A pénzügyminiszter blogjában kifejti, nem a Malév visszavásárlásáról állapodtak meg, hanem az állam a tulajdonába kerülő társaság feltőkésítését hajtotta végre
Kis összegű adományokból 130 millió forintot gyűjtött össze eddig a Fidesz a választási felkészülés során, és számításaik szerint másfél millió ajánlószelvényt - erről Nyitrai Zsolt, a párt...
Négymillió forintnál is többet kapott alig féléves munkáért tavaly Egerfai József MSZP-s fővárosi képviselő, aki az önkormányzat cégének adott tanácsokat a Fővárosi Közgyűlés, azaz saját maga elé került koncepció előkészítéséhez – erősítette meg a Magyar Nemzet információját Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója.
Párizsba látogat hétfőn Dmitrij Medvegyev orosz elnök, akinek háromnapos tárgyalásai során az iráni nukleáris dosszié, az esetleges büntetőintézkedések kérdései, illetve egy francia helikopterhordozó megvásárlása kerülnek előtérbe.
Az országos rendőri vezetés létszámbővítéssel, új szolgálati autókkal, illetve a budaörsi kapitányság épületének felújításával segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkáját - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány pénteken a Megyeházán.
Tekintettel arra, hogy a 2010-es költségvetés "már csak papíron létezik", valószínűleg már a kormányváltás után el kell kezdeni a tárgyalásokat az IMF-fel - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este.
A következő hetekben sem mérséklődnek az üzemanyagárak Magyarországon, sőt, az sem kizárt, hogy az autózási főszezonban, májustól újabb árugrás következik be - írta hétfői számában pontosan meg...
Májustól az Európai Gazdasági Térség országaiban lakóknak is jár a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés - egyebek mellett ezt tartalmazza a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet.
A kanadai téli olimpia tizenhat napja alatt nem volt hiány felejthetetlen pillanatokban. Összegyűjtöttük Vancouver – legalábbis szerintünk – legnagyobb nyerteseit, illetve veszteseit.
Három hónappal, május 29-ig meghosszabbította a bíróság a BKV volt vezérigazgatójának házi őrizetét - írta hétfői számában a Magyar Nemzet. A napilap közlése szerint a bíróság helyt adott a...
Oszkó Péter szerint a magyar állam tulajdonszerzésére a Malévban nemcsak a társaság túlélése, hanem annak radikális átalakítása miatt is szükséges volt. A pénzügyminiszter internetes naplója utolsó bejegyzésében a szombat hajnalra megszületett megállapodásról azt írta: az állami tulajdonszerzés nem az orosz tulajdonos részére történő vételárfizetéssel, hanem a Malév feltőkésítésével történt, a…
2010-ben egészében stagnálni fog a magyar gazdaság, de a recesszió véget ér. A külső egyensúlyban újra aktívum keletkezik - írja a GKI Gazdaságkutató Zrt az Erste Bankkal együttműködésben készült...
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szakadékba sodródik - állítja Rácz Szabó László, a vajdasági Magyar Polgári Szövetség (MPP) elnöke. A pártelnök a Dnevnik című újvidéki napilapnak adott...
A hétvégén is tartotta a 270 forint/euró körüli árfolyamot a forint; a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn reggel 7 órakor 269,48 forinton jegyezték az eurót, az előző esti 269,45 forint és a péntek esti 269,41 forint után. (MTI)
Tekintettel arra, hogy a 2010-es költségvetés "már csak papíron létezik", valószínűleg már a kormányváltás után el kell kezdeni a tárgyalásokat az IMF-fel - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a...
A fertőzött osztrák sajtot készítő cég vasárnap elismerte, hogy hibát követett el a termelés és a minőségellenőrzés során. Az eddig hét halálos áldozatot követelő élelmiszerfertőzést valószínűleg gané...
Sikertörténetként igyekszik tálalni a pénzügyminiszter a Malév visszavásárlását, holott csak arról van szó, hogy egy tartósan veszteséges és hatalmas adóssággal terhelt cég finanszírozásának a terhe a rossz privatizáció után ismét az adófizetők nyakába szakadt - írja a Magyar Nemzet.
A Malajzia irányítása alatt álló és három muzulmán ország alkotta nemzetközi békefenntartó erő hétfőn megkezdte Fülöp-szigeteki misszióját. Annak a tűzszünetnek a betartását ellenőrzik, amelyet a...
Közép-európai idő szerint hétfő hajnalban hivatalosan befejeződött a XXI. téli olimpia Vancouverben. A szervezők mindenkit meglepve egy könnyed, önironikus produkcióval vezették fel a záróünnepséget, ugyanis egy szerelőnek öltözött bohóc jelent meg a BC Place Stadiumban, és megjavította a nyitóünnepségen meghibásodott kandelábert, s a már teljes pompájában álló fáklyát ismét meggyújtották a…
Hatalmas udvarházat húzott fel a Honvédelmi Minisztérium egyik bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel meggyanúsított volt főosztályvezetőjének cége Tokaj-Hegyalján - írta hétfői számában a Magyar Nemzet, amely nem jelölte meg értesülésének forrását.
Öngyilkos robbantásos merényletet követtek el hétfőn egy külföldi katonákat szállító gépkocsikonvoj mellett Dél-Afganisztánban, a támadásban legalább három afgán polgári személy életét vesztette, és több külföldi katona megsebesült - közölte egy helyi tartományi illetékes.
Hatalmas udvarházat húzott fel a Honvédelmi Minisztérium egyik bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel meggyanúsított volt főosztályvezetőjének cége Tokaj-Hegyalján - írta hétfői számában a...
Meglehetősen visszafogott hangulatban telt a kereskedés pénteken a tengerentúlon, az indexek roppant szűk sávban mozogtak, és végül enyhe, egy két tized százalékos pluszban állapodtak meg. Bár több...
A Portfolio.hu számításai szerint április 1-től a Pannergy és a Rába részvényei válthatják a BUX index kosarában jelenleg még tagnak számító Émász és TVK papírjait. A hazai benchmarkba kerüléshez...
Egyelőre határozott időre, március hónapban tovább foglalkoztatják azt a 157 diósgyőri kohászati dolgozót, akik még tavaly október közepén állhattak munkába az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ által indított 4 hónapos foglalkoztatási programnak köszönhetően.
Eddigi legnagyobb értékű adományát adta át szerdán a Tesco Budapesten. Az áruházlánc mintegy tizenegy kamionnyi ruhát és egyéb terméket juttatott el a szegénység elleni küzdelem éve alkalmából a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, akik segítenek az adományok segélyszervezeteken keresztül történő hatékony elosztásában.
A hétvégén is tartotta a 270 forint/euró körüli árfolyamot a forint; a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn reggel 7 órakor 269,48 forinton jegyezték az eurót, az előző esti 269,45 forint és a péntek esti 269,41 forint után.
Kijárási tilalmat rendelt el vasárnap a chilei kormány két, földrengés sújtotta térségben - közölte a chilei állami televízió. A kijárási tilalom Maule település térségére és Concepción városra...
Öngyilkos robbantásos merényletet követtek el hétfőn egy külföldi katonákat szállító gépkocsikonvoj mellett Dél-Afganisztánban. A támadásban négy afgán polgári személy és a NATO egyik katonája életét vesztette, és több külföldi katona megsebesült – közölte egy helyi tartományi illetékes.
A kanadai válogatott nyerte meg a vancouveri téli olimpia férfi jégkorongtornáját, miután a vasárnapi döntőben hosszabbítás után 3-2-re legyőzte az amerikai csapatot.
Az EUR/JPY 39 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 121,11 és 121,50 között. Ellenállások 121,71-nél és 122,24-nél, míg támogatások 120,59-nél és 120,00-nál találhatók. Az EUR/USD kurzusa 57 pipes sávban ingadozott, 1,3649 valamint 1,3592 között. Ellenállás 1,3704-nél, támogatás pedig 1,3555-nél található. 10.00-kor teszik közzé a módosított februári EU-s beszerzési menedzserindexet.…
Folytatódik hétfőn Hágában Radovan Karadzic, a boszniai szerbek egykori vezetőjének pere, aki háborús bűnök vádjával áll az egykori Jugoszlávia területén elkövetett bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék előtt.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori székére írt ki pályázatot a Honvédelmi Minisztérium, miután az egyetem korábbi vezetőjét, Szabó Jánost felmentették tisztségéből - ajta hírül az Origo alapján az Edupress.
Nukleáris fegyverkezési versenyt bontakozna ki a Közel-Keleten, ha Irán atomfegyverhez jutna - figyelmeztetett Ehud Barak izraeli védelmi miniszter. Barak a CNN hírtelevízióban sugárzott...