2010. december 7. kedd

dec. 7
8:04
Újra terítéken az alumíniumipar privatizációja (ProfitLine)
Az alumíniumágazat privatizációjából a kilencvenes években összességében 6,3 milliárd forint folyt be, de az ÁPV Rt. egy 1999-es - az Orbán-kormány idején született - jelentése szerint a magánosítás a cégek áron alul történt eladása miatt 25 milliárdos veszteséggel zárult - írja a Népszabadság keddi száma, egy teljes oldalon közölt alumíniumipari összeállítás keretében.
dec. 7
8:06
Főiskolai felvételi nyelvvizsga nélkül (HírTV)
Az emelt szintű érettségi vizsgák esetében valamivel alacsonyabbra teszik a mércét, a kettes osztályzat megszerzéséhez azonban a jelenleginél lényegesen nagyobb tudásról kell számot adni az érettségin – derül ki Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Magyar Nemzetnek adott interjújából. A kereszténydemokrata politikus szerint változhat a felvételi pontszámítási rendszer, a nyelvvizsga...
dec. 7
8:06
Pénzügyi szükséghelyzetet hirdetett Kaliforniában Schwarzenegger (Gondola)
Pénzügyi szükséghelyzetet hirdetett hétfőn Kaliforniában Arnold Schwarzenegger távozó kormányzó, aki javasolta, hogy az állam törvényhozásának rendkívüli ülésén fogadjanak el egy 9,9 milliárd dolláros megszorító csomagot az elkövetkező két évre
dec. 7
8:06
Kitüntették a rendőröket egérölésért (Blikk)
dec. 7
8:06
Az APEH válaszol: kell-e adót fizetni a nászajándék után? (Adózóna)
Kell a fiatal párnak adót fizetnie a nászajándékba kapott autó után? Az adóhatóság munkatársai válaszolnak.
dec. 7
8:06
Prebiotikumok, probiotikumok, szinbiotikumok (WebBeteg)
A bélflóra fő funkciója a kórokozókkal szembeni védelem, valamint az immunrendszer állandó készenléti szinten tartása. Ha a bélflóránk egyensúlya felborul, és a káros baktériumok száma megnő, célszerű probiotikumokat, prebiotikumokat alkalmaznunk az egyensúly helyreállítása érdekében.
dec. 7
8:08
A büdzsé főszámairól dönt az Országgyűlés (HírTV)
Kedden dönt a jövő évi költségvetés első körös módosító indítványairól és a büdzsé főszámairól az Országgyűlés.
dec. 7
8:08
Assange ügyvédje találkozót szervez védence és a brit rendőrség között (Gondola)
Találkozót szervez védence és a brit rendőrség között Julian Assange ügyvédje
dec. 7
8:10
Megállapodott Obama a republikánusokkal az adókedvezményekről (Gondola)
Megállapodásra jutott Barack Obama amerikai elnök a republikánusokkal az adókedvezményekről, így elhárult a veszélye annak, hogy a jelenlegi összetételű kongresszus a karácsonyi szünetig egyetlen törvényt sem fogad el
dec. 7
8:12
Napi Gazdaság: kivonul Magyarországról a Schlecker (Gondola)
Hamarosan bezárja 22 magyarországi üzletét a Schlecker német drogérialánc - írta keddi számában a Napi Gazdaság
dec. 7
8:15
Dél-Afrika: A foci vb után jöhet az olimpia (Sport365)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Jacques Rogge szerint a Dél-afrikai Köztársaság jó esélyekkel indulna nyári olimpiai játékokra beadott pályázatával.
dec. 7
8:18
A köztisztviselőket is elbocsáthatnák indoklás nélkül (Metropol)
A Fidesz bevezetné az indoklás nélküli felmondás intézményét a köztisztviselőknél is, és ismét öt évenként választatnának intézményvezetőket.
dec. 7
8:18
Már 20 halott a kolumbiai földcsuszamlásban (Kripto Akadémia)
Már legalább 20 halottja van a vasárnapi kolumbiai földcsuszamlásnak - jelentették a helyi hatóságok. A mentőcsapatok folyamatosan kutatnak az eltűntek után - több mint száz embernek veszett nyoma.
dec. 7
8:18
A világ 13 legszebb kertje (Édenkert)
Vajon tényleg ez a világ tizenhárom legcsodálatosabb kertje? Nos, lehet, hogy nem lehet összehasonlítani őket a babiloni függőkertekkel, de tény, hogy csodálatos látványt nyújtanak.
dec. 7
8:18
Kutyaólba költöztette ki férjét egy asszony Romániában (ATV)
Az ólat kicsit kibővítette, mert kettejüknek már szűkös volt. A férfi ivott.
dec. 7
8:20
Kisbusz kamionnal ütközött össze a 85-ösön (Metropol)
Ketten meghaltak és ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor egy kisbusz kamionnal összeütközött Fertőszentmiklós és Vitnyéd között a 85-ös főúton hétfő este.
dec. 7
8:21
Lekapcsolták a Mikulást (BorsOnline)
Késett a gyerekektől a Mikulás, mert a rendőrök hosszan tartották fel egy igazoltatáson. Ezért virgácsot kapnak.
dec. 7
8:21
Egy ország, ahol öt év alatt 50 millióval nőhet a lakosság (Infostart)
Ha a születési ráta ellenőrizetlen marad öt év alatt 50 millió fővel nőhet a lakosság száma Pakisztánban, ami súlyosan megterheli az állam szociális jóléti programját.
dec. 7
8:21
Egy hely kiadó ma a Bajnokok Ligájában (Infostart)
Kedden dől el, hogy a Köbenhavn vagy a Rubin Kazany kerül-e a nyolcaddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája D csoportjából. A játéknapon érdekelt másik három csoportban már korábban kialakultak a továbbjutó párosok, csak a helyezések várnak kiosztásra.
dec. 7
8:24
Hétfő éjjel halt meg (HírTV)
Meghalt egy Budapesten élő hajléktalan ember, amikor tűz ütött ki az általa készített bódéjában. A Független Hírügynökség értesülése szerint a tűzoltókat még hétfő este 11 óra előtt riasztották a II. kerületi Hideg utcába. A lángokat eloltották, de a férfi életét már nem lehetett megmenteni.
dec. 7
8:24
Erősödött a forint kora reggel (Gondola)
Erősödött a forint kedden kora reggel a nemzetközi piacon valamennyi fontosabb külföldi devizával szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 278,80 forinton jegyeztek a hétfő délutáni 280,01 forintot követően
dec. 7
8:24
Négyezer fős elbocsátás a szlovák vasútnál (HR Portál)
Jelentős leépítések várhatók a szlovák államvasúthoz tartozó mindhárom társaságnál, összességében mintegy négyezer dolgozó munkahelye szűnhet meg - írta tegnap a Hospodárske Noviny napilap a Világgazdaság értesülései szerint.
dec. 7
8:26
Az idén már nem korlátozzák a vasárnapot (HírTV)
Ebben az évben már nem kerülnek a parlament napirendjére az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó javaslatok. Csak jövőre várható, hogy mozdul valami ebben a kérdésben, ráadásul úgy látszik, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt helyett a kormány nyújtja majd be az ezzel kapcsolatos tervezeteket – írja a Magyar Nemzet.
dec. 7
8:26
Az euróövezet miniszterei szerint nem kell bővíteni a mentőkeretet (Gondola)
Nincs szükség az "európai pénzügyi stabilitási eszközként" emlegetett mentőkeret bővítésére, a készenlétben álló pénz elég a nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő országok megsegítésére - ezzel a közös következtetéssel zárták megbeszélésüket az eurózóna országainak pénzügyminiszterei, a 27 EU-tagállami pénzügyminiszter keddi tanácskozásának előestéjén
dec. 7
8:26
Sztrájk miatt zárva a firenzei múzeumok (HR Portál)
Firenzében vasárnap óta sztrájkolnak a múzeumi dolgozók, így lakat került a közgyűjteményekre: "zárva" tábla lóg az Uffizi Képtár bejáratán, és nem látható Michelangelo Dávidja sem. A turisták felháborodását kiváltó sztrájk legalább csütörtökig eltart.
dec. 7
8:28
A britek már 2011-ben elkezdhetnek kivonulni Afganisztánból (Gondola)
Elképzelhető, hogy a brit erők már a jövő évben elkezdenek kivonulni Afganisztánból - jelentette ki kedden David Cameron brit kormányfő, aki előre be nem jelentett látogatásra érkezett a közép-keleti országba
dec. 7
8:28
Átalakul a Költségvetési Tanács, emelkednek a tiszteletdíjak (HR Portál)
Megszűnik a Költségvetési Tanács titkársága, a tanács három - díjazás nélkül dolgozó - tagból áll majd, emelkedik a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági elnökének és tagjainak tiszteletdíja - egyebek között ezeket, a módosító indítványokat fogadta el az Országgyűlés hétfőn.
dec. 7
8:30
Megvonták a közjogi méltóságok 13. havi fizetését (HR Portál)
Az Országgyűlés hétfői ülésén megvonta a közjogi méltóságok 13. havi fizetését. A döntés értelmében a közszférában dolgozókhoz hasonlóan az államfő, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, valamint az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnöke sem kapja meg a 13. havi tiszteletdíját - értesült a HírTV.
dec. 7
8:32
Indoklás nélkül bocsáthatnák el a köztisztviselőket (HR Portál)
A Fidesz bevezetné az indoklás nélküli felmondás intézményét a köztisztviselőknél is, és ismét öt évenként választatnának intézményvezetőket.
dec. 7
8:33
Mentenék a Költségvetési Tanácsot (Privátbankár)
A magyar szervezet ügyében emelt szót hétfőn három külföldi költségvetés-felügyeleti szerv vezetője
dec. 7
8:33
High Security Printer minősítéssel rendelkezik az Állami Nyomda (ProfitLine)
A 2010. szeptemberi eljárásokat követően, hivatalosan is megkapta az Állami Nyomda Nyrt. a biztonsági nyomdaipar egyik legrangosabb tanúsítványát a CWA 14641-et. Az Intergraf (International Confederation for Printing and Allied Industries) által kiadott minősítés értelmében a Nyomda High Security Printer besorolást kapott, amely tanúsítványt kizárólag a legmagasabb biztonságot garantáló nyomdák…
dec. 7
8:35
Európai miniszterek: nem kell nagyobb mentőöv (Privátbankár)
Nincs szükség az "európai pénzügyi stabilitási eszközként" emlegetett mentőkeret bővítésére, a készenlétben álló pénz elég a bajba jutottak megsegítésére
dec. 7
8:35
OTP részvény - lefelé mutat, de a shortokkal még várjunk (ProfitLine)
Alulteljesítő volt a magyar piac tegnap, de nem olyan nagy mértékben. A nap elején rosszabb hangulat uralkodott a tőzsdén, ám ezt a nap végére valamelyest ledolgozta a piac. A rossz hangulat a Moody's hitelminősítő intézet bejelentésére alakult ki. Az OTP részvények ára nem változott 5.250 forintot ért, forgalmuk 9,9 milliárd forintot tett ki. Nézzük, mire számíthatunk a folytatásban.
dec. 7
8:36
Tehetetlen magyar katonákról ír az új-zélandi sajtó (Kripto Akadémia)
Az új-zélandi katonáknak kellett besegíteniük az afganisztáni Baglan tartományban állomásozó "tehetetlen" magyar katonáknak - írja a New Zealand Herald című lap a nyilvánosságra került Wikileaks-iratok alapján.
dec. 7
8:36
Felejtsük el a fejlődő piacokat! (Nomura) (Portfolio)
Optimistán tekint a 2011-es évre a Nomura, az elemzők úgy vélik a részvénypiacok emelkedése tovább folytatódhat. A stratégák ugyanakkor kiemelik, hogy a vállalati eredmények növekedése jövőre már...
dec. 7
8:36
Bedőltek a Schlecker drogériák, kivonul a cég Magyarországról (Pénzcentrum)
Bezárja magyarországi üzleteit a 2006 óta hazánkban működő drogérialánc a Schlecker. A bejelentést a cégcsoport néhány napja közölte beszállítóival, de a folyamat végleges lezárása még heteket vehet igénybe. - írja a Napi Gazdaság....
dec. 7
8:36
Spiró szerint nem kultúrharc, politikai harc folyik (ATV)
Mi, magyarok nem szeretjük és nem becsüljük eléggé a saját államunkat, megbénít bennünket a depresszió és a bezárkózás - mondta Spiró György a keddi Népszavában megjelent interjúban.
dec. 7
8:36
A Motörhead új lemezt készített (Metropol)
Decemberben jön ki az új, immár 20. Motörhead-stúdióalbum, The Wörld is Yours címmel. Ennek kapcsán beszél­gettünk a banda görög származású svéd dobo­sával, Mikkey Dee-vel.
dec. 7
8:37
Emelkedéssel nyithatnak a nyugat-európai tőzsdék, de... (ProfitLine)
A hétfői gyenge zárás után emelkedéssel nyithatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék: a befektetők díjazzák, hogy Barack Obama amerikai elnök megegyezett a republikánusokkal, újabb két évre meghosszabbítják azokat az adókedvezményeket, amelyeket még a Bush-kormányzat idején vezettek be.
dec. 7
8:38
Pénzügyi szükséghelyzetet hirdetett Schwarzenegger Kaliforniában (Portfolio)
Pénzügyi szükséghelyzetet hirdetett hétfőn Kaliforniában Arnold Schwarzenegger távozó kormányzó, aki javasolta, hogy az állam törvényhozásának rendkívüli ülésén fogadjanak el egy 9,9 milliárd...
dec. 7
8:38
Erősödött a forint kora reggel (ATV)
Erősödött a forint kedden kora reggel a nemzetközi piacon valamennyi fontosabb külföldi devizával szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 278,80 forinton jegyeztek a hétfő délutáni 280,01 forintot követően.
dec. 7
8:39
Németh Kristóf bele fog rokkanni (Blikk)
Budapest - Az egészsége is rámehet a zátonyra futott házasságára Németh Kristófnak (35).
dec. 7
8:39
Új csődtörvény kellene (ProfitLine)
„A jelenlegi csődtörvényt felesleges tovább toldozgatni-foldozgatni” – állítja dr. Czibor Zsolt a Coface Hungary vezető jogásza, saját eddigi széleskörű tapasztalatára alapozva. Úgy látja – s ezzel a „csődszakmában” dolgozók közül sokan egyetértenek –, hogy inkább teljesen új törvényre lenne szükség, amely kezelni tudja a meglévő problémákat. Persze rengeteg lenne a teendő azelőtt, hogy…
dec. 7
8:40
Kivonulás helyett megerősíti hazai jelenlétét az UniCredit (Portfolio)
Az UniCredit csoport hosszú távon érdekelt a magyar piaci jelenlétben, az anyabank vezérigazgatója a közép- és kelet-európai régióval foglalkozó londoni befektetői tájékoztatóján öt éven belüli...
dec. 7
8:42
Reggeli devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
A GBP/USD 56 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,5761 és 1,5705 között. A kerek 1,57-esw érték megakadályozta a visszaesést. Eddig nem sikerült tartósan bevenni az 1,5750-es szintet. Ha sor kerül erre, 1,5790-re emelkedhet az árfolyam. Az EUR/JPY 109,58-ról 110,16-ra kúszott fel. 109,50-nél támogatás, 110,25-40-nél és 110,75-nél pedig ellenállás található. in-www.globalfx.hu / ks-…
dec. 7
8:42
Kijelölt gyalogátkelőhelyen gázoltak el egy nőt Szegeden (Gondola)
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy gyalogos, akit a zebrán elgázolt egy autó kedd reggel Szegeden; a nő szabályosan akart átkelni az úttesten - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
dec. 7
8:42
Vegyes mozgások az ázsiai piacokon (Portfolio)
Felemás elmozdulást mutatnak a ma reggeli kereskedésben a főbb ázsiai részvényindexek, ami nem meglepő azok után, hogy tegnap az amerikai tőzsdék is vegyesen zártak. Nagy mozgások nem voltak, a...
dec. 7
8:44
Mínuszba fordult a nap végén a Dow (Portfolio)
Keskeny sávban mozogtak tegnap az irányadó amerikai indexek, a három vezető index végül vegyes elmozdulásokkal zárta a kereskedést. A Dow az utolsó percekben 30 pontot esett, így mínuszban fejezte be...
dec. 7
8:46
Fény az alagút végén: ígéretes igazítás (Portfolio)
Valóban túl van a nehezén a hazai logisztikai piac? Mikor érkezhet meg a fellendülés az ipari ingatlanok piacán? Konthur Adrienne, a CB Richard Ellis ügyvezető igazgatója fejti ki véleményét....
dec. 7
8:51
Erősödött a forint kora reggel (Infostart)
Erősödött a forint kedden kora reggel a nemzetközi piacon valamennyi fontosabb külföldi devizával szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 278,80 forinton jegyeztek a hétfő délutáni 280,01 forintot követően.

Keresés