A legtöbb női jelöltet és átlagéletkorban a legfiatalabbakat a Lehet Más a Politika (LMP) indítja a tavaszi választásokon - derült ki a párt egyéni képviselőjelöltjeinek bemutatóján.
Április elsejétől harmincezer forinttól akár ötmillió forintig terjedő bírságot is fizethetnek azok az egészségügyi intézmények, amelyek súlyos szabálysértést követnek el, így például megszegik az ellátás szakmai követelményeit, vagy indokolatlanul eltérnek a betegbeutalási rendtől, illetve nem teljesítik a társadalombiztosítási támogatáshoz kapcsolódó elszámolási kötelezettségüket.
Március második felében kezdődnek a tárgyalások Bukarest és Washington között az amerikai rakétapajzsról, melynek egyes elemeit az Egyesült Államok Romániába szándékszik telepíteni - közölte a román külügyminisztérium.
Több mint három hónapos késéssel ugyan, de munkába állt tegnap az Európai Bizottság (EB), az Európai Unió javaslattevő, ellenőrző és végrehajtó szerve.
Bőhm András SZDSZ-es országgyűlési képviselő szerint a következő önkormányzati ciklusban hozzá kell nyúlni a BKV átalakításához, mégpedig radikálisan. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az átalakítás után több adóforintba kerül majd a közlekedési cég működtetése.
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Az éjszaka egy mediterrán ciklon érkezett hazánk fölé. Napközben országszerte lehet csapadékra számítani; a Dunántúlon havazás, keleten eső, a Duna-Tisza közén havazás, havas eső és eső egyaránt valószínű. A Dunántúlon és Északkelet-Magyarországon narancssárga riasztás van érvényben
Mesterházy Ernő már a Combino-tender körül is kavart Demszky Gábor bizalmasaként - állítja a Népszabadságban Atkári János, volt gazdasági főpolgármester-helyettes.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa idén kiemelten foglalkozik a hitelválság áldozatainak jogi helyzetével. Szabó Mátét az InfoRádió Aréna című műsorában közölte, azt vizsgálják, hogy jogi...
Minden idők legnagyobb és legemlékezetesebb Berlinaléjának ígérkezik idén a német főváros hagyományos nemzetközi filmfesztiválja, amely csütörtök este nyílik a város szívében lévő Berlinale filmpalotában. A mustra Fórum szekciójában mutatják be Hajdu Szabolcs játékfilmjét, a Bibliotheque Pascalt.
Budapesten majdnem olyan jók a mindennapi élet általános feltételei, mint Londonban, és valamivel jobbak, mint New Yorkban - ez derül ki az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház friss összeállításából, amely szerint a kanadai Vancouver nyújtja a legjobb városi életkörülményeket a világon. (MTI)
Az Oda az igazság című művét mondhatnánk szatírának, komikus elemekbe öltöztetett szomorújátéknak, de ahogy ez lenni szokott, Jancsó filmjeinek műfaji meghatározásába most is beletörne a fogunk.
Történelmet író hóvihar söpört végig szerdán az Egyesült Államok közép-atlanti térségében; a fővárosban, Washingtonban soha nem esett még annyi hó egyetlen télen, mint ebben a szezonban
Ünnepélyes keretek között adták át az este a Fonogram zenei díjakat a budapesti Millenáris Teátrumban. Az év hazai klasszikus pop-rock albumának járó elismerést a Back II Black kapta Funkybiotikum című lemezéért.
Lapinformáció szerint Gyurcsány Ferenc korábbi, és Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnököt is tanúként hallgathatja meg Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói kaszinóügy miatt.
Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont is tanúként idézheti be a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói kaszinóbotrány ügyében. A Magyar Nemzet úgy tudja, ez heteken belül megtörténhet.
A BKV irányítása és ellenőrzése elkülönült egymástól. Előbbi Hagyó Miklós feladata volt, utóbbiért ő felelt - mondta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a BKV ügyeit vizsgáló bizottság szerdai ülésén.
Bolívia saját műholdat szeretne megépíteni, és ennek érdekében létrehoznak egy űrhivatalt - jelentették be La Pazban. Az intézmény megteremtéséről szóló rendeletet Evo Morales elnök szerdán írta alá. ...
A gazdasági helyzettől nem függő, az emberek mindennapi életét viszont jelentősen megkönnyítő döntésekkel kezdi munkáját a Fidesz, ha megnyeri az áprilisi parlamenti választásokat
A Nemzetközi Sajtóintézet jelentése szerint tavaly 110 újságírót öltek meg a világban, ami 44-gyel több, mint egy évvel korábban. A bécsi székhelyű szervezet adatai alapján a világ legveszélyesebb helye a Fülöp-szigetek volt, ahol 38 tudósítót öltek meg; Mexikóban 11, Szomáliában 9 gyilkosság történt. Anthony Mills, az intézmény főszerkesztője azt mondta: Oroszországban tavaly 5, Irakban pedig 4…
Európa nyugati és keleti felén is megbénult az élet a havazás miatt. Belgiumban és Franciaország északi részén járhatatlanok az utak, több reptér forgalma is akadozik. Romániában és Bulgáriában számtalan település van elzárva a külvilág elől, és több száz faluban nincs áram. A rendkívüli havazás az Egyesült Államok keleti partján is káoszt okozott.
Történelmet író hóvihar söpört végig szerdán az Egyesült Államok közép-atlanti térségében; a fővárosban, Washingtonban soha nem esett még annyi hó egyetlen télen, mint ebben a szezonban. A...
Viktor Janukovics, az ukrán elnökválasztás nyertese szerdán kijelentette, országa nyugatról és keletről egyaránt pénzügyi segítségre szorul, és újra kell tárgyalnia adósságát. Mivel nem részletezte,...
Vas megyében szerda este óta intenzíven havazik, eddig 15-20 centiméternyi friss hó hullott, az erős szél miatt helyenként hóátfúvásokra is lehet számítani - közölte a közútkezelő regionális...
Négyszázezer közalkalmazott érdekeit képviselő szakszervezet hirdetett tüntetéssorozatot a román kormány döntései ellen, kilátásba helyezve, hogy májusban általános sztrájkot is kirobbantanak, ha nem teljesítik követeléseiket.
Február 16-án vezetik be a tervek szerint az új Phylaxia részvényeket a Budapesti Értéktőzsdére, a 6.750.000 darab 200 forint névértékű új részvényt zárt körben bocsátották ki, ezzel a cég jegyzett tőkéje 8.753.359.800 forintra emelkedett.
Július végéig élhetnek borszőlő-ültetvény újratelepítési jogukkal azok a gazdálkodók, akik 1996. május 1. és 2004. április 30. között engedéllyel vágták ki ültetvényeiket - tájékoztatta az MTI-t szerdán Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
A Magyar Nemzet azt állítja, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi, és Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnököt heteken belül beidézheti tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói kaszinóügy kapcsán.
A Back II Black, Jamie Winchester, Szalóki Ági és a Turbo kapta többek között a legfontosabb díjakat a Fonogram zenei díjkiosztóján szerdán este a budapesti Millenáris Teátrumban. Az év hazai dala a Quimby együttes Ajjajjaj című száma lett. Az életműdíjat Földes László Hobo kapta.
Az Európai Unió ki is zárhatja Görögországot az eurózónából. Ez a forgatókönyv is napirenden van a közösségben az után, hogy világossá vált: Athén államcsőd-közeli helyzetbe került. Egyes szakértők szerint hagyni kell "bebukni" egy államot ahhoz, hogy a világ végre megtanuljon felelősen gazdálkodni. Mások viszont úgy látják, túl sok az összefonódás Görögországgal, így nem kezelhető különállóan.
Február 16-án vezetik be a tervek szerint az új Phylaxia részvényeket a Budapesti Értéktőzsdére, a 6.750.000 darab 200 forint névértékű új részvényt zárt körben bocsátották ki, ezzel a cég jegyzett tő...
Az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház legfrissebb összeállítása szerint Budapesten jobbak a mindennapi élet általános feltételei, mint New Yorkban.
Késsel támadt rá egy Fidesz-aktivistára egy férfi szerda este a főváros VII. kerületében, a Dohány utcában - közölte a Fidesz sajtóosztálya. A közlemény szerint a párt megbízottai Rónaszékiné...
Folyamatosan havazik az ország nagy részén. Van, ahol már fél méter friss hó hullott. Egy út járhatatlan hóátfúvás miatt, sok helyen csak lassan lehet haladni. A Magyar Közút Zrt. tájékoztatása szerint több Baranya megyei szakaszon hólánccal lehet közlekedni. Továbbra is azt ajánlják, hogy senki ne induljon hosszabb útra a havazásban.
Irak felszólította szerdán az egykor a Blackwater Worldwide amerikai biztonsági cég alkalmazásában álló zsoldosokat, hogy hét napon belül hagyják el az országot, mert ellenkező esetben...
Haiti elnöke azt közölte szerdán, hogy a januári földrengés 270 ezer áldozatát temették el eddig tömegsírokba, holott a kormány tájékoztatási minisztere egy nappal korábban még 40 ezerrel...
Formailag és tartalmilag is ellenőrzik a választási szervek az összegyűjtött ajánlószelvényeket, ám az utolsó percig egyetlen jelölt sem lehet biztos abban, hogy a szelvények mindegyike érvényesnek tekinthető, tehát valóban indulni tud-e a választáson.
Egy, a Journal of Studies on Alcohol and Drugs című lapban megjelent cikk szerint inkább ártanak a szülők azzal, ha a felelősségteljes ivást azzal próbálják megtanítani gyerekeiknek, hogy engedik őket otthon alkoholt fogyasztani.
Harminckét idős ember vesztette életét a Brazília déli részén tomboló hőhullámban - közölték a helyi egészségügyi hatóságok szerdán. Az áldozatokkal hétfőn és kedden a Sao Paulo melletti Santos...