2010. március 16. kedd

márc. 16
18:54
Befejeződött a Krisztus Légiója elleni, vatikáni vizsgálat (Kripto Akadémia)
Befejeződött a Krisztus Légiója (Legio Christi) római katolikus papi kongregáció elleni vatikáni vizsgálat, amely azt követően indult, hogy a rend nemrégiben beismerte, 2008-ban elhunyt alapítójának gyereke van és szexuálisan zaklatott szemináriumi növendékeket.
márc. 16
18:54
Ukrajna újratárgyalná Oroszországgal a gázmegállapodást (hirado.hu)
Az új ukrán kormányfő bejelentette, hogy az energiaügyi miniszter vezetésével küldöttség utazik Moszkvába
márc. 16
18:54
Nem vicc! - Felfújható űrszállodába keres űrhajósokat a milliárdos (Portfolio)
Miközben a NASA kénytelen leszerelni az emblematikus űrsiklókat, fokozatosan a magántőke lépheta visszaszoruló állami űrkutatás helyébe, egy földi hoteleken meggazdagodott amerikai milliárdos pedig...
márc. 16
18:56
Ellentétes hatást vált ki a grúz álriport (Kripto Akadémia)
Az orosz támadásról szóló minapi grúziai televíziós álriport jelentősen rontja Miheil Szaakasvili grúz elnök hitelét Nyugaton - vélték kedden elemzők és diplomaták.
márc. 16
18:56
Újabb szexbotrány tépázza a katolikus egyház tekintélyét (hirado.hu)
Brazília lakosságát sokkolta az a pedofil-ügy, amelyben felfüggesztettek hivatalukból három katolikus papot, mert három egykori kóristafiú bepanaszolta őket szexuális visszaélések miatt
márc. 16
19:12
Tátrai Tibor: Majdnem kirepültem a nadrágomból (Infostart)
Nem próbálom kitalálni a jövőt - mondta az InfoRádiónak Tátrai Tibor, aki kiemelkedő zenei és előadó-művészi tevékenységért vehetett át Liszt Ferenc-díjat március 15-én. A gitárművész arról is beszélt: azért sikerült rátalálnia egyéni stílusára, mert mindig a saját "hülyeségeit" erőltette.
márc. 16
19:12
Tiger Woods visszatér a golfpályára (Infostart)
A szexbotránya miatt idén még egyetlen versenyen sem szerepelt világelső Tiger Woods úgy döntött, részt vesz az áprilisi 8-án kezdődő US Mastersen, a profi golfozók első idei Major-viadalán.
márc. 16
19:12
264 forint alatt az euró (HírTV)
Öt hónapja nem volt ilyen erős a forint az euróval szemben, mint kedden. A nap folyamán a közös európai pénz árfolyama 264 forint alá ment a bankközi devizapiacon.
márc. 16
19:12
A brazil katolikus egyházat is elérte a szexbotrány (Metropol)
Brazíliában felfüggesztettek hivatalukból három katolikus papot, mert három egykori kóristafiú bepanaszolta őket korábbi szexuális visszaélések miatt, és ezekről egy videofelvétel is nyilvánosságra került.
márc. 16
19:12
Késnek a fejlesztések - idén nem lesz atombombája Iránnak (Kripto Akadémia)
Iránnak idén már valószínűleg nem lesz atombombája, Teherán ez irányú fejlesztései "kisebb" késedelmet szenvednek - mondta az amerikai hadsereg egy vezető beosztású tábornoka kedden Washingtonban.
márc. 16
19:12
Nem csalt az LMP, jogsértő a Jobbik kijelentése (Alternatív Energia)
Jogszabálysértő volt a Jobbik kampányigazgatójának, Szabó Gábornak a közleménye a Lehet Más a Politika (LMP) állítólagos nagykőrösi választási csalásáról - állapította meg egyhangúlag keddi ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
márc. 16
19:12
Felfüggesztették az új debreceni villamosok beszerzését (hirado.hu)
A döntőbizottság honlapján közöltek szerint négy cég nyújtott be kérelmet a testülethez a közbeszerzési eljárással kapcsolatban
márc. 16
19:12
A régióban csökkent, Magyarországon nőtt az Allianz üzleti eredménye (ProfitLine)
Az Allianz a közép-kelet-európai régióban 306 millió euró üzleti eredményt ért el 2009-ben, ez 12 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. üzleti eredménye viszont 7 százalékos növekedéssel 20 milliárd forint volt - közölte az Allianz SE és a magyar leányvállalat kedden az MTI-vel.
márc. 16
19:12
A vastagbélrák kivizsgálása és kezelése (WebBeteg)
A terápia megválasztása minden esetben a daganat stádiumának a függvénye: a gyógyszeres kezeléstől a sugárterápián át a különböző műtéti eljárásokig számos eljárás közül választhat orvosa.
márc. 16
19:12
Hirtelen megrántották az olajat a görög hírekre (Portfolio)
Hirtelen megfordult az elmúlt napok lecsorgó trendje a kőolaj piacán, a határidős WTI jegyzések több mint 2.5 százalékot emelkedtek a görög hitelbesorolás megerősítésének hírére, annak ellenére, hogy...
márc. 16
19:14
Megtalálták a schengeni kiskaput (Kripto Akadémia)
Málta megtalálta a schengeni szabályozás kiskapuját, amelynek révén az európai uniós országok kivételt tehetnek a Svájc által beutazási tiltólistára felvett líbiai személyiségekkel.
márc. 16
19:30
Megint összerúgjuk a port Szlovákiával (Privátbankár)
Az Európai Bizottság jogsértő eljárása nyomán újonnan kiéleződött a magyar-szlovák névvita a "Tokaj" eredetmegjelölés körül - közölte Tabajdi Csaba MSZP EP delegációvezető, aki az ügyben az Európai Bizottsághoz fordult
márc. 16
19:30
Hat lábbal és két farokkal született – fotóval (BorsOnline)
Hátán fityegő két extra lábbal és plusz egy farokkal született egy borjú Kínában.
márc. 16
19:30
A Real Madriddal mérkőzhet a Puskás Akadémia (HírTV)
A Real Madriddal és a Panathinaikosz csapatával került egy csoportba a Puskás Akadémia a Puskás-Suzuki labdarúgó kupa keddi sorsolásán.
márc. 16
19:30
Ellopták a rendszerváltást, ellopták az MDF-et (Alternatív Energia)
Megvalósulhatnak a Lakitelken húsz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatok a választás után - vélekedett Bíró Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja a Nemzeti Fórum kampánynyitó rendezvényén, Lakiteleken kedden.
márc. 16
19:30
Művészeti különlegességek a Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon (hirado.hu)
Az idei rendezvény többek között Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója és a Kecskeméti Művésztelep centenáriuma jegyében zajlik
márc. 16
19:30
Elhangzott a bűvös mondat - Még mindig kivár a Fed (Portfolio)
A várakozásokkal összhangban nem változtatott irányadó kamatrátáján az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntésekért felelős nyíltpiaci bizottsága (FOMC), a Fed Funds Rate értéke továbbra...
márc. 16
19:30
Pakisztán: elrablói elengedték a brit kisfiút (ATV)
Egyelőre nem tudni, kik voltak az elkövetők.
márc. 16
19:32
USA: alapkamat 0,25 % (HírTV)
Az amerikai alapkamat a Fed döntése alapján továbbra is marad 0,25 % (előrejelzés: 0,25 %, előző érték: 0,25 % ). (OT-www.globalfx.hu)
márc. 16
19:32
Jövő héttől kezdi el televíziós és rádiós kampányát a Jobbik (Alternatív Energia)
A Jobbik várhatóan jövő héten kezdi el televíziós és rádiós kampányát, amely mellett továbbra is erős közvetlen jelenlétet tart fent a választópolgárok között - mondta Dúró Dóra, a párt szóvivője kedden.
márc. 16
19:32
Papandreu: Athén nem pénzt akar, hanem reformokat (hirado.hu)
A görög kormányfő kedden Bajnai Gordonnal és Orbán Viktorral is találkozott
márc. 16
19:34
Kolompár nem tud MDF-fel való együttműködésről (HírTV)
Sem Kolompár Orbán, sem Csapody Miklós nem tud arról, hogy az MCF Roma Összefogás szövetkezne az MDF-fel. Korábban az MCF elnökhelyettese nyilatkozott a Magyar Nemzetnek arról, a fórumtól nem kaptak ajánlatot, de megtiszteltetésnek vennék.
márc. 16
19:34
Minden nap tornáztatná a nebulókat a Fidesz (Alternatív Energia)
A sport egy olyan márkanév, ami a nemzeti kultúránk meghatározó része - jelentette ki Bánki Erik, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának fideszes elnöke kedden Kaposváron. A politikus hangsúlyozta, hogy be kell vezetni a mindennapos testnevelést az általános iskolában.
márc. 16
19:45
Újra módosult a földgáz árképzése (Infostart)
Keddtől két ponton változott a földgáz egyetemes szolgáltatói árképzése, az egyik a mobilgáz-finanszírozás, a másik a tárolói készletérték meghatározása - a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter rendelete a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
márc. 16
19:47
Megbírságolta a felügyelet a Budapest nyugdíjkasszákat (Infostart)
Két-két millió forint bírságot szabott ki a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztárra és a Budapest Magánnyugdíjpénztárra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A büntetések a kiszabható bírságtartomány alsó negyedébe esnek.
márc. 16
19:48
Felfüggesztett debreceni villamostender (Infostart)
Ideiglenesen megtiltotta a szerződéskötést a Közbeszerzési Döntőbizottság a debreceni új villamosvonalra szánt járművek beszerzésére. A testület azután döntött így, hogy négy cég nyújtott be kérelmet a közbeszerzési eljárással kapcsolatban.
márc. 16
19:48
A távol maradók mozgósításával igyekszik fordítani a kormánypárt (Infostart)
A távol maradt választók mozgósításával igyekszik megfordítani a regionális választások eredményét a francia kormányzó párt, a vasárnap megtartott első fordulóra ugyanis a 45 millió szavazatra jogosult franciák mindössze 46,4 százaléka vett részt, ami elemzők szerint történelmi mélypontnak számít.
márc. 16
19:48
Megbénult a 2-es út - befejezték a helyszínelést az M2-esen (HírTV)
Befejezték a mentést és a helyszínelést az M2-esen Dunakeszinél, ahol egy kamion és egy személyautó karambolozott a kora délutáni órákban. Az autóút újra járható, a 2-es út azonban, melyre ráterelték eddig a forgalmat, teljesen megbénult.
márc. 16
19:48
Áll a forgalom a régi kettesen (hirado.hu)
Feloldották a baleset miatti útzárat az M2-esen, a rendőrség kéri, hogy a Vác felől a fővárosba utazók, illetve a Budapestről Vác irányába tartók semmiképp se használják a zárás idején kerülő útként megadott régi kettes utat
márc. 16
19:48
USA: Nem hozott meglepetést a nap (Portfolio)
Nem történt semmi váratlan a Fed mai kamatdöntését követően az amerikai piacokon, a vezető indexek mérsékelt emelkedéssel zárták a napot, miután enyhe pozitív reakciót váltottak ki az alacsony kamat...
márc. 16
19:50
Bíró: megvalósulhatnak a Lakitelken megfogalmazottak (Infostart)
Megvalósulhatnak a Lakitelken húsz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatok a választás után - vélekedett Bíró Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja a Nemzeti Fórum kampánynyitó rendezvényén, Lakiteleken
márc. 16
19:50
Nem változott az amerikai alapkamat (hirado.hu)
A kamatdöntés után nőttek a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói
márc. 16
20:06
A mellkas felnyitása nélkül is összekapcsolható a szívbillentyű (Infostart)
A szívnek betegségek következtében rosszul záró vagy nyíló billentyűit szükség esetén műtéttel évtizedek óta tudják kezelni, cserélni, de egy új technika az egyik billentyű hibáját a mellkas fölnyitása nélkül is jelentősen javíthatja. Az új eljárásról az Amerikai Szívgyógyász Kollégium idei kongresszusán számoltak be.
márc. 16
20:06
Bajnai: Magyarország elkötelezett Horvátország mielőbbi uniós tagsága mellett (Infostart)
Magyarország elkötelezett amellett, hogy a délkelet-európai térség országai közeledjenek az Európai Unióhoz, és Horvátország mielőbb a közösség tagja lehessen - erősítette meg Bajnai Gordon miniszterelnök, amikor Ivo Josipovic horvát államfővel találkozott kedden Budapesten.
márc. 16
20:06
450 kilósra szeretne hízni a nő (HírTV)
Egy amerikai nő a fejébe vette, hogy ő lesz a legkövérebb asszony a Földön. Egy brit napilap keddi híradása szerint a 42 éves, New Jersey állambeli nő jelenleg 273 kilót nyom, és már három éve is rekorderré vált, amikor 241 kilogrammos súlyával a legnehezebb anyaként szült gyermeket.
márc. 16
20:06
Híradó, 2010. március 16. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
márc. 16
20:06
Szénmonoxid-mérgezést kapott a 12 fős család + videó (ATV)
Az első vizsgálatok szerint a ház kéménye okozta a bajt.
márc. 16
20:08
Mikor fizethetünk euróval? + videó (ATV)
A Fidesz szerint legkorábban csak 2016-ban, az MSZP szerint azonban már 2013-ban.
márc. 16
20:21
Az ÁKK 300 milliárd forint államkötvény kibocsátását tervezi (Infostart)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ez év április elejétől június végéig összesen 300 milliárd forint összegű államkötvény kibocsátását tervezi, ami a lejáratokhoz képest hozzávetőleg 87 milliárd forinttal kisebb összeget jelent - derül ki az ÁKK honlapján közzétett információkból.
márc. 16
20:24
Öt év után talált haza a kóbor kutya (BorsOnline)
Iggy még kölyökkutya volt, amikor 2005 augusztusában elkóborolt otthonról, gazdái pedig hosszas keresés után le is mondtak arról, hogy megtalálják. Nem így az eb, aki addig kutyagolt, míg hazatért.
márc. 16
20:24
Utoljára állhat a kamerák mögé a botrányhős sztár (Infostart)
Elképzelhető, hogy utoljára áll rendezőként a kamerák mögé Mel Gibson, aki az egyelőre csak Viking címen emlegetett filmjének előkészületein dolgozik.
márc. 16
20:24
Gasparovic Sólyom László vajdasági kijelentéséről (Infostart)
Ivan Gasparovic szlovák elnök szerint világos, ki bolygatja állandóan a szlovák-magyar kérdést, "ki játszik a szlovák, nem pedig a magyar kártyával".
márc. 16
20:24
David Beckham a visszatérésre készül (Infostart)
Annak ellenére, hogy a nyári labdarúgó-világbajnokságon nem vehet részt, David Beckham egy nappal az operációja után máris a jövőbe tekint, s reméli, minél hamarabb felépül.
márc. 16
20:24
Négyszeres áron - Szilvásy apósa jól járt az üzlettel (HírTV)
Négyszeres áron vette meg Szilvásy György apósának 5 festményét az állami tulajdonú Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Ezt állítja egy galériatulajdonos. Csáky Lajos képeiért 10 millió forintot fizetett a nemzeti vagyonkezelőhöz köthető cég. Vezetőjét az Index információi szerint pont Szilvásy György az MNV Zrt. humánpolitikai főigazgatójának javaslatára…
márc. 16
20:24
Csillag és forradalom (Metropol)
A modern gasztronómia egészen másról szól, mint amit itthon az elmúlt hatvan évben elő (elénk) adtak.

Keresés