Az Európai Bizottság arra figyelmeztette több uniós ország, köztük a magyar szoláriumhasználóit, hogy a téli barnulásukért később akár komoly árat is fizethetnek.
A budapesti 4-es metró építési ellenőrzésére és mérnöki feladatainak ellátásra, a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. által kiírt közbeszerzés ajánlattételi felhívását, és -dokumentációját, valamint a hozott döntéseket megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), és 5 millió forint bírsággal is sújtotta a BKV-t - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg. (MTI)
A font megingásához és a brit gazdaságpolitikába vetett piaci bizalom elvesztéséhez vezethet a hiteles középtávú költségvetési konszolidáció tervének hiánya befolyásos közgazdászok vasárnapi felhívása szerint. (MTI)
Százhárom, többségében alsóbb rendű úton nehezen, vagy a teljes lezárás miatt nem lehet közlekedni Magyarországon a hófúvás miatt vasárnap délután. Elzárt település nincs, a vasúti közlekedés pedig kora délutánra helyreállt, és minden szerelvény menetrend szerint közlekedik.
Húszezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét vasárnap a észak-franciaországi Caen városában, ahol egy II. világháborús bombát hatástalanítottak. A tűzszerészeknek egy 500 kilogrammos,...
Büntetőfeljelentést tesz az állatkert ellen az őrzés-védelmét ellátó cége, a társaság szerint a fővárosi vezetésű vállalat azért nyilvánította érvénytelenné a szolgáltatásra kiírt közbeszerzést, mert a pályázók túl olcsón vállalták volna a munkát.
A svájci hatóságok megtiltják 188 líbiai személyiség, köztük az első számú vezető, Moammer Kadhafi és családja beutazását az országba a Tripoli és Bern közti diplomáciai válság közepette - jelentette vasárnapi számában az Oea című líbiai lap.
A szerelmesek ünnepe alkalmából új ölelésrekordot állított fel egy ohiói 51 éves férfi. 24 óra leforgása alatt 7777 embertársát vonta keblére, ami a Guinness Rekordok Könyve szerint dicsőséget...
Két oroszt is legyűrt Robin Söderling a rotterdami férfi tenisztornán. A svéd játékos az elődöntőben Nyikolaj Davigyenkot győzte le, a mai döntőben pedig Mihail Juzsnyij ellen nyert.
Robert Gibbs, a washingtoni Fehér Ház szóvivője is twitterezni kezdett a hétvégén, hogy gyorsabban tudja tájékoztatni követőit az eseményekről. Gibbs helyettese, Bill Burton már jó ideje...
Magyarország és Szlovákia viszonyát kívánja javítani a British Council azon kezdeményezése, amely az iskolákban úgy oktatná a két ország életét érintő eseményeket, hogy a történéseket magyar és szlovák szemszögből is körbejárja. A javaslat szerint a kölcsönös megismerés jelentheti a megbékélést.
Farsangvasárnap van, a keresztény világban a legnagyobb bálok ideje. Riótól Velencéig mindenütt ropják a táncot, és persze nem maradhat ki Mohács sem, a török időkre utaló busójárással. Az év egyik legvidámabb napját az elkergetésre váró tél is mosolyogva köszöntötte ma.
Messze még a görög adósságválság vége, de a jövő héten újabb megrázkódtatás is várhat a felzárkózó piacokra: visszaköszön a dubaji adósságválság, amely ősszel elsőként siklatta ki a felzárkózó piaci javulást. (MTI)
Egyre többen ellenzik a német kormánykoalícióban és közgazdászok közül is Görögország esetleges megsegítését - ez tűnt ki a Welt am Sonntag című lap vasárnapi beszámolójából. (MTI)
A héten megerősítést nyerhet, hogy már nem Japáné a második számú gazdaság a világon, hanem Kínáé, azonban ez a fejlemény nem csupa bánat a japánok számára. (MTI)
Maskarákba öltözve, zajos csinnadrattával búcsúztatták a telet a busók Mohácson vasárnap. A busójárás tetőpontjának tekinthető napon számos izgalmas és színes programmal várták a több tízezer érdeklődőt.
Valentin napra összeszedtünk néhány meglepő adatot. Hányszor találkozott Rómeó és Júlia? Hány nővel fekszik le egy férfi életében? Hány agglegény lesz Kínában 2020-ban?
Az amerikai külügyminiszter vasárnap ismét figyelmeztette Iránt, hogy gondolja át veszélyes nukleáris programját, mert különben nem hagy más lehetőséget a nemzetközi közösségnek, mint hogy...
Első összecsapásán vereséget szenvedett, így bár további három mérkőzését megnyerte, csak a kilencedik helyen végzett a magyar férfi kardcsapat a moszkvai Világkupa-versenyen.
Ünnepélyes keretek között nyitották meg Szingapúr első kaszinóját vasárnap a Resorts World Sentosa szabadidőközpontban - számolt be a ceremóniáról a helyi média.
Hatszor többet ér tíz font a magyar vasúton, mint a briten - legalábbis az ennyiért megtehető távolság alapján. A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - átfogó felmérése azt hozta ki, hogy a brit...
Hat ittas járművezetővel, három kerékpárossal, két autóssal és egy motorossal szemben intézkedtek a rendőrök egy szombatról vasárnapra virradóra tartott razzián Hódmezővásárhelyen.
A bolíviai ügyészség szerint Belovai István révén állt kapcsolatban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) Rózsa-Flores Eduardo, aki állítólag terrorista csoportot szervezett bolíviai szeparatista erők szolgálatában.
A brit rendőrség nyomozást indított, a BBC pedig bocsánatot kért vasárnap, miután egy skót rögbiszurkoló egy élő tévéműsorban mutatta meg, hogy a hagyományoknak megfelelően nem hord alsónadrágot skótszoknyája alatt. A drukker a péntek esti híradóban fedte fel magát.
A svájciak 62 százaléka ragaszkodik a banktitok megőrzéséhez - ez derült ki egy reprezentatív felmérésből, amelyet vasárnap közölt a svájci sajtó. A nemzetközi pénzügyi közvélemény - nem utolsó...
A svájciak 62 százaléka ragaszkodik a banktitok megőrzéséhez - ez derült ki egy reprezentatív felmérésből, amelyet vasárnap közölt a svájci sajtó- tájékoztat az MTI.
Az áprilisi országgyűlési választáson három "ágról" juthatnak mandátumhoz a képviselők: egyéni választókerületből, területi listáról vagy országos listáról.
A Balassi Bálint-emlékkard egy rangos magyar és európai irodalmi díj, amelyben minden évben egy magyar és egy külföldi – idegen anyanyelvű – költő részesül. Az átadási ünnepséget hagyományosan február 14-én, Bálint napján a budai Gellért Szállóban rendezik. A műfordítói kardot olyan irodalmárok kapják, akik a magyar költészetet – benne Balassi verseit – ültetik át anyanyelv...
Csáky Pál szerint Szlovákiában szükség volna egy átfogó kisebbségi törvényre, mert az országban immár húsz éve ízléstelen politikai játszma folyik a nemzeti kisebbségi kérdéssel, a magyar kártyával.
A görög kormánynak meg kell értenie, hogy rendbe kell hoznia államháztartását, de ha minden tőle telhetőt megtesz, akkor Európa szolidárisan mellette fog állni, segítésre készen - mondta Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök és pénzügyminiszter, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke. (MTI)
Finnországban lehetővé vált, hogy a bérbe vett lakásért szexszel fizessen a bérlő. Persze csak akkor, ha a mindkét fél szabad akaratából választja a fizetésnek ezt a módját.
A nehéz pénzügyi helyzetbe került Görögország lesz a fő téma az euróövezet pénzügyminisztereinek hétfő esti brüsszeli megbeszélésén, majd kedden, az összes uniós ország részvételével tartandó...
A Honvédot a Kőér utcában is simán legyőzte a belgrádi Partizan a férfi vízilabda Euroliga vasárnapi, főtáblás csoportmeccsén, miáltal öt forduló után is százszázalékos maradt.
Hazánk egyik legfontosabb állami jelvénye a magyar címer, amelynek elemei több száz éves történelmi múltra tekinthetnek vissza. A Magyar Nemzet Online „Magyar ereklyék és jelképek” című sorozata első részében Bertényi Iván történész, a magyar heraldika elismert szaktekintélye mutatja be Magyarország jelenlegi címerének jelképeit…