Az amerikai tőzsdéken látott pénteki fordulat mellett a túladottság játszhat leginkább szerepet abban, hogy a BUX ma emelkedéssel nyitott, a benchmark jelenleg 0.8%-os pluszban tartózkodik. Mivel ma...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,67 pontos emelkedéssel, 20.434,41 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,04 százalékkal erősödött.
Az elmúlt évtizedek motiválási problémáinak egy része az emberi értékek devalválódására vezethető vissza. Azzal is számolni kell, hogy az értékelés csak akkor működhet jól, ha azt nem egy elszigetelt tevékenységként végzik. Hasznos tanácsok értékelőknek az értékelő beszélgetésen való sikeres részvételhez.
Lengyel kormányzati források szerint amennyiben a gazdasági bővülés tovább gyorsul, úgy Lengyelország képes lesz leszorítani a költségvetési hiányt 3 százalék alá, így az euró bevezetésére akár 2012-ben is sor kerülhet - tudósít a Bloomberg hírügynökség
Hazánkban nagyon kevesen dolgoznak távmunka keretében, aminek az is oka lehet, hogy sokan, sokféleképpen értelmezik a távmunka fogalmát. Cikkünkben a jogi szabályozást foglaltuk össze, amelyből kiderül, kit is nevezünk távmunkásnak, mi az a távmunka-munkaszerződés és mit tartalmaz.
Az EUR/GBP magára talált 0,8601-es 5 hónapos minimuma után. A következő cél a 0,8795-0,8855-ös érték, azonban nem kizárt a 0,8935-re való emelkedés sem. Csak 0,8650 alatt romlanak a kilátások. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A kereskedelmi szálláshelyeken 2009-ben a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal maradt el az előző évitől, a szálláshelyek árbevétele pedig folyó áron 10 százalékkal...
Néhány éve már hazánkat is elérte a gasztro-őrület: főzős műsoroktól kezdve, az újságokon, tanfolyamokon és elméleti képzéseken át, ma már szinte minden ága megtalálható. Szakértők egyszerűen csak foodpornónak nevezik az üzletágat....
A világ egyik legnagyobb bányavállalata, a brit-svájci Xstrata hétfőn 2,77 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett tavalyról, az elemzők várakozásának megfelelően 41 százalékkal kevesebbet a 2008-as 4,7 milliárdnál. (MTI)
Orbán Viktor a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta, egyetért azzal a kormányállásponttal, amely szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartható.
A női nemi szervek tiltott csonkítását is végzik "intim műtét" címén egy soproni szépségklinikán - állítja osztrák politikusnő. Az intézményben intim műtét elnevezés alatt szeméremajak-kisebbítés mellett "körülmetélésre" is van lehetőség - írta Petra Bayr, a Osztrák Szociáldemokrata Párt fejlesztéspolitikai szóvivője, a női csonkítás ellen küzdő osztrák platform alapítója.
Február 26-ig pályázhatnak a legalább 250 főt foglalkoztató nagyvállalkozások speciális és általános képzések támogatására mind a konvergenciarégiókban, mind Közép-Magyarországon - tudatta a Világgazdaság.
Az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak megvalósítása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért – jelentette ki Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje programadó és évértékelő beszédében vasárnap Budapesten.
Kétmilliárd forintos támogatásból újulhat meg a Miskolci Egyetem Mechatronikai és Anyagtudományi Kooperációs Kutatási Központja, a beruházás pedig egymilliárd forintos európai uniós, illetve azonos összegű vállalati támogatásból valósulhat meg - jelentették be január közepén.
A bajai szocialisták lapja, a Bajai Tükör legutóbbi számában közölte a mellékelt hirdetést. Ha valaki gondosan böngészi az első pillantásra kissé ezoterikusnak tűnő szöveget, rögtön rájön, hogy valójában miről van szó - írja a Jobbklikken Navracsics Tibor. A bejegyzést szó szerint közöljük.
"Súlyos válság" van az euróövezeten belül, és ez nemcsak a legtöbbször emlegetett Görögországra terjed ki - mondta a Nemzetközi Valutaalap volt főközgazdásza
Összesen 22 ezer magyarországi személygépkocsit érinthet a Toyota visszahívási akciója, amelyet a japán cég a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt rendelt el, az autók javítását a jövő héten kezdik...
Kísérletek szerint a nagy adagban szedett C-vitamin fokozza a szürkehályog kialakulását, de a legújabb vizsgálatok tanúsága szerint ez a korosodó hölgyek szemére is vonatkozik.
A január végi, a magyar állam által kibocsátott dollárkötvényből befolyt forrás segítségével 1.9 milliárd euróval 32.5 milliárd euróra, történelmi csúcsra emelkedtek január végére Magyarország...
Tovább folytatja hétfőn a látszategyeztetést a rendészeti miniszter a Rendőrszakszervezetek Demonstrációs Bizottságával a természetbeni juttatások összegéről.
A hírek szerint a svájci és magyar befektetők összefogásának eredményeként 7 éve a hazai hitelpiacon tevékenykedő pénzügyi vállalkozás receptje eléggé egyszerűre sikeredett. Vegyünk egy 65 év feletti hiteligénylőt, akit egyik-másik bank - a kora és a jövedelme miatt - már kikosarazott, a kiszemelt ügyfélnek legyen valamilyen ingatlanja, ahol egyedül él....
A hét elején jó formában van a török líra, és az EUR/TRY 2,0847-ről 2,0757-re esett. Kellemes meglepetést okoztak a mai török adatok: az ipari termelés decemberben éves szinten 25,2%-kal emelkedett (előrejelzés: +18,0%). Az előző havi értéket -2,2%-ról -2,3%-ra módosították. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Orbán Viktor az MTV reggeli műsorában beszélt arról, hogy az elszámoltatások meg fogják tizedelni a szocialistákat, "hiszen láthatóan az ő érdekkörükből kerülnek ki azok, akik visszaéltek a hatalommal az elmúlt néhány évben"
A kereskedelmi szálláshelyeken 2009-ben a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal maradt el az előző évitől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
A K&H és a GfK felmérése szerint jelentősen javultak a cégek árbevétel- és profitvárakozásai az idei évre vonatkozóan, hiszen a mikro-, kis- és középvállalkozások háromnegyede számol árbevételének emelkedésével. A vállalkozások 2010-re átlagosan 5,7%-os árbevétel-növekedést és 2,9%-os nyereség-növekedést prognosztizálnak.
A recesszió elsősorban a hagyományos IT tevékenységet végző cégeket érintette, az IT- outsourcing relatíve jól állta a sarat a VG által megkérdezett két cégvezető szerint. A Getronics vezetője...
Az MDF miniszterelnök-jelöltje a párt kampánynyitó rendezvényén tartott évértékelőjén ostorozta a magyar felsőoktatást, amiért nem eléggé nyitott a magánegyetemek felé.
Szlovákiában 11,9 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés decemberben, mint egy évvel korábban - jelentették a szlovák statisztikai hivatalban hétfőn. (MTI)
Összesen 22 ezer magyarországi személygépkocsit érinthet a Toyota visszahívási akciója, amelyet a japán cég a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt rendelt el, az autók javítását a jövő héten...
Megadta a módját a bemutatkozásnak első ügyfélpartiján múlt csütörtökön a Class FM. Az Átrium Café üvegfalai között mintegy ötszázan buliztak, a mulatság hajnal háromig tartott. Képgaléria!
A tevékenységre jellemző kereset, vagyis a TJK nem egy újabb adónem, hanem egy cselesen összegyúrt, magasan adóztatott adóalap, amit az osztalékfizetésnél és járulékszámításnál kellene alkalmazni. A járulékalap szélesítése ismét a jogszabály-idézgető propagandán múlik, a rendelkezést az érintettek könnyedén kikerülhetik, miközben árgus szemekkel figyelik, hogy az Alkotmánybíróság mit tesz az…
2009-ben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek, illetve vendégéjszakák száma egyaránt 8%-kal maradt el az előző év értékétől. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 10%-kal mérséklődött. Decemberben is - akár a megelőző hónapok mindegyikében - alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, mint 2008-ban....
Saját világrekordját adta át a múltnak hétfőn Chayne Hultgren ausztrál kardnyelő, aki 18 pengét gyűrt le a torkán Sydneyben. A 31 éves férfi - aki fél életében kardnyelőként tevékenykedett - a...
Az elmúlt hetekben összesen 13 embert küldtek el a Publicis és a Publicis Dialogtól. A menedzsment a cégcsoport átszervezésével magyarázza a szomorú eseményeket.
A Dear John című romantikus dráma került a hétvégi észak-amerikai kasszasikerlista élére, ezzel a második helyre szorította a hetedik hete a bevételi csúcson jegyzett Avatart.
Mivel többen kérdezték tőlünk, hogy miként biztosítjuk vizsgálataink függetlenségét, ezért néhány szóban összefoglaljuk. Igyekszünk egyszerűek lenni, napokon belül jön a részletes módszertan is,...