Különösen az idős emberek alapjogaival és a pénzügyi válságban hátrányosan érintett társadalmi csoportok helyzetével foglalkozik az idén az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Január vége helyett szeptember 15-ig pályázhatnak üdülési csekkre a szociálisan hátrányos helyzetben lévők - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
Napi átlagban 15 millió köbméterrel, 25 százalékkal nőtt a földgázfelhasználás a hideg miatt, de a tárolókban bőven van gáz - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. és az E.ON Földgáz Storage.
Megkezdődött a per a 10 évvel ezelőtt lezuhant Concorde repülőgép ügyében a Párizshoz közeli Pontoise-ban. A négyhónapos eljárás célja tisztázni az Air France légitársaság egykori szuperszonikus gépe tragédiájának máig vitatott körülményeit és megnevezni a felelősöket.
A ma esti hivatalos megnyitóval veszi kezdetét a 41. Magyar Filmszemle, amelyen öt kategóriában összesen 95 film száll versenybe. A filmes mustrát, amely idén egy nappal rövidebb lesz, mint a...
A GBP/USD pénteki amerikai adatok utáni lejtmenete a héten is folytatódott. Mind az emelkedéshez, mind pedig a további eséshez impulzusokra lenne azonban szükség. Az indikátorok csökkenő jegyzésekre utalnak. A GBP/USD-ot 1,5960-on jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató kiadványok hivatalos kiegészítése: az idei képzési kínálat 63 alapképzési, 69 felsőfokú szakképzési, valamint 253 új mesterképzési jelentkezési lehetőséggel bővült - közölte az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kedden az MTI-vel. A jelentkezéseket február 15-ig lehet benyújtani.
A pénzügyminiszter zöld jelzést adott az állítólagos németországi adócsalókat leleplező, lopott svájci banki adatokat tartalmazó DVD-lemez megvásárlásához. Minderre maga Wolfgang Scha:uble utalt...
Nem jogerősen ötszázezer forint pénzbüntetésre ítélték Budaházy Györgyöt a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt indult büntetőperben kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A harmadrendű vádlott ugyanekkora pénzbüntetést kapott, a bíróság szerint mindketten bűnösek jelentős kárt okozó rongálásban, amelyet társtettesként követtek el.
Az időszakosan nehéz helyzetbe került külföldi cégek akvirálása a magyar közepes vállalatoknak is új lehetőséget adhat a terjeszkedésre. A cégeknek azonban be kell tartaniuk néhány alapvető óvatossági szabályt - hívja fel a figyelmet a Deloitte. (MTI)
Brit parlamenti képviselők kedden a terrorizmus elleni harccal foglalkozó nemzetbiztonsági bizottság létrehozását szorgalmazták, aggodalmukat hangoztatva a jelenlegi "intézményi...
Helyi idő szerint kedd reggel meglátta az árnyékát Punxsutawney Phil, a mormota, ezért még hat hét kemény tél következik - legalábbis Amerikában a német gyökerű néphit szerint.
A kereskedelmi bankok a hosszú lejáratú kintlevőségeiket részben - napi szinten - a bankközi piacról finanszírozzák, ezért a bankközi kamatszint elég jó hőmérője annak, hogy milyen a hitelpiac általános egészségi állapota. (MTI)
Az amerikai csomagküldő óriás, a United Parcel Service (UPS) az erős ünnepi forgalmának és szolid nemzetközi üzleti tevékenységéből adódóan 757 millió dolláros nyereséget ért el, mely közel a háromszorosa az előző évinek.
A hazai propán-bután gázfogyasztás évente közel 170 000 tonna, melyet az ipari felhasználókon kívül félmillió háztartás használ. Egy kormányrendeletnek köszönhetően januártól pár napra rövidült a PB-gáztartályok telepítési ideje, így szinte azonnal működésbe állíthatóak a gázüzemű rendszerek. Ezzel az alternatív energiaforrással pótolni lehet a földgázellátás problémáit - olvasható a Prímagáz…
LOS ANGELES – A világ talán legpofátlanabb nem elítélt gyilkosa O. J. Simpson (63), akit több mint tizenhat évvel ezelőtt volt felesége, Nicole Brown (†35) és szeretője, Ron Goldman (†35) brutális meggyilkolásáért helyeztek vád alá.
Egy sci-fi és egy háborús film vezeti az idei Oscar-jelölések listáját. Az Avatar és a Magyarországon még bemutatás előtt álló A bombák földjén (The Hurt Locker) egyaránt kilenc-kilenc jelölést kapott
Megelőzhető lenne az Egyesült Államokban 2010-re jósolt, koronáriás szívbetegségek okozta 400 ezer haláleset fele, ha az emberek egészségesebben étkeznének és leszoknának a dohányzásról - állapítja meg egy hétfőn közzétett kutatás.
A pénzügyminiszter zöld jelzést adott az állítólagos németországi adócsalókat leleplező, lopott svájci banki adatokat tartalmazó DVD-lemez megvásárlására. Minderre maga Wolfgang Schäuble utalt az...
A közbeszerzésen nyertes Állami Nyomda már elkészítette a biztonsági jelekkel ellátott ajánlószelvényeket, melyeket az önkormányzatok kézbesítenek majd a jövő héten a választópolgároknak.
Brit parlamenti képviselők kedden a terrorizmus elleni harccal foglalkozó nemzetbiztonsági bizottság létrehozását szorgalmazták, aggodalmukat hangoztatva a jelenlegi "intézményi tehetetlenség" miatt.
A turisztikai szakma XVIII. évadnyitó fogadásán és díjátadó gáláján adták át "Az év szakembere" kitüntetéseket február 1-jén, a Művészetek Palotájában. Az Év Idegenforgalmi Oktatója címet a Kodolányi János Főiskola oktatója, Dr. Rátz Tamara kapta meg, aki a főiskola Turizmus Tanszékét vezeti.
Iván János az SZDSZ jelöltje a főváros 32. számú választókerületében, de az MDF támogatását is élvezi - mondta Boruzs András, a Szabad Demokraták Szövetsége budapesti elnöke kedden az MTI-nek. Az...
Ma is folytatódik az USD/CHF korrekciója, és 1,0643-ról 1,0559-re esett. Jócskán alábbhagyott az emelkedés, és átmenetileg konszolidáció kezdődhet. Hosszabbtávon célba vehetik az 1,0715-ös szintet, rövidtávon azonban 1,0445-1,0365-ig eshet a jegyzés. Amíg tartja magát az érték, érdemes lehet a long oldalon piacra lépni. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Tíz éve vezették be a 35 órás munkahetet Franciaországban, de az csupán a túlóráért járó juttatás, illetve a szabadnapok kiszámolásának az alapja, nem is kötelező betartani. Nicolas Sarkozy államfő azonban a 35 órás munkahetet okolja a munkanélküliség emelkedéséért.
2010. január 1-jétől kizárólag elektronikusan nyújtható be a Magyarországon letelepedett áfa-alany más tagállamban eszközölt termékbeszerzését, szolgáltatás igénybevételét terhelő hozzáadottérték-adó visszatérítési kérelem....
Decemberben 1 százalékkal növekedett a függőben levő (a már folyamatban levő, de még le nem zárt) ingatlanértékesítési tranzakciók száma - derül ki a National Association of Realtors jelentéséből. Az...
A négy évvel ezelőtti győztes csapaton alig változtatott az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 2006-ban a megszerezhető 13 megyei, egyéni mandátumból tizet a szocialista jelöltek gyűjthettek be,...
Betörtek a Legfőbb Ügyészséghez tartozó egyik épületbe keddre virradó éjjel Budapesten – tudta meg a Független Hírügynökség. A József körút 46. alatt a Legfőbb Ügyészség egy önálló csoportja működik. A betörők körülbelül félmillió forintos kárt okoztak, de semmi olyat nem vittek el, ami hátráltatná az ügyészségi munkát.
A közbeszerzésen nyertes Állami Nyomda már elkészítette a biztonsági jelekkel ellátott ajánlószelvényeket, melyeket az önkormányzatok kézbesítenek majd a jövő héten a választópolgároknak. Virág...
Hajdan az MSZP egyszerre akart vagyonátmentő MSZMP-jogutód, illetve teljesen új párt lenni – mondta az MNO-nak Vejkey Imre alkotmányjogász, a KDNP jogi szakbizottságának elnöke. Az egyesülési jogról szóló törvény ismeretében aggályos a szocialista párt 1989-es alapítása.
Távozott a Fővárosi Közgyűlésből Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes. Ezzel egyidejűleg lemondott budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségéről is, parlamenti mandátumáról azonban nem.
Egyre szélesebb körben terjed az eredetileg növényeknek fejlesztett vegyszer, a legálisan kapható új partidrog, melynek hatása egyelőre még az orvosok előtt is ismeretlen - mondta az InfoRádiónak Zacher Gábor toxikológus.
Lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról Hagyó Miklós; a volt szocialista főpolgármester-helyettes visszalépett budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségétől is.
Lesz orosz résztvevő azon a nemzetközi pályázaton, amelyet majd a következő magyar kormány ír ki a Paksi Atomerőmű bővítésére - közölte Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára az MTI-vel kedden.
A szója továbbra is folytatja a már elgyengülőben lévő esését és ami korábban egy csökkenő ék alakzatnak látszódott, most már egy csökkenő trendcsatorna. Nem kizárt, hogy egészen a pirossal jelölt trendvonalig visszajöhet az árfolyam, ami 980-as értéket jelentheti. (Solar Capital)
Az európai uniós tagországoknak csak az egyharmada hajtja végre kellő alapossággal az EU egyik legfontosabb, nemrégiben életbe lépett jogszabályát, a szolgáltatási irányelvet - állapította meg...
Lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról Hagyó Miklós kedden. A volt szocialista főpolgármester-helyettes visszalépett budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségétől is.
Menekülés közben elakadt a sárban, és így került rendőrkézre egy kábeltolvaj Hódmezővásárhely közelében – értesült a HavariaPress. A férfi, akit egy mezőgazdasági vállalat őreinek segítségével értek tetten a rendőrök, a cég öntözőberendezéseiről lopta le a villamos kábeleket, de rajtavesztett.
Lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról Hagyó Miklós kedden; a volt szocialista főpolgármester-helyettes visszalépett budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségétől is - tudta meg a Népszava Online tudósítója a politikus sajtótájékoztatóján.