Az EUR/USD tovább erősödik, és célba vette az 1,3741-es szintet, mely fölött potenciál nyílhat 1,3795-ig. A német fogyasztói árak a revízió szerint is változatlanul éves szinten 0,8%-kal emelkedtek. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A bankok nem hajtottak végre drámai változtatásokat a magatartási kódex hatályba lépése előtt. Meglepő módon a 2010-es év első hónapja sem hozott változást ezen a területen, mára azonban oldódni látszik a bankok visszafogottsága....
Egy csaknem 10 milliárdos veszteséget hozó esztendő után 2009 negyedik negyedévében visszatért a nyereséges működéshez a UBS. A svájci bankóriás 1.21 milliárd svájci frankos nyereséget ért el a...
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált, adózott nyeresége 22,8 százalékkal nőtt tavaly, 51,046 milliárd forintot tett ki - közölte a társaság kedden a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS)...
Kiürülnek – legalábbis papíron – a zalai megyehatár közeli somogyi falvak, mert lakói egyre nagyobb számban jelentkeznek át nagykanizsai lakcímre – tudta meg a Magyar Nemzet.
Finanszírozás hiányában továbbra sem tudja elindítani 120 millió eurósra tervezett kolozsvári ingatlanfejlesztését a romániai magyar milliárdos, Pászkány Árpád. A Ziarul Financiar cikke szerint ezzel...
A tűzoltók arra kérik a háztulajdonosokat és üzemeltetőket, hogy az ereszekről lógó jégcsapok eltávolítását maguk végezzék vagy vállalkozókkal végeztessék el, nekik ugyanis erre nincs kapacitásuk - mo...
Hóátfúvás miatt három út még járhatatlan, több pedig igen nehezen járható Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a közútkezelő társaság megyei ügyelete hétfő reggel. Nem lehet közlekedni a...
Télen nemcsak a madarak etetésére, hanem az itatásukra is oda kell figyelni - hangsúlyozta az InfoRádióban a Magyar Madártani Egyesület munkatársa. Orbán Zoltán szerint mindez nagy könnyebbséget és biztonságot jelent az állatoknak, de csak akkor, ha a gondoskodás folyamatos, és egész télen át tart.
A vállalatfelvásárlásoknak köszönhetően immár a négy legnagyobb söripari konszern adja a világ sörgyártásának több mint a felét - írja elemzésében a Plato Logic piackutató vállalat. A négy legnagyobb...
Az erősödő adósságválság-félelmek miatt a tervezettnél tovább maradhatnak érvényben az Európai Központi Bank likviditásfokozó intézkedései - vélik elemzők. A még életben levő likviditásfokozó...
Javulóban a nemzetközi befektetői hangulat a tegnapi amerikai részvénypiaci csökkenés után, de a hangulat még nem mondható egyértelműen pozitívnak. Mindenesetre a forint kissé erősödni tudott tegnap...
Folytatta tegnap megkezdett óvatos erősödését az euró a dollár ellenében, mivel a befektetők arra spekulálnak, hogy a csütörtöki uniós tanácskozáson a görög probléma kezelése áll majd a középpontban....
Február 11-én, a betegek világnapján ismét zöld szalag kitűzésével tiltakoznak a kormány egészségügyet érintő pénzügyi megszorításai ellen a szombathelyi Markusovszky Kórházban - közölte a kórház...
Egy szocialista politikus is volt abban a cégben, amely tavaly a HospInvest tulajdonában álló gyöngyösi kórház felszámolását végezte - tudta meg a Magyar Nemzet.
Az ukrajnai elnökválasztáson alulmaradt Julija Timosenko kormányfő úgy döntött, soha nem ismeri el törvényesnek Viktor Janukovics ellenzéki vezető választási győzelmét - írta kedden az Ukrainszkaja Pravda című lap.
Idén szeptemberhez képest egy év haladékot kaptak az óvodák arra vonatkozóan, hogy minden hároméves gyereket fel kell venniük a körzetükből. De ha van elég hely, a 2,5 évesek is járhatnak már óvodába....
A tegnapi szintek közelében, picit alatta nyithat a BUX, a nap további részében pedig tegnapohoz hasonlóan tapogatózás, iránykeresés lehet jellemző - véli Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője. ...
Off-shore tulajdonosi hátteréből kikerülve a Töröcskei István kezében lévő T and T Zrt. tulajdonába kerülhet az SPE Bank Zrt. - tudta meg a Napi Gazdaság. Tavaly kapta meg a PSZÁF-tól a működési...
A külkereskedelmi mérleg 2009 decemberben 375 millió euró (106 milliárd forint) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 457 millió eurós (132 milliárd forintos) javulását jelenti 2008 decemberéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az első becslés alapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,40 pontos emelkedéssel, 20.497,51 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,97 százalékos erősödést jelent. A vezető nyugat-európai tőzsdék csökkenéssel nyitottak.
A Richter Gedeon Nyrt. csoportszintű adózott nyeresége 22,8 százalékkal nőtt tavaly és meghaladta az 51 milliárd forintot - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány szerint készült ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,40 pontos emelkedéssel, 20.497,51 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záróértékéhez képest a mutató így 0,97 százalékkal erősödött. A mai napon...
A legmagasabb mininálbért Luxemburgban fizetik, az itt dolgozók 1641 eurót keresnek havonta. Ugyancsak jó minimálbért kapnak az írek, a hollandok és a franciák is.
Az európai tőzsdék még a néhol pozitív technológiai heti teljesítményen felbuzdulva pozitív mérleggel zárták a napot, de az amerikai parkettek már jókora mínuszban fejezték be a kereskedést, köszönhetően az alapanyagok és a pénzügy szektor botladozásának. (Solar Capital)
Tavaly év végi ígéretéhez híven több hatóságnál is feljelentést tett a Humet ellen Civin János - írja a Napi Gazdaság. A PSZÁF az elmúlt napokban több témában is piacfelügyeleti eljárást kezdett a...
Egy szécsényi pénzintézet négy dolgozója ellen folytat büntetőeljárást a rendőrség, a már elbocsátott munkatársakat sikkasztással gyanúsítják - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Néhány napja azt fejtegettük, hogy az árfolyam várhatóan a decemberi rally tükörképét mutatja fel az árfolyam a csökkenésben is, ami gyakorlatilag többé kevésbé igaz is volt. (Solar Capital)
Ma folytatódik a Malév közgyűlése, amelyen a Népszabadság szerint a tulajdonosok javaslatot tesznek a légitársaság helyzetének rendezésére, ez pedig azt feltételezi, hogy megállapodás született az...
Közel 30 százalékkal nőtt a lengyel nyugdíjalapokban kezelt vagyon 2009-ben, a 10 milliárd eurós növekedés fel részben a tőkebeáramlásnak (járulékfizetésnek) volt köszönhető. A nem egyszer magas...
Kimentettek a földrengés sújtotta haiti főváros romjai alól egy férfit, aki talán egy hónapig is lehetett a törmelékek alatt - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. A csatorna honlapján...
A kedvező japán megrendelési adatok ellenére is nyereségeket könyvelt el a dollár a jennel szemben. Az USD/JPY a 90,00-es érték felé halad. 89,63 fölött gyorsan elérhetik az értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Szabad Demokraták Szövetsége egyetért a Demszky Gábor főpolgármester hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elhangzottakkal - írja a párt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Halasztaná az interchange-díjat maximalizáló törvényi szabályok hatálybalépését a Pénzügyminisztérium. Erre a lépésre ebben a parlamenti ciklusban már csak egyetlen esélye - a február 15-i ülés - maradt a minisztériumnak - írja a Napi Gazdaság....
Bogsh Erik, a Richter vezérigazgatója pozitívan értékelte a 2009-es esztendőt, amihez nem csak a forint gyengülése, illetve a Forest-től kapott két kutatási ellentételezés, hanem a társaság belső...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,40 pontos emelkedéssel, 20.497,51 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,97 százalékkal erősödött.
Az EUR/CHF-et továbbra is valamivel 1,4700 alatt jegyzik. A piaci szereplők szerint 1,4600 és 1,4700 között lehet az SNB fájdalomküszöbe a frankot illetően. Short-támadások esetén fennáll az intervenciók veszélye. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Rekordösszegben fogadnak a piacon az euró további gyengülésére - írja a Financial Times a CME Group adataira hivatkozva. A közös európai valuta komor kilátása nem meglepő az euróövezeti...
A külkereskedelmi mérleg 2009 decemberben 375 millió euró (106 milliárd forint) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 457 millió eurós (132 milliárd forintos) javulását jelenti 2008 decemberéhez...
Egyedülálló volt Mesterházy Ernő szerződése a főpolgármesteri hivatalban - állítja Budapest főjegyzője. Azt is kuriózumnak tartja, hogy Demszky Gábor állományba nem tartozó tanácsadójaként ilyen széles hatáskörrel rendelkezett.
2009. decemberben - a KSH első becslése szerint - a kivitel értéke 1324 milliárd forintot (4881 millió eurót), a behozatalé 1217 milliárd forintot (4506 millió eurót) ért el. A Központi Statisztikai H...
Günther Nonnenmacher a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója elemzésében megjelöli azt a három országot, amely hazája külpolitikájában a legnagyobb jelentőséggel bír. Így vizsgálja Németország bilaterális kapcsolatait az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Izraellel.