2010. február 10. szerda

febr. 10
18:24
Tengeri hernyó csak erős idegzetűeknek! (Blikk)
Egy mondás szerint Kínában az asztal kivételével mindent megesznek, aminek lába van – Kordos Szabolcs riportja Kínából.
febr. 10
18:24
Mérgezett konyakkal ölt meg 13 embert a rabló (Blikk)
febr. 10
18:27
Mephedrone: az új legális drog (Alternatív Energia)
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán felkérte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), mérlegelje egy eljárás megindításának lehetőségét a magyar kábítószerpiacon felbukkanó új droggal, a mephedrone-nal kapcsolatban.
febr. 10
18:33
Miért baj, ha túl édesszájú a gyerek? (Infostart)
Az édességet a szokásosnál is jobban kedvelő gyerekek családjának kórtörténetében nagyobb valószínűséggel szerepel alkoholizmus, ők maguk több depressziós tünetet jeleznek - idézte szerdai cikkében amerikai kutatók tanulmányát a LiveScience című tudományos portál.
febr. 10
18:39
Demszky: a Miniszterelnöki Hivatal tévedett (Privátbankár)
A főpolgármester "egy kampányidőszakban tett tévedésnek" ítélte a MeH azon kijelentését, hogy nem szerződött Mesterházy Ernővel. Volt egy 0 forintos megállapodás
febr. 10
18:39
A dél-amerikai országok segélyterveket fogadtak el Haiti számára (Gondola)
A dél-amerikai országok rendkívüli csúcsértekezlete több tervet, köztük egy 300 millió dolláros rekonstrukciós alapot hagyott jóvá a földrengés pusztította Haiti újjáépítésére, miközben folytatja...
febr. 10
18:39
Csütörtökön köszöntik Csoórit (HírTV)
Csoóri Sándor költőt, írót, a Hitel című folyóirat főszerkesztőjét, a nemzet lelkiismeretét a mindenki számára látogatható TF-esték sorozatban (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, Budapest XII., Alkotás u. 44.) köszöntik február 12-én este hatkor.
febr. 10
18:42
Tüdőrák - Mennyi a túlélés esélye? (WebBeteg)
A tüdőrák a rákos halálozások vezető oka világszerte, évente mintegy 1,3 millió embert öl meg. Nem okoz azonnali tüneteket, ezért az érintett emberek többségénél már csak akkor diagnosztizálják, amikor szétterjedt.
febr. 10
18:45
Magyarnak álcáznak 700 ezer hektoliter olasz bort (ATV)
Nem is terem annyi szőlő hazánkban, mint amennyi bort forgalmaznak.
febr. 10
18:47
Kabaré 24, a fanyar gárda: Új nevet kapott a budapesti színház (ATV)
Kabaré 24: Ezzel az új névvel, valamint új műsortervvel várja a közönséget a mai napig Mikroszkóp Színpadként ismert budapesti teátrum.
febr. 10
18:49
Újabb célozgatás! Paris Hiltont eljegyezték? (ATV)
Ezúttal egy díjátadón „üzengetett” párjának.
febr. 10
18:51
A férfiak alábecsülik a szeretet fontosságát (Infostart)
A Valentin-nap megünneplése hazánkban a legfiatalabb, a 15-19 éves korosztály körében a legfontosabb - derül ki a GfK Hungária felmérésének eredményeiből. Február 14-ét elsősorban családi körben töltjük, néhányan baráti társaságban vagy kollégákkal ünnepelnek. Míg a hölgyek e jeles napon főként saját készítésű ajándékkal kedveskednek, addig a férfiak az üzletek polcain keresik a megfelelő…
febr. 10
18:53
Somogyba és Baranyába már ne induljon el hólánc nélkül! (Infostart)
Somogyban kitették a "hólánc használata kötelező" táblákat a 67-es úton, mivel rövidesen nagy mennyiségű hó várható a térségben - közölte szerdán kora este Kőszegi András, a Magyar Közút ügyeletese. Több helyen kitették a táblákat Baranyában is.
febr. 10
18:57
A magyar párok kétharmada elégedett (Privátbankár)
A párkapcsolatban élők 69 százaléka elégedett a kapcsolatával, ha viszont valami nem működik, inkább a nők akarják megoldani a problémákat
febr. 10
18:57
Téli vihar az Egyesült Államok közép-atlanti térségében (Gondola)
Téli vihar, 2. forduló szalagcímmel tudósított a CNN hírtelevízió arról az újabb hatalmas havazásról, amely szerdára virradóra kezdődött és szinte megbénította az Egyesült Államok közép-atlanti...
febr. 10
18:57
Fónagy: Újabb trükkel verik át Magyarországot (HírTV)
A Fidesz határozottan felszólítja a kormányt, hogy álljon el újabb vonalbezárási terveitől és haladéktalanul fejezze be a bezárt vonalakon a berendezések leszerelését – szögezte le sajtótájékoztatóján Fónagy János.
febr. 10
18:57
Megbotlott a BUX a nap végére (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,29 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 20.660,12 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 21,9 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények ára vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.
febr. 10
18:57
Érdekes fejleményeket jósolnak az égitestek - Kezdődik a Tigris éve (Portfolio)
Kínaiak százmilliói várják a holdújévet, mellyel ezúttal a Tigris éve indul el, és az anyagi gyarapodás idejét ígéri a távol-keleti ország lakói számára. A tőzsdéknek ez jó hír, a házasulandóknak...
febr. 10
18:59
Perelhet a Malév miatt az MNV? (Privátbankár)
Két hétig vár az orosz Vnyesekonombanknak (VEB), a Malév privatizációja során vállalt 32 millió eurós garanciájára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), utána jogi lépésekhez folyamodik a garancia...
febr. 10
18:59
Az energiabiztonságról tárgyalnak Budapesten a visegrádi négyek (Gondola)
Az energiabiztonság lesz a központi témája a visegrádi csoport (V4) rendkívüli kibővített miniszterelnöki találkozójának, amelyre február 24-én Budapesten kerül sor. A szlovák küldöttséget Robert...
febr. 10
19:01
Csak a fiatal nők vannak oda a Valentin-napért? (Privátbankár)
A nők, és főleg a fiatalok tartják számon a Valentin-napot, többségüket zavarja is, hogy párjuk nem foglalkozik a szerelmesek napjával - bár a többség keveset tud az ünnep eredetéről
febr. 10
19:01
Több száz levélszekrényt törtek fel két nap alatt a fővárosban (Gondola)
Több száz levélszekrényt törtek két nap alatt a főváros VII., VIII. és X. kerületében; a rendőrség vizsgálja, hogy miket vittek el a postaládákból - olvasható a BRFK honlapján. A közlemény...
febr. 10
19:03
A választók durván fele nem megy el voksolni (Privátbankár)
Negyedével kisebb arányú a részvételi hajlandóság a 2010. áprilisi parlamenti választást megelőzően, mint 2006-ban és 2002-ben volt - mondta az Ipsos Zrt. elnöke
febr. 10
19:03
"Aggályos jelenségek" a pécsi vízműnél (Alternatív Energia)
Az MDF pécsi önkormányzati képviselője, Füredi Péter szerint a baranyai megyeszékhely új vízműcége, a Tettye Forrásház Zrt. megalakulása óta több, jogilag aggályos jelenség tűnt fel. A politikus szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva Winkler Tamás, a cég vezérigazgatója azt közölte az MTI-vel: a Tettye működése, gazdálkodása minden szempontból törvényes, átlátható és megfelelően…
febr. 10
19:03
Forsense: a program, a kampány és a vezető alapján döntünk (Gondola)
A Forsense felmérése szerint a válaszolók relatív többsége a párt választási programját említette a leginkább fontos szempontnak a szavazáskor, a második helyre a pártok elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye került, míg a harmadik helyen a párt első emberének alkalmassága áll.
febr. 10
19:09
Miért ítélnek a magasabb focisták ellen a bírók? (Infostart)
A játékvezetők többször ítélnek a magas labdarúgók ellen egy bizonytalan helyzet elbírálásakor - derül ki egy nagyszabású kutatásból.
febr. 10
19:15
Kordos László őslénykutató Az év ismeretterjesztő tudósa (Infostart)
Kordos László geológus, őslénykutató, a Magyar Állami Földtani Intézet (MAFI) igazgatója vehette át szerdán a Magyar Tudományos Akadémián Az év ismeretterjesztő tudósa díjat, s nevét ezentúl egy csillag viseli.
febr. 10
19:15
Ajánlószelvényeket találtak a patak partján (HírTV)
Egy patak partján találták meg azokat az ajánlószelvényeket, amelyeket még kedden délután loptak el egy postás táskájából Sopronban.
febr. 10
19:15
Újra elutasították a Fidesz Gyurcsány és Veres elleni feljelentését (Gondola)
Ismét elutasította az ügyészség a Fidesz közérdekű adatokkal való visszaélés miatt, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügyminiszter ellen tett feljelentését - mondta el...
febr. 10
19:17
Somogyban kitették a hólánc használatát előíró táblákat (Gondola)
Somogyban kitették a "hólánc használata kötelező" táblákat a 67-es úton, mivel rövidesen nagy mennyiségű hó várható a térségben - közölte a Magyar Közút ügyeletese. A táblákat a 67-es...
febr. 10
19:19
Political Capital Institute: Kelet-Európában van igény a szélsőjobbra (Gondola)
Ezt jelzi a Political Capital Institute extrém jobboldali politika iránti társadalmi fogékonyságot mérő Jobboldali Extremizmus Indexe (DEREX), amely 32 ország adatait hasonlítja össze.
febr. 10
19:21
Kíváncsi rá, ki mennyit keres Magyarországon? (Infostart)
A vidéki városokban az idősebbek, Budapesten a fiatalok kapnak magasabb fizetést - derült ki a Workania állásportál által működtetett Merces online fizetési felméréséből. Nem meglepő módon minden korcsoportban a férfiak jövedelme magasabb a nőkénél.
febr. 10
19:33
Megcsinálták a lehetetlent: törhető a szuperchip (Privátbankár)
Egy amerikai biztonságtechnikai szakembernek sikerült az, amit sokan lehetetlennek tartottak: feltörte a drágább számítógépeken tárolt adatokat védő úgynevezett TPM biztonsági chipet
febr. 10
19:33
Több bűntény is köthető a 15 éveshez (HírTV)
Több mint négy hónap után bukott le az a két fiatal, akik a gyanú szerint még az ősszel kifosztottak egy üzletet Jánoshalmán, majd a télen betörtek egy tanyára is – értesült a HavariaPress.
febr. 10
19:33
Szeptemberben választhatnak új tévéelnököt (Gondola)
A Magyar Televíziót felügyelő kuratórium elnöksége szerdán kiírta a tévéelnöki posztra az új pályázatot - közölte Fehér Zsuzsa. Az MSZP által delegált kurátor elmondta, hogy pályázatokat...
febr. 10
19:35
Kihasználatlanul: nem tudnak belőlünk pénzt csinálni (Privátbankár)
A Facebook és a hozzá hasonló közösségi portálok illetékesei régóta nyugtalankodnak. Népszerűségük látványos növekedése ellenére mindeddig nem találták meg a módját annak, hogy a rengeteg új "barát" és "követő" arányos jövedelmet is hozzon számukra.
febr. 10
19:35
A Medgyessy-féle mélypontra „kapaszkodott fel” az ingatlanpiac (HírTV)
A tavaly nyári mélypont után az egy évvel ezelőtti értékre kapaszkodott vissza a GKI fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke, ami azonban még így is messze elmarad a válság előttitől. Országosan minden területen az árak és bérleti díjak további süllyedésére számítanak a piaci szereplők ebben az évben, és 2002 eleje óta soha ilyen kevesen nem terveztek lakásépítést, -vásárlást, illetve…
febr. 10
19:35
Pengeváltás: Arató Gergely a tanárok kirúgásától retteg – Hoffmann Rózsa intőt írt Aratónak (Gondola)
A pártok kedvenc hancúrterepe minden választási kampányban az oktatás helyzete, a tanárok, pedagógusok fizetése, s így tovább. Az alábbi pengeváltás egy államtitkár és egy vezető oktatási szakember között mindenesetre jellemző eseménye a kampánynak.
febr. 10
19:37
A programok és a hitelesség alapján választ a magyar (Privátbankár)
A Forsense felmérése szerint a válaszolók relatív többsége a párt választási programját említette a leginkább fontos szempontnak a szavazáskor
febr. 10
19:39
Feljelentés, magas vérnyomás, Demszky megszólalt: mai BKV-ügyek + videó (ATV)
Úgy tűnik, napról-napra dagad a közlekedési vállalatkörüli botrány. Összefoglaló.
febr. 10
19:45
Moziban folytatódhat a sikersorozat (Infostart)
Újabb televíziós sikerszéria készül landolni a filmvásznon: a 20th Century Fox film és tévéstúdiója arra szövetkezett, hogy a moziban is esélyt adjon Jack Bauernek, a 24 című akciófilm-sorozat főhősének.
febr. 10
19:45
Időjárás érzékenység - A téli depresszió (WebBeteg)
Már 3500 évvel ezelőtt az egyiptomi papiruszokon is feljegyzéseket találtak, ami egyértelműen összefüggésbe hozza a természet változásait az egészség a betegség állapotával. Ez nem csak az emberek esetében figyelhető meg, hanem az állatvilágban is ugyanúgy jelen van.
febr. 10
19:51
Kizárták a VMSZ-ből Kasza Józsefet (Infostart)
Kizárta a Vajdasági Magyar Szövetségből (VMSZ) szerdán Kasza József tiszteletbeli elnököt és Bunyik Zoltán volt magas rangú vezetőt a párt fegyelmi bizottsága.
febr. 10
19:51
Három ember került kórházba a terézvárosi tűz miatt (HírTV)
Három embert is kórházba szállítottak füstmérgezés miatt, miután tűz ütött ki ma hajnalban egy terézvárosi lakásban - értesült a HavariaPress.
febr. 10
19:51
Kizárták a VMSZ-ből Kasza Józsefet (Gondola)
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) fegyelmi bizottsága szerdán kizárta a pártból Kasza Józsefet, a VMSZ tiszteletbeli elnökét, valamint Bunyik Zoltánt, a VMSZ legfőbb irányító testülete, a...
febr. 10
19:51
Vérlázító bónuszok? - Sok sportoló többet visz haza (Portfolio)
Nem irigyli a JPMorgan Chase vezérigazgatójának 17, és a Goldman Sachs vezérigazgatójának 9 millió dolláros bónuszát Barack Obama. Az amerikai elnök a Bloombergnek adott nyilatkozatában úgy vélte:...
febr. 10
20:03
Műveltség alapján választunk házi kedvencet? (Infostart)
A macskákról régóta az az általános vélekedés, hogy okosabbak, mint a kutyák. Most azonban ez derült ki a gazdáikról is.
febr. 10
20:03
15 százalékkal csökkent az Egis nyeresége (ProfitLine)
Az Egis Gyógyszergyár konszolidáltan 4,123 milliárd forint adózott nyereséget ért el a 2009. október 1-jén kezdődött üzleti évének első negyedévében, 15 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de lényegesen jobbat az elemzők által vártnál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti, konszolidált tőzsdei jelentésében szerdán. (MTI)
febr. 10
20:09
Egy elítéltre bízza pénzügyeit az MDF (HírTV)
Elítéltre bízza pénzügyeit Bokros Lajos új pártja. A Magyar Demokrata Fórum szóvivője megerősítette a Hír Televíziónak, hogy Lengyel Zoltán lesz a párt gazdasági irodavezetője. Veres János ügyvédje, Helmeczy László pedig mentelmi jogot kap az MDF-től.
febr. 10
20:09
Visszavonták a Pécsi Balett vezetőjének leváltásáról hozott döntést (Gondola)
Visszavonta a Pécsi Balett vezetőjének leváltásáról napokban hozott döntését a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója - közölte a teátrum vezetője. Balikó Tamás elmondta: levélben tájékoztatta a...

Keresés