2010. február 3. szerda

febr. 3
18:42
A Dreher nem is kerülhetett volna rá a feketelistára? (Privátbankár)
Az APEH ma közzétett feketelistájából kiderül, hogy a sörgyár majd 500 millió forintos adóhiányt halmozott fel - ezzel a mutatóval pedig épp nem szerepel a tíz legjobban eladósodott magyar cég között
febr. 3
18:44
Magyarok vizsgálják a hab viiselkedését az űrben (Privátbankár)
A habok viselkedését mikrogravitációs körülmények között vizsgálja egy magyar berendezés
febr. 3
18:45
Kína óva inti Amerikát (Infostart)
Kína megszakította katonai cserekapcsolatait az Egyesült Államokkal, miután Washington bejelentette: csaknem 6,5 milliárd dollár értékben ad el fegyvereket Tajvannak. Kína szerint ez durva beavatkozás a saját belügyeibe, a szigetet ugyanis saját tartományának tekinti.
febr. 3
18:45
Ophélie apja gyilkosság miatt feljelentést tett (Metropol)
A BRFK nem kívánta kommentálni azt a francia napilapokban szerdán megjelent hírt, hogy emberrablás és szándékos emberölés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a párizsi ügyészségen a Budapesten tavaly eltűnt, majd két hónappal később a Dunában megtalált francia diáklány, Ophélie Bretnacher apja.
febr. 3
18:45
Felfüggesztett börtön a hamis mozgássérült parkolási engedélyek ügyében (Metropol)
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt két embert a Fővárosi Bíróság szerdán mozgássérülteknek járó parkolási engedélyekkel kapcsolatos vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt.
febr. 3
18:47
Svájc befogad két ujgur guantánamói foglyot (Metropol)
Svájc "emberbaráti megfontolásokból" befogad két ujgur nemzetiségű foglyot a bezárásra ítélt guantánamói amerikai börtöntáborból - jelentette be szerdán Bernben Eveline Widmer-Schlumpf igazságügyi miniszter.
febr. 3
18:48
Az MSZP-t nem érte meglepetésként, hogy az MSZDP önállóan indul (Alternatív Energia)
Nem érte meglepetésként az MSZP-t az a hír, hogy országos listát állít és a szocialista párttól elszakadva önállóan méretteti meg magát a tavaszi parlamenti választásokon a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) - reagált Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke Bogár Ferenc MSZDP-alelnök szerdai bejelentésére.
febr. 3
18:48
Budaházy a mentelmi jog mögé bújhat (HírTV)
A mentelmi jog mögé bújhat Budaházy György: a terrorcselekményekkel gyanúsított előzetes letartóztatásban ülő férfi egyéni képviselőként indulna a következő választásokon.
febr. 3
18:48
Forradalmat él át az amerikai feldolgozóipar? (ProfitLine)
Évtizedek óta a legradikálisabb átszerveződésen megy keresztül az amerikai feldolgozóipar, a cégek a recesszió nyomán gyökeresen újragondolják üzletpolitikájukat - mutatott rá a The Wall Street Journal szerdai cikkében. (MTI)
febr. 3
18:50
Nyakó István: aki ma beszélni mer a Fidesz "titkos programjáról" az "politikai értelemben halott" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Varga Mihály szerepeltetése a Fidesz országos listáján azt jelenti, hogy az ellenzéki párt a svéd nyugdíjmodell bevezetését tervezi.
febr. 3
18:57
A Ford és a GM erőteljes forgalomnövekedése, a Toyota visszaesése (hirado.hu)
Toyota 15,8 százalékos visszaesést regisztrált 2009 januárjához viszonyítva
febr. 3
18:59
Megkezdődött Almássy Kornél Dávid Ibolya ellen indított polgári pere (hirado.hu)
Almássy szerint Dávid megsértette a jó hírnévhez fűződő jogát, az MDF elnöke viszont azt mondja: ő mindössze egy bizonyos politikai magatartást nevezett kifogásolhatónak
febr. 3
19:00
Rohannak a magyar nyugdíjasok az egyetemre! (Privátbankár)
Nyugdíjas egyetem nyílik jövő héten Győrött; programjai iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt, s jelzi, hogy az idősebb korosztály is igényli az új ismereteket
febr. 3
19:01
Tbc-járványveszély van Faddon (hirado.hu)
A községben mintegy ötven ember szűrését rendelte el az ÁNTSZ
febr. 3
19:02
Új népbetegségek a láthatáron? (Privátbankár)
Folyamatosan emelkedik az élelmiszerérzékenységben, különösen a gluténérzékenységben és laktózintoleranciában szenvedők száma
febr. 3
19:03
BKV-ügy: három gyanúsítottat őrizetbe vettek (Metropol)
Regőczi Miklóst, a BKV Zrt. volt vezérigazgató-helyettesét, Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt és Mesterházy Ernő városházi főtanácsadót is őrizetbe vette szerdán a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt a BKV-val kapcsolatos nyomozás során.
febr. 3
19:03
Korózs: egymillió emberről hallgat a Fidesz + videó (ATV)
"Semmit nem mond a Fidesz arról, hogyan kapja meg járandóságát 1,072 millió özvegy és árva" - mondta Korózs Lajos szociális és munkaügyi államtitkár az ATV Jam című műsorában.
febr. 3
19:03
Vádirat egy rendszer ellen (Metropol)
Michael Moore Amerika ellen - a harc újabb felvonásához ért a magyar mozikban holnap látható Kapitalizmus: Szeretem! című filmmel.
febr. 3
19:06
Orbán: a megbízhatatlan kormányzati döntések korszaka lejárt (Alternatív Energia)
Orbán Viktor azt javasolta a német befektetőknek, ha vannak terveik Közép-Európában, akkor Magyarországot a komoly, esélyes országok közé sorolják
febr. 3
19:06
Port-au-Prince-ben egyre feszültebb a légkör (Kripto Akadémia)
A haiti főváros, Port-au-Prince utcáin szerdán emberek tömegei vonultak fel azt követelve a kormánytól, hogy biztosítson nekik munkát és élelmet.
febr. 3
19:06
A MÁV-nál nagyobb csontvázak vannak, mint a BKV-nál? (HírTV)
Még a BKV-botrányainál is kínosabb ügyek pattanhatnak ki a MÁV-nál - mondta el a Lánchíd Rádiónak adott interjújában a Vasúti Hivatal volt elnöke.
febr. 3
19:08
A Ferrari volt a leggyorsabb (HírTV)
Továbbra is a Ferrari a leggyorsabb a Forma 1-es csapatok valenciai tesztelésén. A spanyol versenypályán szerdán már Fernando Alonso körözött a tűzpiros autóval és 0,3 másodperccel gyorsabb volt, mint csapattársa Felipe Massa a keddi napon.
febr. 3
19:15
Felakasztotta magát a robbantó (BorsOnline)
Minden bizonnyal nagyon sötéten látta a jövőjét az a mezőtúri férfi, aki gondosan eltervezte a halálát, sőt valamiért arra is ügyelt, hogy a lakása se maradjon már meg épségben. Öngyilkossága előtt valamilyen módon elindított egy folyamatot, ami végül robbanáshoz vezetett.
febr. 3
19:15
A könnyű bor csökkenti a bélrák kockázatát (Infostart)
A mérsékelt alkoholfogyasztás jót tesz a szívnek, de ha kisebb alkoholtartalmú bort iszunk, akkor a rosszindulatú daganatok kockázatát is csökkenthetjük. A könnyű borok jótékony hatásáról a World Cancer Research Fund (WCRF) legújabb közleménye számol be.
febr. 3
19:15
Vállalati csődhullám Európában (hirado.hu)
A Creditreform szerint Kelet-Európában tavaly 44 százalékkal nőtt a fizetésképtelenné vált cégek száma
febr. 3
19:18
Magyarok vizsgálják a hab viselkedését az űrben (Privátbankár)
A habok viselkedését mikrogravitációs körülmények között vizsgálja egy magyar berendezés
febr. 3
19:20
Rengeteg az eladatan lakás - most érdemes bevásárolni (Privátbankár)
Idén valószínűleg még az első félévben tetőzhet az eladatlan készlet a budapesti újlakás-piacon. A vevőknek a most általánosan jó alkupozíció, az illetékcsökkenés, illetve a márciustól szigorodó hitelfeltételek mellett azért sem érdemes halogatni a vásárlást, mert ha beindulnak az új építések, mindenképpen magasabb árakkal kell kalkulálniuk
febr. 3
19:21
Megkezdődött az Almássy kontra Dávid polgári per (Metropol)
Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon szerdán Almássy Kornél független országgyűlési képviselő Dávid Ibolyával, az MDF elnökével szemben indított polgári pere.
febr. 3
19:24
Még a választások előtt ítélet születhet a Zuschlag-perben (HírTV)
30 millió forinttal tartozik a szocialisták ifjúsági szervezete egy debreceni kft.-nek. A Fiatal Baloldal még 2003-ban szervezett tábort Debrecenbe. A számlát mégsem a FIB, hanem a Zuschlag-perben szereplő Hoppá Egyesület nevére kérték. A Zuschlag-ügy szerdai tárgyalásán a bíróság nem fogadta el azt az ügyészi indítványt, melyben a vádhatóság a fegyveres rablással gyanúsított volt kecskeméti…
febr. 3
19:24
Az amerikai szenátus elítélte a Google elleni kínai hackertámadásokat (Kripto Akadémia)
Az amerikai törvényhozás felsőháza, a szenátus határozatban ítélte el a Google internetes szolgáltató elleni kínai hackertámadásokat - jelentette szerdán az NBC hírtelevízió.
febr. 3
19:33
Piercingekkel szurkálta tele macskáit - sokkoló fotóval (BorsOnline)
Megkezdődött annak az állatkínzás vádjával letartóztatott amerikai nőnek a tárgyalása, aki kölyökmacskákat aggatott tele testékszerekkel. Holly Crawford állítása szerint azért szurkálta meg a cicusokat, mert „aranyosan” néztek ki a testékszerekkel.
febr. 3
19:33
Újabb rakétát indítottak Gázából izraeli terület ellen (hirado.hu)
A lövedék Szderót város közelében robbant fel
febr. 3
19:33
Három ok, amiért érdemes most részvényt venni (Portfolio)
A tavalyi évben kezdődött részvénypiaci rally idén is folytatódhat, amit három tényező is támogathat - véli a Barclays vagyonkezelési üzletágának az EMEA régióért felelős befektetési stratégája. ...
febr. 3
19:35
Elhunyt a németek kedvence (hirado.hu)
Szerdán elaltatták Schöpfit, az ötvenéves elefánttehenet
febr. 3
19:36
Rengeteg az eladatlan lakás - most érdemes bevásárolni (Privátbankár)
Idén valószínűleg még az első félévben tetőzhet az eladatlan készlet a budapesti újlakás-piacon. A vevőknek a most általánosan jó alkupozíció, az illetékcsökkenés, illetve a márciustól szigorodó hitelfeltételek mellett azért sem érdemes halogatni a vásárlást, mert ha beindulnak az új építések, mindenképpen magasabb árakkal kell kalkulálniuk
febr. 3
19:39
Navracsics Tibor: Magyarország újra a becsületes emberek országa lesz (Infostart)
Magyarország újra a becsületes emberek országa lesz - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán Sümegen egy lakossági fórumon.
febr. 3
19:41
Kövér László: a BKV a rendszert szimbolizálja (Infostart)
Kövér László szerint a BKV szimbolizálja azt a rendszert, amelyet az MSZP-SZDSZ-koalíció az elmúlt nyolc esztendőben kiépített annak érdekében, hogy milliárdokat szivattyúzzanak ki a közpénzekből.
febr. 3
19:42
Költségvetési trükközés Görögországban? (HírTV)
A költségvetési trükközés miatt Görögország ellen már eljárást indított az Európai Bizottság. A testület ugyanakkor támogatja a görög kormány válságkezelő intézkedéseit.
febr. 3
19:42
Az életmód és a rákos betegségek összefüggései (WebBeteg)
Az UICC szerint a rendszeres mozgás, az egészséges táplálkozás, a visszafogott alkoholfogyasztás, a kevésbé intenzív napozás, valamint a dohány kerülése csökkenti a rák kockázatát.
febr. 3
19:48
Schumacher nem számít azonnali győzelmekre (F1világ)
Michael Schumacher ugyan meg volt elégedve az e heti teszten elvégzett munkával, mégis úgy gondolja, hogy a Mercedes új versenygépe nem lesz elég erős ahhoz, hogy már az első futamokon harcba szálljon a győzelemért.
febr. 3
19:51
Melyik Magyarország legkedveltebb kórháza? (Privátbankár)
Átadták az Év kórháza elismerést, a végső győztes minden kategóriában első helyezett lett. A díj nem esik egybe a szakmai érvekkel, a betegek szavazhattak
febr. 3
19:51
Meghalt Schöpfi, az ötvenéves elefánttehén (Infostart)
Hosszan tartó betegeskedés után szerdán el kellett altatni Schöpfit, a drezdai állatkertben élő ötvenéves indiai elefántot.
febr. 3
19:51
USA: nem sikerült pluszba lendülni (Portfolio)
Fordult napközben a hangulat az amerikai tőzsdéken, az irányadó amerikai indexek végül vegyesen zártak. A technológia túlsúlyos Nasdaq a tegnapi záróérték közelében fejezte be a kereskedést, a Dow 0...
febr. 3
19:53
Elszállították a bombát a belvárosi ház tetőszerkezetéből (Infostart)
Nem sokkal este 7 óra előtt elszállították azt a második világháborús robbanó szerkezetet, amelyet szerdán kora este találtak Budapesten, egy V. kerületi lakóház felújításán - közölte a tűzszerészek ügyeletes parancsnoka
febr. 3
19:57
Demszky a sajtóból értesült a Mesterházy Ernő elleni nyomozásról (Infostart)
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere csupán a sajtóból értesült tanácsadója, Mesterházy Ernő elleni nyomozásról, amit a BKV tanácsadói szerződései kapcsán indított a rendőrség.
febr. 3
19:57
Gázából újabb rakétát indítottak izraeli terület ellen (Metropol)
Ismét rakétatámadás érte szerda este a Hamász uralta Gázai övezet északi részéből Izrael déli körzetét, de sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem esett - közölték izraeli katonai forrásból.
febr. 3
19:57
Magyar vereségek az Euroligában (Metropol)
Súlyos vereséget szenvedett a Honvéd a férfi vízilabda Euroliga főtáblájának 4. csoportkörében: a magyar együttes szerdán a montenegrói Budva vendégeként maradt alul nyolc góllal a C jelű négyesben. A Pro Recco idegenben vágott vissza az Egernek, a Vasas Kotorban maradt alul két góllal.
febr. 3
19:59
Romániában leállították a H1N1-vakcina tesztelését (Metropol)
Ideiglenesen leállították a H1N1 influenza elleni védőoltásnak az aradi, illetve temesvári gyerekeken végzett tesztelését, mivel az elmúlt napokban ez az ügy súlyos viták tárgya volt Romániában - jelentette be szerdán Bukarestben a Cantacuzino immunológiai intézet igazgatója.
febr. 3
20:00
Kecskeméten készült animáció is versenyben van az Oscar-díjért (Spa Trend Online)
Bekerült az Oscar-jelöltek közé a Kells titka (The Secret of Kells) című egész estés animációs film, amely jelentős részben a kecskeméti stúdióban készült - közölte szerdán a Magyar Filmunió az MTI-vel.
febr. 3
20:00
Jobboldali orvosoktól és tanároktól félti családját az MSZP kormányfőjelöltje (+videó) (HírTV)
Felháborodtak az orvosok a szocialista miniszterelnök-jelölt kijelentésén. Mesterházy Attila vasárnap nyugdíjasok előtt tartott beszédében azt mondta: nem akar olyan országban élni, ahol attól kell tartania, hogy édesapja baloldali kötődése miatt nem kapja meg a megfelelő ellátást.

Keresés