Kicsit lemaradt a pénteki kereskedés során, mivel nem tudott az S&P500-hoz hasonlóan visszajutni a 24-i csúcsáig, de ettől függetlenül technikailag erősebb képet mutat. Jóval közelebb tartózkodik a januári csúcsához, így ha meghaladja a 632 körüli ellenállását, máris a csúcsnál kialakított sávot kezdheti támadni.
Az euróövezet Markit kezelésében lévő feldolgozóipari beszerzőmenedzser indexe februárban 30 hónapos csúcsára, 54,2 pontra nőtt a januári 52,4 pontról, mely így ágazat teljesítményének további javulását jelzi.
A mai naptól, azaz március elsejétől életbe lépett a kormány hitelplafon-rendelete, amely szabályozza az ingatlan-jelzáloghitelek mértékét, illetve a gépjármű-hitelezést.
Februárban 54,2 pontra nőtt az euróövezeti feldolgozóipar beszerzési menedzser indexe, az ágazat teljesítményének további javulását jelezve. Az elemzők 54,1 pontot vártak februárra a januári 52,4...
MISKOLC – A kakaspert követően lövések dörrentek vasárnap Komlóstetőn. Mint azt szombaton megírtuk, Kisséket beperelte a szomszéd a kakasuk hangos kukorékolása miatt, s Kissék el is vesztették a pert. A szomszédot beperelő férfi összetűzésbe keveredett két szomszédjával, és gázpisztollyal meglőtte őket.
Az osztrákok 54 százaléka szerint az iszlám fenyegetést jelent a Nyugatra nézve - mutatják egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatás eredményei. A megkérdezettek 59 százaléka mondta azt, hogy...
Kínának létre kell hoznia a világ legerősebb hadseregét, és határozottan arra kell törekednie, hogy az Egyesült Államoktól átvegye a vezető helyet - írja most kiadott könyvében a Kínai Néphadsereg egyik főtisztje.
A Mabhúh-gyilkosság gyanúsítottjai Izraelben tartózkodnak - jelentette ki Dahi Halfán tábornok, a dubaji rendőrség főnöke hétfőn. Ugyanakkor a Gulfnews című dubaji lap értesülése szerint a...
Az EU-s beszerzési menedzserindexet 54,1 pontról 54,2 pontra igazították ki (előrejelzés: 54,1 pont). Az adatok hatására némiképp oldódott a feszültség, melyet a gyenge legutóbbi német ifo-index okozott. Az EUR/USD 1,3630-on keresztül 1,3655-re kúszott fel, és megközelítheti az 1,3690-es szintet, ahol ellenállás található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Szegedi Csanád is megmondta, nem úgy találták azt ki, hogy reálisan végrehajtható legyen. Ebben az esetben viszont jobban is a hasukra csaphattak volna, és sokkal radikálisabb megoldásokkal buzdíthatnák követőiket. Például megígérhették volna, hogy ezután ők adnak az IMF-nek hitelt és sanyargatják konvergencia programokkal, amíg csak bele nem döglik a beste.
Európában is jól indul a hét, a DAX 1%-os plkuszban nyitott, jelenleg pedig 1.5%-kal van a pénteki zárószint felett. A sort azonban a görögök vezetik, itt közel 3%-os az emelkedés mértéke, ami...
Az ezredfordulón a Malév tulajdonképpen eladott mindent, ami értékesíthető volt, hogy életben maradjon. Aztán jöttek az oroszok - és az újabb privatizáció
A szigetvári kórház kártérítési felelősségét állapította meg első fokon a Baranya Megyei Bíróság egy férfi gondatlan ellátása és lábának későbbi elvesztése miatt - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló. ...
A brit beszerzési menedzserindex februárban 56,7 pontról 56,6 pontra csökkent (előrejelzés: 56,4 pont). Az EUR/GBP meghódította a 90-es szintet, és megközelítette a fontos 0,9050-es ellenállást. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Izrael megnövelte hétfőn Kelet-Jeruzsálemben szolgálatot teljesítő rendőreinek számát, és megszigorította a közbiztonsági intézkedéseket a Templomhegyen (a Mecsetek tere körül), hogy...
Az elkövetkező, 2010 és 2021 közötti évek fontos feladata lesz a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének megteremtése, hiszen az európai lakosság 52 százaléka nő. Jó hír, hogy az európai cégek 63 százaléka alkalmaz diversity management stratégiát, hangzott el a közelmúltban megtartott nemzetközi konferencián.
A GBP/JPY veszteségeit konszolidálja, melyek hatására 11 hónapos mélypontot ért el 134,49-nél. A brit fogyasztói kölcsönök januárban 500 millióval emelkedtek (előrejelzés -100 millió, előző: +300 millió). A jelzálogkölcsönök +1,5 milliárdos értéket hoztak (előrejelzés +900 millió, előző +1,2 Mrd). Az M3-as pénzmennyiség januárban a revízió szerint éves szinten 4,9%-kal emelkedett (előzetes +5,1...
Mario Adorf német színészt választotta 2010 "bajuszkirályának" a stuttgarti Belle Moustache bajusz- és kultúrklub vasárnap. A 79 éves színész "a bajuszosok par excellence...
Hogyan működhet közre a média és a civil társadalom a társadalmi sokszínűség fejlesztésében, megőrzésében, a diszkrimináció legyőzésében? Ezekkel foglalkozott a "Tuning in to Diversity 2010" - Színesre hangolva elnevezésű nemzetközi médiakonferencia.
Ukrajna gazdasága 15 százalékkal zsugorodott tavaly - erősítette meg az ukrán gazdasági minisztérium előzetes adatát hétfőn az ukrán állami statisztikai bizottság. (MTI)
Újabb két bérleti szerződést írtak alá az Airport City logisztikai parkban: a JAS Cargoways a C épületbe költöztette központi irodáját, ezáltal az épület összes irodaterülete bérbeadásra került. ...
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) még az idén egy új közvetítői kategória, az úgynevezett prémium alkuszi minősítés bevezetését tervezi, amitől a biztosításközvetítés és az egész biztosítási piac színvonalának további erősítését várja. Erről a FBAMSZ pénteki közgyűlésén döntött a tagság, amely megbízta az elnökséget azzal, hogy dolgozza ki azokat szigorú minőségi…
Gyorsult a feldolgozóipari növekedés üteme februárban januárhoz képest, a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke 2,1 százalékponttal 55,9 pontra nőtt - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn az MTI-vel.
Már második hónapja mutat bővülést februárban az orosz feldolgozóipar az új megrendeléseknek köszönhetően, ugyanakkor a foglalkoztatottság tovább csökkent.
Csaknem 1500 helyszínén kezdődnek meg az útfelbontással, sávszűkítéssel, útlezárással járó munkák Budapesten, ha tartósan 5 fok fölött lesz a hőmérséklet - közölte a városháza kommunikációs igazgatója.
Jelentősen nőtt hétfőn a réz ára a kitermelési fennakadásokat okozó chilei földrengés miatt. A rézkitermelésben világelső Chile középső részét sújtó szombati természeti csapás után négy bányában azonn...
Egy konszolidációs időszak után visszaszorítható a radikalizmus, és további térnyerése is megakadályozható - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Fidesz országos választmányának elnöke. Kövér László szerint kormányváltás után először leltárt kell készíteni az elmúlt nyolc évről, majd a személyi és jogi konzekvenciákat kell levonni.
Brüsszelbe vezetett a múlt héten beiktatott új ukrán államfő első külföldi útja: Viktor Janukovics hétfőn délelőtt José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével ült le megbeszélésre, majd találkozik Herman Van Rompuyjel, az EU-tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével, valamint Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével.
Oroszlánfóka támadt gondozójára egy ausztrál állatkertben, miután elválasztották nőstény párjától. A hétéves Tasco a látogatók szeme láttára harapta meg gondozóját, akinek sebeit 30 öltéssel...
BUDAPEST – Szárnyalhatott a fantázia a Ferihegyi reptér egyik hangárjában szombaton. Az óriási gépek között amatőr modellek villanthatták meg bájaikat. Az Ourmodell versenyén induló szépségek egy dán fotós lencséje előtt pózoltak, körülöttük repülőgépekkel és azok alkatrészeivel.
Az apadás ellenére továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Kraszna védvonalán - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn.
Ismét recesszióba került a svéd gazdaság, miután a várakozásokkal ellentétben a negyedik negyedévben 0,6 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék(GDP) az előző negyedévhez képest. A statisztikai ...
Miután felfelé módosították a februári EU-s beszerzési menedzserindexet, a munkanélküliségi ráta is kellemes meglepetést okozott, hiszen januárban 9,9%-ra esett, miközben az elemzők 10,1%-os értéket vártak. Az előző havi értéket 10,0%-ról 9,9%-ra módosították. Az EUR/USD az adatok után némiképp összeszedte magát, és 1,3655 felé indult. Ellenállás 1,3684-93-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-…