Ezt a rendkívüli időjárást senki nem tudta előre jelezni, és egyetlen meteorológus sem érti az okát. Az biztos, hogy a nagy globális, és a kis helyi előrejelzők össze-vissza beszélnek, és a bevált modellek egyszerűen nem értik a mostani európai időjárást.
Még messze van a BKV-botrány vége, de már most is hosszú felsorolni, kiket mivel gyanúsít a rendőrség a közlekedési társaságnál és annak holdudvarában.
Az alma nemcsak frissen, de feldolgozva is különleges hatással bír: csökkenti a hasmenést, megelőzi az asztmát, kiegészíti a fogyasztó diétát. Az almaecet és almatea pedig még ennél is többet kínál!
Az ipari termelés volumene 17,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2008-ban. A munkanélküliek száma 442,1 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig, 10,5 százalék. 2010 első hónapjaiban további visszaesésre kell számítani. A kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 7,8 százalékkal, az év első tizenegy hónapjában átlagosan 5,0 százalékkal volt kevesebb.
A vidékies hangulatú régi tárgyak különleges bájt és egyedi stílust árasztanak. Néhány trükkel te is becsempészheted a népmesék világának hangulatát az otthonodba!
A 2009. novemberben éves alapon mért 3.3%-os visszaesés után decemberben 8.8%-os bővülés következett be a magyar exportban - közölte ma az előzetes adatot a Központi Statisztikai Hivatal. Ez azt...
Manapság rengetegen küzdenek a súlyukkal. Míg a férfiak csak akkor kezdenek el fogyókúrázni, amikor már az egészségük a tét, addig nőtársaságban mindennapos téma a fogyókúra.
Bár Amerikát nap végére lenyomták, a futuresek jelenleg pluszosak, és Ázsiában is inkább emelkedést láthattunk ma reggel. Ennélfogva nem meglepő, hogy a BUX felfelé nyitott, a hazai benchmark 1.5%-os...
A Szabad Demokraták Szövetsége egyetért a Demszky Gábor főpolgármester hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elhangzottakkal - írja a párt az MTI-hez eljuttatott közleményében. Hangsúlyozzák, hogy a...
Januárban a várt 1,0% helyett 0,7%-kal emelkedtek a cseh fogyasztói árak (előző: +1,0%). Az EUR/CZK-t továbbra is 26,100 körül jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Még egy hetük van a döntésre azoknak, akik idén a szja-bevallásukat az adóhatósággal akarják elkészíttetni az egyszerűsített bevallás keretében. Az erről szóló, kitöltött, aláírt nyilatkozatokat ugyanis február 15-ig küldhetik vissza az arra jogosultak. Idén bővült azok köre is, akik élhetnek "az adóhatósági szja-bevallás elkészítésével", hiszen az egyszerűsített közteherviselés szabályai szerint…
Csaknem kétszáz ember ellen emeltek vádat a Fülöp-szigeteken egy tavaly novemberi mészárlás ügyében - közölte kedden az ügyészség. November végén a szigetország déli részén, Maguindanao...
Az euró némiképp növelte nyereségeit, és 1,3744-re emelkedett a dollárral szemben. Az EUR/GBP 20 pipet nyert 0,8786-ig. A deviza csupán a jennel szemben maradt alul, és az EUR/JPY-t 123,00-on jegyzik. 16.00-kor teszik közzé az amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek decemberi mutatóit (előrejelzés. +0,5%, előző: +1,5%). 23.00-kor várható az amerikai ABC-fogyasztói bizalom február 7-i heti…
27 nappal a földrengés után túlélőt találtak a földrengés sújtotta Haitin. Az orvosok elmondták, hogy elmeállapota nagyon zavart, a jelek szerint időnként azt képzeli, még mindig a törmelék fogságában van.
Érdemes ellenőrizni nyilvántartott adatainkat, ha nem akarunk húsz-harminc év múlva azzal szembesülni, hogy több éves munkaviszonyuknak nincs nyoma, így ezek az évek nem számítanak bele a szolgálati időbe, így nyugdíj sem jár utána.
Váratlan mértékben emelkedett decemberben a német export, mely egyébként már a negyedik emelkedés egyhuzamban, mindez pedig az élénkülő globális igényeknek köszönhető.
Napjaink divatos témája a léböjt. A méregtelenítés manapság trendi dolog, az egynapostól a többhetes léböjtkúrákig sokféle recept, módszer kering a világhálón.
Mind a cseh, mind a lengyel kabinet új konvergencia programot fogadott el, amely közelíti a két országot az euróövezeti tagsághoz, de konkrét csatlakozási céldátumot egyik sem tartalmaz. ...
Beszáll az Areva a napenergia-üzletbe. A főként atomenergiával kapcsolatos tevékenységeiről ismert francia cég az egyesült államokbeli Ausra vállalat felvásárlásával kezdi meg piaci szereplését a...
Szigorúan elkülönítve vizsgálják Mosdóson azt a kilenc gyermeket, akik egy 29 éves faddi asszonytól elkaphatták a tbc-baktériumfertőzést - írta keddi számában a Somogyi Hírlap. Major Tamás...
Megjelent a bíróság előtt hétfőn Charlie Sheen és Brooke Mueller. Az amerikai színész a vádak szerint karácsonykor késsel fenyegette meg feleségét. A 44 éves filmsztárnak erőszak kezelési terápián kell részt vennie.
Az elmúlt hetekben több vagyonadóval sújtott modell is százezreket veszített az értékéből, még az olcsóbb használt kocsik is eladhatatlanná váltak a holtszezon és a vagyonadó miatt. Nem csak a hó roppant súlya, hanem az adóteher miatt is a telepeken ragadnak az ilyen járművek....
Észak-Koreába érkezett kedden az ENSZ politikai ügyekben felelős főtitkárhelyettese, hogy a világszervezet és Phenjan együttműködése megerősítéséről tárgyaljon - jelentette be az ENSZ-főtitkár...
Nem használhatná fel büntetőeljárás során bizonyítékként a magyar adóhivatal, ha Németországhoz hasonlóan adócsalókat leleplező listát vásárolna - mondta az InfoRádiónak a DLA Piper nemzetközi jogi iroda adószakértője. Torma Levente szerint az adóhivatal inkább célzott ellenőrzést, valószínűleg vagyonosodási vizsgálatot indítana az ilyen listán szereplő magánszemélyek ellen.
Az Urálon túli Cseljabinszkból érkező orosz befektetőé lehet a debreceni Aranybika szálló, ha jövő hétfőig kifizeti az első, 800 millió forintos részletet - írta a Hajdú-bihari Napló. A lap szerint a ...
Zöldbankot tervez a Fidesz, amelynek segítségével úgy oldanák meg a panellakások korszerűsítését és energiatakarékos átállítását, hogy az egy fillérjébe sem kerül. Betöltik a hiányzó rendőri állásokat - Orbán interjú a hírTV-ben.
A még mindig túlzott adminisztrációt, bürokráciát, lassúságot és a magas tranzakciós költségeket tartják a legfőbb problémának a nyertes pályázók az európai uniós források hazai felhasználásában -...
Hongkongban és Kínában kisebb károkat okozott a válság, mint az Egyesült Államokban, ami miatt a Fed monetáris, illetve a hongkongi és a kínai gazdaság kondícióinak összhangja megszűnt - véli Janet...
Lenyomta a nagy teljesítményű autómodellek árát a vagyonadó. A kereskedők arra panaszkodnak, hogy százezrekkel, esetleg milliókkal csökkent az egyes kocsik értéke, de még így sem veszik meg azokat.
Készen áll munkájának megkezdésére és az új kihívásokkal való szembenézésre az Európai Bizottság új testülete - hangsúlyozta kedden, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén José Manuel...
Tizenöt ember halálát okozták lavinák Afganisztánban, több mint ötvenen megsérültek, és több százan a hó fogságában rekedtek - közölték kedden a hatóságok.
500 millió forintos alaptőkével hozta létre az 5500 üzlettel működő Coop csoport a Coop Hitel Zrt.-t azzal a céllal, hogy az élelmiszer-kereskedelmi hálózat törzsvásárlói kártyája hitelkártyaként is szolgálhasson a jövőben....
Kisiklott egy vasúti kocsi a Nyugati pályaudvaron - közölte a MÁVINFORM sajtóügyeletese kedden délelőtt. Emiatt több vágányon is szünetel a forgalom, 15-30 perces késések is előfordulhatnak. A balesetben senki sem sérült meg.
Kisiklott a Szolnokról érkező személyvonat utolsó előtti kocsija a Nyugati pályaudvaron kedden fél kilenckor - közölte a Mávinform az MTI-vel. A közlemény szerint a kocsi valószínűleg műszaki hiba...
És eltűrték, igen közösségileg eltűrték, hogy ugyanez az ember a következő lépést sem látva kormányzás helyett kommunikáljon. Felsoroljuk, hogy mi minden ment a lecsóba Őszöd után is? Minek?! Mindenki tudja. Most meg kulturált hangnemről beszélnek. Ezek.
Illegális cselekedetet üldözni nem illegális - mondta az InfoRádiónak a Sea Shepherd ausztrál tengeri emlősvédő csoport önkéntese. Kristóf Veronikát műholdas telefonon értük el az Antarktisz partjaihoz közel a Steve Irwin nevű hajón, amelynek társhajója szombaton megrongálta a japán bálnavadász flotta egyik hajóját.
Munkahelyeken, egészségügyi, közigazgatási vagy önkormányzati intézményekben, a közösségi közlekedés járművein nem gyűjthetnek ajánlószelvényeket az áprilisi országgyűlési választáson induló pártok, illetve jelöltek.
Januárban éves összevetésben 0,7 százalékra lassult a csehországi infláció a decemberi 1 százalékról - közölte a cseh statisztikai hivatal, a CSU. (MTI)
Az APEH által kezelt államháztartási bevételek összességében mintegy 5 százalékkal maradtak el az előző évi teljesítéstől. A bevételek csökkenésében szerepet játszott a gazdasági válság, de az adó-terhelés szerkezetének évközi átalakítása is. A hivatal folytatta szolgáltatásai fejlesztését, ezzel is segítve az adózói kötelezettségek teljesítését. Hatósági eszközeinek alkalmazásakor pedig a…