Az előzetesen becsült 70-80 százalékos aránnyal szemben a cégek mindössze 40 százaléka tervezi a tréningkiadások csökkentését, öt százalék pedig kifejezetten növeli képzési büdzséjét - derül ki a Parmenión Research kutatásából, amelyet a Skull Tréning és Tanácsadás megbízásából készítettek.
Ez talán az utolsó év, amikor még lehetőség van öt évvel korábbi korengedményes nyugdíjba menetelre. Bár a feltételek némileg szigorodtak, jelentős akadályt nem jelentenek.
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának keddi programjában az izgalmasabb 90 percet a címvédő Barcelona és a házigazda Stuttgart összecsapása ígéri.
Az EUR/USD reggel erőre kapott, miután a piac egyre inkább abból indul ki, hogy a Fed jó ideig nem emeli alapkamatát. A devizapár csúcsot ért el 1,3671-nél. Ellenállás 1,3715-nél található. Ha sikerül bevenni a szintet, szabaddá válhat az út 1,3750-ig, majd 1,3800-40-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Legkevesebb hét ember meghalt, tizennégy megsebesült kedden a dél-afganisztáni Hilmend tartomány székhelyén, miután pokolgép robbant egy buszpályaudvarnál - közölte a tartományi kormány...
Iránban elfogták egy szunnita lázadócsoport vezérét, akit Teherán azzal vádol, hogy számos merénylet értelmi szerzője volt - jelentette kedden az iráni média.
Várják az alkotásokat a XIII. Táblaképfestészeti Biennáléra; a kortárs magyar festészetet reprezentáló tárlatot május 15-től rendezik meg a szegedi Reök-palotában.
Érdekesen indult a hét! Mint a következő grafikonon láthatjuk, a BUX ellenálláshoz ért, míg az amerikai S&P500 tagnap napon belül egy támasztól pattant vissza. Ma reggel a már említett S&P500 és BUX...
A dollár gyengén nyitott, miután a piac egyre inkább abból indul ki, hogy a Fed jó ideig nem emeli alapkamatát. A devizapár csúcsot ért el 1,3671-nél. A GBP/USD 1,5575-re kúszott fel, míg az USD/JPY 90,83-ra esett. A délelőtt csúcspontját a 10.00-kor megjelenő februári német ifo-index jelenti (előrejelzés. 96,1 pont, előző: 95,8 pont). Ihász Nikoletta-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az MDF elnöke szerint politikai mutyi áll annak hátterében, hogy a szocialisták kezdeményezésére és a Fidesz egyetértésével az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szavazott hétfőn az...
A német autógyártó a válságra való tekintettel kötött üzletet 3 milliárd font értékben biztosítókkal, az Angliában fenntartott nyugdíjalap esetében ugyanis nem akarnak váratlan meglepetéseket. A...
Bár a Mabisz statisztikái szerint az életbiztosítási üzletág 411 milliárd forintos bevétele 11 százalékos elmaradást mutat, számos apró jel mutat arra, hogy új folyamatok indultak el a piacon....
Történt-e generációváltás a hazai könnyűzenei életben, vagy a régi idők nagyjainak sikereit azóta sem sikerült egyetlen zenekarnak sem felülmúlni? Fenyő Miklós, Nagy Feró, Kóbor János, Hobo, Zorán, Benkó Sándor, Komár László, Aradszky László, Németh Gábor, Demjén Ferenc, és még sorolhatnánk azokat a hazai zenészeket, akik már jócskán nyugdíjas korban vannak, mégis aktívan muzsikálnak és…
Az USD/JPY zuhanórepülése közben 90,83-ra esett. A piaci megfigyelők szerint az eladási oldalon neves amerikai alapok álltak. A 2007 júniusi csökkenő trend tartja magát, és 89,30-ig nyílhat potenciál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Ma reggel nincs határozott irány a piacokon, az amerikai futuresek kisebb pluszban állnak, Ázsia pedig vegyes képet mutat. Ebből így bármi lehet, a BUX a délelőtt folyamán elsősorban a német DAX...
Előzetes adatok szerint 2009-ben 96 450 gyermek született, 2,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 130 350 volt, ami 0,2 százalékos emelkedést jelent a 2008. évihez képest. A természetes fogyás 33 900 fő volt, 3022-vel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 13 ezer fő volt - áll a KSH…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,42 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 21.481,31 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Mai elemzésünkben a BUX index decemberi lejáratú határidős termékét a BUX1012 várható alakulását elemezzük.
Amint tegnap reggel, úgy ma reggel is a 270-es szint alatt kezdi a napot a forint az euróval szemben. Ma reggel is mérsékelten pozitívak a jelek a kereskedéshez, ahogy tegnap is azok voltak. Akkor...
Az MDF elnöke szerint politikai mutyi áll annak hátterében, hogy a szocialisták kezdeményezésére és a Fidesz egyetértésével az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szavazott hétfőn az Országgyűlés az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökéről. (MTI)
Bemutatkozott Csányi Sándor hatalmasra duzzadt agrárbirodalma, a Bonafarm Zrt.: a Pick, a Délhús és többek között a Mizo és a Sole is az OTP-vezér birtokában
Mintegy 34 ezer fővel csökkent a népesség egy év alatt Magyarországon; 2,7 százalékkal kevesebb gyermek született és 0,2 százalékkal többen haltak meg 2009-ben, mint az előző évben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Az MSZP-nek ellenzékben az lesz a legfontosabb célja, hogy váltópárti jellegét megtartsa, de a pártrendszer átalakulása miatt kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni - mondta Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Vision Politics igazgatója szerint Mesterházy Attilának szűk ösvényen kell mennie, és olyan feladattal küzd, aminek nincs igazán megoldása. A politológus kiemelte: az MSZP-nél…
Lufthansa járatai - a sztrájk kedd hajnali felfüggesztése után - egyelőre szükségterv szerint közlekednek, a normális menetrend valószínűleg csak péntekre áll helyre teljesen.
Elloptak egy bankjegykiadó automatát ismeretlenek kedd hajnalban egy győri áruházból - értesült rendőrségi forrásból az MTI. Az információ szerint az elkövetők egy járművel rántották ki az ATM-et...
Ügyvédi visszaélés miatt indult nyomozás a csepeli szennyvíztisztító beruházása ügyében - írja az egyik hírportál. A Budapesti Nyomozó Ügyészség Wertán Zsolt feljelentése alapján indított eljárást.
Bírósághoz fordult néhány nagyatádi Fidesz-tag, azt kérve, hogy semmisítsék meg a szervezetük feloszlatását kimondó határozatot - írta keddi számában a Somogyi Hírlap.
Felfüggesztették a sztrájkot a Lufthansa pilótái két hétre, miután újrakezdte a szakszervezet a tárgyalásokat a menedzsmenttel. Eközben viszont a British Airwaysnél fokozódott a sztrájkveszély,...
A Parlament elfogadta azt a polgári perrendtartásról szóló törvénymódosítást, melynek értelmében egyes esetekben már nem csak egy-egy állampolgár, hanem azok csoportja is indíthat pert....
Tavasz közeledtével sokan foglalkoznak a méregtelenítés, a böjt gondolatával, és talán nem is véletlenül. Hiszen az évszakváltásokkor, különösen tél végén már évszázadok óta szokás egyfajta „nagyböjtöt” tartani – amely feltölti energiaraktárainkat hasznos anyagokkal, sok felesleges salakanyagot eltávolít és megtisztít.
Miután 6 hónapos csúcsot ért el 1,0897-nél, az USD/CHF 1,0723-ra esett vissza. CHF-pozitív volt, hogy az UBS-fogyasztási indikátor januárban 1.195 pontról 1.360 pontra emelkedett. 1,0650-00 alatt romlanának a kedvező kilátások. Az USD/CHF-et 1,0732-őn jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az MDF elnöke szerint politikai mutyi áll annak hátterében, hogy a szocialisták kezdeményezésére és a Fidesz egyetértésével az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szavazott hétfőn az Országgyűlés az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökéről.
Néhány éven belül egyik adósságválság követheti a másikat - nyilatkozta Kenneth Rogoff a Nemzetközi Valutaalap tokiói konferenciáján. Nem egyszer lehettünk már tanúi annak, amikor egy bankválság...
Állócsillagok rogyogtak utolszor a tisztelt ház egén. Még egyszer élvezhettük ezt a küldetés tudatos és szerepzavaros izét, ami arról szólt, hogy ők rohadtul felelősségteljesek és ezért aztán nem népszerűek.
A kis- és középvállalati szektornak javuló piaci környezetre, keresletre, elérhető árú finanszírozásra van szüksége - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Népszavának adott interjúban. A...
Idén Robert Fico szlovák kormányfőnek és a szlovák nyelvtörvénynek ítélte a Jogtipró-díjat a Szabadság Kör. A díjat jelképesen a komáromi Erzsébet-hídon adták át a hétvégén.
8.2%-ot esett a Raiffeisen International Bank árfolyama a ma reggeli kereskedésben, miután a társaság közzétette 2009-es előzetes számait, valamint bejelentette: vizsgálja annak a lehetőségét, hogy...
Négy nappal a zárszámadási törvényben előírt határidő után hozta nyilvánosságra a kormány az egyházi oktatási intézmények 2008-ról még elmaradt kiegészítő támogatásának összegét. A kormányrendeletből nem tűnik ki, hogy a számítást az ÁSZ – a zárszámadási törvényben előírtak szerint – ellenőrizte-e, s ha igen, mi volt arról a véleménye.