Öt éve nem nézte ennyi amerikai az Oscardíj-átadó gálát, mint vasárnap este: A bombák földjén című háborús dráma és a mozikban kasszasikert arató Avatar című film párbaját 41,3 millió kíváncsi szempár követte figyelemmel a tévéképernyő előtt.
Nem kap befutó helyet a fővárosi listán - az egyik napilap szerint emiatt mondta semmisnek a fővárosban köttetett együttműködést a liberálisokkal MDF budapesti elnöke, akit egyébként Dávid Ibolya bizalmasaként tartottak számon. Előző nap még tárgyalt a fórum elnökhelyettesével és az országos választmány elnökével, ám egyiküknek sem jelezte, hogy felmondani készül a kontraktust. Többen úgy vélik:…
Mennyi port és indulatot kavart már ez a vagyonadó. Tuti eszköz volt ismét egy társadalmi szintű ellentét generálásához. Hirtelen kötelezően definiálhattuk magunkat, hogy mik is vagyunk: szegények, gazdagok vagy szegény-gazdagok.
Botrány robbant ki Mikulás Dzurinda egykori szlovák miniszterelnök pártjában, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióban (SDKÚ). A párt elnöksége ugyanis alaposan átalakította a korábban már jóváhagyott országos választási jelöltlistáját.
A piaci kereslet világméretű erősödésének jeleként a kínai export - kiigazítatlan adatok szerint - 45,7 százalékkal bővült idén februárban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette szerdán a kínai v...
Március elsejétől 24 órás rendőri védelmet rendelt el 44 magyarországi településen az országos rendőrfőkapitány, 256 helyen pedig heti három alkalommal tartanak ellenőrzéseket a járőrök.
Hónapokon keresztül zsarolta egyik osztálytársát egy 16 éves fiú az egyik tatabányai iskolában. Rendszeresen veréssel fenyegetve áldozatát, cigarettát és a tízóraiját zsarolta ki tőle – értesült a HavariaPress.
Másfél havonta utazik Dubaiba Pflum Orsi. Közkeletű pletyka, hogy azok a csinos magyar lányok, akik az Egyesült Arab Emírségeket látogatják, pénzért árulják bájaikat, Orsiról is ez terjedt el.
Azoknak a liberális szavazóknak kérjük a támogatását, akik szabad, erős és független Magyarországot szeretnének – mondta el egy kedd délután, Budapesten tartott vitán Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus szerint a liberális választók egy része egyaránt megtalálható volt az SZDSZ, az MDF és a Fidesz támogatói között.
Kurtág György művészetéről írt tanulmányáért Grégoire Tosser vehette át a háromezer eurós jutalommal járó Prix Hungarica díjat a Párizsi Magyar Intézetben. A díjjal a Magyarországgal foglalkozó legjobb francia egyetemi disszertáció szerzőjét jutalmazzák, immár hatodik éve.
Életének 88. évében meghalt Szilágyi Dezső, Kossuth-díjas, kiváló művész, aki 34 esztendeig vezette az Állami Bábszínházat, melynek fénykorszaka kötődik a legendás direktor nevéhez.
Nem a létszámnövelés vagy a sorkatonaság visszaállítása a megoldás a hadsereg problémáira, hanem a NATO-tagországokban is honos önkéntes, tartalékos rendszer - állítja a Fidesz-KDNP szakpolitikusa, aki szerint a honvédségnél sok a pazarlás, a luxuskiadás, ilyennek tartja a Gripen-törlesztést
Érdemes volt hosszú heteken át keresgélni a "jútyúbon" színvonalas kampányvideók után kutatva. Az MDF jelöltjeit bemutató zanza sem volt kispályás, láttunk szakállas ötleteket, na de most végre megvan az új favorit... Ha valaki még nem tudná, létezik egy filmes társaság, a Dogbyte, és ez a "falka", ahogy magukat nevezik, megalkotta a balliberális korszak talán legjobb politikai témájú…
Orbán Viktor a Fidesz eddigi legkonkrétabb vállalásait fogalmazta meg az adórendszer átalakításáról hétfőn; tavaly ősszel a párton belül még vita folyt az adórendszerről
Nem folytatja az MSZP a budapesti Pallas Páholyba meghirdetett szakpolitikusi vitasorozatot. Budai Bernadett, a szocialista párt szóvivője azután beszélt erről, hogy tegnap a Fidesz nem vett részt a vita első állomásán. Hozzátette: az ellenzéki párt nem meri vállalni a pártok programjainak összehasonlítását és szembesítését a választókkal.
Miközben a Pékszövetség szerint a hazai pékek jó, ha egy százalék körüli nyereséget tudnak elérni termékeiken, kedden kiderült, hogy új szereplőként egy cseh társaság lép a hazai sütőipari piacra. Az ágazat helyzete ettől még siralmas – közölték szakemberek –írja a Magyar Nemzet.
Menti vagyonát Hagyó Miklós - a HVG internetes oldala úgy tudja: a volt szocialista főpolgármester-helyettes lányára íratta budai ingatlanjait. A lap szerint két XII. kerületi lakásról van szó, amelyek szerepelnek Hagyó Miklós vagyonnyilatkozatában is.
Gyurcsány Ferenc országértékelőt tart. Szupergép Csillebércen. Büntetőpont szelíd lövészeknek. Varga István: Lehet az idén MotoGP futam. Egymilliárdnyi bélyeg. Nincs gyanúsított a kormánynegyed miatti botrányban - szemle a reggeli lapokból
Emelte bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel újabb történelmi csúcsra nőtt a benzin átlagára. Egy évvel ezelőtt a benzin átlagára 255, a gázolajé 250 forint volt
A Nemzetbiztonsági Hivatal – nevét és címerét leszámítva – a magyar demokrácia szégyene lett, közönséges pártcélokra használják, különösen a Jobbik ellen, ezért szükséges feloszlatása és a...
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) karrierirodája szerdán tizenötödik alkalommal rendezi meg Délkelet-Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét, a tavaszi állásbörzét - tájékoztatta Fajka Judit szervező az MTI-t.
Wahorn András mindig is híres volt arról, hogy ügyel az egészségére. Most elhatározta, hogy rengeteg zöldséget ültet el, ehhez pedig tangás lányokkal ásatta fel bogácsi kertjét.
Még az MSZP-n belül is megütközést keltett, hogy Hagyó Miklós – a Balogh Zsolt volt BKV-vezérigazgatóval készült Magyar Nemzetes leleplező interjúk múlt szombati megjelenése előtt egy nappal – lányára íratta értékes XII. kerületi ingatlanjait. Félő, hogy a parlamenti képviselősége kivételével minden pozíciójáról lemondott, mentelmi jogot élvező volt főpolgármester-helyettes külföldre m...
Emelte bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel újabb történelmi csúcsra nőtt a benzin átlagára. A Mol két hete...
Diszkriminatívnak és alkotmányellenesnek tartja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) azt a törvényi rendelkezést, hogy egy családban csak egy ember részesülhet a tartós munkanélkülieket támogató rendelkezésre állási támogatásból (rát).
Két ember életébe került az, hogy nem volt türelme kivárni a körforgalomnál álló sort egy 46 éves férfinak. Szemből hajtott Audijával egy szabályosan közlekedő Suzukinak, a kis kocsiban ülő házaspárnak esélye sem volt a túlélésre.
Ismét kiemelt, 24 órás rendőri védelmet kapott 44 település. A 2008-2009-ben romák sérelmére elkövetett gyilkosságsorozat idején is alkalmazta már ezt a módszert a rendőrség a közterületi...
Ismét tömeges elbocsátást tervez az erdélyi autópályát építő Bechtel. A román kormányfő, Emil Boc a céggel folytatott tárgyalásai után azt nyilatkozta, hogy az alkalmazottak háromnegyede "megmenekül".
Miután az MSZP által kezdeményezett vitasorozat első állomására a Fidesz nem küldött szakpolitikust, a szocialisták szerdán már nem folytatják a vitát.