2010. március 14. vasárnap

márc. 14
17:21
Megint Rooney volt a Man United nyerőembere (Infostart)
A Manchester United alapvetően ismét Wayne Rooneynak köszönhette sikerét: a címvédő a válogatott csatár két góljával - s a hajrában esett Berbatov-fejessel - tudta legyőzni a Gera Zoltánnal felálló Fulham együttesét az angol labdarúgó Premier League 30. fordulójának vasárnapi játéknapján.
márc. 14
17:21
Idén is kordonerdő mögé szorul a nemzeti ünnep (HírTV)
Idén is kordonok mögött ünneplik március 15-ét a közjogi méltóságok. A Budapesti Rendőr-főkapitányság biztonsági okokból vaskerítésekkel zárja le a Kossuth teret, a zászlófelvonás hagyományos helyszínét. A pártok ünnepi rendezvényei miatt Budapest belvárosában és a budai Vár lábánál már mától érvényes a forgalomkorlátozás.
márc. 14
17:21
Bulgáriában 14,7 százalékkal csökkent az ipari termelés (ProfitLine)
Bulgáriában 14,7 százalékkal csökkent a januári ipari termelés decemberhez képest, amikor 0,7 százalékos volt a hanyatlás az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a statisztikai hivatal. (MTI)
márc. 14
17:23
Holttest a Ladában - magára hagyták haldokló társukat (HírTV)
Négy román állampolgárt vettek őrizetbe a vasárnap hajnalban, a Bács-Kiskun megyei Orgovány határában történt halálos balesettel kapcsolatban. A forgalomból kivont, árokba borult Ladában megtalált fiatalembert négy társa magára hagyta a baleset után.
márc. 14
17:24
Szlovákia a földvásárlási moratórium meghosszabbítását kéri (Kripto Akadémia)
Szlovákia az európai uniós külföldiekre vonatkozó termőföld-vásárlási moratórium meghosszabbítását fogja kérni az Európai Uniótól - jelentette be a pozsonyi kormány mezőgazdasági minisztere.
márc. 14
17:27
Elkezdődtek a megemlékezések: több párt képviselői is együtt hajtottak fejet (ATV)
Közös platformra jutottak a megjelentek.
márc. 14
17:39
A hatos lottó 10. heti nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 10. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 12, 13, 28, 38, 42, 45. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem...
márc. 14
17:54
Műszaki Tagozatot indít az MLBKT (ProfitLine)
Megalakult a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) Műszaki Tagozata - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-nek.
márc. 14
17:57
Fokhagymával a rák ellen (Infostart)
Komoly fegyver lehet a rák elleni küzdelemben a fokhagyma - állítják amerikai kutatók, akik egy új módszert használnak a szervezetben végbemenő karcinogén folyamat mértékének meghatározására.
márc. 14
17:57
Mi történt a Juventusszal? (Infostart)
A Juventus és az AS Roma is döntetlent játszott az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában. A torinói együttes a vendég Siena ellen már a tizedik percben 3-0-ra vezetett, de nem tudott nyerni. A fővárosi alakulat Livornóban nem tudott győzni. Mindkét meccs 3-3-ra végződött.
márc. 14
17:57
Egy csók miatt kerülhetnek a börtönbe (HírTV)
Áprilisban dönt egy dubaji fellebbviteli bíróság annak a brit párnak az ügyében, akiket egy állítólagos nyilvános csókolózás miatt ítéltek egy hónapig tartó börtönbüntetésre. Erről vasárnap számolt be a pár ügyvédje. A párt tavaly novemberben tartoztatták le, egy 38 éves helyi nő panasza alapján.
márc. 14
17:57
Százezernyi tüntető követel új választásokat a thaiföldi fővárosban (Gondola)
A becslések szerint százezernél is több tüntető követelte vasárnap Bangkokban a thaiföldi parlament feloszlatását és új választások kiírását, azzal fenyegetőzve, hogy ellenkező esetben hétfőn a...
márc. 14
18:16
Kósa Lajos: "A szabadság a törvényesség rendjén valósul meg" (Infostart)
A szabadság a törvényesség rendjén valósul meg - hangsúlyozta a március 15-i ünnep alkalmából rendezett veszprémi megemlékezésen a Fidesz alelnöke.
márc. 14
18:16
Százezren tüntettek Bangkokban (Infostart)
Thaiföldön csaknem 100 ezer tüntető követelte a parlament feloszlatását és új választások kiírását.
márc. 14
18:16
Eddig tízezren voltak a központi ünnepségsorozat múzeumkerti programjain (Gondola)
Eddig több százezren tekintették meg a város 9 pontján felállított huszárszobrokat és mintegy tízezren vettek részt a "Március 15. - Közös tavaszunk" elnevezésű központi ünnepségsorozat...
márc. 14
18:18
Slota újabb ötlete: Magyarország ne lehessen az EU elnöke, amíg irredenta (Infostart)
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint a pozsonyi kormánynak Brüsszelben javasolnia kellene, hogy Magyarország mindaddig ne tölthesse be az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét, amíg fel nem hagy az irredentista és nagymagyar törekvéseivel.
márc. 14
18:18
Slota: Magyarország ne lehessen az EU elnöke, amíg irredenta (Gondola)
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint a pozsonyi kormánynak Brüsszelben javasolnia kellene, hogy Magyarország mindaddig ne tölthesse be az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét, amíg fel nem...
márc. 14
18:20
Kossuth-szobrot avattak az erdélyi Havadon (Infostart)
Kossuth Lajos mellszobrát leplezték le vasárnap a romániai Maros megyében fekvő Havad településen.
márc. 14
18:21
„Nem volt köztünk semmi Jimmyvel” Vajon őszinte volt a magyar színésznő? (ATV)
Korábban a zenész is így nyilatkozott.
márc. 14
18:27
Válság nélkül is megrogyott volna a régió (ProfitLine)
A pénzügyi válság előtti öt évben több mint az ötszörösére emelkedett, tavaly viszont 50 százalékkal zuhant az egy évvel korábbihoz képest a kelet-európai gazdaságokba érkező közvetlen külföldi befektetések (FDI) értéke, amely azonban jó eséllyel válság nélkül is csökkent volna a relatív munkaköltség-növekedés miatt - áll az egyik vezető globális könyvvizsgáló és tanácsadó cég csütörtökön…
márc. 14
18:33
A forradalom zsidó hőseire emlékeztek (HírTV)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc zsidó hőseire emlékeztek a Dohány utcai zsinagóga előtt. A szocialista főpolgármester-jelölt szerint a zsidók 162 éve igazi, őszinte hazafiságukról tettek bizonyságot, amikor a több évszázados jogfosztottság után is tudták, ki mellett kell harcolniuk. A Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezető-helyettese szerint a zsidóság - akárcsak 1848-ban - ma is…
márc. 14
18:33
Félmillióan maradtak áram nélkül az USA északkeleti partvidékén (Gondola)
Még vasárnap délelőtt is 485 ezren vártak az áramszolgáltatás helyreállítására az Egyesült Államok északkeleti partvidékén, ahol előző nap több mint félmillióan maradtak áram nélkül az óriási...
márc. 14
18:33
A magyar EU-elnökség ellen ágál Slota (Kripto Akadémia)
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint a pozsonyi kormánynak Brüsszelben javasolnia kellene, hogy Magyarország mindaddig ne tölthesse be az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét, amíg fel nem hagy irredenta és nagymagyar törekvéseivel.
márc. 14
18:35
Csak a versenyzőket sodorta el a lavina (HírTV)
Kanadában hárman meghaltak és tizenketten megsérültek amikor lavina söpörte el egy motorosszán-verseny helyszínét. Több mint 200 résztvevő volt: járműveikkel egy hegyoldalon kellett felmenni. A hóomlást vélhetően a motorok zaja okozta.
márc. 14
18:39
Görögország el fogja nyerni a hitelminősítők bizalmát (Trichet) (Portfolio)
A görög kormány nemrégiben bejelentett hiánycsökkentő intézkedései meggyőzőek, így valószínűleg elnyerik majd a hitelminősítő intézetek és a befektetők bizalmát - nyilatkozta Jean-Claude Trichet, az...
márc. 14
18:39
Már csak 47 helyen vannak állandó készültségben a folyópartokon (ATV)
Folyamatosan javul a helyzet.
márc. 14
18:41
Súlyos baleset Bács-Kiskun Megyében. Még súlyosabb bűncselekmény ugyanott (ATV)
Sok érdekes dolog derült ki a feltételezések alapján.
márc. 14
18:51
Motorost gázolt el egy autó Budaörsön (Infostart)
Súlyos, életveszély sérülésekkel vittek kórházba egy motorost vasárnap, akit Budaörsön gázolt el egy autó - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
márc. 14
18:51
Országszerte már vasárnap is tartottak megemlékezéseket (Infostart)
A nemzeti ünnep alkalmából országszerte megemlékezéseket tartottak már vasárnap, az évforduló előtt egy nappal, megkezdődtek a koszorúzások a szabadságharc emlékhelyeinél, az egyházi rendezvények emlékeztek meg 1948-49 hőseiről, és az évfordulós programok között fáklyás felvonulás is szerepelt.
márc. 14
18:51
Dani Gyöngyi kettős lábszárcsonttörést szenvedett Vancouverben (Infostart)
Kettős lábszárcsonttörést szenvedett Dani Gyöngyi a vancouveri téli paralimpián, ezért nem tud részt venni az alpesi síversenyeken.
márc. 14
18:51
Rogán: A változásért képesek voltak összefogni (HírTV)
A magyarság reményének ünnepe volt 1848. március 15-e - mondta vasárnapi, ünnepi beszédében a főváros V. kerületének fideszes polgármestere. Rogán Antal szerint ahogyan akkor, úgy most is a múlt meghaladása a cél. A politikus hozzátette: ahogyan a márciusi ünnepet 1848-ban az áprilisi törvények tették valódi sikerré, úgy ehhez hasonló sikerre számít 2010-ben is.
márc. 14
18:51
MSZP-s választási hirdetéseket rongáltak meg (Alternatív Energia)
Megrongálták Juhászné Lévai Katalinnak, az MSZP Hajdú-Bihar megyei 4. számú egyéni országgyűlési képviselőjelöltjének a választási molinóit szombatra, illetve vasárnapra virradóan.
márc. 14
18:53
Dzsudzsák gólt lőtt, de a PSV nagyon kikapott az Ajaxtól (Infostart)
Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven súlyos vereséget szenvedett az Ajax otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi rangadóján.
márc. 14
18:53
Sólyom: Példamutató Szerbia kisebbségi politikája (HírTV)
Példamutatónak nevezte Szerbia kisebbségi politikáját Sólyom László Újvidéken, miután találkozott Boris Tadic szerb elnökkel.
márc. 14
19:00
Az euróövezet GDP-je nő a következő időszakban, de szerény marad (ProfitLine)
Az euróövezet gazdasága az eddig vártnál valamivel gyorsabban erősödhet, miközben az Európai Központi Bank (EKB) még hosszú ideig nem nyúl az alapkamathoz - vélték elemzők.
márc. 14
19:00
Daganat, vagy aranyér? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Enyhe fádalmak kezdődtek az alhasi részeknél, akkor még nem igazán konkrét helyen, úgy éreztem, hogy valahol a prosztata ill. a vastagbél/végbél környékén." Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
márc. 14
19:09
Dzsudzsák hiába köszönt be az Ajaxnak (HírTV)
Könnyedén győzött az Ajax a PSV ellen a holland bajnokság 27. fordulójában rendezett vasárnap esti szuperrangadón. A 4-1-re diadalmaskodó amszterdamiak a megszerzett három bajnoki ponttal felzárkóztak a most legyőzött eindhoveniekre, így ismét teljesen nyílttá vált a dobogós helyekért zajló versengés.
márc. 14
19:09
Agyonlőtte saját fiát, majd egy rendőrt is egy belga férfi (Gondola)
Agyonlőtte 15 éves fiát vasárnap egy belga férfi a flandriai Riemstben. Az 53 éves férfi ezután a közeli Bilzenbe, a tőle két éve elvált volt feleségének a házába ment, rálőtt a nőre, akinek...
márc. 14
19:09
Százezernyi tüntető követel új választásokat a thaiföldi fővárosban (Kripto Akadémia)
A becslések szerint százezernél is több tüntető követelte vasárnap Bangkokban a thaiföldi parlament feloszlatását és új választások kiírását, azzal fenyegetőzve, hogy ellenkező esetben hétfőn a kormánynak "menedéket" nyújtó katonai tábor felé vonulnak.
márc. 14
19:15
Bevásárol a kínai olajóriás (Portfolio)
3.1 milliárd dollárt fizet a kínai olajcég, a Cnooc az argentin Bridas Energy Holdings leányvállalatának 50%-os részesedéséért, a várakozások szerint az év első felében zárulhat le a tranzakció. A...
márc. 14
19:15
Slota: nem engedné, hogy az EU soros elnöke lehessünk (ATV)
Feltételeket támasztott a pozícióhoz.
márc. 14
19:27
Trianon lappangó titkát idézi Csoóri: "mocskos dolog volt, helyre kellene hoznunk" (Infostart)
"Erdély területe valamivel nagyobb, mint a megmaradt csonka Magyarország. Ez Trianon lappangó titka" - nyilatkozta az InfoRádió Aréna című műsorában Csoóri Sándor. A Kossuth díjas költő szerint "el lehetett volna csöndesen kezdeni egy politikai igazságfölmutatást. Mert ez egy olyan kényes kérdés és olyan nehéz ügy, hogy itt csak akkor lehet valamit cselekedni, ha mindenki megérti, hogy ilyen nem…
márc. 14
19:27
Kósa: Az új magyar szabadság április 11-én születhet meg (HírTV)
A Fidesz alelnöke szerint a szabadság 1848-ban is együtt járt az igazság feltárásával, az igazság feltárásának pedig része a felelősök megnevezése. Kósa Lajos az ellenzéki párt veszprémi szervezetének megemlékezésén hangsúlyozta, a '48-as forradalom élén nem azok álltak, akik a pesti utcákon lázítottak, és erőszakra biztattak.
márc. 14
19:27
Szabad Sajtó Díjat kapott az MTI Monok önkormányzatától (Gondola)
Szabad Sajtó Díjjal jutalmazta a Magyar Távirati Iroda 130 éves munkásságát az 1848. március 15-i forradalom és a szabad sajtó első megnyilvánulásának évfordulója alkalmából Kossuth Lajos...
márc. 14
19:27
A világ végéig üldözné a pedofilokat a Vatikán (Kripto Akadémia)
A Vatikán fontolóra veszi, hogy eltörölje a megrontási bűnügyek tízéves elévülési idejét - jelentette a Kathpress hírügynökség.
márc. 14
19:29
Slota nem zárja ki a fegyveres konfliktus lehetőségét (HírTV)
A szlovák kormánynak Brüsszelben javasolnia kellene, hogy Magyarország mindaddig ne lehessen az Európai Unió soros elnöke, amíg fel nem hagy irredenta törekvéseivel - írja vasárnapi közleményében Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke konfliktusoktól tart a térségben.
márc. 14
19:33
Nem lesz 'osztogatós' a következő évi költségvetés (ProfitLine)
Nem lesz "osztogatós" a következő brit pénzügyi év költségvetése - mondta csütörtökön a brit pénzügyminiszter.
márc. 14
19:45
Hat személyt vettek őrizetbe Pozsonyban a tüntetésekkel kapcsolatban (Infostart)
Hat személyt vettek őrizetbe vasárnap Pozsonyban, ahol délután két tüntetés is volt az első Szlovák Köztársaság (1939-1945) kikiáltásának 71. évfordulója alkalmával.
márc. 14
19:45
A második félidőre feljavult játékával győzött az Újpest (Infostart)
Megszerezte első tavaszi pontjait az Újpest, miután hazai környezetben 4-1-re nyert a sereghajtó Diósgyőr ellen az NB I 18. fordulójának zárómérkőzésén.
márc. 14
19:45
Navracsics: március 15. szabad megünneplése egyik legújabb vívmányunk (Gondola)
Március 15. szabad megünneplése az egyik legújabb vívmányunk - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap a Veszprémhez tartozó Gyulafirátót Fő terén, a Batthyány-szobornál,...

Keresés