2010. február 1. hétfő

febr. 1
11:08
Bodrogai Ferenc "Az év üzletembere" (HR Portál)
Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója lett "Az év üzletembere", adja hírül az MTI alapján a Népszava.
febr. 1
11:09
Megnyomta a gombot a svájci jegybank (Portfolio)
Devizapiaci intervenciót hajtott végre a frank euróval szembeni gyengítése érdekében a svájci jegybank, amelynek kapcsán a jelek szerint nem az árfolyamszint, hanem az erősödés mértéke az, amire az...
febr. 1
11:09
Spórolás: így lehet olcsóbb az öblítő, az olaj, a sampon (Pénzcentrum)
Különleges automatákkal várja vásárlóit az Asda üzletlánc néhány brit áruházában. A vevők speciális folyadék-adagolókat vehetnek igénybe, amelyek megspórolják a csomagolást, így kevesebbe kerülhet a narancslé vagy akár a sampon is....
febr. 1
11:10
Ismét sztrájkolnak a szlovákiai közúti fuvarozók (Gondola)
Félpályás útlezárásokkal tiltakoznak hétfő reggel óta a szlovákiai kis és közepes teherfuvarozók, mert az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a kormány még nem teljesítette az összes...
febr. 1
11:10
ELTE Állásbörze 2010 (HR Portál)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Karrierközpontja 2010-ben is állásbörzét szervez. A rendezvénynek a Lágymányosi Campuson található Gömbaula ad otthont május 5-én és 6-án, tudta meg portálunk.
febr. 1
11:11
Magyarország jó úton halad (Strauss-Kahn) (Portfolio)
Magyarország jó úton van - nyilatkozta Dominique Staruss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap (IMF) elnöke az osztrák Der Standard című lapnak. Magyarországon egy átfogó kormányprogramot támogatott a...
febr. 1
11:12
Munkahelyteremtéssel kezdődhet az év (HR Portál)
A válság enyhítésére kiírt munkahelymegőrző pályázatok, és az így biztosított több mint 30 milliárdnyi forrás hatására 2010-ben akár 12 ezerrel is emelkedhet a foglalkoztatottak száma - többek között erről is tájékozódhatunk az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) januári hírleveléből.
febr. 1
11:15
Tölgyessy: Az ország vezetőit erőszak nélkül el lehet zavarni (Infostart)
Az alkotmány alapszerkezete kiállta az idő próbáját még a hideg polgárháborúban is, a kormányzati stabilitás biztosítható, négyévente pedig leváltható a hatalom, az ország vezetőit erőszak nélkül el lehet zavarni, márpedig ez a demokrácia lényege - hangsúlyozta Tölgyessy Péter a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
febr. 1
11:18
Áfafizetés céges lakóingatlanok után: sokba kerülhet, ha nem vigyázunk (Adózóna)
A magyar általános forgalmi adó törvény olyannyira bonyolult, hogy aki képes hibátlanul eligazodni benne, annak minden elismerés kijár. Ennek kitűnő példája a lakóingatlanok eladására vonatkozó áfakörösség ki- vagy bejelentése.
febr. 1
11:21
Erőt merít a forint a javuló gazdasági kilátásból (ProfitLine)
Javuló gazdasági kilátásaiknak köszönhetően erősödnek a térségbeli devizák, holott az euró gyengül, a piaci kockázatkerülés pedig magas.
febr. 1
11:23
Januárban is nagy volt a pörgés a BÉT-en (ProfitLine)
Januárban élénkült a Budapesti Értéktőzsde forgalma, kétszeres árfolyamértéken számolva 924 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon. Ez 53 százalékkal magasabb a decemberi rendkívül alacsony, 605 milliárd forintos forgalomnál - derül ki a BÉT hétfőn közölt havi statisztikájából, amely a brókercégek jelentésein alapul. (MTI)
febr. 1
11:24
Egészséges felnőtteknél is csökken a korral az alvásigény (Gondola)
Az alvással és mélyalvással töltött idő folyamatosan csökken az életkor előrehaladtával - közölték vizsgálataik alapján alváskutatók a SLEEP című amerikai szakfolyóirat hétfőn megjelent számában....
febr. 1
11:24
A Viasat is éneklős műsorral újít (Kreatív Online)
Tavasszal indul a Viasat3 A cég hangja című zenés showműsora, melyben különböző munkahelyekről érkező csapatok mérhetik össze énektudásukat. Milliós nyeremény.
febr. 1
11:24
A körmendi kórházért tüntetnek (Alternatív Energia)
A tüntetők a kórház bejárata tiltakoztak az ellen, hogy az országos tiszti főorvos múlt pénteken visszavonta az intézmény működési engedélyét, amelyet két nappal korábban az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosa adott ki.
febr. 1
11:24
Több mint 2000 baleset az utakon (HírTV)
Németországban a hétvégén fél méter hó esett. Az utakon több mint 2000 baleset történt. 4-en haltak meg, a sérültek száma meghaladja a 100-at.
febr. 1
11:25
Újratöltve - Megint sztrájkolnak a szlovák teherfuvarozók (ProfitLine)
Félpályás útlezárásokkal tiltakoznak hétfő reggel óta a szlovákiai kis és közepes teherfuvarozók, mert az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a kormány még nem teljesítette az összes követeléseiket. (MTI)
febr. 1
11:26
Taylor Swift a Grammy-történet legfiatalabb előadójaként nyert albumával (Gondola)
Taylor Swift country- és popzenész a Grammy-történet legfiatalabb sztárjaként vehette át a vasárnapi Los Angeles-i díjkiosztó ceremónián az év albumáért járó Grammy-díjat. Swift, aki csak...
febr. 1
11:26
Hunvald: "Hosszabb ideig itt leszek, mert ez az érdeke mindenkinek" (Alternatív Energia)
Sokaknak jobb egy Hunvald György előzetesben, mint szabadon, mert úgy meg tudná cáfolni az ellene felhozott vádakat - állította lapunknak a csaknem egy éve előzetesben lévő erzsébetvárosi polgármester. Hunvald György ezért arra számít, hogy hosszabb időt kell még a rácsok mögött töltenie.
febr. 1
11:27
Várt feletti bővülés az eurózóna feldolgozóiparában (ProfitLine)
A várakozásokat meghaladó mértékben bővült tovább az eurózóna feldolgozóipara a ma közzétett adatok alapján. A Markit kezelésében lévő feldolgozóipari beszerzőmenedzser index végleges januári értéke két éves csúcsára, 52,4 pontra emelkedett a decemberi 51,6 pontról, holott az előzetes adat 52 pontot mutatott.
febr. 1
11:28
Élénkült a BÉT forgalma januárban (Gondola)
Januárban élénkült a Budapesti Értéktőzsde forgalma, kétszeres árfolyamértéken számolva 924 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon. Ez 53 százalékkal magasabb a decemberi...
febr. 1
11:33
Szabó Máté a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény felülvizsgálatát sürgette (Infostart)
Ismét a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény, és az ahhoz kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálatát sürgette az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elnökének írt válaszlevelében ugyanakkor hangsúlyozza: az ombudsmant nem hatalmazza fel a törvény arra, hogy észrevételt tegyen a romák elleni sorozatgyilkosságok felderítésével…
febr. 1
11:33
Közlekedési káosz és lavinák Németországban az erős havazásban + videó (ATV)
Németországban az ország északi részén a legrosszabb a helyzet. Ott az ítéletidő miatt több száz baleset történt egyetlen nap leforgása alatt.
febr. 1
11:39
Új vezér a kecskeméti Mercedes-gyár élén (HR Portál)
Február elsejétől Frank Klein veszi át az új kecskeméti személygépkocsigyártó-üzem felépítésének irányítását, valamint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetői posztját, tudta meg a Népszabadság.
febr. 1
11:42
Félmillióan autóznak biztosítás nélkül (Privátbankár)
Mintegy félmillióan autóznak abban a tudatban, hogy a kocsijuk erre az évre még nincs biztosítva, mert még nem fizették be az esedékes első részletet
febr. 1
11:42
Az esőzés megmentette a lápot (Infostart)
Dél-Spanyolországban a kiadós esőzéseknek köszönhetően néhány napja újra feltöltődött vízzel a Tablas de Daimiel Nemzeti Park 2005 óta szinte teljesen kiszáradt lápvidéke.
febr. 1
11:42
Ombudsman: vizsgálják felül a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényt (Gondola)
A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény felülvizsgálatát tartja szükségesnek az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, ehhez az Országgyűlés illetékes bizottságának támogatását kérte -...
febr. 1
11:42
Újra elindítja képzését Szlovákiában a MÜTF (HírTV)
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája tatabányai, budapesti, székelyudvarhelyi kampusza mellett ismét elindítja dunaszerdahelyi tagozatát. A MÜTF-ön 1999-től 2006-ig folyt képzés Dunaszerdahelyen, majd a tagozat megszűnésével annak szerepét a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi kara vette át. A szeptembertől induló új képzések nem versenytársat kívánnak teremteni, csupán kiszélesítik a…
febr. 1
11:42
Sok videó lesz a megújult Tv2.hu-n (Kreatív Online)
Jóval több videó és kevesebb szöveges tartalom várja a látogatókat a Tv2 megújult honlapján. A fejlesztéseket és arculati frissítést nemzetközi trendek alapján házon belül végezték.
febr. 1
11:42
Közel-keleti közvetítési ajánlat (Kripto Akadémia)
A palesztin vezetők hajlandók elfogadni George Mitchell amerikai megbízott legújabb ajánlatát, hogy a palesztin béketárgyalások a közeljövőben amerikai közvetítéssel folyjanak.
febr. 1
11:44
Fidesz: a 6 éves vezetői megbízások sértik egy új kormány alkotmányos jogát (Gondola)
A Fidesz szerint a hat évre szóló államigazgatási vezetői megbízások sértik egy következő kabinet alkotmányban biztosított szervezetalakítási szabadságát; ezért az ellenzéki párt - ha kormányra...
febr. 1
11:44
HKD/JPY Emelkedő hongkongi kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
A HKD/JPY tovább erősödik 11,46-os 6 hetes minimuma után. Kellemes meglepetést okoztak a mai hongkongi adatok: a kiskereskedelmi forgalmak decemberben éves szinten a várt 11,4% helyett 16,0%-kal emelkedtek. Az előző havi értéket 11,7%-ról 11,9%-ra igazították ki. A HKD/JPY-t 11,62-őn jegyzik. Ellenállás 11,71-nél, míg támogatás 11,54-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 1
11:44
Brit üzletembereket csal tőrbe a kínai hírszerzés (Kripto Akadémia)
A brit belsőelhárítás azzal vádolja Kínát, hogy memóriakártyákba rejtett kémprogramokkal próbál hozzáférni brit üzletemberek számítógépéhez - írta a Sunday Times brit lap.
febr. 1
11:45
Ahogy öregszünk, egyre kevesebbet alszunk (WebBeteg)
A felmérés szerint a 66 és 83 év közötti emberek mintegy 20 perccel kevesebbet aludtak, mint a középkorúak (40 és 55 év között), akik viszont átlagosan 23 perccel aludtak kevesebbet, mint a 20 és 30 év közötti fiatal felnőttek.
febr. 1
11:45
Többen hisznek újabb visszaesésben, mint tartós fellendülésben! (Calyon Bank) (Portfolio)
Az ázsiai befektetők többsége egy második gazdasági visszaesésre, azaz W-alakú gazdasági kilábalásra számít, a V-alakú, illetve U-alakú gazdasági pályákban csak nagyon kevesen hisznek - ezt a...
febr. 1
11:46
Németországi adócsalás: a lakosság szerint a cél szentesíti az eszközt (Gondola)
Az újabb német adócsalási botrány hétfőre további hullámokat kavart és egyben politikai üggyé is vált. Közben a német lakosság túlnyomó többsége úgy ítélte meg, hogy az adócsalók elleni harcban a...
febr. 1
11:46
Libanoni pásztorfiút fogott az izraeli haderő (HírTV)
Átadta az ENSZ libanoni békefenntartóinak (UNIFIL) az izraeli hadsereg azt a 17 éves fiút, akit akkor fogtak el, amikor birkáit a két ország határán legeltette vasárnap. A demarkációs vonalon nem mindenhol van egyértelmű jelzés.
febr. 1
11:48
Alkotmánybíróság - Fricska a kormánynak..! (Gondola)
Nem csak az alkotmányosság, hanem a jog és az igazságosság is győzedelmeskedett! Dugába dőlt a középosztály megnyomorítására kitervelt elképzelés! Az ország azért nyújt rossz teljesítményt, mert rossz kormánya van, amely olyan elhibázott, igazságtalan és érzéketlen döntéseket hoz, mint az ingatlanadóval kapcsolatos törvény. Az Alkotmánybíróság ülésének napirendje.
febr. 1
11:51
Cozma-ügy: vallott a gyanúsított, maffiózónak nézték a kézilabdázót (ATV)
A gyanúsított szerint "jó kis bunyó volt".
febr. 1
11:53
Kudarcot vallott a magyar énekesnő: nem volt erős a családjában (ATV)
Az énekesnő mindegyik párjától szeretett volna utódokat.
febr. 1
11:54
Strauss-Kahn - Magyarország jó úton van (ProfitLine)
Magyarország jó úton van - vélekedett a Nemzetközi Valutalap (IMF) elnöke egy osztrák lap hétfői számában közölt interjúban azzal összefüggésben, hogy milyen szerepet játszott az IMF a térség stabilizálásában.
febr. 1
11:56
OTP Bank: azonnali intézkedés a téves tőzsdei ajánlat kapcsán (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének piacfelügyeleti eljárásban hozott határozatát (PP-III/B-10/2010.) tudomásul veszi. A bank eddig is elkötelezett volt a piacbefolyásolás elleni küzdelemben, ehhez megfelelő belső eljárásokkal és kontrollokkal rendelkezik, amelyeket a Felügyelet is több esetben vizsgált és intézkedést igénylő hiányosságot nem tárt fel - olvasható az OTP…
febr. 1
12:00
Mesésen kezdte az évet a BUX (Privátbankár)
Januárban élénkült a Budapesti Értéktőzsde forgalma, kétszeres árfolyamértéken számolva 924 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon
febr. 1
12:00
A sztárok megoldása a hűtlenségre: szexfüggőség! (Blikk)
Van-e jobb indok a hűtlenségre, mintha valaki azt állítja, szexfüggő, ezért nem ura a testének és kezelésre szorul? Ezek a sztárpasik megjátszották a szexmánia kártyát. Te hinnél nekik?
febr. 1
12:00
Kirúgták az anorexiás modellt, mert túl kövér volt (Blikk)
„Kövérsége" miatt rúgtak ki egy modellt a milánói divathétről: az egy méter 80 centiméteres Inga Radziejewski mindössze 54 kilós volt.
febr. 1
12:00
Oszkó: Az ingatlanadó bármikor bevezethető (HírTV)
Kudarcnak tartja a pénzügyminiszter, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az ingatlanadót. Oszkó Péter erről a köztelevízióban beszélt vasárnap este.
febr. 1
12:00
Kétmilliárd dollár fölött az Avatar világbevétele (Gondola)
Túllépte a kétmilliárd dolláros (400 milliárd forintos) globális jegybevételt James Cameron Avatar című sci-fije, amely hetedik hete vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát. A hétvégén ismét a...
febr. 1
12:00
Magyar központban a Signal régiós kommunikációja (Kreatív Online)
Az Unilever Signal fogkrémmárka kommunikációját magyarországi központból szervezi a tendert elnyert ügynökség. Öten indultak.
febr. 1
12:00
Elmaradhatnak az idei önkormányzati választások (Alternatív Energia)
Ha a választáson a Fidesznek önállóan, vagy a Jobbikkal együttműködve kétharmados többsége lesz az Országgyűlésben, első lépésként szinte bizonyosan elhalasztják az őszi önkormányzati választásokat.
febr. 1
12:00
Az adócsalók ellen minden eszköz megengedett (Kripto Akadémia)
Politikai botránnyá dagad Németországban az adócsalási ügy
febr. 1
12:02
Sme: a magyar nyelvalap ugyanolyan butaság, mint a nyelvtörvény (Gondola)
A magyar kormány által létrehozott nyelvalap ugyanolyan felesleges és buta dolog, mint a szlovákiai államnyelvtörvény - írja a Sme című szlovák napilap hétfőn. A nyelvalap létrehozása nem azért...

Keresés