítészek, a párlatot hétfőn helyezték el Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban, hogy megőrizzék az utókor számára
Napóleon vörös N-betűvel és koronával díszített, elefántcsontszínű selyemharisnyája 31 250 euróért (8,7 millió forintért) kelt el egy francia árverésen a hétvégén
Az adótörvény 2010. évi változásai a hazai Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerint készült kimutatásokat sem hagyják érintetlenül. A leggyakrabban a halasztott adó elszámolása okozhat fejfájást.
Három hetes terhes vagyok: látható a petezsák, pozitív lett a teszt és a méhszájon is látható már a változás. Hüvelyi ultrahang vizsgálat is volt. Sajnos nem tudom vállalni a babát. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A holtankoljak.hu értesülései szerint nyolc (!) forinttal nő a benzin, hattal pedig a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon szerdától, így a benzin országos átlagos ára 354 forint, a gázolajé 341 forint lesz - idén még nem volt ennyire drága egyik üzemanyag sem.
A pakisztáni hatóságok szerint rendőröknek álcázott öngyilkos merénylők gyilkoltak azon a tálib-ellenes törzsi találkozón, ahol éppen a terroristák elleni milíciáról tárgyaltak volna.
Leváltják a Fővárosi Gázművek Zrt. vezetőjét - közölte a főpolgármesteri iroda. Bakonyi Tibor vezérigazgatót azonban - érdemei elismerése mellett - más fontos feladattal fogják megbízni - olvasható a közleményben.
Szerda nulla órától a benzin bruttó nagykereskedelmi ára nyolc, míg a gázolajé hat forinttal növekszik. A Pénzcentrum.hu összegyűjtötte a Magyarországon található legolcsóbb illetve legdrágább kutakat, hogy segítse azokat az autósokat, akik még a rekord méretű áremelés előtt szeretnék megtankolni autóikat.
Mikulás-akciót tartanak a rendőrök hétfőn este Jász-Nagykun-Szolnok megye útjain. Az akció célja a balesetek megelőzése, de akit ellenőriznek, az csokimikulást kap büntetés helyett – közölte Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Biztonsági kérdések és történelmi témák szerepelnek egyebek között Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfőn kezdődött kétnapos varsói hivatalos látogatásán, amelyen a felek számos, a gazdaság és a kereskedelem, valamint más területeken folytatandó együttműködésről szóló megállapodást írtak alá
Fokozott ellenőrzést tartanak a Ferihegyi Reptéren hétfő reggel 8 órától vasárnap este 8 óráig. Az ellenőrzést az ünnepek alatt megnövekedő utasok száma indokolja.
Teljes összhangban van az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével a magyar szabályozás, hogy 14 év a büntethetőség alsó korhatára - közölte a Belügyminisztérium sajtóosztálya, reagálva Szabó Máté ombudsman állásfoglalására
Swindon - Kukás konténerben ment az esküvőjére egy angol pár, mint kiderült nem azért, mert ennyire lebecsülnék egymást, vagy az eseményt. Mindketten a szemétszállító vállalatnál dolgoznak, így életük nagy napján sem akartak elszakadni mindennapos tevékenységüktől.
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet novemberi felmérése szerint az idegenellenesek arányának kis mértékű csökkenése tapasztalható az utóbbi időszakban; tíz magyarból három idegenellenes, egy idegenbarát, ugyanakkor hat mérlegel abban a tekintetben, hogy Magyarországnak minden menedékkérőt be kellene-e fogadnia vagy sem
Hatalmas emelkedéssel kezdték a hetet a Verigy vállalat részvényei. A pénteki záróárhoz képest több mint 33%-kal drágultak a cég papírjai a mai amerikai nyitásban. (Solar Capital)
Bár erősödéssel kezdett a forint hétfőn, jelentősen gyengült az árfolyam azután, hogy a Moody's nemzetközi hitelminősítő egyszerre két fokozattal visszaminősítette Magyarország deviza- és forintadósi besorolásait.
A horvát ellenzéki szociáldemokrata párt felszólította a kormányt, akadályozza meg, hogy a Mol többségi részesedéshez jusson az INA kőolajipari csoportban annak stratégiai jelentősége miatt.
Az MSZP Esztergomi Szervezete nyílt levélben fordult Meggyes Tamás országgyűlési és önkormányzati képviselőhöz, Esztergom volt polgármesteréhez, melyben a több mint öt éve indított Szent Miklós Program során összegyűlt egymilliárd forint sorsát kérik számon.
Úgy tűnik, hogy a magyarországi fejlemények folyamatosan izgalomban tartják a világ vezető hírportáljait. A Moody’s felől érkezett hétfői leminősítés ugyanis nem kerülte el a külföldi gazdasági...
Minneapolis - Egy percig sem akart megszabadulni terhességétől az az amerikai nő, aki férjével internetes szavazásra bocsátotta, megszülje-e gyermekét.
A Köznevelés című oktatási hetilap 2010-ben is felállította a legjobb hazai középiskolák ranglistáját, melynek első helyét idén is a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium érdemelte ki - olvasható a hvg.hu-n. A dobogóra még a szintén fővárosi ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és a győri Révai Miklós Gimnázium került fel a nyelvvizsga eredményeik, a tanulmányi versenyeken, és a középszintű érettségin…
Többszörös koponyasérüléssel, a fővárosi Szent János Kórház intenzív osztályán kezelik azt a 8 éves kislányt, akit – egy kisfiúval együtt – szombaton gázolt el egy autós a Nógrád megyei Bercelen, miután szánkójukkal kicsúsztak az útra. Állapota súlyos, de kielégítő. Társa viszont továbbra is életveszélyes állapotban van – hangzott el a kórház sajtótájékoztatóján, hétfőn.
Családonként 150 ezer forintos egyszeri segélyt szavazott meg a kármentő bizottság a vörösiszap-katasztrófa devecseri és kolontári károsultjainak; a vállalkozások 200 ezer forintos támogatást kapnak
Maria Kirlienko nem csak a pályán vonzza magára a tekinteteket. A szőke teniszező a kameráknak pózolt egy fotósorozat erejéig, melyről videó is készült.
Megkezdődött a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon az a per, amelyet Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornok indított eredetileg még az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) ellen, amiért a tárca akkori vezetője, Forgács Imre idén márciusban eltiltotta őt az egyenruha viselésétől és rendfokozata használatától
Elképesztő hír látott napvilágot, ugyanis a New Orleans Hornets a gyenge nézőszám miatt tulajdonosváltáson mehet át, vagy a legrosszabb esetben elköltözik a franchise a városból.
Baden-Württemberg (BW) tartomány megvásárolja a francia EDF-től annak EnBW-ben lévő 45%-os tulajdonrészét. A tartomány 19%-os prémiumot fizet az utolsó záróárhoz képest, így részvényenként 41,5 eurót...
High Security Printer minősítést kapott az Állami Nyomda, mely az egyik legmagasabb iparági bizonyítvány. A 2010. szeptemberi eljárásokat követően, hivatalosan is megkapta az Állami Nyomda a...