Az alkotmány egészének revízióját már csak hivatalból is elleneznem kell, mivel az Alkotmánybíróság (AB) gyakorlata a jelenlegi alaptörvényre épül - nyilatkozta Paczolai Péter, a testület elnöke...
Lekapcsolódott szombatra virradóra az Endeavour amerikai űrrepülőgép a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). Az űrsikló Terry Virts pilóta irányításával közép-európai idő szerint 1 óra 54 perckor hagyta...
Az alkotmány egészének revízióját már csak hivatalból is elleneznem kell, mivel az Alkotmánybíróság (AB) gyakorlata a jelenlegi alaptörvényre épül - nyilatkozta Paczolay Péter, a testület elnöke a szombati Magyar Hírlapban közölt interjúban.
Magyarország a fellendülés felé vezető úton van – állította Iryna V. Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletének vezetője a szombati Népszavában közölt...
Az idén több ponton is változik a Munka Törvénykönyve, a felmondási védelem például kiterjed az örökbefogadást kérő munkavállalókra is - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC)...
A General Motors autógyártó cég helyi idő szerint pénteken bejelentette, hogy elnök-vezérigazgatójának, Edward Whitacre-nak összesen 9 millió dollár lesz az idei javadalmazása, ebből 1,7 milliót...
Szakmai vitát el tud képzelni a következő kormánnyal Andor László, de azt nem tartaná szerencsésnek, ha a magyar belpolitika beleszólna a brüsszeli munkába. Az uniós biztos az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: arra kell törekednie, hogy minden demokratikus frakcióval megtalálja az együttműködési lehetőséget.
Öngyilkos merénylők két rendőrőrsre támadtak szombat reggel Pakisztán északnyugati részén, egy helyi rendőrfőnök meghalt, és több rendőr megsebesült. Gul Zarin rendőrségi illetékes elmondta, hogy...
Pakisztáni harci gépek szombaton támadást hajtottak végre az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet támogatását élvező iszlamista lázadók egyik rejtekhelye ellen Dél-Vazirisztánban, 30 lázadó...
Mesterházy Attila újabb videót töltött fel a YouTube videomegosztó portálra, amit a Facebook közösségi oldalon is közzétett. A szocialista miniszterelnök-jelölt az országos kampánynyitó főpróbáján...
Felbomlott a holland kormánykoalíció szombat hajnalban, miután a két legnagyobb pártja nem tudott megegyezni az elvben idén lejáró afganisztáni katonai misszió sorsáról - jelentette a holland média a kormányfő közlését idézve.
Az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat nagyobb fenyegetést jelent, mint a tálib mozgalom. Richard Holbrooke ezt a tádzsik...
Felbomlott a holland kormánykoalíció szombat hajnalban, miután a két legnagyobb pártja nem tudott megegyezni az elvben idén lejáró afganisztáni katonai misszió sorsáról - jelentette a holland média a kormányfő közlését idézve.
Túlsúlytól szenved szinte minden harmadik kutya az Egyesült Királyságban, mivel a gazdáik figyelmetlensége miatt túl sokat esznek és keveset mozognak - írja a The Daily Telegraph brit napilap...
Relációanalízis megvan még? Lássuk. Európa három legjobb focibajnoksága a spanyol, az angol és az olasz, mert ezekben az országokban a legalacsonyabb a játékosfizetések marginális adókulcsa. Nos...
Megelégelte a Chelsea futballistáinak botrányait Roman Abramovics tulajdonos, aki azt üzente a játékosoknak: következményei lesznek, ha viselkedésükkel rombolják a klub imázsát.
Mesterházy Attila a múltbéli hibákkal való szakításról, a határok ledöntéséről és a Magyarországot sújtó válságokról beszélt az MSZP kampánynyitóján. A szocialisták programhirdető rendezvényén elsőként Lendvai Ildikó pártelnök szólalt fel, aki az elmúlt 8 év eredményeit méltatta. Az őszödi beszédet Gyurcsánynak a nyilvánosság előtt kellett volna elmondania – tette hozzá felszólalásában Kovác...
Kidőlt egy lakóház hátsó fala Újszászon, az ingatlanban élő családot kiköltöztették - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese szombat reggel az MTI-t....
Junior Cukrász Világbajnokságot rendeznek Budapesten! Tizenkét ország tizenhét versenyzője méri össze tudását a Junior Cukrász Világbajnokságon február 23-24-én Budapesten, az UKBA és a FOODAPEST kiállítás kísérő rendezvényén - közölte a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete.
Az FHB Jelzálogbank visszavásárolja az államtól a különleges osztalékelsőbbségi részvényeket, s azokat a különleges vétójogot biztosító részvénnyel együtt, a társaság tőkéjének egyidejű leszállítása mellett bevonja
A Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim duó a 23 induló között a 13. helyen zárta a jégtáncosok magyar idő szerint szombat hajnali kötelező programját a vancouveri téli olimpián. Az élen a világ- és Európa-bajnok orosz Okszana Domnyina, Makszim Sabalin kettős áll.
Minden idők második legbiztonságosabb éve volt 2009 a légiközlekedésben, ha az egymillió járatra jutó légibalesetek számát tekintjük. Bár a balesetek száma csökkent 2008-hoz képest, ugyanakkor a...
Továbbra is szilárdan tartotta árfolyamát a forint, az eurót péntek délután fél ötkor 271,06 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 271,24 forintos árfolyam után.
A magyarországi belpolitikai helyzetről közölt tudósítást szombati számában a Die Presse című osztrák napilap. Ha mindent jól csinál a Fidesz a választási kampányban, akkor gyakorlatilag a zsebében érezheti a választási győzelmet - állapította meg a bevezetésben a konzervatív újság budapesti tudósítója, Peter Bognar.
A két spanyol elitcsapat áll a 2008-2009-es szezon árbevétele alapján összeállított ranglista élén, miközben a korábbi éllovas Manchester United alaposan visszacsúszott. Az európai klubok költekezése...
Az idén több ponton is változik a Munka Törvénykönyve, a felmondási védelem például kiterjed az örökbefogadást kérő munkavállalókra is - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) hírlevelében a Réti, Antall és Madl Ügyvédi Iroda.
Julija Timosenko ukrán kormányfő szombaton visszavonta az állítólagos választási csalások miatt az ukrán legfelsőbb közigazgatási bírósághoz benyújtott keresetét.
Legkevesebb két palesztin megsebesült, egyikük súlyosan, szombat reggel a Gázai övezet déli részén az izraeli hadsereggel kialakult tűzpárbajban - közölték palesztin egészségügyi források. A...
Legalább negyvenen meghaltak és több mint hetvenen megsérültek Marokkóban, amikor a pénteki nagyima idején a hívőkre omlott egy mecset minaretje – közölték szombaton helyi tisztségviselők. A Meknes városában található mecset tele volt emberekkel, amikor a tragédia történt.
Az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat nagyobb fenyegetést jelent, mint a tálib mozgalom.
Az amerikai Exxon Mobil bejelentette: felfüggesztette a gázkutatási műveleteket Magyarország délkeleti részén, kiábrándítónak minősítve a kútfúrási teszteket
Kigyulladt egy használt bútorokat tároló raktár péntek éjszaka Nyíregyháza belvárosában - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-t....
Sajtóhírek szerint a BKV volt vezérigazgatója szocialista politikusokra vallott, miközben a rendőrség elismerte, közel sincs még vége a közlekedési cég körüli botránynak.