Testben és lélekben is egészségesebbek lehetnek azok az emberek, akiknek van némi befolyásuk munkarendjükre, mint kevésbé rugalmas állásban dolgozó társaik - közölték egy amerikai tanulmány...
Ujjlenyomatot vesznek és fényképet készítenek ezentúl azokról utasokról, akik tíz fokozottan veszélyes ország valamelyikéből érkeznek Ausztráliába. A kormányfő szerint fokozott terrorveszélyben van az ország.
A várt nagy visszaesés helyett csak kisebb csökkenés ment végbe tavaly a mobiltelefon piacon. A Gartner informatikai piackutató kedden közölt felmérése szerint világszerte 1,21 milliárd készülék kelt el 2009-ben, ami csak 0,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. (MTI)
A belvízzel elöntött terület nagysága Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében meghaladja a huszonötezer hektárt - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság...
Csődvédelem és fél évig tartó reorganizáció után sikerült talpra állnia a Reader’s Digest kiadójának. A Ripplewood Holdings 1,6 millió dolláros adósságtehertől szabadult meg.
Véget ért az EUR/JPY erősödése, mely 125,00-re segítette a devizapárt, és 122,27-en keresztül 121,36-ra, majd 120,67-re eshet a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Egymillió dollárért (197 millió forint) cserélt gazdát a piros köpenyes hősről, Supermanről szóló képregény első száma, amely eredetileg 10 centet kóstált még 1938-ban....
A tíz évvel ezelőtti argentin válság és a mostani görög válság között számos hasonlóság fedezhető fel, és mivel az argentin adósságproblémának negatív vége lett, ez árnyékot vet a görög rendezés...
Feljelentést tesz az Országos Választási Iroda (OVI) a honlapjával történt keddi visszaélés miatt - közölte az Önkormányzati Minisztérium. A választási ügyekért felelős szaktárca arról...
A mintegy negyvenezer főt számláló Pedagógusok Szakszervezete - amely a hétvégén váltotta le alelnökét - a napokban rendezett kongresszusán a közelgő választásokra való tekintettel összeállította, mit vár el a következő kormánytól az oktatáspolitika terén. A szervezet elsősorban az oktatás társadalmi elismertségének megteremtését tartja fontosnak, valamint, hogy az állam egyetemes garanciát…
Egy szélsőséges portál szerkesztőinek beleegyezésével hackelte meg egy programozó az Országos Választási Iroda honlapját – tájékoztatta az OrientPress munkatársát a portál szerkesztősége. A gondolának van tippje arról, ki törhette fel az OVI honlapját.
Az EUR/CHF árfolyama gyengülhet, és célba veheti az 1,4650-es szintet, ám az SNB valószínűleg csak alacsonyabb szinteken kezd elgondolkodni ismét az esetleges intervenciókon. A piaci megfigyelők szerint a délelőtti nyereségek hátterében az SNB állhat. A rövid távon érdekelt befektetők 1 ,4630-1,4640 közötti célokat használhatnak és ezen a szinten esetleg megfordíthatják a pozíciókat. in-www.glo...
Autóval szakítottak ki egy bankautomatát az egyik győri áruház falából. A tolvajokat egy darabig üldözték a helyszínre érkező rendőrök, de aztán lemaradtak a száguldó autó mögül.
A rendőrség gyanúja szerint mintegy hárommilliárd forintnyi kárt okozott "álbróker tevékenységgel" az a cég, amelynek budapesti, Bajcsy-Zsilinszky úti irodájában kedden házkutatást tartottak és öt embert őrizetbe vettek. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közölte, hogy azonnali hatállyal törölte a felügyeleti nyilvántartásból a Capital Groups nevű befektetőcéget.
Az autóipari eladások várhatóan már idén elmozdulnak a holtpontról, így a tavalyi nagyon gyenge év után megkezdődhet a szektor fellendülése - közölte a PricewaterhouseCoopers (PwC) kedden. A...
Tiltakozik a szakorvosképzés átalakítása miatt a Magyar Rezidens Szövetség, miután decemberben egy olyan rendeletet hozott az Egészségügyi Minisztérium, amely szerint csak a 2010-ben végzett orvosok vehetnek részt a rezidensi programban.
Az európai Duna-stratégiában az egyik legfontosabb szempont a területi kohézió megteremtése - mondta Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium területfejlesztési szakállamtitkára.
Az amerikai határidők délelőtti plussza mostanra elolvadt, a futuresek már kisebb mínuszban állnak. A befektetők a délutáni makroadatokat várják, melyek vélhetően megadják majd az irányt a piacoknak....
Másfél milliárd forint vagyoni kártérítést követel az UD Zrt. a Nemzetbiztonsági Hivataltól és a magyar államtól a héten indítandó polgári perben - jelentette be a vagyonvédelmi cég ügyvédje. Az UD Zrt. jogászai a sajtó nyilvánossága előtt számoltak be a céget érintő aktuális jogi ügyekről.
Lengyelországban jelentősen lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése januárban, s a bővülés mértéke is kisebb lett vártnál. Az okok között a hideg időjárás mellett a foglalkoztatási helyzet romlása is szerepel: januárban tovább nőtt a munkanélküliség. (MTI)
Jelentősen emelkedő veszteséggel zárta a tavalyi évet a világ egyik vezető autóipari beszállító és abroncsgyártó cége, a Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező német Continental. A nettó vesztesége 2009-ben 50 százalékkal 1,65 milliárd euróra emelkedett, az egy évvel korábbi 1,1 milliárdról.
Az MDF minden lakó- és nem lakóingatlanra kiterjedő ingatlanadó bevezetését javasolja az általa megszüntetni kívánt helyi iparűzési adó ellentételezéseként. Herényi Károly országgyűlési képviselő, ...
Az autóipari eladások várhatóan már idén elmozdulnak a holtpontról, így a tavalyi nagyon gyenge év után megkezdődhet a szektor fellendülése - közölte a PricewaterhouseCoopers (PwC) az MTI-vel kedden.
Összesen öt embert, egy cseh, illetve két-két szlovák és magyar állampolgárt állítottak elő a Capital Partners nevű cégnél kedden folytatott házkutatás során
A török tulajdonban levő Duna Döner Kft. makói élelmiszer-feldolgozó gyárában nyárra elindulhat a döner- és gyrosgyártás, a beruházás a terveknek megfelelő ütemben halad, már hetvenöt százalékos készültségben van - jelentették be az érintettek a helyszínen, a Makói Ipari Parkban sajtótájékoztatón, kedden.
Az MDF minden lakó- és nem lakóingatlanra kiterjedő ingatlanadó bevezetését javasolja az általa megszüntetni kívánt helyi iparűzési adó ellentételezéseként. Herényi Károly országgyűlési képviselő,...
Másfél milliárd forintos kártérítési pert indít a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a magyar állam ellen az UD Zrt., mert a cég tönkrement az adatgyűjtési botrány miatt.
A politikusnő a jobbközép oldal győzelmét hozó tavaly júliusi választásokon a szocialista párt jelöltjeként jutott be a parlamentbe, és lemondott mentelmi jogáról, mert úgy gondolta, nincs mitől tartania.
Tőkeemelést jelentett be a Rába amerikai partnere, az ArvinMeritor. Az autóalkatrészeket gyártó társaság törzsrészvényeket bocsát ki, a befolyó összegből pedig kötvényvisszavásárlásokat...
Hétfőn palesztinok tömegei csaptak össze izraeli katonákkal a nyugati parti Hebronban egy nappal az után, hogy az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu bejelentette: a két vitatott helyszínt –a Hebroni síremléket és még egy sírt egy másik Nyugati Parti városban - felvettek az Izraeli Nemzeti Örökségek listájára.
Az autóipari eladások várhatóan már idén elmozdulnak a holtpontról, így a tavalyi nagyon gyenge év után megkezdődhet a szektor fellendülése- közölte a PwC
A dolgozó nőknek ritkábban van saját lakásuk, mint férfi kollégáiknak - derült ki egy német felmérésből. A teljes munkaidőben foglalkoztatott nőknek mindössze 29 százaléka válaszolta azt, hogy sajá...
Budapest, 2010. február 23., kedd (MTI) - Csonttörést és nyílt ficamot okozott egy külföldi állampolgár a főváros VIII. kerületében található balesti központ egyik alkalmazottjának - közölte Melly...
Dolly Roll, Kovács Kati és a musicalkirály Dolhai Attila voltak többek között a sztárvendégek az idei, hatodik Szóvivő bálon. Záporoztak a díjak, hordókból folyt a pálinka, a táncparkett izzott, nem hiányzott Schmuck Andor és Szilvásy Péter sem. Videó és képgaléria!
A Fed-elmök, Ben Bernanke mai meghallgatásán a bank kamatpolitikájáról beszél majd. A piaci megfigyelők remélik, hogy szót ejt a bank jövőbeni intézkedéseiről is. Az USD/CAD-ot 1,0432-őn jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Egy helyben topog a világ mobiltelefon-piaca, 2009 során csupán árnyalatnyival kevesebb telefont adtak el a gyártók, mint egy évvel korábban. Az okos telefonok szegmense viszont szárnyal, a...
Máig egyedülálló teljesítményt tudhat a magáénak Sir Geoff Hurst, aki az 1966-os labdarúgó-világbajnokság döntőjében mesterhármast szerzett az NSZK ellen. A 68 éves volt futballista napjainkban a bíróságot járja, mivel összesen 610 ezer fontot (körülbelül 185 millió forintot) csaltak ki tőle Spanyolországban garázdálkodó ingatlancsaló honfitársai....
Mindennapjaink során egyre többen használunk notebookokat, mobiltelefonokat, Pendriveokat és különféle hordozható számítógépes adathordozókat. A mobil rendszerek elterjedése miatt csökkentek az adatok megőrzésének esélyei – hívja fel a figyelmet a CNN honlapja.
Moszkvában az elmúlt négy nap alatt 67 centiméternyi hó esett, s ezzel megdőlt minden eddigi rekord. A február 22-én mért eddigi rekordot 1966-ban regisztrálták, amikor 62 centiméternyi hó esett,...
Az EUR/SEK015 hónapos minimumot ért el 9,7539-nél, majd megállapodott 9,90 alatt, és hamarosan folytathatja útját 9,50 felé. A devizapárt 9,7996-on jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt